Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-02 / 206. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK FELÜTÉS Közpénzügy „Matolcsy embere képezhet közpénzügyi szakújságírókat" (cím a Népszabadságból). NYILVÁN a tananyagrésze lesz az is, hogy a közpénz miképpen veszíti el közpénz jellegét... F. I. HÍREK Utat és járdát újítanak fel TASZÁR Negyvennégymillió forintból újít fel két utcát az ön- kormányzat. A falu az adósság-konszolidációban nem részesült településeknek kiosztott pénzből a lakótelep keleti oldalán, illetve a Toldi utcában 500 méter hosszan javíttatja ki a burkolatot, s kicserélnek 41 aknafedelet is. A. V. Deseda menti idősek találkoztak 1ERNYE Mernyére hívta tag- szervezeteit a Deseda-men- ti Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége Egyesület. Varga Jó- zsefné elnök elmondta: a rendezvényt Kisfalusi András Mernye polgármestere nyitotta meg. Összesen kilenc településről érkeztek nyugdíjasok, ízletes étkeket készítettek a szorgos kezek, vidám hangulatban fűzték szorosabbra közösségüket, s elhatározták: minden évben találkoznak az érdeklődők. M. K. Defibrillátor-térkép készül SOKIG' Magyarországon minden 25. percben meghal valaki - kórházon kívül - hirtelen szívmegállásban. A megfelelő és gyors tájékozódás érdekében a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a megye de- fibriIlátor-térképét szeretné elkészíteni és közzétenni, melyhez az érintettek regisztrálását kéri. A regisztráció útmutatója a megyei kormányhivatal honlapján érhető el. Gy. Zs. Új hallgatókat vettek fel KAPOSVÁR Csütörtökön lezárult a pótfelvételi és pótbeiratkozás a Liszt Ferenc Zeneiskolában, ahová az új tanévben több mint 500 fiatal jár. Az intézmény bővíti nemzetközi kapcsolatait, olasz vendégeik pénteken 14-, illetve 19 órakor adnak koncert a zeneiskolában, az evangélikus templomban vasárnap 11 órakor. H. M. Alacsony hozam a földeken MAGYARATÁD Megkezdték a napraforgó betakarítását a Barátságszövetkezetnél, mintegy 140 hektáron dolgoznak. 2,5 tonna körül alakul a hektáronkénti termésátlag. H. M. Viták és perek után hamarosan kitörhet a szemétbéke a Balatonnál Ön félretette a kukapénzt? ► Folytatás az 1. oldalról ÉSZAK-SOMOGY Eladás helyett erősítik, fejlesztik a Siókomot, a kelet-balatoni társulás szolgáltatóját, mely eddig csak „virtuális” szereplőként, számlakibocsátóként jelent meg a terepen, a kukát az NHSZ Zöldfok Zrt. üríti alvállalkozóként a térség településein. A szemétszállításhoz szükséges jogosítványokkal azonban a Zöldfok nem, csak a nonprofit Siókom rendelkezik, ezért is utasították el az önkormányzatok a Zöldfok többségi tulajdonosának, az állami NHSZ-nek a hárommillió forintos vételi ajánlatát. Úgy vélték ugyanis, hogy néhány éve gründolt társaságuk ennél jóval többet ér, többre hivatott. Lengyel Róbert társulási elnöktől tudjuk: a szeptember elsejei hatállyal a Siókom élére kinevezett Kerekes Roland (az eddigi vezető, Jámbor Tímea a cég második embere lesz) közgazdász, aki évekig a bankszektorban dolgozott, majd egy hulladékgazdálkodási tevékenységet folytató nagyvállalat stratégiai igazgatójaként tevékenykedett. - Pénzügyi szakember, aki a hulladékgazdálkodás területén is tapasztalatokat szerzett - így Lengyel. - Rá van szükségünk, hiszen az a célunk, hogy a hulladékgazdálkodással kapcsolatos önkormányzati feladatokat a jövőben más konstrukcióban, saját közszolgáltató cégünk fejlesztésével tegyük gazdaságosabbá, megálljt parancsolva annak az évek óta tartó folyamatnak, hogy minden esztendőben súlyos tízA nyugat-balatoni társulás polgármesterei az új szállítójárművek átvételekor. A különutak helyett ma már az együttműködésre szavaznak Siófok és Tab polgármestereinek egyet nem értéséből fakadt a különválás Siófok és Tab (még pontosabb, hogy a két akkori, amúgy egyaránt fideszes polgármester) hosszas bírósági pereskedésbe torkolló ellentétéből fakadt a keleti-nyugati különválás a Balaton déli partján. 2011-ben ezt írtuk: „A siófoki képviselők megszavazták Tab kizárását a dél-balatoni, Sió-völgyi hulladékgazdálkodási konzorciumból. A siófoki testület azt a döntést hozta: olyan társulásba sem lép be, melynek Tab is tagja". Egy 2012-es cikkünkből: .Siófok kilép a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéből (TÖOSZ). melynek Schmidt Jenő tabi polgármester az elnöke". 2014-ben: „Véget nem, csak újabb állomásához ért a Sió- fok-Tab szemétvita: ismét Siófoknak adott igazat a Szekszárdi Törvényszék. Siófok három évvel ezelőtt azért fogta perbe Ta- bot, mert szerinte az 14 millió forint tartozást halmozott fel azzal, hogy 2009 után nem fizette önrészét abban a konzorciumban, amelyet a Dél-balatoni és Síóvöl- gyi Hulladékgazdálkodási Projekt megvalósítására hozott létre a programban részt vevő 204 ön- kormányzat". És még ugyanabban az évben: „Tabnak adott igazat Siófok ellenében jogerősen a Pécsi ítélőtábla, kimondva: nem tartozik annak a konzorciumnak, amelyet a Dél-balatoni és Sióvölgyi Hulladékgazdálkodási Projekt megvalósítására hozott létre a programban részt vevő 204 önkormányzat. Az a költség, amit Tab 2009 óta vitat, összesen nettó 556 millió forint, melyet a per adatai szerint a beruházással érintett ingatlanok és eszközök üzemeltetője, a siófoki székhelyű AVE Zöldfok Zrt. megfizetett a gesztor Siófok számlájára, ám a konzorciumi önkormányzatokat illető összeggel Siófok ön- kormányzata a tagok felé nem számolt el". milliókat fizessünk ki egy profitorientált cégnek a veszteségek finanszírozására. A másik cél pedig a „kukabéke”, mely információnk szerint rövidesen „kitör” a Balaton partján, illetve Észak-Somogyban és a korábbi ellentétek miatt különvált kelet-balatoni, valamint nyugat-balatoni önkormányzati hulladékgazdálkodási társulás együttműködik a jövőben. F.l. Dühöngés a táncparketten: csak a szerencsén múlt, hogy túlélte az áldozat Léccel verte fejbe riválisát egy férfi NAGYKORPÁD-PÉCS Egy esztendővel enyhítette büntetését, s így hét és fél év fegyházra ítélt a Pécsi ítélőtábla egy nagykorpádi férfit, aki egy léccel majdnem agyonütötte ismerősét. P. Norbert tavaly áprilisban a nagykorpádi művelődési házában szórakozott, amikor ösz- szetűzésbe keveredett egy férfival. Dulakodni kezdtek, ám ekkor az ügy másodrendű vádlottja elküldte P. Norbertét a helyszínről. Ő azonban kis idő múlva egy léccel a kezében tért vissza, s erősen hadonászva bement a táncparkettre. A többség - ismerve az agresz- szív férfit - távozott, ám P. Norbert is kiment az udvarra, ahol hátulról lecsapta korábbi vitapartnerét. A sértett csak a szerencsének köszönhette, hogy megúszta 8-10 hetes sérüléssel. Bele is halhatott volna a fejére mért ütésbe. A másodrendű vádlott a megtámadott segítségére sietett, P. Norbert azonban őt is megütötte. Új ellenfele - noha szintén súlyos sérüléseket szenvedett - felvette a kesztyűt, így komoly verekedés alakult ki közöttük. S amikor az elsőrendű vádlott el akarta hagyni a helyszínt, utána ment, s kétszer megütötte. Az elsőrendű vádlottat a Kaposvári Törvényszék első fokon, mint többszörös erőszakos visszaesőt életveszélyt okozó testi sértés kísérletében, súlyos testi sértésben és garázdaságban mondta ki bűnösnek, s halmazaiban nyolc és fél év fegyházra ítélte, kikötve, hogy nem bocsátható feltételes szabadlábra. A másodrendű vádlottnak garázdaság és könnyű testi sértés miatt kellett bűnhődnie: két évre próbára bocsátották jogerősen. Az elsőrendű vádlott ügye viszont a fellebbezések miatt a Pécsi ítélőtáblára került, amely egy évvel csökkentette a fegyházbüntetést. Az ítélet jogerős. A. V. Mind vészesebb az allergia A napokban a parlagfű miatt szenvednek a legtöbben, de másfajta allergiáktól is egyre jobban kijut. Mivel az allergiát a genetikai faktorok és a környezeti tényezők határozzák meg, a civilizációs változások is közrejátszanak a terjedésben. Ilyen például a stressz vagy a szennyezett levegő. A HÉTTÉMÁJA Segít a földrengés károsultjain Gianni Sok száz szakács vette étlapjára az amatriciana szószos tésztát, hogy a bevételből az újjáépítést segítsék a földrengés után. Gianni Annoni, hazánk egyik legismertebb olasz vendéglátósát is lesújtotta a tragédia. Szerinte jelzésértékű, hogy a gasztronómián keresztül is összefogtak az emberek, interjú Détár Enikő döntés előtt Fordulóponthoz érkezett Détár Enikő élete. A színésznő már nem albérletben, hanem saját otthonban tervezi a jövőjét, és nem kérdés, hogy együtt költözik majd a párjával, Péterrel. Bár harmóniában élnek, ez nem ok arra, hogy Énei mindenhova íerflkísérettel érkezzen, ha lazítani akar. sztárvilág __________________________________________________________________________________HIRDETÉS HASZNÁLT EUR ÉS EGYUTAS RAKLAP RAKLAPMAGASÍTÓ GITTERBOX FELVÁSÁRLÁS- árkalkuláció megtekintés után minőség függvényében- készpénzfizetés a helyszínen történő átadás-átvételkor ÉRDEKLŐDNI AZ ALÁBBI TELEFONSZÁMON: +36/70/433-0272 KERTI RAKLAPBÚTOR GYÁRTÁS ÉS FORGALMAZÁS! CSOMAGOLÁSTECHNIKAI TERMÉKEINK: www.losan-pack.hu