Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-19 / 195. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP FELÜTÉS Működési zavarok Minden idők legellentmon­dásosabb olimpiája zajlik a brazíliai Rio de íanejróban, ahol szinte semmi sem mű­ködik úgy, ahogyan kellene. (Nol.hu) ISMERŐS helyzet lehet ez ne­künk is, hogy nem működ­nek úgy a dolgok, ahogy kel­lene. K. G. HÍREK Magas falra másztak a tűzoltók MARCALI Izgalmasra sike­rült a marcali hivatásos tűzol­tó-parancsnokság sportver­senyének első napja. A részt­vevők kezdetben szikrázó napsütésben mászták mega több mint 13 méter magas fa­lat, ezután az eső áztatta pá­lyán szereltek sugarat és ol­tották el a képzeletbeli tüzet. Két versenyszámban, egyéni­leg és csapatban mérték ösz- sze ügyességüket, szakmai tudásukat a tűzoltók. H. M. Új vezető a zeneiskolában KAPOSVÁR Nagy Tamás a ze­neiskola új igazgatója, aki korábban a marcali intéz­mény szolfézs tanszékét ve­zette. A közoktatási rend­szerben szakértőként is te­vékenykedő, 44 éves mes­terpedagógus a héten állt munkába a kaposvári zene­iskolában. H. M. Térkővel burkolnak a közmunkások KUTAS Az Ady Endre utcában a járdát térkövezik a közmun­kások, nagyjából 300 métert korszerűsítenek, a feladat­tal előreláthatóan szeptem­ber közepéig végez a 12 tagú csoport. Az érintett utcában tavaly már közel 800 métert újítottak fel. H. M. Anyagi támogatás a gyermekeknek KAPOSVÁR Iskolakezdési tá­mogatást biztosít a dolgo­zók gyermekeinek a KVGY. Személyenként 3500 forin­tot utal az ipari társaság, ezúttal csaknem százhúsz fiatal részesül anyagi jutta­tásban. H. M. Bajók Sándor kaposvári nyug­díjas: - Szinte mindennap ve­szünk kenyeret, s nem csak fe­héret, hanem félbarnát és mag­vasat is. Nem ragaszkodók egy fajtához, hanem örömmel meg­kóstolom az új ízeket, és ha a boltok kínálatára gondolok, nyu­godt szívvel állítom: hihetetle­nül bőséges a választék Kapos­váron is. Gyakran veszek pék­süteményt is, persze tudom, hogy mindent módjával kell fo­gyasztani. Szerintem a kenyér olyan ősi táplálék, ami ma is az emberiség egyik legfontosabb alapélelme. Ha külföldre uta­zom, szívesen fogyasztom a szá­momra idegen ízeket. Győré Katalin kaposvári vállal­kozó: - A kenyér a mindenna­pok eledele. Manapság rendsze­rint pur-pur kenyeret fogyasztok, mely teljes kiőrlésű lisztekből és magvakból készül: igen finom és laktató, s úgy tapasztalom, hogy a környezetemben is egyre na­gyobb tábora van a reformtáplál­kozásnak. Bár a kenyér felhoza­tal valóban látványosan bővült, bizonyos félék különösen közel áll az emberek szívéhez. Sokan paleó és gluténmentes terméket választanak, jó, hogy ez is kiegé­szíti a gazdag kenyérkínálatot. Azt külön értékelem, hogy a fia­talokat is erőteljesen foglalkoz­tatja az egészséges táplálkozás. Molnár József kaposfői parket­tás: - Élénken emlékszem azok­ra időkre, amikor édesanyám da­gasztotta a kenyeret. A pékség­ben kisütött kenyér íze, illata fe­ledhetetlen, s az akkor készült veknik bizony hosszú napokig megőrizték a minőségüket, nem romlott az állaguk, és nem volt semmilyen mellékízük. Ezen a té­ren is óriásit változott a világ, va­lóságos áruözön fogadja a boltba térőket. A mai napig rendszeres kenyérfogyasztó vagyok, gyak­ran még a leveshez is ezt eszem, nem lehet megunni. Az esetek nagy részében fehér kenyeret ké­rek az eladótól, ám olykor kipró­bálok egy-egy újabbat is. Benei Tibor kaposvári nyugdíjas tűzoltó: - Fálun nőttem fel és a mai napig bennem él, amit annak idején tanítottak: kenyeret bűn ki­dobni. Meg kell becsülni, s úgy tű­nik, hogy a korabeli intést hosz- szú évtizedek elteltével is meg­őriztem. A friss kenyér íze nem té­veszthető össze semmi mással, s a kenyérfogyasztásnak meg­van a maga rituáléja. S ahogy so­kan mások, én is egyre sűrűbben vásárolok magvasat, valamint ro­zsost, bár a fehér kenyér iránti • vonzalom minden bizonnyal még hosszú ideig megmarad. Biztos vagyok abban is, hogy az emberi­ség történetében is így lesz még sok-sok évszázadon keresztül. érvényes a vízkorlátozás DÉL-SOMOGY Folyamatos a bé- lavári, hersznyei és vízvári vízellátási problémák megol­dása, ám a megvalósítás elég költséges is lehet. Jelenleg laj­toskocsik segítségével biztosít­ja folyamatosan az ivóvízellá­tást Bélavár, Heresznye és Víz­vár településeken a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV). Emlékeztettek: erre azért ke­rült sor, mert a vízvári mélyfú­rású kút szivattyúja meghibá­sodott, ezért a települések pol­gármesterei vízkorlátozást ve­zettek be.- A kút augusztus első hét­végéjén meghibásodott, emi­att vízellátási nehézségek lép­ték fel a településeken, a prob­lémákat a DRV ideiglenesen or­vosolta lajtos kocsik bevonásá­val, ezzel egy időben pedig dol­gozik annak hosszútávú meg­oldásán is - tájékoztatta szer­kesztőségünket a DRV kom­munikációs irodája. - A DRV a helyzetről folyamatosan egyez­tet az érintett önkormányza­tokkal, ugyanis az adott sza­kasz önkormányzati tulajdon, így a helyreállítás vagy az új kút fúrásának költségeit az ön­kormányzatoknak kellene elő­teremtenie; a végleges megol­dás egy új kút fúrása lenne, vagy egy csőszakasz összekö­tése jelentené, amely azonban akár 15-20 millió forintos kivi­telezési díjat is elérheti. A három település polgár- mesterei vízkorlátozásról dön­töttek, amely visszavonásig ér­vényes. A DRV keresi az alter­natív megoldásokat, illetve fo­lyamatosan egyeztet az érintett települések vezetőivel, hogy a helyzet mielőbb rendeződhes­sen, a lakosok pedig továbbra is kiváló minőségű vízellátásban részesülhessenek. J. G. Civil segíti a szűrést KAPOSVÁR Folytatja szűrőkam­pányát a cukorbetegek egyesü­lete, minden szerdán az egyik Raktár utcai áruházban fogad­ják a jelentkezőket. Alkalman­ként átlagban húsz érdeklődő ke­resi fel a standjukat, a vércukor-, vérnyomás, testtömeg-index mé­résen kívül diétás tanácsokat is ad a civil szervezet képviselője. A héten újabb cukorbeteget szűr­tek ki a vizsgálaton. H. M. Többen esznek kenyeret SOMOGY Ünnepi meglepe­tés augusztus 20. alkalmá­val: 2000 darab „Somogyi Hír­lap”-, valamint „Kaposvári Ön­kéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület (Kötél)”-címkés ke­nyeret sütöttek csütörtök dél­után a Toponári Pékségben, melyet kilenc településen több mint húsz üzletben árul­nak pénteken. Évek óta hagyo­mány, hogy az állami ünne­pünkhöz kapcsolódva egyedi feliratos terméket készítenek a Joggal a Gyermekekért Ala­pítvány felhívására. Évről év­re olyan szervezetek neve sze­repel a kenyér feliratán, ame­lyek elkötelezetten dolgoznak a közösségért.- Igyekszünk a maximumot kihozni a gyakorlat során, mi­nél alaposabban szeretném kitanulni a pékszakma csín- ját-bínját - mondta a tizen­hét éves Fináncz László Ben­ce, a Kinizsi Pál élelmiszer- ipari szakközépiskola tanuló­ja. - Ez a pálya biztos kenyeret ígér, bár nyilván sok nehézség­ről hallani, de ha leteszem az utolsó vizsgát, rögtön egy he­lyi pékségben szeretnék dol­gozni. Tóth Tamást, a Toponári Pékség vezetőjét jó érzés tölti el, amikor új péktanulók, fris­sen végzett szakmunkások je­lentkeznek munkára. Bár a munkaerő-hiány ezt az ágaza­tot sem kíméli, az utóbbi idő­ben fordult a trend: szerinte egyre többen a tanult szakmá­jukban akarnak boldogulni. A szakember szerint embert próbáló a munka, ám változa­tos, szükség van az új ismere­tek alkalmazására: sütödéjük­ben is nagyjából hatvanféle terméket készítenek naponta.- Van ok az ünneplésre: au­gusztus húszadikára péksé­günk is meglepetéssel kedves­kedik - jegyezte meg. - Ká­posztalevélen sült fehér kenye­ret dobunk a piacra, melynek intenzív, karakteres íze van., A szakma kötelez: időről idő­re igyekszünk újabb finom­sággal a fogyasztók kedvében járni. Ágazatunkban is új tren­deket figyelhetünk meg, ám a hagyományos kenyérnek és a gyerekkorunkban megszokott süteményeknek továbbra is óriási a rajongótábora. H. M. KOMMENTÁR kimagaslónak ígérkezik az idei búzatermés mennyisé­ge. Emiatt az ára alacsonyabb lesz a tavalyinál a várakozá­sok szerint. A gabonafélék fel- használásával készített élel­miszerek, így a kenyér árá­ban azonban a rekordtermés miatti árcsökkentés nem fog­ja éreztetni hatását. Sőt, a szakemberek és piaci szerep­lők szerint várhatóan áremel­kedés jön ősszel. MERT A MINŐSÉG kifogásolha­tó. Mert a malomipar évek óta veszteséges, a búza árának zuhanása így talán lélegzet­hez juttathatja őket. Mert bár a kenyér áfájának 18 száza­lékról öt százalékra csökken­tését régóta szorgalmazzák, de eddig nem értek el ered­ményt. Mert több ezer szak­ember hiányzik az ágazatból, mivel nem kívánnak tovább­ra minimálbéren tengődni, eseüeg zsebbe kapni a töb­bit, tartva lebukástól, rémsé- gesen alacsony nyugdíjtól, in­kább sokszoros pénzért kül­földre mennek. Mert az ága­zat szabályokat betartó sze­replői hátrányba kerülnek a nem tiszta lapokkal játszó versenytársakkal szemben. A KENYÉR ÁRA műidig fontos volt, hivatkozási pont a nép­nek, a politikának is. Ez az egész ügy azonban, a fentiek miatt, nem csak, messze nem a mindennapi kenyerünkről szól. A társadalomról, az or­szágról és a jövőről szól, és nem csak szimbolikusan. Tegnap kétezer darab „Somogyi Hírlap”-címkés kenyeret sütöttek A mosdósi férfi eddig ötször jelentette be a hibát Régóta néma a telefon A honfoglalás előtt Karoling­központ volt az apátság helyén MOSDÓS Augusztus 9 óta néma a vezetékes telefon a mosdósi Eperjesi József lakásában. Ő a helyi Mosdósért Egyesület el­nöke, a telefon hiánya pedig a munkájában is akadályoz­za. Ötször bejelentette már a szolgáltatónál a hibát, és ezek után mindig arról kapott tá­jékoztatást, hogy van vonal, ám minden esetben azzal kel­lett szembesülnie, hogy még sincs.- Legutóbb azt felelte az ügyintéző hölgy, hogy het­venkét órájuk van a hiba el­hárítására. Ez a szabályzat szerint igaz is lenne, csak­hogy én már augusztus 9-én jeleztem nekik a problémát- mondta Eperjesi József. - Roppantul érdekelne, hogy mi okozza a családunk által több mint negyed évszázada rendesen fizetett szolgáltatás teljes csődjét. A vonal hiánya a munkájában is akadályozza Eperjesi József arról tud, hogy a településen a temető­nél található régi kapcsoló- szekrényből egy új elosztóba kötötték át a vezetékeket. Er­re állítólag azért volt szükség, mert a vonal elment Nagyber­kibe, és onnan jött vissza, ezt kapcsolatot egyszerűsítették le. A szerelők távozása után szűnt meg a férfi telefonvo­nala. Az átkötést végzők azt mondták, hogy a győri köz­pontjukból kapták meg a szá­mokat. Az a gyanúja, hogy az övét elfelejtették átkülde­ni, vagy nem kötötték be. A hiba jelentkezése óta azon­ban számára irrealisztiku- san hosszú elhárítási idő telt el, tette hozzá. Szerinte műszaki problé­mák előfordulhatnak, de ért­hetetlen, hogy miért tart né­hány óránál hosszabb ideig a kijavításuk. Az is jólesne ne­ki, ha nem bánnának lekeze­lően vele, mint panaszos ügy­féllel. K.G. KAPOSSZENTJAKAB Szenzáci­ós eredményt hoztak a kaposz- szentjakabi romoknál 2014-ben kezdett ásatások, jelentették be a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum munkatársai. Kiderült, hogy az 1061-ben alapított bencés apát­ság területe már a honfoglalás korát megelőzően is lakott volt, a IX. században egy Karoling köz­pontnak adott helyet. A régészeknek sikerült azo­nosítaniuk az alapítólevélben is említett, a monostor alapítása­kor már. a területen álló temp­lom maradványait. A köré te- metkezők sírjait is megvizsgál­ták, és megállapították, hogy a honfoglalást megelőző időszak­ból valók. Egy hasonló korú, a dombot körülvevő, nagyméretű, többsoros sánc maradványait is feltárták. Ez egy erődített Karol­ing központ lehetett. A bencés apátság különbö­ző korú falait igyekeztek egy­mástól elkülöníteni, és mint­egy százötven sírt feltártak. A lelőhelyen kiemelkedően érté­kes tárgyakat is találtak. En­nek bemutatásához és a felújí­táshoz egy uniós pályázatot nyújtottak be. Ha ezt elfogad­ják, új kőtár készülhet. Emel­lett történhetne egy teljes ren­dezés, megújulhatnak az utak és parkolók. A látogatókat egy központ várná egy látványos és interaktív elemekkel ellátott kiállítással. Új múzeumpeda­gógiai programoknak adhatna otthont. A tervek között szerepel egy középkori hangulatú fesztivál megrendezése is, ennek előfu­táraként a Rippl-Rónai Múzeum és a Fekete Hollók Rendje hagyo­mányőrző egyesület közös ren­dezvényt szervez 2016. szeptem­ber 10-én a szentjakabi bencés apátság területén. A rendezvény neve Ostrea peregrina vagy­is Élet a középkorban. Hagyo­mányőrző csapatok táboroznak le majd, és különféle bemutatók­kal tárják elénk a középkori élet mindennapjait. Vívó- és íjászver­seny, tűzfegyver bemutató, kö­zépkori zene, és csatajelenet is várja majd az érdeklődőket. K. G.

Next

/
Thumbnails
Contents