Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-17 / 193. szám

2016. AUGUSZTUS 17., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP g Az író szerint a találkozók nem arra valók, hogy learassák a dicsőséget Jókai Anna mindenhol népszerű MAGYARORSZAG Bár gyakran hallani manapság, hogy a szépirodalom népszerűsé­ge erősen hanyatlik, a mi­nap Jókai Anna is rácáfolt e tézisre. A nemzet művé­szével, a Kossuth- és József Attila-díj mellett számos el­ismeréssel kitüntetett író­val, költővel beszélgettünk. Kovács Berta baon@baon.hu- Népszerűsége töretlen. Mi ennek a titka?- Meggyőződésem, hogy az írónak nem elég a művét meg­írnia, azt el is kell juttatnia az olvasókhoz. Engem elég gyak­ran meghívott a rádió is, a tévé is. Hivatalos alkalmakkor, már­cius 15-én, október 23-án is elég sokat beszéltem, bár legtöb­bet irodalmi rendezvényen. Az sem mindegy, hogyan tud meg­nyilvánulni az ember. Úgy gon­dolom, népszerűségem titka, hogy közel maradtam az embe­ri világhoz, úgy érzem, nincs bennem semmi művészi allűr. És olyan témákat fogalmazok meg, ami közel áll az emberek­hez, amit ők is éreznek, tudnak, csak nincs módjukban ezt ki­nyilvánítani. Új megvilágítás­ban szembesülhetnek a dolgok­kal, amit ők jónak hittek, arról kiderülhet, hogy tulajdonkép­pen rossz, és fordítva.- Említette már, hogy olyan ol­vasói is vannak, akik valójában egyetlen művét sem olvasták.- Néhány nagyon egyszerű vidéki emberről van szó, akik mindig eljönnek meghallgat­ni. Ők valójában analfabéták, mégis szívják magukba a mon­dandómat. Én ugyanis a találj kozókon elsősorban háttér­anyagot szolgáltatok a műve­imhez, és lehet, hogy van, aki­nek ez segít eligazodni a világ­ban, vagy így megóvom vala­mitől.- Rendhagyó irodalomórákat is tart, Önt választották érettségi tételnek. Milyen érzés érettsé­gi tételnek lenni?- Úgy vagyok vele, ha ez kö­zelebb viszi a gyerekeket ah­hoz, hogy a többieket is olvas­sák, akkor nagyon jó. Fontos dolog, hogy a jelen kori iro­dalomban is tájékozottak le­gyenek. Elég nehéz mostaná­ban a fiatalsághoz közel hoz­ni az irodalmat, össze is té­vesztik az álirodalommal. Pe­dig nagyon nem mindegy, mit olvasnak, valamiféle minősé­get is kell kapniuk, olyat, ami a későbbi életükre is hatás­sal lesz. Persze van olyan di­ák, akit semmi nem érdekel, de akit igen, az úgyis meg­találja a lehetőséget, hogy is­mereteit bővítse. Én nem pa- naszkodhatom, gyakran ta­lálkozom fiatalokkal, sokszor elhívnak. De a találkozókon is először mindig felmérem, hogy hányán vannak a fiata­lok, és őket külön szoktam kö­szönteni. Fontos erősíteni ve­lük a kapcsolatot. Olyan témákat fogalmazok meg, ami közel áll az emberekhez, amit ők is éreznek, tudnak, csak nincs módjukban ezt kinyilváníta­ni - mondja Jókai Anna- írásművészetét spirituális re­alizmusnak nevezik. Ez mit je­lent a gyakorlatban?- Realizmus azért, mert mindig a hétköznapi való élet­ből indulok ki és a legkisebb emberi, földi cselekvésben is megtalálom azt a spiritualis- tást, ami egy másik szférába tartozik. Azt mondhatnám, hogy a célt mindig egy ma­gasabb valóságban keresem, ami itt van, azt mint okoza­tot szemlélem. Az nem nagy dolog, ha az ember spirituá­lis műveket ír és közben elha­nyagolja a földi világot, és az se, ha az itteni világ dolgaiban jól eltájékozódik, de ezen túl­ra nincs kilátása. A kettőt ösz- sze lehet kapcsolni. Az egyes írásokon azt úgy lehet észre­venni, hogy szinte magától értetődő, amikor olvasod, azt érzed, hogy van mögötte egy másik szellemi szféra is. Úgy vélem, engem egyenletes spi­rituális fejlődés jellemez, ami­ben fokozatos önfejlesztés is volt.- A Ne féljetek! című regényé­vel kapcsolatban szokták em­legetni, hogy azt pszichológu­sok is használják munkájuk so­rán. Az író egyben pszicholó­gus is?- írója válogatja. Én azt gon­dolom, nagyon jó emberisme­ret is kell ahhoz, hogy a kü­lönböző karaktertípusokat fel­ismerjük és megjelenítsük. Adottság, hogy ráérzek a má­sik ember gondjára, bajára, persze azért fejlődik az ember.- Ön régen is, most is gond nélkül megtudott jelenni, fel­kapott szerző. Vannak, akik úgy vélik, ez annak köszönhe­tő, hogy közel áll politikai kö­rökhöz.- A régi rendszerben tűrt író voltam. A rengeteg dí­jamból - van összesen har­minckilenc - mindössze hár­mat kaptam az első húsz év­ben, a többit már a rendszer- váltás után. A régi politikai körökhöz nem álltam közel, csak nem tiltottak be, mert annyira erős volt a népsze­rűségem az olvasók köré­ben, másrészt pedig én első­sorban a lelki élet területével foglalkoztam, amire nem vol­tak annyira érzékenyek. Most meg egyértelmű, hogy én egy jó értelemben vett keresztény szellemiséget támogatok, azt képviselem, szeretem a ha­zámat, nem. vagyok szélsősé­ges, és ezt mindig el is mon­dom. Ilyen értelemben segí­tettem ugyan politikai eszmé­ket, de meg is mondom a poli­tikai élet szereplőinek, ha va­lami nem tetszik, nem rejtem véka alá a véleményemet. De még soha senkit nem sértet­tem, nem aláztam meg, még azokat sem, akik megérde­melték volna.- Számon tartja-e, hány kötete jelent meg eddig?- Utóbbi időben már nem számoltam össze, nem is köny- nyű, hisz rengeteg új kiadás is megjelenik a műveimből, a Ne féljetek! című regényből példá­ul 27. Az első kiadásúakat néz­ve is több mint két tucat.- Min dolgozik jelenleg?- Most a memoáromat írom, jövőre jelentetem meg, ez fog­ja az életmű sorozatomat le­zárni. Idén pedig a Breviáriu­mom bővített kiadása jelenik meg.- Nyolcvan fölött elkerülhetet­len a számvetés. Van-e olyan, amit másképp csinálna vagy olyan műve, amit mai szemmel másképp írna meg?- Nincs! Olyan van, amit ta­lán kevésbé kegyetlenül fo­galmaznék meg, azóta job­ban megenyhültem az em­berek iránt. Erre büszke va­gyok. Vannak írók, akik sze­retnék életművüket meg nem történtté tenni, de az enyém olyan, hogy egyetlen sort se kellett se kihúznom, de meg­tagadnom. És erre büszke va­gyok. Sártól a papírmasszáig kaposvári Vaszaryban Ereje van a múltnak A Záborszky Gábor kaposvári kiállítását megtekintőket lenyűgözték az alkotások Tandíjat, szinte mindenkitől olvasói üzenetek TRAFFIPAXOT!: A közleke­désrendészet figyelmébe ajánlanám Mezőcsokonyán a város felől bejövő útsza­kaszon közlekedők gyakori ellenőrzését. Itt már csak a gyalogosok és kerékpárosok közlekednek 60 km/óra alatt, egy középkék színű Lada naponta minimum veri a 120-140-et! ALLERGIA: A parlagfű irtásá­val sokat foglalkoznak. A kanadai nyár virágjára leg­alább ugyanannyian allergi­ásak, csak az nem érdekel senkit, csak az érintetteket. Menyus ERDŐK: Az erdő zsíros üzlet, valószínűleg az új tolvaj garnitúra ebből sem szeretne kimaradni. Mágus. * Hozzák nyilvánosságra azon erdé­szek nevét, akiknek a cége bérmunkát végzett! KÖZMUNKÁSOK: A bicikliúton a Fácánostól a közmunkások félmunkát végeztek, ki fog­ja eltakarítani? * Ismerek olyan falut, ahol a férfi közmunkások nagy százalé­ka szellemileg és fizikailag is teljesen leépült, nagy . részük már kora reggel pá- linkázik. Belőlük lesz a deli hadsereg? VASUTAT...: A nemzeti bi­cikliügyi miniszterelnöki megbízott a fővárostól a Balatonig tervez bicikliutat. Ez pitiánerség! Száz kisvas­utak ezeret... csináljatok! Csoknyai KAPOSVÁR A széles körökben ismert képzőművész, Záborsz­ky Gábor festő és grafikus ké­peiből, „Felfrissített emléke­zet” címmel nyílt kiállítás az Együd Árpád Kulturális Köz­pontban, a Vaszary Képtárban. A kiállításon Flohr János grafi­kusművész megnyitóbeszédét követően Horváth Kornél, Kos- suth-díjas ütőhangszeres elő­adóművész is közreműködött, aki zenés aláfestéssel kísérte a tárlatot.- A ma élő kortárs képzőmű­vészek legnagyobb alakja Zá­borszky Gábor, aki első alka­lommal hozta el hozzánk mű­veit - mondta Horváth Gábor­né, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója. - A művész mesterien alkalmazza az anya­föld megteremtett anyagait, mű­veiben megjelenik a sár, törek, agyag, arany és az ezüst, egé­szen az üvegszállal megerősített papírmasszáig. A művek meg­mutatják, hogy milyen ereje van a múltnak, hiszen a különböző művészi eszközök bevonásával készült alkotásokban a múlt ké­pei jelennek meg. A számos kitüntetéssel elis­mert képzőművész 1974-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskola fes­tő szakán. Bodó Katalinnal alapította meg a Z/ART Ala­pítványt 1987-ben, mely ké­sőbb az egyik alapítója volt a budapesti Kortárs Művészeti Múzeumnek is. A város ösz­töndíjasaként dolgozott Bonn­ban 1993-ban, 1995-ben Mun­kácsy Mihály-díjjal tüntették ki. München város ösztöndíja­saként tevékenykedett 1996- ban, huszonöt éves munká­ját összefoglaló könyv jelent meg 2001-ben. Érdemes Mű­vész-díjban részesült 2006- ban - tagja a Széchenyi Iro­dalmi és Művészeti Akadémi­ának. A művész kiállítását október 15-ig látogathatják az érdeklő­dők. Gyeszát Zsolt V an, aki szerint ha több orvost és ápolót vesznek fel az egyetemre, akkor jobb lesz az egészségügyi ellá­tás. Szerintem ez nagy tévedés. Tavaly kb. ezer orvos vándorolt ki innen, ami pont annyi, mint ahányan végeznek. A külföldön boldogulást keresők több mint fele 40 év alatti, leginkább fi­atalszakorvos. Csak Németor­szágban kb. 1600 magyar or­vos dolgozik bejelentve, legáli­san. Mivél az ápolók szakkép­zettségét is elismerik, így egy hazai nyelvvizsga plusz ápolói diploma kincset ér. Csak Ang­liában kb. 500 bejegyzett ma­gyar szakdolgozót tartanak nyilván. És akkor ki beszél a havonta ingázó több ezer beteg­ápolóról, akiket mikrobuszok tucatjai szállítanak menetrend­szerűen a német-osztrák-bel- ga-svéd munkahelyekre? Ha te­hát minden elsőévestől beszed­jük a teljes tandíjat, ebből fi­nanszírozzuk a képzést, akkor logikusan cselekszik az állam - fizesd majd vissza a hiteledet akkor, ha dolgozol, akárhol. Csakhogy akkor mindenki mástól is teljes tandíjat kelle­ne szedni: a sofőröktől, a gáz­szerelőktől, festőktől, infor­matikusoktól (őket is ingyen tanítjuk, aztán huss, mennek máshova...) és mindenkitől. Ezt a rendszert úgy hívják, hogy Amerika: takarékoskodj, vegyél fel hitelt, és abból menj a (fizető) felsőoktatásba, ab­ból tanulj szakmát - beruhá­zol a jövődbe. Az összes töb­bi csak mese meg illúzió, mint minden ingyenesség meg re­zsicsökkentés - csak elfedi a lényeget és pazarolja az adó­fizetők pénzét. Ugye, milyen nevetséges lenne, hogy vala­mit leszedünk a fáról, megfőz­zük, üvegbe rakjuk, becsoma­goljuk, mindent és mindenkit közben kifizetünk és utána in­gyen átnyújtjuk az osztrák só­gornak vagy a német jó barát­nak - majd elkezdünk sirán­kozni, hogy nekünk nem ma­radt? És miért jönnének ide az (akár magyarul tudó) uk­rán, romániai, szerbiai ápo­lók és orvosok? Nekik is van nyelvvizsgájuk, van szakmá­juk, hát mennek tovább, mi meg szedhetjük a homeopáti­ás csodaszereket, miközben nézegetjük a szép égkék mig- ránsplakátokat. H. J.

Next

/
Thumbnails
Contents