Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-11 / 188. szám

Az Alba sportigazgatójaként folytatja a volt válogatott kaposvári kosaras Sírni úgy döntött, hogy elég volt A pályán töltött kerek két évtized után úgy döntött a sokszoros válogatott Si­mon Balázs, hogy visszavo­nul. Az egykori kaposvári ko­saras azonban nem szakad el a sportágától; a TLI-AI- ba sportigazgatójaként foly­tatja. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu- Ha nem a Szolnok, hanem tör­ténetesen az Alba-Fehérvár hó­dítja el a bajnoki címet, akkor is visszavonult volna?- Igen - mondta Simon Ba­lázs. - Sokat gondolkodtam és töprengtem ezen, s úgy vélem, eljött az idő, hogy meglépjem. Szerencsére elkerültek a komo­lyabb sérülések, vagyis lehetett volna még egy-két jó szezonom, de már elmúltam 36. Akkor sem változtattam volna meg a dönté­semet, ha mi húzzuk be a bajno­ki címet.- Sokan esküdni mertek vol­na rá, hogy az elsőhöz hasonló­an a második székesfehérvári ta­lálkozót is magabiztosan behúz­za az Álba, s Szolnokra marad a döntés.- Nagy nyomás alatt játszot­tunk, hiszen nem volt több hi- bázási lehetőség. Kétségkívül jól játszott a Szolnok, mi pedig kevésbé. Amúgy meg ha a baj­noki rajt előtt látatlanban oda­adták volna nekünk az ezüstöt, gyanítom, mindenki kiegyezett volna vele.- Az aranycsata külön színfoltját jelentette a két kaposvári legen­da, Simon Balázs és a nála kere­ken egy évtizeddel fiatalabb Voj- voda Dávid párharca.- Csak egyetlen szezonban, nevezetesen a 2013/2014-es idényben pattogtattunk együtt Szolnokon. A pályán ellenfelek vagyunk, egyébként meg bará­tok. Sokat beszélünk egymás­sal. Kíváncsi a véleményemre, és pedig próbálok a tanácsaim­mal segíteni.- Édesanyja 46-szoros váloga­tott röplabdázó - tagja volt az 1977-ben Finnországban Euró- pa-bajnoki bronzérmes és a Világ Kupa negyedik helyezett magyar válogatottnak -, édesapja pedig NB l.-es kosaras volt. Miért a ko­sárlabda? A 36. életévét taposó Simon Balázs úgy döntött, hogy köszöni szépen, de elég volt: többet már em láthatjuk a pályán Húsz év a pályán Simon Balázs, alias „Simi” 1996-ban került Kaposvárról Zalaegerszegre, s még nem volt 17 esztendős, amikor már bemutatkoz(hat)ott az NB l.-ben. Négy Zalában töltött év után tért vissza, s négy idényen át erősítette a kaposvári (arany) csapatot. Egy szezont húzott le Pécsen, két évadot Szolnokon, Székesfehérváron pedig előbb öt, majd két évig pattogtatott. Kipróbálta magát külföldön is: a 2004/2005-ös szezonban a német Telekom Basket Bonn, a következő idényben pedig a belga Basket Groot Leuven csa­patának a tagja volt. Háromszoros bajnok (Ka­posvári KK - 2000/2001 és 2003/2004, Szolnoki Olaj KK - 2013/2014); négy­szeres ezüstérmes (Kapos­vári KK - 2002/2003, Al- bacomp - 2010/2011 és 2015/2016, Szolnoki Olaj KK- 2012/2013); háromszo­ros bronzérmes (Pécsi VSK- 2006/2007, Albacomp - 2007/2008 és 2011/2012). Kétszeres Magyar Kupa-győz­tes (Kaposvári KK - 2004, Szol­noki Olaj KK - 2014). 2004-ben az év legjobb ma­gyar korasarának választották. Az egykori 79-szeres válogatott (2001 és 2009 között, majd 2013-ban szerepelt a nemze­ti együttesben) Simon Balázs- miután nyáron bejelentette a visszavonulását - az Alba-Fe­hérvár sportigazgatójaként folytatja.- Nem tudom... Talán mert előbb a kosárlabdát fogtam meg. - Simon Balázs neve az idők fo­lyamán összeforrt a négyes mez­zel - na meg a Simi becenévvel.- Tizenhat évesen, 1996-ban kerültem Zalaegerszegre, s még abban a szezonban bemutatkoz­hattam az NB L-es nagycsapat­ban. Eleinte az 5-ös mez volt az enyém, az utolsó zalai idényem­ben viszont már négyes szám­mal játszottam. Ha jól emlék­szem, a folytatásban is - vagy­is Kaposváron, Szolnokon, Pé­csen, Székesfehérváron, vala­mint Németországban és-Belgi­umban - megmaradt a négyes mez. Ami pedig a Simít illeti, nem is emlékszem, hány éves lehettem, amikor a suliban rám ragasztották.- Megannyi nagy csata és siker részese volt. A legemlékezete­sebb fellépése(i)?- Szerencsére akad bőven. A három bajnoki cím és a két Ma­gyar Kupa-diadal kitörölhetet­len emlék. Felejthetetlen marad, amikor bemutatkozhattam a vá­logatottban, na meg ott vannak a külföldi élmények is.-S ha mégis ki kellene a sok kö­zül egyet választani?- Az biztos, hogy 2004-ben a Kaposvári KK második bajnoki címe alapvetően meghatározta az életemet. Nagyon jól ment a játék, bajnokok és kupagyőzte­sek lettünk. Az év játékosának választottak, s utána tudtam ki­szerződni külföldre német klub­hoz.- S amit szíve szerint újra ját­szana?- Sajnos ilyen is akad. A 2011-es bajnoki döntő mély nyo­mot hagyott bennem. Akkor is a Szolnokkal játszottunk, s az ötödik meccsre maradt a dön­tés. Végig mi vezettünk, még­is a Szolnok ünnepelhetett baj­nokként, ráadásul Fehérváron. Még az utolsó másodpercben is lett volna lehetőségünk, a labda azonban kifelé perdült a gyű­rűből, így a szolnokiak nyerték az aranycsata utolsó felvonását egyetlen ponttal.- Befejezte ugyan a játékospá­lyafutását, ám továbbra sem szakad el Székesfehérvártól: a TLI-Alba sportigazgatójaként folytatja tovább sport(os) pálya­futását.- Napi szinten kapcsolatban vagyok az edzővel, megosztjuk egymással a véleményünket. Én intézem az igazolásokat, tár­gyalok a játékosokkal és az ügy­nökeikkel, és segítek a csapat tagjainak a kiválasztásában.- Kerek két évtizedet húzott le a pályákon. Edzőként is lenne mit átadnia...- A jövőt illetően bármit hoz­hat a sors. Most azonban az új feladatomra koncentrálok. Sze­retnék minél jobban beletanul­ni, hogy hasznára legyek az Al- bának, ahol hét évet töltöttem játékosként. Bizonyítani szeretnék, hogy helyük van a csapatban Kocsi és Tóth visszatér RÖPLABDA NB L/NÖK Nemcsak Békéscsabáról és Miskolcról erősít a nyári szünetben az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egye­tem NB l.-es női röplabdacsapa­ta; visszatérők is lesznek. Kocsi Aliz és Tóth Eszter több évnyi kihagyás után ölti magára az 1. MCM-Diamant szerelését. A 28 éves Kocsi Aliz a toponá* ri iskolában ismerkedett meg a sportág alapjaival, a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium­ban pedig tagja volt annak a ge­nerációnak, amely egymás után hódította el a diákolimpiái baj­noki címeket. Közben az ificsa­pat tagjaként is bajnoki elsősé­get ünnepelhetett, s már közép- iskolásként átesett az NB l.-es tűzkeresztségen. Az érettségi után visszavonult a 184 cm-re nőtt center, az elmúlt időszak­ban azonban újra edzésbe állt, s szeretne visszatérni az NB I.-be. A 24 esztendős Tóth Eszter 2000-ben kezdett röplabdáz- ni Kaposváron a Toldi iskolá­ban Gaál Csilla irányításával. Ezután a Kaposvári Sportisko­la gyermek, majd serdülő csa­pata következett, ahol Jezeri Ti­bor volt az edzője. A Munká­csy gimnáziumban Simonné Kutas Zita egyengette az útját; tagja volt annak a VI. korcso­portos csapatnak, amely 2009- ben ezüstéremmel térhetett ha­za az országos diákolimpiái döntőről. Az elmúlt két szezon­ban az NB II.-es Pécsi TE-PEAC csapatában játszott a kaposvá­ri feladó, ahol Szabó Dávid volt a mestere. Fenyő Gábor Valóra vált álom- Nagy lelkesedéssel kezd­tem el újra dolgozni. Azon va­gyok, hogy egyre jobb állapot­ba kerüljek, s hasznos tag­ja legyek majd a csapatnak - fogalmazott Kocsi Aliz.- Nagyon örülök hogy visz- szakerúlök Kaposvárra. Min­dig nagy álmom volt. hogy az NB l.-es 1. MCM-Diamant Ka­posvári Egyetem csapatának a tagja lehessek én is. Sokat dolgoztam és tettem azért, hogy valóra váljon az álmom, s most eljött az idő - monda Tóth Eszter, aki a játék mel­lett az ősszel megkezdi ta­nulmányait a Kaposvári Egye­tem. A 28 éves Kocsi Aliz (szemben) már nagyon készül a visszatérésre FOGATHAJTÁS EMLÉKVERSENY Immár 14. al­kalommal rendezték meg Szü­lőkön azt a fogathajtóversenyt, amellyel a település egykori gyógyszerésze, Avar Péter em­léke előtt adóznak, aki jelen­tős szerepet vállalt a lovassport népszerűsítésében. A Hob- bi-horgásztó melletti területen a kettesfogátok mezőnyében 22 somogyi és baranyai hajtó állt rajthoz, hogy tteljesítse a 15, illet­ve 10 akadállyal tűzdelt pályát. A barcsi Hartmann Mihály az akadályhajtásban elsőként, míg a vadászhajtásban máso­dikként ért célba. A pónifoga­tok akadályhajtását a barcsi Heiszler Máté nyerte, legyőzve nagypapáját, a szintén barcsi Kánya Gyulát, a vadászhajtás­ban viszont már fordított ered­mény született. Mindkét ver­senyszámban a csokonyavison- tai Kálmán Istváné lett a har­madik hely. Gamos A.

Next

/
Thumbnails
Contents