Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-18 / 194. szám

16 SPORT Somogyi Hírlap 2016. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK Sok dupla edzőmérkőzést tervez az új mester, Zarka Péter Élvonalbeli egyetemisták Az élvonalban érdekelt somo­gyi csapatok közül most is az 1. MCM-Diamant Kaposvá­ri Egyetem NB l.-es női röp­labdacsapata kezdi meg leg­később a felkészülést, mivel csak október második felé­ben lesz a bajnoki rajt. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu RÖPLABDA-NB l./NŐK Az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egye­tem kispadján debütáló, Mé­száros Pétert felváltó Zarka Pé­ternek - aki eddig férfivonalon ténykedett - nem lesz könnyű dolga, lévén új csapatot kell épí­tenie. Pós Adrienn és Jezernicz- ki Tímea (tanulás, illetve mun­ka mellett) alacsonyabb osztály­ban, az NB II.-es Pécsi TE-PEAC és a Balatonfüred csapatában folytatja, míg Pedranzini Leti- zia és Horváth Zita a jövőben az egyetemi tanulmányaira össz­pontosít. Ugyanennyien érkez­tek, s szintén négy olyan játé­kos van, akik visszatérnek. A jövő héten hétfőn kez­di majd meg a nyári alapozást a társaság, amelyre napi két edzés vár. Ahogy megkezdő­dik az iskola, annyiban válto­zik majd a leosztás, hogy he­ti két-három alkalommal lesz délelőtti foglalkozás, délutánon­ként viszont ugyanúgy trénin­geznek mindennap a játékosok. A felkészülési menetrend most kezd összeállni. Az új mester, Zarka Péter azt szeret­né, hogy minél több mérkőzésen formálódjon a csapata. Ennek szellemében dupla edzőmecs- cseket terveznek, vagyis pályá­ra lépnének délelőtt, majd némi pihenő után délután is. Ami biz­tos: október első napjaiban (is­mét) ellátogatnak Bécsbe. A háromszoros bajnok és Ma­gyar Kupa-győztes Linamar-Bé- késcsabai RSE játékosa, a 20 esztendős Korniss Ildikó a já­ték mellett a Kaposvári Egyete­men is megkezdi a tanulmánya­it, akárcsak az NB II.-es Pécsi TE-PEAC együttesétől vissza­térő 24 éves Tóth Eszter, míg a Keszthelyről érkező 17 éves Hé­ri Sára a Táncsics Mihály Gim­názium tanulója lesz. A Kapos­vári Egyetem hallgatója Hor­váth Alexandra, Rák Rebeka, Duduka Ingrid, Pintér Zsanett és a visszatérő Szívós Ildikó is. Az új szezonban is fontos szerepe lesz |§§§ a rutinos Csitári Virágnak (balról), Horváth Alexandrának és Rák Rebekának Argentin olimpikon Nyíregyházán Az előző három évad bajno­ka, a Békéscsaba bivalyerős, s a Nyíregyháza is nagyon bele­húzott a nyáron: magyar és ve­nezuelai válogatott játékoso­kat igazoltak, s az ó színeikben folytatja egy olyan argentin röp- labdázó is, aki most a riói olim­pián szerepel. A Jászberényi RK mellett a három nagy fővá­rosi klub, azaz a Vasas-Őbuda, az Újpesti TE és az MTK is kül­földről erősít; az élcsapatok kö­zül a kaposváriakhoz hasonló­an csak Gödöllőn nem vonultat­nak fel légióst. Az alapszakasznak 11 együttes vág majd neki, mivel - a fér­fiakhoz hasonlóan - itt is visz- szalépett egy csapat: a Röpke SE Kecskemét egylete hiányzik majd a mezőnyből. Erősít a RÖAK A Kaposvári Röplabda Aka­démia Utánpótlás Műhely szí­neiben folytatja pályafutását Hegyi Bianka. A16 éves libe­ró - aki tagja a serdülőváloga­tott keretnek - a Nyugat-Bala­toni RSE (Keszthely-Gyenesdi- ás) csapatától érkezik, s Héri Sárához hasonlóan a Táncsics Mihály Gimnáziumban folytat­ja középiskolai tanulmányait. Új igazolás a szintén békés­csabai utánpótlás-válogatott 18 éves Bagyinka Fanni, a miskol­ci, legutóbb Nyíregyházán ját­szott 23 éves Sitkey Mariann, s több nagy visszatérő is van - Szívós Ildikó és Tóth Eszter mel­lett - a 28 esztendős Kocsi Aliz, valamint a 19 éves Kőszegi Zsó­fia személyében. A szakmai stábban Zarka Péter mellett a szintén egyko­ri többszörös bajnok és Magyar Kupa-győztes Kovács Balázs ka­pott helyet, aki a statisztikát készíti és elemzi ki, s a juni­or csapat edzéseit irányítja, Öl­lé Krisztián pedig masszőrként ténykedik. A bajnoki pontvadászat októ­ber 22-én rajtol, amikor is a Baj­nokok Ligája-résztvevő Lina- mar-Békéscsabai RSE vendégei lesznek. A következő hétvégén aztán dupla hazai forduló lesz; előbb a lászberényi RK, majd a TEVA-Gödöllői RC lép fel a so­mogyi megyeszékhelyen.- Előbb három egymást kö­vető évben a kilencedik, majd a legutóbbi három szezonban a nyolcadik helyen zártunk. Az új szezonban az 5-6. helyek va­lamelyikére szeretnénk odaér­ni - mondta Orosz Ferenc, az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egye­tem ügyvezető-elnöke. Az 1. MCM-Diamant Kapos­vári Egyetem játékoskerete: Ba­gyinka Fanni, Tóth Eszter - fel­adók; Rák Rebeka, Horváth Ale­xandra, Kőszegi Zsófia, Héri Sá­ra - nyitásfogadó-ütők; Pintér Zsanett, Korniss Ildikó - fel­adó-átlók; Duduka Ingrid, Szí­vós Ildikó, Kocsi Aliz, Sitkey Mariann - centerek; Csitári Vi­rág, Fáth Kinga - liberók. Érkeztek (4): Bagyinka Fan­ni (Linamar-Békéscsabai RSE), Korniss Ildikó (Linamar-Békés­csabai RSE), Sitkey Mariann (Nyíregyházi NRK), Héri Sára (Nyugat-Balatoni RSE - Keszt- hely-Gyenesdiás). Visszatértek (4): Kocsi Aliz; Tóth Eszter, Kőszegi Zsófia, Szí­vós Ildikó. Távoztak (4): Pós Adrienn - feladó (Pécsi TE-PEAC); Jezer- niczki Tímea - center (Balaton­füred); Horváth Zita - center (Budapesten folytatja az egye­temi tanulmányait); Pedranzi­ni Letizia. - nyitásfogadó-ütő (Olaszországban folytatja az egyetemi tanulmányait). Tizennégy medál jutott a kaposvári csapatnak ÚSZÁS Három napon át Gyula volt a házigazdája a senior or­szágos úszóbajnokságnak, egy­ben nyílt nemzetközi verseny­nek. A hagyományos viada­lon hat ország - Magyarország mellett még Szerbia, Szlovákia, Románia, Németország és az Amerikai Egyesült Államok - 48 egyesületének 308 verseny­zője rajtolt el. Az MG Produkt Kaposvári AC versenyzőnek eredményei. Egyéni verseny - férfiak. Fá­bián Szabolcs: három arany (50 m mell, 100 m mell és 200 m mell), egy ezüst (200 m ve­gyes). Varga Miklós: egy ezüst (50 m hát);két bronz (100 m hát és 200 m hát). Kozáry Péter: egy ezüst (50 m pillangó), egy bronz (100 m gyors). Zsobrák Balázs: egy ezüst (100 m hát). Háromszor is a do­bogó tetejére áll­hatott Gyulán Fábián Szabolcs. Váltók. Férfi gyorsváltó:... 3. MG Produkt Kaposvári AC csa­pata (Fábián Szabolcs, Gyer- tyás Péter, Kozáry Péter, Var­ga Miklós). Férfi vegyes vál­tó: ... 3. MG Produkt Kaposvá­ri AC csapata (Fábián Szabolcs, Gyertyás Péter, Kozáry Péter, Varga Miklós). Mix gyorsvál­tó: ... 2. MG Produkt Kaposvári AC csapata (Hajdú Judit, Gonda Marina, Fábián Szabolcs, Varga Miklós). Mix vegyes váltó:... 2. MG Produkt Kaposvári AC csa­pata (Hajdú Judit, Gonda Ma­rina, Fábián Szabolcs, Varga Miklós). Az egyéni versenyszámok­ban a Kozáry Péter, Zsobrák Balázs, Gyertyás Péter alkotta trió további nyolc döntős helye­zést is elkönyvelhetett még. Fenyő Gábor DARTS BRONZ DACOKNAK Komlón ren­dezték a Magyar Darts Liga dél-dunántúli régiójának újabb (egyéni pontszerző) fordulóját. A somogyi színeket képvise­lő darányi klub versenyzői kö­zül Darók Béla szerepelt a leg­jobban, aki egészen a legjobb négyig menetelt a 33 indulót számláló viadalon. Gamos A. Ötödikként zárta a Mitropa Kupa küzdelmeit a kaposvári Hideg Krisztián párjával, Kerék Istvánnal Dobogóra állhatott a Kovács, Istovics kettős RALI Három bajnokság számá­ra is fontos forduló volt a Ba­ranya Kupa. A Komló környé­kén rendezett erőpróbán a Mit­ropa Kupa nemzetközi mező­nye mellett a rallye2 és a his­toric pontversenyben érdekel­tek is rajthoz álltak; a 103 pá­ros között több somogyi indu­ló is volt. A Mitropa Kupa küzdelmei­ben a kaposvári Hideg Kriszti­ánért szoríthattunk, aki Kerék Istvánnal már a szezon kezde­te óta részt vesz ebben a soro­zatban. A Mitsubishi Lancer Evő IX.-es most is teljes felújí­táson esett át.- Ebben a műfajban renge­teget számít a pályaismeret. A Mitropa Kupa többi résztvevő­jével szemben jókora előnyünk volt, hiszen mi már 20 éve ver­senyzőnk ezeken a pályákon. A győzelem így meg is lett eb­ben az értékelésben, de az ab­szolút ötödik hellyel nem iga­zán vagyok elégedett - foglalta össze a Baranya Kupán történ­teket Hideg Krisztián. A dobogó második fokára állhatott fel Kovács Antal és Is­tovics Gergő. A kaposvári páT ros a második legjobb ered­ményt érte el az abszolút érté­kelésben a Ford Fiesta R5-tel.- Remekült működött az au­tó, s a kezdeti bizonytalansá­gunk is gyorsan elmúlt. Nagy­jából azonos időket autóztunk, A Klausz Kristóf, Kecskeméti Balázs duó nyerte a 4-es kategóriát így szoros csata alakult ki az élmezőnyben: öt gyorsasági után négy tizedmásodpercen belül voltunk a 2-4. helyen, de végül megléptünk a többiektől - mondta Kovács Antal. A Klausz Kristóf, Kecske­méti Balázs egylet ezúttal egy Opel Adam R2-tőt próbált ki. Á kaposvári navigátor és pilótája az abszolút 12., valamint a 4-es kategória első pozíciójában ért célba. Remek teszt volt a Bara­nya Kupa a páros számára; jól viselkedett a kis Opel, de a to­vábbiakban (meg)maradnak a Peugeot-nál. Jól kezdte, s a jó formáját meg is tartotta egészen a ver­seny végéig a nagyatádi Me­rencsics Árpád, aki Szemmel- roth Anettával a historic me­zőny abszolút negyedik, vala­mint a Hl-es kategória máso­dik helyére kormányozta be a Suzuki Swift GTi-t. Kalandosra sikerült a hét­vége Stepán Árpád számára. A második szakaszon letörött a generátor, és az ékszíj lelök­te a gépháztetőt a Lada VFTS- ről. Kocsis István segítségével az utolsó előtti helyről kellett felzárkóznia a somogyi pilótá­nak.' Nem volt könnyű mun­ka, de Stepánék végül abszolút 14.-ként, valamint a H2-es ka­tegória harmadik helyezettje­ként zártak a historic küzdel­mekben. Horváth Judit

Next

/
Thumbnails
Contents