Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-11 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 34. szám

2016. SZEPTEMBER 11., VASÁRNAP SZTORI 5 Magyar amatőrök hozták el idén a profik elől az autós filmesek Oscar-díját Felpörgetve, vágva, kiforgatva A magyar Turbometal Motorblog kisfilmje, a Tesla P85D nyerte meg az autós filmek Oscar-díját. A legnagyobb nevek elől hozta el az elismerést Londonból. Megdöbbentő történeteik nemcsak az idegeket borzolják, de remekül szórakoztatnak is. Csejk Miklós FILMSIKER Az autós filmek Os­car-díját idén a magyar Turbo­metal Motorblog kisfilmje, a Tesla P85D nyerte meg. A do­log pikantériája, hogy a legna­gyobb nevek elől hozták el az elismerést Londonból. „Mindig csak távolról csodáltuk ezt a ní­vós fesztivált, és nagyon sze­rettünk volna rajta részt venni - mondta lapunknak Bernáth Milán, a Turbometal rende­ző-operatőre. - Idén aztán vet­tük a bátorságot, és beküldtük a filmünket, amelyet a Legjobb újságírófilm kategóriába válo­gattak be a Top Gear, a Chris Harris On Cars és a GTChan- nel filmjei mellé, az első ötbe. Alig hittünk a szemünknek, hogy egy mezőnyben vagyunk a nagyágyúkkal.” Ez azért is nagy jelentőségű dolog, mert nem volt még ma­gyar autós média, amely elju­tott idáig. „Mi nem vagyunk afféle, öltönyös, arcok, úgyhogy mind a három embernek, akik kiutazták Londonba a gálaest­,Visszafogott" öröm a díjátadó után. A fiúk az utolsó pillanatban vettek csokornyakkendót, hogy aztán legyőzzék a Top Geart is |j Autós papírok a szélvédőn át .A The Volvo Rush című L%, filmünk elején az au- tót szétverik bosszúból a gengszterek. Ezt Du- naharasztiban vettük fel. A film végét viszont a Bala- ton-fetvidéken. ezért valahogy le kellett vinni az autót. Ketten vállalták a csapatból, hogy le­mennek vele éjszaka. Egészen Várpalotáig minden rendben volt, amikor leállította az au­tót egy arra járőröző. A sofor a nem létező szélvédőn keresz­tül adta ki az iratokat a rendőr­nek. Ő teljesen elképedt, de a papírok rendben voltak. A srácok elmondták az igazat, hogy forgatásra megy a ko­csi. és nem volt pénz trailerre. A rendőr csak annyit kért. hogy az első rendszámot rakják föl. Ez is megtörtént, majd szakadó esőben folytat­ták útjukat. Mondanom sem keli. ronggyá áztak a célig." lAUrfCUK' re, legelőször szmokingot kel­lett beszerezni. A csokornyak­kendőt pedig az utolsó pillanat­ban sikerült csak megvennünk egy londoni boltban. Elképesz­tő jó érzés volt a díjátadó gálán, hogy a közönség vette a poéno­kat, együtt élt a filmmel. A töb­bi kisfümnél ezt nem éreztük, ezért a; bemutatók alatt merült fel először bennünk, hogy akár hogy a filmben egy futóverse- meg is nyerhetjük ezt a díjat, nyen is elindult a Tesla.” És meg is nyertük. Amikor fy- díj pénzjutalommal nem vettem a díjat, először csak táj járt. de kaptak egy nagyon kü- tott szájjal néztem, nem hittem lönleges helyen forgatási én­éi, hogy mi történik. Aztán ri|Í||pdélyt. „Van egy angol falu, mondtuk, hogy mi másként vi-^wSastle Combe, ahol rengeteg szonyulunk az autókhoz, ezért hollywoodi filmet forgattak, au­jönnek ilyen furcsa képzettár- tóversenyeket is rendeznek ott, sítások. Gondolok most arra, nagyon drága a forgatási enge­dély, viszont a Turbometal meg­kapta egy napra a helyszínt. Ez volt a jutalom.” A csapat fele a filmszakmá­ban dolgozik, a másik felét pe­dig kinevelte a Turbometal. Bernáth Milán operatőr-ren­dező művész neve Cosmic Bu­nuel. „Szürreális filmjeivel tel­jesen őrült volt Luis Bunuel, a filmrendező. Mi is igyekszünk nem odaillő dolgokkal elmesél­ni a történetünket, ahogy ő tet­te. Megpróbáljuk szórakozta­tóan átadni az autóval kapcso­latos információkat. Filmjeink egyébként egyes autókhoz tár­sított életérzésekről szólnak” - hangsúlyozta Bernáth Milán. Minden úgy indult, hogy a matchboxokat igazi autókra akarták becserélni az immár felnőtt fiúk, de az nem is olyan olcsó játék. „Egy baráti társa­ság voltunk, meg akartunk is­merkedni az autókkal. Nem tudtunk róluk semmit, ezért azt találtuk ki, hogy autós kis- filmeket forgatunk. Közben ta­gok jöttek és mentek. A 2010-es kezdetek óta az alapítók közül, rajtam kívül Bernáth Adrián, a testvérem és Rözge Dávid van velünk. Egyébként 10-15-en va­gyunk összesen. Csajok viszont nincsenek a filmjeinkben, mert azt szeretnénk, ha nem a len­gén öltözött lányok miatt néz­nének minket.” Eleinte csak régi autók szere­peltek. „Jobban érdekeltek min­ket a régi autók, amikor elkezd­tünk filmezni. Jobban inspirál­tak. A hétköznapi történetein­ket is filmre vesszük sokszor, egy pogácsa vásárlásából vagy egy piac meglátogatásából is ér­dekes kalandot lehet kreálni.” Elmondásuk szerint viszont a legnagyobb nehézséget min­dig a kis költségvetés okozta. „Sokszor ahhoz kell kreativi­tás és ötlet, hogy zsebpénzből is meg tudjuk valósítani azo­kat az ötleteket, amelyeket ki­találtunk - mondta Bernáth Milán. - Szerettünk volna egy hátsókerék-meghajtású autó­ról egy grindhouse stílusú tör­ténetet forgatni, amelynek az a vége, hogy az autó beugrat egy szakadékba. Címe: The Vol­vo Rush. Ez már alapból nem egy olcsó mulatság, de számos egyéb nehézség adódik. Már a Balaton-felvidéki bánya falán sem volt könnyű felvinni az au­tót, csákányokkal és lapátok­kal kellett utat ásni. Kerestünk egy 40 méter magas sziklafa­lat, kettesbe raktuk a sebessé­get, nagytéglával kitámasztot­tuk a gázpedált, egy bottal ket­ten nyomták be a kuplungot, háromig számoltunk, felenged­tük a kuplungot, az autó pedig elindult a szakadék felé. Csak utólag gondoltunk bele, hogy ha ebbe valaki beleakad, akkor azt magával rántja a mélység­be. És akkor szevasz. Másrészt viszont megcsináltuk;'és jó kis kaland volt. Ezekről a dolgaink­ról szólnak a filmjeink Is.” EUTANÁZIA Marieke Vervoort 37 éves, kerekesszékes paralimpi- kon gyógyíthatatlan beteg. A gyógyulása érdekében kez­dett sportolni, de nem bírja to­vább a fájdalmakat. Eldöntötte: Rio után az eutanáziát választja. Az eutanázia ma is megosztja a közvéleményt az egész világon, Magyarországon a passzív for­mája papíron engedélyezett, de a szabályozása roppant bonyolult. Az egész világot megrázta Marieke Vervoort friss nyilatko­zata: a 37 éves paralimpikon azt tervezi, hogy a riói olimpia után az eu­tanáziát választja. A sportolónak olyan szörnyű fájdalmai vannak, amelyek­kel már nem tud to­vább együtt élni. 2002-ben diag­nosztizálták nála a súlyos, gyó­gyíthatatlan, degeneratív ge­rincbetegséget. Lebénult, de nem omlott össze: kerekesszé­kes kosárlabdában, majd biat­lonban is versenyzett, aztán át­nyergelt az atlétikára; 2012-ben, Londonban 100 méteres sprint­ben aranyérmet, 200 méteren ezüstérmet szerzett. Ám a sike­rek ellenére eljutott arra a pont­ra, amikor már képtelen együtt élni a betegségével. Elmondta: nagyon sokat szenved, fájdal­mai miatt éjszakánként csak percekre tud elaludni, teljesen kimerült. Egy aranyérmet azon­ban így is szeretne nyerni, mint mondta, „Rio az utolsó kívánsá­gom”. Az eutanázia (kegyes halál) megítélése máig világszerte vita­tott. Orvosetikai szempontból lé­tezik aktív és passzív eutanázia. Aktív, amikor az orvos tesz vala­mit, hogy megrövidítse a beteg életét, például a kelleténél több nyugtatót ad neki. Passzív euta­názia esetén nem kezeli tovább a betegét, nem tesz olyat, ami a be­teg életét meghosz- szabbíthatná, így en­gedi meghalni. Van egy harmadik mód is, abban az esetben az orvos segítséget nyújt menthetetlen betege öngyilkosságához, de er­ről még ritkábban esik szó. Marieke Vervoort hazájában, Belgiumban kíván meghalni. Erre van lehetősége, Belgium ugyanis az egyik olyan ország - a másik Hollandia - a világon, ahol az aktív eutanázia nem szá­mít bűncselekménynek. A ke­gyes halálnak ezt a formáját az emberölésnél enyhébben ítélik meg Németországban, Olaszor­szágban, Lengyelországban, Dá­niában és Svájcban. A világ első eutanáziatörvényét Ausztrália Északi területének parlament­je fogadta el 1995-ben, de a szö­vetségi parlament nem sokkal a hatálybalépés után megsemmi­sítette. Svájcban és Svédország­ban nincs éles határ a halálos szer átadása és a kezelés meg­szüntetése között. Itt az orvos nem adhat be halált okozó injek­ciót, de felírhat vagy adhat a be­tegének ilyen készítményt, ezzel nem követ el bűncselekményt. Az Egyesült Államokban elő­ször Oregon államban volt tör­vényes joguk (1997-től) a halálos betegeknek az orvosi segítség­gel történő öngyilkosságra. Magyarországon is tilos az ak­tív eutanázia, bár egy nemrégi­ben megjelent felmérés szerint az emberek 64 százaléka támo­gatja, csak 31 százaléka ellenzi. A passzív formájáról az egész­ségügyi törvényben esik szó, amely tartalmazza, hogy az or­vosi kezelés.a beteg beleegye­zésétől függ, a páciensnek joga van az ellátás visszautasítására. Közokiratban, vagy teljes bizo­nyító erejű magánokiratban kell erről nyilatkozni, majd alá kell vetni magát egy háromtagú or­voscsoport vizsgálatának, akik közül az egyik a kezelőorvos, a másik egy ugyanolyan szakte­rületen dolgozó idegen doktor, a harmadik pedig egy pszichiá­ter, majd két tanú előtt újra nyi­latkozni kell. Hazánkban is megosztja a közvéleményt az eutanázia Talán a szabályozatlanság is oka azoknak a kirívó eseteknek, amelyek hazánkban történtek. Egy anyuka 1993 szeptembe­rében végzett gyógyíthatatlan, nagyfokú fájdalomnak kitett 11 éves lányával, gyermeke kéré­sére. A kislány fürdővizébe egy működő hajszárítót ejtett, majd a víz alá nyomta a gyermekét, aki meghalt. Az eutanáziára hivat­kozó anyát a bíróság kétévi bör­tönbüntetésre ítélte, végül Göncz Árpád államfő adott kegyelmet. A „Fekete Angyal" F. Tímeát, a Nyíró Gyula Kórház volt nővérét Marieke Vervoort a győzelemre tör Rióban, aztán a hazájában, Belgiumban kíván meghalni. Jpj Erre van lehetősége, Belgium) to ugyanis az egyik olyan ország, ahol j az eutanázia nem bűncselekményi A belga paralimpikon utolsó kívánsága ismét felszínre hozta a régi vitát ^ | KEGYES HÁLÁL, KEGYETLEN DILEMMA Felmérések Az emberek többségének egy-egy konkrét eset után az a véleménye, hogy nem en­gedné az embertelen állapot fenntartását, ám ha a lakos­ságot általánosságban kérde­zik az eutanáziáról, még min­dig számottevő az elutasítás. Ugyanennyire megosztó a meg­ítélése az orvosok körében is. Csaknem minden második kö­zülük támogatja ugyan a ke­gyes halál akár aktív formáját is, mégis, a kérdés nyilvános tárgyalását nem tartják idősze­rűnek. 2013. szeptember 22-től 2013. november 12-ig 227 or­vos töltött ki egy online kérdő­ívet a témával kapcsolatban. A nem reprezentatív felmérés­ben szereplő „Elutasítja-e az ak­tív eutanáziát?" kérdésre igen­nel válaszoló 127 orvos közül 107 indokolta meg álláspontját. A legtöbben az orvosi hivatással és etikával összeegyeztethetet­lennek tartják, és a vallási meg­győződésükre hivatkozó eluta­sítók száma is igen nagy. A kér­dőívfoglalkozott a kezelés visz- szautasításának kérdéskörével is. A kitöltő orvosok több mint négyötöde elfogadja, egyhatoda viszont nem fogadja el a beteg­nek a kezelés visszautasítására vonatkozó kérését, ami ellenke­zik az egészségügyi törvényben biztosított betegjogokkal. 11 év börtönre ítélték. Az ápoló­nő azt vallotta, hogy 40 haldokló idős beteget segített át a túlvilág­ra morfinnal vagy seduxennel kevert káliuminjekciókkal. Bár a beteges hazudozónak tartott fia­tal nő visszavonta ezt, elítélték és 2009-ben szabadult. Fábos E.

Next

/
Thumbnails
Contents