Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-17 / 219. szám

16 SPORT Somogyi Hírlap 2016. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT Moffat befejezi aktív pályafutását TRIATLON A szombati mexikói vb-futam lesz az utolsó ver­senye Emma Moffattnak, az ausztrálok kétszeres világbaj­nok, olimpiai bronzérmes tri- atlonosának. Az ausztrál szö­vetség pénteken jelentette be, hogy a 32 éves Moffatt a vb-sorozat záróviadalán még rajthoz áll. Moffatt három olimpián indult: 2008-ban Pe- kingben harmadik lett, Lon­donban a kerékpározás so­rán bukott és feladta a küz­delmet, Rióban pedig hatodik volt. Moffatt 2009-ben Gold Coaston és 2010-ben Buda­pesten volt világbajnok. MTI Nem akarnak lemaradni a sztárok JÉGKORONG Az észak-ameri­kai profi jégkorongliga (NHL) sztárjai szeretnének jégre lépni a 2018-as pjongcsan- gi olimpián annak ellenére, hogy jelenleg nincs megálla­podás a szereplésükről. MTI Kiválóan szerepelt Kisgéczi Károly DARTSSzekszárd adott ott­hont a steel nemzeti bajnok­ság hatodik fordulójának; a darányi klub játékosai közül a férfiaknál Kisgéczi Károly az előkelő ötödik, míg Somo­gyi István a 17. helyet szerez­te meg a népes és erős me­zőnyben. A párosok verse­nyében pedig együtt nyertek bronzérmet, akárcsak Bokor Boglárka a nők között. G. A. HIRDETÉS Corner pénzváltó ® Kaposvár, MoneyGmm rz . -m nemzttköá pénztrmszftr I KJ U > ! C~ . Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 308,50 311,00 USD 274,50 277,50 CHF 280,50 286,49 ÉRVÉNYBEN: szeptember 16. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTÉS Rajtol az ezúttal már rájátszás nélküli élvonalbeli női kézilab­da-bajnokság. Alapvető elvá­rásként a nemzetközi kupain­dulást érő helyért száll harc­ba a megújult, a Horváth Ro­land edző által dirigált Siófok KC, mely a nyitófordulóban rög­tön a legutóbbi bronzérmes Ér­det fogadja. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu KÉZILABDA-NB, NŐK Képesek le­hetünk győzelemmel rajtolni - mondta Horváth Roland a Sió­fok KC fiatal trénere, ami bra­vúros teljesítmény lenne át­alakuló együttesétől a Beszé­des-iskolában, szombat es­te 18 órakor kezdődő találko­KÉZILABDA NB I., FÉRFIAK Szom baton újabb hazai mérkőzés vár a Csurgói csapatra. Az a Váci KSE együttese lesz az a somogyi csapat ellenfele amely az előző fordulóban le­győzte a Füzesi Ferenc vezető­edző által irányított balmazúj­városi csapatot. Zsiga Gyula elmondta, hogy nagyon nehéz bajnoki évad lesz az idei, nem zón. A legutóbbi bronzérmes keretéből ugyanis senki sem távozott, mindössze egy szél­ső, Araújo érkezett. Az érdi ál­landósággal szemben Siófokon szokás szerint ezen a nyáron is nagy volt a jövés-menés. Szabó Edinával ellentétben Horváth Rolandnak szinte egy új csa­patot kellett összeraknia a fel­készülés alatt, ráadásul a fran­cia légiósok csak két hete csat­lakoztak, Janjusevics pedig még be sem kapcsolódott a kö­lesz playoff így minden mérkő­zés sokkal hangsúlyosabb lesz.- Remélem a mai jó mérkő­zés után kellő motiváltsággal készülünk a hétvégi Vác elle­ni mérkőzésre. - mondta Só- tonyi László még a kedden es­te rendezett Telekom Veszp­rém csapata elleni összecsa­pást követően. - Van még min javítanunk, a mérkőzés előtti zös munkába... A jó forma vi­szont már most nagyon fontos lenne, hisz 14 nap alatt négy bajnokit kell lejátszani, ráadá­sul abból három - Érd, Álba Fehérvár, Dunaújváros - döntő fontosságú a végső helyezések szempontjából, mivel nincs rájátszás. Edzői szempontból az is érdekes feladat, hogy le­megy ez a négy bajnoki, utá­na viszont már csak - kéthetes szünetékkel - ötöt játszanak az év végéig. Horváth edző­időszakot ennek a feladatnak szenteljük. A mérkőzést szombaton 18 órai kezdettel rendezik Csur­gón a Sótonyi László Sportcsar­nokban. A férfikézilabda NB I. állá­sa: 1. Telekom Veszprém (16 pont), 2. MOL-Pick Szeged (6 pont), 3. Váci KSE (2 pont), 4. B. Braun Gyöngyös (2 pont), 5. nek mindenesetre remek alap­anyag van a kezében. Az iga­zolások közül pedig Triscsuk képességeit mindenki ismeri és ha Nze-Minko valóban üde színfoltja lesz a bajnokságnak, ahogy Horváth edző mondta, akkor akár merészebb álmo­kat is szövögethetnek a Bala­ton partján. Ehhez persze az kell, hogy működjön az a bizo­nyos kémia a tréner és a játé­kok közt, akiket előbbinek re­mélhetőleg sikerült a nyáron egységes közösséggé kovácsol­nia. Nagyon fontos még, hogy a játékosok teljesítsék Horváth Roland korábban megfogalma­zott elvárását, mely szerint az odafigyelés maximális legyen, ahogy az odaadás is a kézilab­da iránt. Eger SBS Eszterházy (2 pont), 6. Ceglédi KKSE (2 pont), 7. Orosházi FKSE- LINAMAR (0 pont), 8. Balatonfüredi KSE (0 pont), 9. Csurgói KK (0 pont), 10. CYEB Budakalász (0 pont), 11. Grundfos Tatabánya KC (0 pont), 12. Sport36-Komló (0 pont), 13. Balmazújvárosi KK (0 pont), 14. Mezőkövesdi KC (0 pont). Huszár Hajnalka Alaposan átalakult a játékoskeret Érkezők: Triscsuk K., Ferenczy Agbaba, M. Agbaba (Kikinda). F. (DKKA), Janjusevic (Radnicki Távozók: S. Petersen, M. Agu- Kragujevac). E. Nze-Minko (Fie- ilar. I. Nikitina, D. Piedade, V. ury). C. Bulleux (HBC Nimes). J. Salamakha, L. Gonzalez. Második bajnoki meccsét vívja a héten a somogyi csapat A Vác ellen folytatja a Csurgó Rangadóra készülnek a kaposvári labdarúgók, az eddigi legnehezebb meccs következik Első helyet érne Érden a győzelem LABDARÚGÓ NB III. NYUGATI CSO­PORT A listavezető Érdi VSE ott­honába látogat a második he­lyen álló Kaposvári Rákóczi FC a hetedik fordulóban. A szomba­ton 16 órakor kezdődő találkozó igazi rangadónak ígérkezik. Az érdiek szászszázalékos teljesít­ménnyel állnak az élen, míg a kaposváriak csupán két ponttal lemaradva, szintén veretlenül foglalják el a második pozíciót.- Valóban rangadó lesz a kö­vetkező mérkőzésünk - nyilat­kozta Házi László, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. - Ki­fejezetten nehéz összecsapás­ra számítok, hiszen hat mécs­esét nem lehet véletlenül meg­nyerni. Az Érd egy hozzánk ha­Remek a hangulat a Rákóczinál, önbizalommal telve várják a rangadót sonló stüusban, jól és kulturál­tan futballozó csapat, amelyen látszik Limperger Zsolt, koráb­bi kiváló védő munkája. Kon- rád László kollégám megtekin­tette az egyik meccsüket, vala­mint videón is elemeztük a játé­kukat, úgy gondolom ezek alap­ján sikerült feltérképeznünk őket. Minkét együttes számá­ra jó erőfelmérő lesz a mérkő­zés, biztos vagyok benne, hogy nagy taktikai csata dúl majd, hi­szen minkét fél nyerni akar. Ar­ra törekszünk, hogy ne kapjunk gólt, s ha ezt sikerül megvalósí­tanunk, akkor véleményem sze­rint, megnyerhetjük a találko­zót, de már annak is örülni fo­gunk, ha ponttal távozunk. Kiélezett csatára lehet te­hát számítani, de ami bizonyos nagy fegyvertény lenne a ka­posváriak számára, ha sikerül­ne legyőzniük áz érdieket, hi­szen átvennék a vezetést a ta­bellán.- Nem kell plusz motiváció a srácoknak, azért vagyunk jó csapat, mert mindenki arra tö­rekszik, hogy elérjük a céljain­kat és sikeresek legyünk - tet­té hozzá Házi László, aki még elmondta, hogy remek a hangu­lat az öltözőben, hiszen mindig van olyan, ami feldobja a csa­patot. Legutóbb Kollega Krisz­tián tette ezt, aki a csütörtö­ki edzést követően vendégelte meg társait. Kl$in Péter A gólszegény Budaörsöt fogadják a balatoniak LABDARÚGÓ NB II. Megoldható feladat előtt a bajnoki tabellán ötödik BFC Siófok, mely a bra­vúros balmazújvárosi győze­lem után a Budaörsöt fogadja vasárnap, 18 órakor. Egy olyan klubot látnak vendégül a balatoniak, mely a Cegléd után a legkevesebb gólt szerezte eddig a másod- osztályban, kilenc bajnokin haton. Idegenben eddig négy­szer léptek pályára három­szor - Sopron, Szeged, Csák- vár - kikaptak, majd némileg váratlan győzelmet arattak Zalaegerszegen. Ezeken a találkozókon két gólt szereztek és négyet kap­tak. Mindezek alapján nem várható tehát gólzáporos mérkőzés, ám ha a balatoni­ak nem kapnak újra gólt na­gyon közel kerülhetnek a si­kerhez, hisz az utóbbi időben - három rúgott gól nélküli ve­reség után - be-be találnak végre az ellenfeleknek. Jó eséllyel újabb bajnoki pontokat gyűjthet a formába lendülő Siófok A balatoniaknál Futó saj­nos hiányozni fog, aki térdsé­rülést szenvedett Balmazúj­városban. Nem a legjobb sze­zonja ez a csapatkapitánynak, hisz előbb egy - finoman szól­va véleményes - piros lap mi­att három meccsre eltiltották, most pedig jött ez a sérülés. A siófoki együttes ráadásul más minőséget képvisel, ha Gállal együtt ott dolgozik a pálya kö­zepén. Keszthelyi Zoltán Újabb magyar érmek a riói paralimpián PARALIMPIA Az S9-es sérült- ségi kategóriában versenyző Sors Tamás és Konkoly Zsófia egyaránt bronzérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban a riói paralimpián. Pap Bianka (S10) ötödik lett 400 gyorson, Adámi Zsanett (S2) pedig hato­dik 50 méter háton. A 24 éves Sors Pekingben és Londonban is megnyerte ezt a számot, két­szeres címvédő volt. Sors úgy fogalmazott: abszolút elégedett a riói szereplésével, mert érmei mellett voltak helyezései is. A Krajnyák Zsuzsanna, Da­ni Gyöngyi, Veres Amarilla összeállítású magyar váloga­tott bronzérmet szerzett a ke­rekesszékes vívók női párbaj­tőr csapatversenyében a riói paralimpián. A magyarok a csoportjuk­ban előbb 45-35-re kikap­tak a kínaiaktól, majd ugyan­ilyen arányban legyőzték a fe­héroroszokat, így triójukból a második helyen léptek tovább. Az elődöntőben aztán az esé­lyesebb hongkongiakkal talál­koztak, s nem borult a papír­forma, 45-34-es sikere után a rivális került a fináléba. A bronzmérkőzésen a lengyelek­kel vívtak a magyarok, s óri­ási csata után 45-44-re nyer­tek. A magyarok mérlege pén­teki lapzártánkig hat ezüst és nyolc bronzérem volt. ■

Next

/
Thumbnails
Contents