Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-19 / 195. szám
2016. AUGUSZTUS 19., PENTEK MEGYEI KÖRKÉP g A valóságban még nem érkezett meg az ősz, de már tudjuk, hogy közeleg, sőt ellenállhatatlan jelei is vannak. Az éjszakák egyre hűvösebbek, a reggeli harmat nem tűnik el 10 óra előtt, és ha kinézünk a kerti gyümölcsfákra, zöldségekre, akkor bizony egyre több rajtuk az érett, vagy érőfélben lévő gyümölcs, zöldség. Szőlő, szilva, őszibarack, korai őszi almák, folyton, vagy kétszer termő málnák második hulláma, korai káposztafélék és társai már szüretelhetők. Az ősszel érők mellett természetesen jelen vannak a folyamatosan termő zöldségfélék, sőt közülük sok most adja az igazi csúcsmennyiséget. Olyan mennyiségű termést ad ilyenkor egy kisebb kert is, hogy komoly munkát okoz a kertgazdának. Természetesen mindenki arra törekszik, hogy frissiben elfogyasszon minél többet belőlük, önmagán t és családján kívül ellássa a közeli rokonságot, barátokat, de még így is képtelenség megbirkózni egy kifejlett alma, vagy szilvafa termésével. De nem is baj, mert az ősz terményei kiválóan alkalmasak a téli tárolásra tartósításra. Sajnos ma már másként tárolunk, tartósítunk, mint régen. Nagyapáink életmódjához, és körülményeihez képest olyan jelentős változások történtek, amelyek a terménytá- rolást más alapokra helyezték. Melyek ezek? Az első és legfontosabb a termesztett növények fajtái. Olyan fajták váltották le a régi hagyományosakat, amelyek nehezebben tárolhatók. Az új fajták héjazata gyengébb, gyümölcshúsa lazább szerkezetű, kevésbé ellenállók a tárolóban fellépő betegségeknek. Második az intenzív termesztés technológia, amelynek következtében a termény elveszti, vagy csökkennek benne azok a tulajdonságok, amelyek szükségesek a sikeres tároláshoz. Például túlzott öntözés és tápanyagpótlás miatt felhígul a léállomány, így tárolás alatt könnyebben betegszenek meg, és fonnyadnak össze. Harmadik a tárolási körülmények változása. Ma már kevés helyen találni meg azokat a pincéket, kamrákat, padlásokat, amelyekben a tárolásra alkalmas mikroklíma uralkodott. Megfelelő hőmérséklet, páratartalom, szellőzöttség, fényviszonyok. A fenti hármon felül természetesen van több apró változás is, de az nem feltétlenül igazak mindenkinél. Ilyen például a fogyasztási szokások, vagy az emberek időgazdálkodása, gazdaságossági megfontolásai stb. A fentiek miatt a tárolás modern formákat öltött, és kevésbé hosszú távra tekintő. Ami annyit jelent, hogy maximum pár hónapig tároljuk be úgy a terményt, hogy azt természetes formájában fogyasztA savanyúság sokféleképp finom hassuk. Ha ettől több időre tervezünk, akkor többnyire feldolgozzuk és tartósítjuk az adott gyümölcsöt vagy zöldséget. Nagyapáink a káposztaféléket képesek voltak eltárolni egészen a tavaszi melegedésig úgy, hogy mindig frissen fogyasztották. A szőlőt egész télen át szemezgettük a padlástérben, az almákat folyamatosan szedtük a stelázsi polcáról. Sajnos a modern tárolás vett egy további nagyon rossz irányzatot, ez pedig a tartósítószerek nyakló nélküli használata. A természetes formájában leszedett termények felületét olyan anyagokkal kezelik, amelyek megakadályozzák a betegségek terjedését, valamint a termény folyadékvesztését. A főzéssel, vagy más élelmiszer-ipari eljárással (pl. savanyítás) kezelt termékhez számtalan vegyi anyagot kevernek, elég csak egy savanyú káposzta címkéjét elolvasni. Gondoljunk a lekvárbefőzésre, amikor a mérhetetlen mennyiségű cukor mellé még egy ta- sakban kapható anyagot is öntünk. Ezekkel az anyagokkal az emberi szervezetnek meg kell küzdeni, ártalmatlanítani, lebontani, a szervezetből kijuttatni kell őket. Ez mind olyan felesleges terhet ró ránk, amelyet könnyen el tudnánk kerülni. Akinek saját terménye van otthon, és olyan mennyiségben, hogy tárolásra, tartósításra is marad, annak javaslom, hogy próbáljon hagyományos tárolási megoldásokat alkalmazni. Hogy mik ezek, arra a következő heti cikkben térek ki. Addig mindenki gondolkodjon el azon, hogy a most alkalmazott tárolási szokásai menynyire terheli a saját szervezetét. Mennyi és milyen adalékanyagokat használ, azok milyen hatással lehetnek a szervezetére. Herold Ferenc kertészmérnök PROG RÁMÁJÁN LO AUGUSZTUS 19., PÉNTEK Balatonboglár BB Bogiári Szüreti Fesztivál, 1. színpad (strand bejárat): 13 óra Portéka Gyermekszínház, 14. Juhos Együttes, 15.30 Lengyeltóti Brass Band, 16.30 BB kvízjáték, 17. Alma Együttes, 18.15 BB kvízjáték, 18.30 Dombóvári István - Dumaszínház, 19. 00 Ünnepélyes megnyitó, 19.30 BB hordó csapra verés, 20.30 Apostol, 21.00 BB kvízjáték, 22.00 Lézer Show és BE^tűzijáték, 23. Blahalouisiana, 00.30 Bódi Csabi, 02.00 Színpadzárás 2. színpad (kikötő felőli oldal) 14 óra: Portéka Gyermekszínház, 15.00 Valami Más, 16.30 Mir. Missh, 17.10 BB kvízjáték, 17.30 Freddie, 18.50 BB kvízjáték, 19.00 New Level Empire 19. 00 Ünnepélyes megnyitó, 20.30. BB kvízjáték, 20.45 Children Of Distance, 22.00 Lézer show és BB tűzijáték, 22.50 BB kvízjáték, 23.00 Péterfy Bori & Love Band 02.00 Színpadzárás Siófoki Bor és kenyér ünnepe (hajóállomás, Rózsakért) 15.15 KID Rock and Roll Se. 16.00 Harmony Dance TSE és a Siópom Children’s és Napsugár Mazsorett Csoport Siófok, Laguna Mazsorett csoprt Iregszemcse, 17.30 Veronaki együttes - Világforgó, 19.30. Simon Katalin és a Tön- köly Zenekar, 22.00 Mystery Gang AUG. 20., SZOMBAT Kaposvár, Kossuth tér 9.30. Ünnepélyes zászlófelvonás katonai tiszteletadással, 9.40 Kaposvár kenyere... hagyományőrző műsor kenyérszentelés, koszorúzás a Szent István-kútnál. Ünnepi beszédet mond Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a kenyérszentelést Rózsás László apát végzi. Közreműködnek: Somogy Tánc- együttes, Somogy Zenekar, Kaposvári Helyőrségi Zenekar 10.30 Ünnepi szentmise a Nagyboldogasszony Székesegyházban Városliget 14.00-18.00 III. Miénk a Városliget! Sportdélután 10 különböző sportágban, Fehér Hollók történelmi játszóháza, 18.00-tól Kosárlabda-liget avató. Avatóbeszédet mond Szita Károly polgármester. Kaposvári Kosárlabda Klub bemutatóedzése az utánpótlás csapatokkal. Delfin B 3x3 Kosárlabda Kupa Nagyszínpad: 15.00 Kári-kittyom zenekar gyerekműsora, 17.15. Bel Canto Zenekar, 18.15 Barackmag Zenekar, 20.30 Intim Torna lllegál, 22.00 Tűzijáték Balatonboglár BB Bogiári Szüreti Fesztivál, 1. színpad (strand bejárat): 12 kenyérszentelés - Magyarok kenyere, 13.00 Rosta Géza gyermekműsor, 14.00 Tavirózsa Hastánc Csoport, 14.30 Sávolyi Dalkör, 15.00 Ribizli Bohóc, 16.00 Royal Dance Sings, 17.10 BB kvízjáték, 17.30 Cloud 9+, 19.20 BB kvízjáték, 19.30 Wolf Kati, 20.50. BB kvízjáték, 21.30 AK26, 22.50 BB kvízjáték, 23.00 Gáspár Laci, 01.00 Színpadzárás 2. színpad (kikötő felőli oldal) 14.00 Khále Lulugyi Autentikus Népdal Együttes, 15.00 Nádudvari Mazsorett Csoport, 15.50 BB kvízjáték, 16.00 Schenker Band, 17.20 BB kvízjáték, 17.30 Lelle Néptánc Együttes, 18.30 BB kvízjáték, 19.00 Delta, 21. 20.50 BB kvízjáték, 21.00 Kozmix, 22.50 BB kvízjáték, 23.30 Ocho Macho, 02.00 Színpadzárás Barcs, 10 órakor ünnepi szentmise a római katolikus templomban, 11 órakor városi ünnepség és koszorúzás. A Szent István szobornál ünnepi köszöntőt mond Kar- valics Ottó polgármester. Délutáni szórakoztató műsorok az OTP előtti téren: 16 órától játszóház, 18 élőzenés koncertet adnak Bo- zsányi Gyula és barátai, 19.30- tól sztárvendég Sós Fecó és Hen- csy, 21.15-től sztárvendég Dupla Kávé, 22-től Tűzijáték Marcali, 9.00 ünnepi szentmise a város kenyerének megszentelésével és megszegésével. Celebrál Kiss Iván címzetes prépost, Marcali esperes-plébánosa közreműködik Calypso Kórus, Helyszín: Európa park - Szabadtéri színpad, 20.00 Roxinház musical est, 21.00 tűzijáték (eső esetén az esti tűzijáték elmarad) Balatonfenyves, Szent István napi ünnepségek, Helyszín: Géza fejedelem park, 10.30. Ünnepi beszédet mond: Lombár Gábor polgár- mester, Ünnepi szabadtéri szentmise: dr. Székely János Eszter- gom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Bolla István ba- latonfenyvesi plébános, Miklósi Koppány, Fonyód-Balatonfenyvesi Református Missziói Egyházközs- ség református lelkész. Kaposszerdahely: 10.30 Ünnepi műsor a Milleniumi Parkban, Ünnepi beszédet mond Prépost László polgármester, kenyérkóstoló Szennai Skanzen 10.-12.30 Gabonától a kenyérig, kenyérdagasz- tás - hamuba sült pogácsa készítés (Rinyakovácsi ház udvara), 10- 14.30. Cséplés, szelelés bemutatása, őrlés kézi malommal, kenyérsütés (Csökölyi ház udvara), Aratódísz készítés szalmából (So- mogyszobi ház udvara), 15. Kenyérszentelés, 16. aratóbál: aratóénekek, játékok a búza és kenyér kapcsán Siófoki Bor és Kenyér Ünnepe: 14 Siófoki Jeratel Hastánc Stúdió Pirgl Enikő és tanítványai, 14.40 C&M Dance Studio TSE, 16.00 Bandoska Együttes (Lengyelország), 17.00 Balaton Táncegyüttes, 18.00 Bor- és kenyérszentelés, 19.15 Motiva Zenekar, 21.00 Tűzijáték, 21.30 Zagar//Hajóállomás// Siófok AUG. 21., VASÁRNAP Balatonboglár BB Bogiári Szüreti Fesztivál, 1. színpad (strand bejárat): 13.00 Jázmin Néptánc Egyesület Szelence Gyermeknéptánc Csoport, 14.00 Lagúna Mazsorett Csoport, Napsugár Mazsorett Csoport, 15.00 Kis-Balaton Néptáncegyüttes, 16 ParaDance Company, 16.30 SZUSZIAP Team Mazsorett, 16.50 Etűd Jazzbalett Egyesület, 18.00 BB Szüreti Felvonulás, Mókus Show - Streetfigh- ter motoros bemutató (7-es főút), 19.30 Borrendi avatás, BB hordó csapra verése, 19.50 BB kvízjáték, 20.00 Peat Jr. & Fernando feat Sheela, 21.20 BB kvízjáték, 21.30 Unisex retro koncert, 23.00 Színpadzárás, 2. színpad (kikötő felőli oldal) 13.00 Maniac Brass Band, 14.00 Fonyódi Betyárok Néptánc Egyesület, 15.00 Zengővárkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület, 15.50 BB kvízjáték, 16.00 Ifjúsági Zenekar Kressbronn (D), 17.00 Szuloki Német Nemzetiségi Egyesület, 18.50 BB kvízjáték, 19.00 Kis Grófo, 20.30 BB kvízjáték, 21.00 Ganxsta Zolee és a Kartel, 23.00 Színpadzárás Siófoki Bor és Kenyér Ünnepe 17 Selfish Murphy - irish shamrock &roll, 19.30 Balkan Fanatik Szennai skanzen: cséplés, szelelés bemutatása, őrlés kézi malommal, aratódísz készítés szalmából Félmillió gazdálkodót minősített az adóhatóság A NAV a második negyedévben országosan 552 480 adózó minősítését végezte el, 190 288 megbízható és 420 kockázatos adózót vett nyilvántartásba. A minősítés eredményéről kizárólag azok kapnak értesítést elektronikus tárhelyükre, akik minősítése változott az előző negyedévhez képest vagy akiket most először, a második negyedévben minősített a NAV, derült ki az adóhatóság tájékoztatójából. A minősített adózó vagy teljes körű, elektronikus ügyintézésre jogosult, állandó meghatalmazottja az Ügyfélkapun keresztül az eBEV portálon is lekérdezheti a minősítés eredmény, továbbá a minősítés során vizsgálandó egyes feltételekre vonatkozó ádóhatósági megállapításokat. Harsányi M. KÖZÉRDEKŰ Vigyázat, ■ trükköznek a tolvajok! SOMOGY A trükkös tolvajok a legkülönfélébb indokokkal próbálkozhatnak, hogy tisztességtelenül pénzhez jussanak. Nagyon gyakran valamilyen ürüggyel kérhetik bebocsátásukat az otthonukba, ahol aztán megszerezhetik pénzüket vagy egyéb értéktárgyaikat. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy ha ismeretlen személy bármilyen indokkal is próbál meg otthonukba kéredzkedni, semmiképpen ne engedjék be, főként ha gyanúsan viselkedik és egyedül tartózkodnak otthon. A rendőrség kéri, hogy bármilyen kedvezőnek is tűnik az ajánlott vételár, ne dőljenek be a csalóknak! Ha gyanús körülményt észlelnek, tegyenek bejelentést a 107-es, 112-es segélyhívószámok valamelyikén. HIRDETÉS „Az életet véges végig együtt kell leélni!" Végh Mária Kunecz István és Bistei Mária 55 éve, 1961. augusztus 19-én kötött házasságot. E nevezetes évfordulón sok szeretettel köszöntünk benneteket! ' Pityu, Vera és Erika j