Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-22 / 223. szám

SPORT 11 2016. SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK A periférián tevékenykedve is képes volt felhívni magára a szakma figyelmét Szíj Melinda szívből énekel Olyanoknak szeret énekelni, akik valóban szeretik a hangját Egy őszi rendezvény sztár­fellépője volt Szíj Melinda. A 2010-es Megasztár 5 har­madik helyezettje nagy sike­rű koncertje után készsége­sen nyilatkozott lapunknak sikerről, boldogságról, mun­káról, Fonogram-díjra jelö­lésről és az elhíresült kék kardigánjáról. Wágner Zsanett zsanett.wagner@mediaworks.hu- Milyen volt a közönség?- Együtt éltek az előadással és ez nagyon jó érzés. Mi, elő­adók az örömszerzés céljával szolgálunk, és ha azt látjuk a közönség szemeiben vagy az arcukon visszatükröződni, hogy mindez sikerült, akkor az valami óriási boldogság. Akkor elmondhatjuk, teljesítettük a küldetésünket.- Talán nem véletlen, hogy azt énekelte: ez az a hely, ahol ott­hon vagyok... Úgy érzi, otthon van?- A közönség között otthon vagyok. Most ugyan Budapes­ten élek és jogi asszisztensként dolgozom, de nagyon gyakran járom az országot, a magyar vi­déket.- Korábbi interjúkból kitűnt, közel áll Önhöz a jótékonyko­dás...- Úgy gondolom, ilyen köz­szereplőknek, mint amilyen­nek engem is hívnak, ez egy­fajta kötelesség. A tömegeket megmozgató, közérdekű és egymást segítő eseményekre fel kell hívni a figyelmet. Szí­vesen adom a nevem ilyen jel­legű fellépésekhez. Szombaton például mozgáskorlátozottak számára adunk jótékonysági koncertet.- Jól állna Önnek egy színhá­zi szerep?- Szeretem a mókás, bohó- kás szerepeket eljátszani, el­énekelni. Az ember ebből a mindennapi szerepkörből ki­csit ki tud bújni és újra gyer­mek lehet. Mint amilyen példá­ul a koncerten is hallott Légy jó mindhalálig egyik dala.- Barbra Streisand és Celine Dion duettje, a Tell him által is­merte meg az ország. Nem volt ez nagy falat?- Ha van valami, amit tu­dok, akkor az az, hogy csak szívből szabad énekelni. Ezt ta­nultam meg kamaszként, ami­kor rajongójává váltam Barba­ra Streisandnak, és rongyosra szaggattam vagy három mag­nót, mert meg akartam tanul­ni úgy énekelni, ahogy ő tud. Nemcsak technikásán, de olyan szívből, olyan szabadon. Érzelmekkel átszőtten. Gazda­gon. Ha most visszagondolok az akkori önmagámra, azt lá­tom, a lehető legkevésbé sem azt figyeltem, hogy Streisand milyen környezetben énekel vagy milyen ruhát visel.- Szíj Melinda a TV2 Mega­sztár 5 tehetségkutatójának harmadik helyezettje volt. Ta­lán a legjobb példája annak, mennyire megtudja változtat­ni az ember életét a tehetség­kutató által szerzett hírnév. Egyetért?- Természetesen jöttek vál­tozások és nyilvánvalóan en­nek a műsornak köszönhetem az országos ismertségemet. Alapvetően nem érzem, hogy én magam megváltoztam vol­na. Természetesen sok lehető­ség megnyílt előttem, amivel úgy érzem, tudtam élni.- Ha jól emlékszem, 2010 után jött egy időszak, amikor in­kább eltűnt, nem tündökölt a reflektorfényben...- Leginkább azért, mert nem tudott beszippantani az a világ. Láttam, hogy csillog, hogy csupa fény, hogy laza, hogy nagyon is vonzó tud len­ni. De én már akkor is érett ember voltam. Családanya, ki­alakult és nagyon stabil érték­renddel.- Ezt a kettőt össze lehetett il­leszteni?- Nem lehetett összeillesz­teni. Én őszinte vagyok, ak­kor még talán kicsit naiv is, de nem annyira, hogy ne láttam volna meg, ne ismertem volna fel annak a világnak az árnyol­dalait. Tudtam, hogy mit aka­rok.- Mit akar?- Énekelni akarok. De nem feltétlenül mindenkinek. Én mindig olyanok embereknek szeretnék énekelni, akik való­ban szeretik a hangomat. Akik elfogadják, sőt kedvelik a sze­mélyiségemet. Én nem akar­tam tolakodni. Nem akartam és ma sem akarom, hogy olya­noknak ‘nyomjon le a média a torkán’, akik nem kíváncsi­ak rám.- Elmondható, hogy Szíj Melin­da elérte a célját?- Van most egy nagy álmom! A háttérben már megindultak a mozgolódások, de ennél töb­bet nem szeretnék elárulni.- Az énekléssel kapcsolatos? Az énekléssel kapcsolatos vágy és nem egy külföldi kar­rierről van szó. Olyan szerep­lési lehetőség, ami ha sikerül, az egy mérföldkő lesz, de nem szeretnék elébe menni. Min­dent a maga idejében.- Babonás?- Ezen a téren igen.- Van-e csend még a szóban? című számát pár hónappal ez­előtt Fonogram-díjra jelölték. Ez egyfajta szakmai visszaiga­zolás volt?- Örömmel töltött el és nagy- nagy megtiszteltetés volt szá­momra el a jelölés. Nem nyer­tem, mégis nagyon sokkal gazdagodtam. Annak ellené­re, hogy nem vagyunk a mé­dia mindennapos figyelmének a középpontjában, de még így is, a periférián tevékenykedve is képesek voltunk magunkra vonni a szakma figyelmét. És ez jó.- Miért a többes szám?- A zenész kollégáimmal együtt érjük el ezeket a sikere­ket. Buda Lászlóval, aki az Ott­hon vagyok című albumom ze­nei anyagát szerezte. Srek Zsu­zsanna és Kondor Ákos dalszö­vegírókkal.- A neve egybeforrt egy bizo­nyos ruhadarabbal. Hordja még a kék kötött kardigánt?- Most a szekrényemben van. Négy napon át osztják a súlyos pofonokat a serdülő bunyósok Aranyakban gondolkodnak Hat éve hét érmet gyűjtöttek össze 2010-ben már házigazdája le- radi Kornél, Horváth Tibor Fló- hetett a somogyi megyeszék- rián és Tóth Richárd is bajno- hely serdülő országos ökölví- ki címet szerzett, míg Németh vó-bajnokságnak. Hat éve hét Zsoltnak bronz jutott. Valkó érmet - aminek több mint a László (Juta Ring SC) a dobogó fele arany volt - gyűjtöttek ősz- második, Kovács Roland pedig sze a házigazda somogyiak. (Lelle Fitness és Küzdősport A Ring SC Kaposvár bunyósai Egyesület) a harmadik fokán közül akkor Nagy Patrik, Vá- feszíthetett. Kaposvár bajnokságáért küzdenek ASZTALITENISZ CSAPATBAJNOK­SÁG Megkezdődött a Kapos­vár Városi Asztalitenisz Csa­patbajnoksága. A 2016/2017 évi őszi-tavaszi, - oda-vissza- vágós - fordulók 2017 május végéig tartanak.- Az elmúlt bajnoksághoz hasonlóan ismét tizenöt csa­pat jelentkezett, hogy meg­méresse magát a zöld aszta­lok mellett - tájékoztatta la­punkat Csúz Imre.- A versenykiírásban sze­repel, hogy minden játékos csak egy csapatban szerepel­het, kivéve az utánpótlásko­rú versenyzőket, akik néhány NB-s meccset is játszhatnak, így az idősebb korosztály mel­let a fiatalok is részt vehetnek a küzdelmekben, összességé­ben több mint 70 fő áll asztal­hoz. Idén is megvalósul a szlo­genünk: „Minél többen, minél többet játszani.” A Kaposvá­ri Asztalitenisz Club a városi csapatbajnokság lebonyolítá­sának tárgyi feltételeit bizto­sítja, ami nem könnyű feladat a mérkőzések torlódása miatt. Ezután tehát minden hétfőn és szerdán benépesül a Kaposvá­ri Asztalitenisz Csarnok, ahol újra remek meccseket szem­lélhetnek a kilátogatok. A nevezett csapatok: 1. Vi­deoton, 2. Autófilter, 3. Taszár, 4. Tallián Team, 5. Old Boys, 6. KAC L, 7. KAC II., 8. KVGY, 9. Villanyos, 10. Alsóbogát, 11. Kaucsuk, 12. Szt. József, 13. Fonák, 14., Dream Team, 15. Nagybajom. Kun Z. SERDÜLŐ ÖKÖLVÍVÓ OB Szerdán délután a selejtezőkkel meg­kezdődött Kaposváron a Váro­si Sportcsarnokban a serdülő (13-14 évesek) országos ökölví­vó-bajnokság. A négy napon át tartó látványos pofonzuhatag - amelyre egy híján félszáz egye­sület 131 ökölvívója nevezett - szombaton délelőtt az arany­meccsekkel zárul. A SOMOGYI CSAPAT Ring SC Kaposvár (veze­tőedző: Vajmi Csaba; edző: Witzl Donát). 38,5 kg: Hárs- házi Levente. 43 kg: Orsós Ta­más. 44,5 kg: Lakatos Zsolt. 52 kg: Horváth László. 56 kg: Bog­dán Barnabás. 59 kg: Sárközi Márk. Vajmi Csaba: - Neveket hadd ne mondjak, de három-négy éremre számítok, közte egy aranyra. Vannak, akik csak nemrég bunyóznak; tőlük nem várhatunk csodát. Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület (vezetőedző: Farkas József; edző: Kajtán Tamás). 40 kg: Székely Áron. 59 kg: Varga Bence. 68 kg: Káldi Máté. Farkas József: - Székely Áronban benne van a bajnoki cím, de a döntő mindenképpen. Kaposvári Nehézatlétikai SE (vezetőedző: Kiss Béla). 72 kg: Győréi Barnabás. Kiss Béla: - Pénteken kezd majd Győréi Barnabás, aki mindenképpen dobogóesélyes, s ebben benne van az arany is. Juta Ring SC (vezetőedző: Lé­vai Tibor; edző: Hellmann Ist­ván). 65 kg: Ihász Bálint. Lévai Tibor: - Ezen az ob-n debütál Ihász Bálint. Több ver­senyre is elutazott ugyan, de nem volt párja, vagyis rögtön a mélyvízbe kerül. Csütörtökön szólítják majd először a ringbe, s ha győz, már érmes. A szerdai somogyi nyitány sajnos rosszul sült el. A Ring SC Kaposvár versenyzői közül a 38,5 kg-os Hársházi Levente megosztott, a 43 kg-os Orsós Tamás pedig egyhangú ponto­zásos vereséget szenvedett, így mindketten búcsúztak. A 44,5 kg-os Lakatos Zsolt viszont már az első menetben technikai K.O. győzelmet aratott. A na­pot - legalábbis somogyi szem­pontból - a 68 kg-os balatonlel- lei Káldi Máté zárta, aki szin­tén vereséget szenvedett, s így számára is idő előtt ért véget a serdülő országos bajnokság. A látványos adok-kapok csü­törtökön 14 órától folytatódik a selejtező-mérkőzésekkel. Pén­teken szintén 14 órától már az elődöntőket rendezik - vagyis itt már csak érmeseket láthat a publikum -, szombaton pedig 9-kor kezdődnek a döntők. Erre a napra már csak egy ring ma­rad, s 18 súlycsoportban avat­nak bajnokot. * * * Több kaposvári és balaton- lellei bunyós számára a hagyo­mányos Komló Kupa jelentette a főpróbát a serdülő ob-ra. A somogyi eredmények. Ring SC Kaposvár. A serdü­lőknél a 38,5 kg-os Hársházi Levente megosztott pontozás­sal győzött a pécsi Kapuvári Bálint ellen, akárcsak a junior­nál a 66 kg-os súlycsoportban Szurdi Dániel klubtársa, Faze­kas Máté ellen. A serdülőknél Orsós Tamás bemutatózott. Lelle Fitness és Küzdősport Egyesület. A serdülő leányok­nál az 54 kg-os Kruppai Imo­la egyhangú pontozással verte az egri Botos Fruzsinát, akár­csak a junioroknál a 60 kg-os Kertész Dávid a pécsi Balogh Lórándot, míg az ifjúságiak­nál a 69 kg-os Varga Attila a második menetben technikai K.O.-val győzött a dunaújváro­si Prétor Erik ellen. A mindösz- sze 11 éves Kruppai András és a serdülőknél Székely Áron be­mutatózott. Taroltak a sportiskola birkózói BIRKÓZÁS A közelmúltban már jelezték a jó formát a Kapos­vári Sportközpont és Sportis­kola birkózói, akik egy hor­vátországi nemzetközi után­pótlás-versenyen állhatták do­bogóra a különböző korosz­tályokban és súlycsoportok­ban. Takács László vezetőedző és Kajtán László edző tanítvá­nyai a Kaposváron rendezett Dél-Nyugat Magyarországi Te­rületi Szabadfogasú Bajnokság küzdelmei során is bizonyítot­tak. A viadalon 136 ifjú birkó­zó lépett szőnyegre. Kiváló eredménye­ket értek el a ka­posváriak a hazai viadalon. A kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzői ezúttal is kitettek magukért. Eredmények - Diák II., 32 kg: 1. Fath Laura, ...3. Fáth Bianka. 38 kg: ...2. Kajtán Gréta. 42 kg: ...5. Orsós Tamás. 46 kg: 1. Kele­men Botond. Diák I. - 29 kg: 1. Kondi Milán. 35 kg: ...2. Kősze­gi Günter. 46 kg: ...3. Galló Dá­vid. 54 kg: ...3. Szarka Miklós. 58 kg: 1. Déri Dominik, ...3. Ság- vári Bence és Koleszar Gábor. 63 kg: 1. Gschwindt Bodó, ...3. Széli Máté. +85 kg: 1. Tóth Zsombor. Serdülő - 46 kg: ...2. Szekér Áron. 54 kg: 1. Fáth Henrik. 69 kg: 1. Miseta Máté, 2. Vati Albert. 76 kg: ...3. Gschwindt Olivér. +100 kg: 1. Rézműves Patrik. Kun Z.

Next

/
Thumbnails
Contents