Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-18 / 194. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK Egy gyönyörű, húszéves kaposvári lány, aki nagyon szereti a munkáját Véletlenül került a kifutóra Brunner Ginét tizenöt évesen választotta ki egy modellügynökség, s azóta folyamatosan dolgozik itthon és külföldön is. A Miss Balaton szépségversenyen is megmérette magát, ráadásul kétszer bejutott a döntőbe. Molnár Gábor gabor.molnar@mediaworks.hu KAPOSVÁR - Sok ember biztatott, hogy induljak el újra a versenyen, hiszen látták, mennyire jól éreztem magam, mennyit adott nekem ez a csapat, s mennyit sikerült fejlődnöm a tavalyi döntő után, talán ennek is köszönhetően, én is úgy éreztem, nincs vesztenivalóm, bár nem is gondoltam arra, hogy újra megkaphatom az esélyt és azt a bizalmat; hogy ismét a fináléba juthatok, sőt a top nyolc lány közé - mondta a kaposvári Brunner Gina, aki egymást követő két évben is bejutott a Miss Balaton by Cosmopolitan döntőjébe. - A tavalyi megméretés után is rengeteg munkát kaptam a rendezvény csapatától, ráadásul folyamatosan foglalkoznak a lányokkal, szóval ez egy olyan verseny, amit mindenképpen érdemes megpróbálni. Véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy Ginából modell legyen. Öt éve, az akkor még csak tizenöt éves szépségre az egyik kaposvári bevásárlóközpontban figyeltek fel.- Fogalmam sem volt arról, hogy éppen castingot tart egy modellügynökség - tette hozzá Gina. - Éppen csak arra mentem, amikor kiszúrtak a tömegből, s nem sokkal később már szerződést is kötöttem a céggel, és pár évig nekik dolgoztam. A munka miatt nagyon hamar fel kellett nőnöm, hiszen tizenhat évesen már külföldre kellett mennem, ráadásul egyedül. Először nagyon nehéz volt, idegen nyelven beszélni, idegen emberek között élni és egyedül lakni egy másik országban. Szerencsére hamar megszoktam, sőt megszerettem, hogy eny- nyi idősen egyedül utazhatom, és tudok tájékozódni az addig ismeretlen helyeken is. Most már úgy érzem, a moHajrá, Magyarország, hajrá, Kaposvári Kosárlabda Klub! Brunner Gina nagyon szereti a kosárlabdát, s a kedvenc csapata természetesen a Kaposvári KK, ha teheti, minden alkalommal a helyszínen nézi meg a meccseket.- Ha nem tudok kimenni a sportcsarnokba, akkor a Kaposvári KK hivatalos honlapján, a delfinek.hu-n nézem vissza az összecsapásokat - mondta a huszadik születésnapját az idén ünneplő kaposvári modell. - Hend- lein Roland a kedvenc játékosom, mivel tősgyökeres kaposvári és posztján Magyar- országon az egyik legjobb. Az idén, eddig úgy néz ki, előbb összeáll a csapat. Ezt a szezont nem három, hanem már négy légióssal kezdjük, a videók és a statisztikák alapján pedig elég jónak ígérkeznek az új játékosok, s úgy hírlik, az együttes költségvetése is magasabb lesz, mint az utóbbi években, így nyugodtabban dolgozhatnak a játékosok és természetesen a vezetők is. Alapcél lehet a legjobb nyolcba kerülés, de én nagyon örülnék, ha a legjobb négybejutna a Kaposvári KK.- A Riói Olimpiát sajnos az időeltolódás miatt nem nagyon tudom élőben követni, de utólag természetesen minden eredményről értesülök - tette hozzá a kaposvári Brunner Gina. - Hosszú Katinka négyszáz méter vegyesen elért világcsúcsát viszont élőben íáttam. pont együtt néztük a barátaimmal. Ez volt a magyar csapat második aranyérme, a győzelem után pedig hihetetlen hangulat lett. Úgy gondolom, minden magyar büszke lehet arra, hogy ilyen nagyszerű sportolóink vannak. dellkedésnek köszönhetem, hogy nem érzem magam elveszettnek, bárhova is kerülök, és bármilyen szituációban feltalálom magam. A huszadik születésnapját októberben ünneplő somogyi szépség számos felejthetetlen élménnyel gazdagodott a munkája, azaz a modellke- dés során. Eljutott például Párizsba, ahol két hetet tölthetett el, a Miss Balaton által pedig Portugáliába is elutazhatott, ahol egy bikinis naptárfotózáson vett részt. De természetesen itthon is sok munkája van Brunner Ginának. Felkértek egy jótékonysági naptárfotózásra is, mely a magyar tenger partján volt, a termék pár hónapon belül megjelenik, s a bevételből egy szervezetet támogatnak. Egy hazai divattervező ruháit, ékszerkollekcióit is fotózta, és az egyik budapesti bevásárlóközpont katalógusához is modellt állt.- Szerencsére most sem unatkozom - így a kaposvári lány -, az egyik barátnőm ruhák készítésével foglalkozik, s nemcsak a modellke- déssel segítek neki, hanem a tervezésből is kiveszem a részem. - S persze ott vannak az edzések is: hetente kétszer, háromszor tréningezek, ha versenyre készülök, akkor minimum öt alkalommal megyek az edzőterembe, s akkor az étkezésemre is jobban odafigyelek. S hogy szabadidejében, már ha van neki, mit szeret csinálni a Miss Balaton döntőse? - Mivel az iskola és a munka miatt rengeteget vagyok Budapesten, ha tehetem, hazajövök Kaposvárra, s a családommal és a barátaimmal csinálok közös programokat. S persze ott a rendszeres edzés, mely teljesen kikapcsol. Brunner Gina nagyon szereti azt, amit csinál, ez egyértelműen kiderült a jövőjét firtató kérdésünkre adott válaszából.- A modellkedést, amíg tudom, mindenképpen csinálni akarom, de a későbbiekben is a divatszakmában szeretnék elhelyezkedni - emelte ki Brunner Gina. - Nem titok, nagyon szeretnék majd egy saját divatcéget alapítani. Minél kedvezőbb feltételeket akartak teremteni, a verseny előtt 1500 kiló pontyot telepítettek A kutasiak nyerték meg a horgászversenyt KAPOSVÁR Izgalmas versenybe vágtak az indulók: két megméretésnek is otthont adott a húskombinát sporthorgász egyesület tava. Előbb a nyílt versengésen 48 induló mérte ösz- sze felkészültségét, másnap a somogyi horgászegyesületi vezetők bizonyítottak. A versenyzők több mázsa halat szákol- tak, melyet a mérlegelés követően visszaengedtek a tóba.- Úgy érzem, a nyári vakációban jónak számít, hogy eny- nyien jelentkeztek a nyílt versenyünkre - mondta hétfőn Dé- kány Andor, a civil szervezet elnöke. - Remek hangulat uralkodott a megméretésen, elégedett vagyok, hogy a szombati rendezvényünkre negyvennyolcán fogadták el a meghívásunkat. Minél kedvezőbb körülményeket igyekeztünk teremteni; a verseny előtt 1500 kiló két- és három nyaras pontyot telepítettünk. Kapásból nem volt hiány, sokan örülhettek a szép eredményeknek, a legnagyobb fogás egy 4060 grammos ponty volt, mely Szabó Béla nevéhez fűződik. A felnőtteknél - 14 450 grammal - a húskombinát egyesület versenyzője, Orbán Attila győzött, második - 13 800 grammos eredménnyel - Mészáros Patrik lett, a harmadik helyen - 12 098 grammal - Benkó Balázs végzett. Az ifi kategóriát - 5350 gramm - Balogh Roland nyerte, a hölgyeknél Horváth Jenőné (8890 gramm) szerezte meg a győzelmet. S mi volt a nyerő taktika? Dékány Andortól tudjuk: volt, aki úszózott, mások fenekez- tek, s csaliból is meglehetősen változatos volt a felhozatal, a siker érdekében mindent bevetettek az indulók.- Másnap, vasárnap a somogyi horgászegyesületi vezetők versengésével folytatódott a program - számolt be a szakember. - A megye minden részéből 29 csapat érkezett: a ku- tasi egyesület végzett az élen, 25 650 grammos fogással. A dobogón őket követték - 22 700 Dékány Andor elnök grammal - a Sefag versenyzői, s nem sokkal lemaradva - 20 750 grammal - a Forrás horgászegyesület. Az öt órás verseny alatt három és fél mázsa halat fogtak az egyesületi vezetők, melyet - akárcsak az előző napon - mérlegelés után visszaengedtek a tóba. Dékány Andor eredményesnek ítélte a nyári szezont, nemcsak megyénkből, hanem távolabbi térségekből is fogadtak vendégeket. A pesti horgászokon kívül például szegediek is szerencsét próbáltak náluk, a tagokon kívül számos napijegyes is vallatta a városszéli tavat.- Szerintem a tó és környékének egyik erőssége, hogy megőrizte a családias jellegét - jegyezte meg. - Aki idejön, nem csak horgászhat, hanem kellemes körülmények között kikapcsolódhat, feltöltődhet, a távolabbról érkézők szálláshelyet is igénybe vehetnek. Persze tudjuk, hogy a siker alapvetően a fogásokon múlik. Korábban is, s a jövőben is nagy hangsúlyt helyezünk a haltelepítésre: tervek szerint ősszel a 25 mázsa két- és háromnyaras pontyon kívül 150-150 kiló süllőt és csukát is megrendelünk. Azt szeretnénk, hogy az ide látogató horgászok minél jobban érezzék magukat, no, és ragyogó élményekkel távozzanak. HARSÁNYI MIKLÓS