Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-22 / 223. szám

2016. SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Ültetvénytelepítő támogatás a diótermesztőknek Ne roppanjanak meg ► Folytatás az 1. oldalról A KSH szerint hazánkban 4551 hektáron termesztenek diót, melyről átlagosan egy-másfél tonna termésátlagot gyűjtenek be, 2015-ben összesen 6717 ton­nát. A majd nyolcvan évvel ez­előtti diónimbusznak sajnos vé­ge, hiszen az 1940-es években 40 ezer tonna dióbél volt az or­szágban, ma ennek a töredéke van - tájékoztatott Dankó József, a lengyeltóti Juglans Hungária Kft. vezetője. Az állam közzétet­te: a mindeféle ültetvénytelepí­tést támogató 19 milliárd forint keretösszegű pályázatra már több mint 10 milliárd forintos igény érkezett, melyből hazánk diótermesztői eddig közel 300 millió forint értékben pályáztak.- Korszerű ültetvényen új­fajta diót telepítünk, mely nem két tonna termést, hanem mini­mum négyet fog adni hektáron­ként - válaszolta kérdésünkre Dankó József. A Juglans Hun­gária Kft. ügyvezető igazgatója, Cziráki Imre elmondta, tizen­hét hektár diót telepítenek jövő tavasszal állami támogatással, az idén tizenegy és felet telepí­tettek támogatás nélkül. Hozzá­tette, huszonkilenc hektár mo­gyoró telepítésére is pályáztak. Dankó József szerint a fran­cia diótermesztési minta a leg­inkább követendő. - A dió is egyre inkább felértékelődik, hiszen jótékony táplálkozástu­dományi ismérvei is egyre in­kább előtérbe kerülnek, ezt ma soRáfi íefiámétlk. A tudatosság és a felkészültség a minőségi termelés garanciája- A termesztéstechnológia és az áruvá készítés magas színvonalon áll a dió és a mo­gyoró tekintetében - jegyez­te meg Máté Józsefné, a Ba- laton-Ker-Tész elnöke. - Ma már minden befektető alapo­san átgondolja, hogy mit, ho­gyan, mivel, s kinek akar ter­melni. Ez a tudatosság az ága­zat szempontjából nagyon fon tos. mindenképpen a minő­ségi árutermelést garantál­ja. A dió és a mogyoro feldol­gozása nagy technikai felké­szültséget. gépparkot kíván, nem mindenki tudja ezt létre­L ________________________ h ozni. Ez is oka lehet annak, hogy az ültetvénytelepítési láz nem lobog - mondta. Hozzá­tette. a gyümölcsészetnek ép­pen azok a szakmai találko­zások adnak nagy lendületet, mint a lengyeltóti diötermesz- tési konferencia. A mai diótermesztőnek, aki­nek nincsenek meg a termé­szet adta lehetőségei, mint a jó vízellátott, tápanyagdús ta­laj, és a fényigény - melyeket nehéz manapság találni -, ja­vaslóit talajtani és ökológiai alkalmassági vizsgálatot kér­nie a szakhatóságoktól. KOMMENTÁR Nem baj, ha előre tervezünk... Ha egy évre tervezel, ültess kukoricát, ha húsz évre ter­vezel, akkor ültess fát - így szól a kissé Somogyra for­mált mondás. Fát tényleg a jö­vőnek ültet az ember, nem is csak húsz, hanem akár jóval több évre. Van ismerősöm, aki még hetven életévén túl is ez­zel foglalatoskodik, ő az ük­unokákra, vagy még távolabb­ra is gondol. Bízik abban, hogy majd sok örömöt szerez vele. A dió egyébként nem csak azért hasznos fajta, mert nem kell permetezni, ellenben ter­mése finom, és sokféleképp használható: a bele értékes töltelék, zöld héja segítségével pedig az ínyencek finom pálin­kát ízesíthetnek. A diófa állító­lag mozgatja az ágait, hogy a levegő köztük úgy mozog, ke­ring, mint ha természetes „hű- vösítő”, légkondicionáló len­ne - ezért is ezt ültették szinte minden borospince elé, hogy ez magasodjon idővel a faasz­tal fölé, amely mellett a gaz­da és vendégei bort iddogálva megpihenhetnek. Ültess hát fát, azzal biztosan jót, s ha a diót választod, még jobbat teszel! Hivatali ügyek Babos Attila attila.babos@mediaworks.hu MEGYEI KORKÉP M inálunk azért valami nagyon nincsen rendben a hiva­talokkal. Mondom ezt úgy, hogy számos nagyon pozitív tapasztalatom is volt az utóbbi években. így tehát aki­nek nem inge, ne vegye magára a fenti megjegyzést. Amellett azonban nem lehet elmenni szó nélkül, ha a hivata­lok egymásra mutogatnak bizonyos ügyekben, s bizony ez nem ritka, hanem jellemző. Amellett sem, ha az ember belép, sorszá­mot húz, vár sokat, aztán dolgavégezetlenül távozik, ami szin­tén jellemző. S a látogatás ilyenkor rendszerint egy unott képű és unott hangú, széttárt karú ügyfelesnél ér véget. Némely eset­ben a tetejében olyan szemtelenül fiatalnál, hogy legfeljebb hó­napok óta dolgozhat az adott helyen. Ugyanilyen érdekes élmény szembetalálkozni az aktatolo­gató, a kávéfőző, a folyton tré- cselő, avagy a semmire sem használható, ezért osztályról osztályra pakolgatott, de ki­rúgni lehetetlen „valakinek a valakije” kollégával, és vele megpróbálni ügyet elintézni. Időnként tényleg úgy érzem, hogy az elképesztő humorú, megunhatatlan angol Monty Python-tár- sulat akkor mégsem volt igazán abszurd, amikor az egyik leg­emlékezetesebb jelentében bemutatta a hülye járások miniszté­riumát. Hogy mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy nincsen iga­zi tét, nincs senkinek veszítenivalója. A hivatalok nem úgy mű­ködnek, mint a piaci cégek. Nem úgy választanak munkatársa­kat, senki sem a saját pénzét kockáztatja, az állam pénze és ideje nem drága. Pedig az a miénk. Jó, ha a lapnak van ereje, de a hivatal ne emiatt csipked­je magát Ujrafestik az utak burkolatán a jeleket SOMOGY Több helyen alig le­het látni a felezővonalat a Ka- posvár-Fonyód közötti útsza­kaszon, néhány ponton időn­ként sáros az út: lapunk egyik olvasója szerint érdemes vol­na időben felújítani a jelzé­seket. - Vajon mikor teszik rendbe az útfelfestést? - je­gyezte meg olvasónk. - Sze­rintem igen zavaró lehet bizo­nyos esetekben ez a probléma, jól tennék a szakemberek, ha a lehető leghamarabb megol­danák a gondot. Velkei Lilla, a Magyar Köz­út kommunikációs osztályve­zetője érdeklődésünkre kö­zölte: társaságuk minden év­ben közbeszerzési eljárás le­folytatásával választja ki azo­kat a vállalkozókat, akik a zrt. megbízásából közreműköd­nek a burkolati jelek felújítá­sában. Az elmúlt évektől elté­rően, 2016-tól társaságuk fel­adatainak elvégzésére a for­rás öt éves támogatási szer­ződés keretében biztosítják a Nemzeti Fejlesztési Miniszté­rium és a Magyar Közút Non­profit Zrt. között létrejött meg­állapodás értelmében.- Ez lehetőséget biztosít ar­ra, hogy az idei évtől már nem csak az adott esztendőre vo­natkozóan, hanem 36 hónapos rendelkezésre állással és hoz­zá megfelelő keretösszeg bizto­sításával versenyeztessék meg a burkolati jelek felújító festé­sét - tudtuk meg. - A 36 hóna­pos keretszerződés megkötésé­re irányuló közbeszerzési eljá­rás folyamatban van. Velkei Lilla kitért rá: társa­ságuk előtt is ismert, hogy a burkolati jelek állapota nem mindenütt kielégítő. A közbe­szerzési eljárások lefolytatása alatt is a Magyar Közút Non­profit Zrt. intézkedéseket tett a saját kivitelezésének bővíté­sére a burkolati jelek felújítá­sa kapcsán. Kiemelte: a társa­ság alapfeladatként biztosítja a szervezett, folyamatos és biz­tonságos közlekedés feltétele­it a kezelésében lévő közel 32 ezer kilométeres országos köz- úthálózaton és az állami autó­pályákon. Harsányi M. A barcsiak bizonyultak a legjobbnak az országos versenyen Favágásban is jók a tűzoltóink RÁCKEVE Az ország legjobb favá­gó tűzoltói a barcsiak. 15. alka­lommal rendezte meg az Andre­as Stihl Kft. a hazai fakiterme­lők izgalmas viadalát. - Voltak feladatok, amelyekhez nem volt elég az elszántság - számolt be hétfőn Bázelné Mihályka Szabi­na megyei katasztrófavédelmi szóvivő. - Keménynek, ügyes­nek és gyorsnak kellett lenni, legjobbnak a legjobbak között. Ráckevén - az öt regionális elődöntő után - összesen 36 csa­pat szállt versenybe. Az erdőgaz­dálkodásban dolgozó fakiterme­lőkön kívül a katasztrófavéde­lem és az erdészeti szakiskolák csapatai is részt vettek a megmé­retésen. A szóvivő közölte: a bar­Kemények, ügyesek és gyorsak voltak a legjobbak esi tűzoltók egyéniben egy pe­ches mozdulat miatt veszítették el a győzelmet. A szerelési szám­ban ugyanis a rögzítő csavarok rászorítását követően az asztal helyett a földön landolt a nyoma­tékkulcs, amely 20 másodper­ces büntetést jelentett. Az összesített versenyben az összeszokottság látszott a csapa­ton. Az első forduló után ugyan még a 19. helyen álltak a somo­gyiak, a második fordulót kö­vetően - a precíz korongvágást után a gyors darabolással és ha­sítással - nyolc helyet javítottak, s a tizenegyedik helyen zárták a sorozatot. A tűzoltók között a leg­eredményesebbnek bizonyultak a barcsiak. H. M. HIRDETÉS Mert siker csak együttműködésből születhet. Legyen Ön is a csapatunk tagja! Csapatunk erősítéséhez a BMTI Nemzetközi Építőgépészeti Kft. kaposvári telephelyére JAVÍTÁSI REFERENS Referenciaszém: HU-2016-017193 munkatársat keresünk, Feladatok: • javítási folyamatok, javítójegyek ellenőrzése, • külső javítások szervezése, • selejtezések, gépberuházások ügyintézése, • műhelyvezető helyettesítése. Előny: • szakmai tapasztalat. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérem küldje el magyar nyelvű, szakmai önéletrajzát, fizetési igény megjelölésével a www.strabag.hu/karrier oldalon keresztül. Elvárások: • gépészmérnök végzettség, • németnyelv-tudás, • felhasználói szintű számítás- technikai ismeretek, • problémamegoldó képesség, • szervező készség, • jó kommunikációs képesség. BMTI NEMZETKÖZI ÉPÍTŐGÉPÉSZETI KFT. KOÓS László, telefon: +36-82-527-801 7400 Kaposvár, Császárrét STRABAG TEAMS WORK.

Next

/
Thumbnails
Contents