Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-29 / 177. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. JÚLIUS 29., PÉNTEK HÍREK Engedély nélkül tartott fegyvert ÁBFALVA/SOPRON Engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket foglaltak le a rendőrök egy házban Ágfalván, az ott lakó 57 éves férfit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a helyszínen elfogta. A soproni nyomozók még szerdára virradóra tartottak házkutatást a férfi otthonában, mert több alkalommal is megfenyegetett egy másik helyi lakost. A házkutatáskor 148 lőszert és egy - az elsődleges megállapítások szerint - gáz riasztó fegyvert találtak. MTI Iskolára ítélték az írástudatlan nőt BUKAREST Az elemi iskolába való beiratkozásra és tanulásra „ítélt" Romániában a jászvásári törvényszék egy 37 éves, illegális ócskavas-kereskedéssel foglalkozó asszonyt, aki az eljárás során írástudatlannak mondta magát, és azt állította: emiatt nem tudta, hogy törvényt sért. Az asz- szonyt adócsalásban találták bűnösnek: tevékenységével állítólag másfél millió le- jes (több mint százmillió forintos) kárt okozott az államnak. A bíróság négy év felfüggesztett börtönre ítélte, kiegészítő büntetésként pedig előírta, hogy járjon iskolába: amennyiben a megszabott feltételeknek nem tesz eleget, büntetését le kell töltenie. Az asszony vonakodik eleget tenni a bíróság által megszabott „büntetésnek", és nem kizárt, hogy a börtönt választja. MW Vizoviczki László a Fidesz pártigazgatóját (jelenlegi alelnökét) kérte arra, hogy segítsen neki kiszabadulni az előzetes letartóztatásból. Legalábbis egy most előkerült levél szerint a fővárosi éjszakai élet uraként számon tartott Vizoviczki Kubatovtól kérte: szabadlábon védekezhessen a kampányban nyújtott támogatásért és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Egy Kubatov Gábornak írt levelet publikált a Vizo- viczki-nyomozásban feltűnően jól informált Nltv online oldala csütörtökön. A Jobbik-közeli híroldalon megjelent cikk szerint a levelet a Központi Nyomozó- Főügyészség emberei a 2013. február 12-én Vizoviczki László II. kerületi otthonában tartott házkutatás során találták meg. A házkutatás napján készült kézzel írt jegyzőkönyvből az derül ki, hogy összesen 56 tételt foglaltak le, többek között 75 ezer euró készpénzt, telefonokat és számos dokumentumot is. Ezek közül az egyik legérdekesebb, a Kubatovnak szóló levél az első emeleti hátsó szerszámos raktárszobából, az íróasztal feletti zárható kis szekrényből került elő. A tízoldalas levél első két lapja hiányzott, ezért akkor még csak any- nyit lehetett tudni, hogy V. L. Gábor nevű címzettnek írta. A főügyészség pár hónappal később, április 15-én készített egy hivatalos feljegyzést a Vizoviczki házában lefoglalt dolgokról. A most megjelent dokumentumok szerint az ügyészek elolvasták a levelet, amelynek tartalmából arra következtettek, hogy Kubatov lehetett a címzett. Ebben a nyilvántartásban az áll, hogy Vizoviczki a Fidesz Reformterv kampányában nyújtott segítségére hivatkozott. Kubatov Gábor közleményében a Jobbik lakájmédiájának minősítette az Nltv-t, de közben közvetve elismerte, hogy annak idején valóban megkapta az „éjszaka urának” levelét. „Mivel az ügyben semmilyen rejtegetni valóm nincs, ezért ezt a levelet 24 órán belül átadtam a bűnüldözési szerveknek a nyomozás elősegítésének az érdekében” - írta Kubatov. A rövid közleményben nincs szó arról, hogy milyen viszonyra alapozva fordult hozzá segítségért a letartóztatásban lévő Vizoviczki. Egy órával később Kubatov az FTC-nél tartott sajtótájékoztatón módosított a közleményben szereplő állításán. Az Index kérdésére elismerte, hogy találkozott Vizoviczkival: „Persze. Politikus vagyok, az a dolgom, hogy találkozzak emberekkel.” Negyedmilliárd a szabadlábért Negyedmilliárd forint letétbe helyezése ellenében szabadlábra kerülhet a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki László. A Fővárosi ítélőtábla ugyanis apróbb változtatással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi, óvadék megállapításáról szóló döntését. Mindez pedig a gyakorlatban egészen pontosan azt jelenti, hogy amennyiben Vizoviczki László letesz 250 millió forintot, házi őrizetbe kerül, de elektronikus nyomkövetőt kell viselnie. A Központi Nyomozó Főügyészség a Népszabadság kérdésére azt közölte, hogy a Vizoviczki László és társai ellen folyó büntetőügyben a vádlott lakásán tartott házkutatás során lefoglalt egy számítógéppel nyomtatott levelet. A főügyészség szóvivője közölte, hogy a dokumentumot bűnjelként kezelték, és megküldték a Fővárosi Törvényszékre. Nagy Andrea arra nem tért ki, hogy a nyomozás miért nem foglalkozott a levéllel. TELEVIZIO-MUSOR 2016. JULIUS 29, PENTEK te o (A te o (A 4.00 4.35 5.00 5.30 5.55 7.35 8.05 8.40 9.20 10.15 12.00 12.30 13.00 14.00 15.05 16.20 17.25 18.00 18.55 19.35 20.50 21.30 22.35 23.40 0.10 2.40 3.10 Fókusz © Story Extra ® Barátok közt © Top Shop Jó reggelt, skacok! ® RTL Klub Híradó Fókusz® Story Extra © Asztro Show Top Shop EgészségKalauz® Na végre, itt a nyár! ® A pletykafészek ® Kaméleon © Éjjel-nappal Budapest © Isten áldjon, Esperanza!© Story Extra ® RTL Klub Híradó Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Válótársak © Válótársak © RTL Klub Híradó Kiadatás ® Street Kitchen © A Grace klinika © 4.20 Knight Rider© 5.10 Hungerő© 6.05 Red Carpet - Sztárok testközelben © 6.15 OlimpiÁSZ - A sport mindenkié! © 6.20 Mokka© 9.20 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív® 12.55 Csapdába csalva © 13.35 Knight Rider© 14.40 Walker, a texasi kopó© 15.45 Maria© 16.50 Megtört szívek® 18.00 Tények 19.25 Édes Élet Holiday © 20.40 Jóban Rosszban © 21.25 Dick és Jane trükkjei © 23.25 Red Carpet - Sztárok testközelben © 23.35 A férjem védelmében © 0.40 Tények Este 1.25 Aktív© 1.50 Sportos 1.55 Ezo.TV PETŐFI TVl 9.20 Tabaluga© 9.50 Kelj fel, Marci!© 10.00 Kelj fel, Marci!© 10.15 Zazie kisasszony © 10.25 Hetedhét Gyerekhíradó 10.35 Peppa malac 10.40 Peppa malac 10.50 Kukori és Kotkoda 10.55 Kiváncsi Fáncsi 11.00 Süni és barátai 11.10 Töf-töf elefánt 11.25 Magyar népmesék © 11.30 Mikrobi© 11.45 Kérem a következőt! © 11.55 Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai © 12.25 Kicsi a bors, de erős © 12.50 Geronimo Stilton © 13.15 RudiésTrudi© 13.30 Az ifjú Robin Hood kalandjai © 13.45 Az ifjú Robin Hood kalandjai © 14.00 Jacques Cousteau tengeri kalandjai © 14.25 Rozsdalovag© 14.40 Rozsdalovag© 14.55 Csűrcsavarosdi 5.45 TV-SHOP 6.15 Will és Grace© 6.40 Will és Grace© 7.05 Jóbarátok© 7.30 Jóbarátok© 7.55 Peren kívül© 8.50 Doktor House® 9.45 Szívek szállodája © 10.40 Sütimester- Mesterkurzus © 11.55 CSI: A helyszínelők 12.55 CSI: A helyszínelők 13.55 NCIS: Los Angeles© 14.50 NCIS: Los Angeles © 15.50 Castle© 16.50 Castle© 17.50 Sütimester- Mesterkurzus © 19.05 Egy fiúról© 19.35 Jim szerint a világ © 20.05 Két pasi - meg egy kicsi© 20.35 Két pasi - meg egy kicsi© 21.00 Mátrix- Forradalmak © 23.30 Doom© 1.50 Két pasi - meg egy kicsi® 2.10 Peren kívül® 2.55 Szívek szállodája © 11 0.10 Kiadatás 21.25 Dick és Jane trükkjei Ml Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Itthon vagy! 9.40 Egy Perc Híradó 10.15 Minden tudás 10.40 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Unió 28 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Summa 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Kosár 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Minden tudás 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Itthon vagy! 9.00 A nagy ízválasztó © 10.00 A szerelem foglyai © 11.00 Láncra vert szerelem ® 11.55 Hazug csajok társasága © 12.50 Segítség, bajban vagyok! © 13.45 A gyanú árnyékában © 14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok közt © 16.05 ízek szerelmese © 16.35 ízek szerelmese © 17.05 Tom és Jerry 17.30 Agymenők © 18.00 A gyanú árnyékában © 19.00 A gyanú árnyékában © 20.00 Új csaj © 12.25 Kicsi a bors, de erős 23.30 Doom SUPER TV2l 9.10 Csapdába csalva © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.35 Hal a tortán © 13.40 Drágám, add az életed! © 14.50 Édes Élet Holiday © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben © 17.10 Csapdába csalva © 17.45 A nagyon nagy ő © 19.50 Drágám, add az életed! © 21.00 Ha igaz volna... © 23.05 Csak szexre kellesz ® 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Felfedező 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Vaddisznók © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Csörte 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Középkezdés 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.25 Életkerék 7.55 Öt kontinens 8.35 Paula és a vadállatok © 9.05 A hegyi doktor © 10.00 Balatoni Nyár © 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.45 Kult+@ 12.55 Jamie vidéki konyhája 13.25 Család-barát 14.25 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Erdészház Falkenauban © 16.10 Charly, majom a családban © 17.05 DocMartin© 18.00 Híradó 18.35 A hegyi doktor © 19.30 Szerelemben, háborúban © 20.30 Nero Wolfe rejtélyei © 22.10 Kenó© 22.15 Egy nagy család© 0.00 Halál sugárút ® 1.50 Volare - Repülni Domenico Modugno története © 9.00 Iskolapad 9.25 Élő egyház 9,50 Hazajáró 10.20 Katolikus krónika 10.45 Isten kezében © 11.20 Angol nyelvű hírek 11.45 Humorista a mennyországban © 13.00 Híradó 13.20 Unió 28 13.40 Összhang (A Kárpátmedence zenéje) 14.10 Magyarország 2000- Családi krónikák 14.40 Kosár 15.05 Életkerék 15.35 P’amende 16.05 Balatoni Nyár© 18.00 Középkori templomok útja 18.25 Ariadne barlangjai - Húsz év a Pilis mélyén 19.00 Hogy volt!? 20.00 Slágertévé© 21.00 Híradó 21.30 Munkaügyek© 22.00 Tűzvonalban© 23.00 Ridikül© 23.55 Család-barát 0.55 Himnusz 1.00 Híradó 1.15 Angol nyelvű hírek 6.00-6.40 Privátfilmek újratöltve © 7.00-7.40 Privátfilmek újratöltve © 8.00-8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 -13.20 Privát rocktörténet © 14.30 Privátfilmek újratöltve © 14.50 Privátfilmek újratöltve © 15.10 Privátfilmek újratöltve © 15.25 Sejtcserés támadás ® 17.10 Szerelmes Cyrano © 19.05 Felforgatókönyv © 21.00 A szabadítóművész ® 10.25 Titkos dosszié © 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub © 16.20 Rendkívüli interjú 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.40 No Comment 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd ráadás 20.30 Bankvilág 21.00 Híradó-Este 9 9.00 A szerzetes és a fehér kígyó © kínai-hongkongi akciófilm 2011 11.00 Szuperhekusok© olasz akció-vígjáték 1985 12.55 Az angyalok is esznek babot © olasz-francia-spanyol akció-vígjáték 1973 15.25 A fenevad gyomrában © amerikai-kanadai-hong- kongi-angol akciófilm 2003 17.10 Kincsvadászok társasága © amerikai kalandfilm 2013 19.00 PancserPolice© amerikai akció-vígjáték 2010 R.: Adam McKay Sz.: Mark Wahlberg, Will Ferrell, Samuel L. Jackson, Dwayne Johnson, Michael Keaton 21.10 Underworld -A vérfarkasok lázadása ® amerikai akciófilm 2009 23.00 Gyilkos tánc® amerikai-orosz akciófilm 2013 19.00 Pancser Police 9.55 Forma-1 Német Nagydíj 11.45 Labdarúgó mérkőzés 13.55 Forma-1 Német Nagydíj 15.35 Magazin 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Magazin 16.50 Magazin 17.20 Összefoglaló a nap eseményeiből 17.35 Magazin 18.10 Forma-1 Német Nagydíj 19.40 Ösz- szefoglaló a nap eseményeiből 20.00 Játékoskijáró 21.35 Összefoglaló a nap eseményeiből 21.50 Ironmain 70.3 napi összefoglaló 9.00 Póker WPT Series 13, 10.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 32. forduló, Real Sociedad - Barcelona 12.00 Televíziós vásárlás 13.00 Ökölvívás Profi gála, Las Vegas, Terence Crawford-Viktor Posztói 16.00 Szabadidősport. Ötpróba Rióba, Révfölöp 16.15 Kosárlabda B33 magazin, 3. rész, 16.45 Harcművészmagazin Fightpont 1008 17.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 33. forduló, Getafe- Real Madrid 19.00 Heti helyzet A hét témái, 20.00 Ökölvívás KO TV, Classics, új 21.00 Póker WPT Series 13, 22.00 Ökölvívás Profi gála, New York, Rocky Martinez -Vaszil Lomacsenko 16.15 Kosárlabda 11.30 Rachel Allen - Minden, ami édes © 12.00 Napról napra © 12.15 Napról napra © 12.30 Receptdaráló Desszert Angélával © 12.45 Receptdaráló Desszert Angélával © 13.00 Egy srác vidéki lakomái © 13.30 Raymond Blanc - Alapok felsőfokon © 14.00 Martin kedvenc halételei © 14.30 Anthony Bourdain - Nem séfnek való vidék © 15.15 A világ ikonikus ételei © 15.30 Ebba izlandi konyhája © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 4 t * Segélykérő levélüzenet Vizoviczkitől Kubatovnak