Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-03 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám
0 INTERJÚ 2016. JÚLIUS 3., VASÁRNAP Kozák Danuta nevét lengyel anyukájától, kitartását kenus apukájától kapta. Fogadásból lett rövid a haja, csajos allűrjei nincsenek „Rióban is boldog szeretnék lenni!” Három olimpiai számban is aranyérmet nyert Kozák Danuta, a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnok- ságon. Az Eb hőse az olimpián is három számban indul, úgyhogy ezúttal azzal ünnepel, hogy gyorsan elfelejti a moszkvai versenyt, és csak Rióra figyel. Fábos Erika- Miközben zajlott a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság, az egész ország focilázban égett itthon. Egy verseny idején ez mennyire képes beszivárogni más sportágban versenyzők életébe?- Odafigyelünk egymásra. Pénteken indult a verseny és csütörtökön az egész csapat együtt nézte a portugál mécsesét. Hatalmas volt a hangulat, együtt szurkoltunk.- Mondják, hogy a siker hangulata motiváló. Lehet ebből töltekezni, vagy egy ekkora versenyen kizár mindent az ember, és csak magára figyel?- Észrevétlenül, tudat alatt is töltést ad az ilyesmi. Mondjuk, amikor beül az ember a rajthoz, ott már csak magára figyel, ott törlődik, megszűnik minden, de az, hogy milyen az ezt megelőző lelkiállapot, az azért számít.- Ilyenkor persze megoszlik a közfigyelem is. Nem bánja, hogy nem jutott akkora érdeklődés az önök sikereinek?- A kajak-kenu sikersportág Magyarországon, mindig nagy a figyelem, éppen eleget kerülünk a címlapokra. Most az első 15 hír focival volt kapcsolatos a nagyobb portálokon, de nem sikkadtak el a mi eredményeink így sem. Sőt, amikor egy ilyen széria beindul, az emberek valahogy minden sportsikerre éhesebbek. Ahogy láthattuk, a vízilabdás csajok Eb győzelme is elkezdett újra pörögni. Nem éreztem, hogy kevesebb szeretet jutott volna nekünk, sőt.- Az, hogy az olimpiai előtt néhány héttel egy Eb-n ennyire jól megy, erőt ad?- Persze, ez meghatározza a hozzáállást. De ez az Eb most nem a fő verseny volt. A csúcsformát ilyenkor mindenki az olimpiára időzíti. Fontos, jó érzés, de elszállni nem szabad ettől, mert az olimpián a világ versenyzik, itt pedig csak európai versenyzők voltak. A két legnagyobb ellenfelem, Lisa Carrington és Inna Oszipenko itt nem állt rajthoz. Szóval úgy fogtam fel, hogy ez egy jó edzéslehetőség a nemzetközi mezőnyben. Megvolt, el kell gyorsan felejteni, még ünneplés sem volt, hogy ne zökkentsen ki, folytatódik a kemény munka.- A kemény munka mit jelent, mennyit edz?- Napi két-három edzést. Reggel hatkor kelek, reggeli aztán egész délelőtt vízen vagyok, egyből ebéd, kis csendes > * . ■ v. Um - \>ív Kozak Danuta Moszkvában három aranyat is nyert, de j szerinte ezt el kell felejteni, hogy a siker ne zökkentse® ki a felkészülésből SÜSS?« Kozák Danuta 1987. január 11-én született Budapesten. 1996-ban a KSI-ben kezdett kajakozni. 2002-ben rögtön ezüstérmes volt az ifjúsági Európa-bajnok- ságon. 2003-ban az első világ- bajnokságán két aranyérmet is nyert az ifjúsági versenyen. 2007- ben bekerült az Euró- pa-bajnokságon induló válogatottba. A kontinens bajnokságon Szabó Gabriellával K2 1000 méteren első lett. A vb-n ugyanez az egység ugyanezen a távon bronzérmet szerzett. 2008- ban megszerezte első olimpiai érmét, a négyes hajóval ezüstérmesek lettek. A 2012-es londoni olimpián az 500 méteres kajak négyesben, majd ezt követően ugyanilyen távon egyesben is aranyérmet szerzett. 2013 januárjában az Újpesti TE-hez igazolt, azóta párjával. Somogyi Bélával készül. 2013- ban a duisburgi világbajnokságon 3 aranyéremmel a vi lágbajnokság legeredményesebb résztvevője volt. 2014- ben a brandenburgi Eb-n ugyancsak három aranyat nyert. 2011- 2014-ig az Év magyar ka- jakozója. 2011-ben a magyar kajak-kenu örökös bajnoka lett 2012- ben Budapest díszpolgárává választották.- A legfontosabb, hogy jó legyen a kommunikáció közöttünk. Hogy ne bemondásra, vagy a tekintély miatt kelljen ész nélkül hajtani, hanem legyenek közös döntések és érthető célok. Hogy kemény legyen, és hitet adjon, amikor úgy látja, hogy nem teszek bele eleget, de aki azt is látja, ha túl kemény vagyok magammal és megnyugtat, segít a valóságban lenni, amikor arra van szükség.- Nehéz vagy könnyű magával?- Vannak önfejű tulajdonságaim, de könnyen kezelhető vagyok. Nincsenek csajos hisztijeim, együttműködöm, szóval átlagnál könnyebb, azt gondolom.- Erre az olimpiai időszakra a párjával készül, három éve úgy döntött, hogy Somogyi Béla lesz az edzője. Jót tett ez?- Nagyon jót. Csak hasznunk származott belőle. Úgy- Az erő ilyenkor honnan van a kitartáshoz?- Karnyújtásnyira van az olimpia, amikor már ennyire látszik a cél, a motiváció is erősebb. Amikor az olimpia után elkezdünk újabb négy évet, már akkor minden versenyt ennek rendelünk alá. Akkor sokszor fáj a munka és van, hogy a könnyebb utat választaná az ember, ilyenkor viszont arra hajlamos, hogy túlzásba essen. Ezért fontos egy jó edző, aki ott van és segít.- Milyen a jó edző az ön számára? ismer engem, mint a tenyerét és ez rengeteget segít nekem.- Annak idején miért éppen a kajakozás mellett döntött?- Apukám kenuzott, szóval volt evezős múlt a családban, de több sportot is kipróbáltam, kézilabdáztam és úsztam is, amire anyukám kitalálta, hogy kajakozzak. Fölhívta az MTK-t, de a KSI közelebb volt, úgyhogy oda mentem, apukám is ott kenuzott, így ott kötöttem ki. A cél az volt, hogy valahol levezethessem az energiáimat. Örökmozgó gyerek voltam, szóval a sport valahogy örökké bennem volt.- Arra emlékszik, mikor tudatosult, hogy ezzel a sporttal a csúcsra is odaérhet?- 2012-ben, az olimpia évében. Amikor az ember elkezd a felnőttek között versenyezni, bekerül ebbe a mókuskerékbe és onnantól az a csúcs, mindenki vágyálma, hogy nyerni tudjon egy olimpián. London előtt úgy jött ki minden lépés, hogy akkor már elhittem, hogy ez nemcsak egy álom, reális közelségben van, hogy meglehet.- Mindenki olimpiát akar nyerni, ebben a sportágban is. Azt meg lehet fogalmazni, hogy mi az amitől ez valakinek sikerülhet is?- Egyik volt edzőm azt szokta mondani, hogy ez az anyaméhben dől el. Ebben a sportágban, jó genetika nélkül tényleg nem megy. Szóval a fizikum az első, de kitartás nélkül az sem elég. Ez megvan bennem és nagy szerencsém volt a nevelő egyesületemmel. Szerencsésen indultam, sok sikerélményem volt, el tudták hitetni velem, hogy bármire képes vagyok, amit aztán igazoltak az eredményeim is. Mindig volt egy biztos hátterem is, hogy erre tudjak összpontosítani, a szüleim nagyon sokat és okosan támogattak és a párkapcsolatom is nagy támasz volt a számomra. Sok dolognak kell szerencsésen összeállni ehhez.- Nyilván nagyon szeretni is kell ezt a sportot ahhoz, hogy ez a rengeteg munka öröm is legyen. Mit szeret legjobban a kajakozásban? Jt - Szeretek szabad- Wf" ban lenni, szeretem a V vizet is, de a legjobb pihenő, délután újabb evezős edzés és még egy kondi vagy futás.- Pihenésképpen mit lehet ilyenkor csinálni?- Nagyon kevés a pihenőidő ilyenkor, hétvégén esetleg, de ilyenkor nincs is igényem másra, mint nyugodtan otthon lenni. Főleg amikor ilyen melegben a napon vagyok egész nap. Legszívesebben az orromat sem dugom ki otthonról, olvasok, takarítok. Amikor van egy kicsit hosszabb szabadidő, legszívesebben kertészkedem és igyekszem bepótolni a családdal azt az időt, ami az edzőtáborozások miatt elmarad. A kétszeres olimpiai bajnok | Rióba újabb aranyakért megy az egészben, amikor célba érek egy versenyen. Mindig a következő cél lebeg a szemem előtt és amikor eljön az az érzés, hogy most valami nagyot sikerült alkotni, hihetetlenül motiváló. Az az öröm, a siker érzése, hogy megvan és ennek mások is örülnek, az a legjobb az egészben.- Nemrég a hosszú hajából egy igazi fiús frizurát vágatott. Mondják, hogy egy nő akkor változtat ekkorát, ha valami megváltozik az életében. Mit jelent az új fazon?- Csak annyit, hogy fodrásznál voltam.- Akkor semmi különös oka nincs?- De, azért van. Fogadtam a párommal és elveszítettem a fogadást. Rosszul emlékeztem valamire, így lett rövid a hajam, de már növesztem, bár igazából nincs semmi jelentősége. Nem úgy vagyok a frizurámmal, mint általában a csajok, hogyha egy centivel többet vág a fodrász, már dráma van. Ez csak a hajam, szerencsére gyorsan nő, szóval nem foglalkozom vele.- Azt akkor már tudjuk, hogy hisztiben és frizurában nem, de mi az, amiben csajos?- Az a nagy helyzet, hogy tipikusan nem vagyok csajos. A bátyám, Jurand mellett elég korán belekerültem egy fiús világba és aztán a sport is biztosan inkább ezt erősítette, szóval amennyire emlékszem, mindig inkább fiús voltam.- Jurand és Danuta. Ezek a különleges keresztnevek honnan erednek? Édesanyám lengyel. Olsztynban tanult az apukám, és amikor összeházasodtak, úgy döntöttek Magyarországon telepednek le és alapítanak családot, de hogy valami azokból a gyökereinkből is legyen nekünk, lengyel nevet kaptunk. Mindkettőnk keresztneve, Sienkiewicz Kereszteslovagok című regényéből származik, amit anyukám nagyon szeret.- Van még más is, amit a lengyel gyökereknek köszönhet?- Az arcom. Abból is gondolom, hogy elsőre sokan arra tippelnek, hogy valami szláv leszármazott vagyok.- Rió már csak néhány hét. Itt van ez a három friss európa- bajnoki aranyérem. Ugyanerre a triplára készül az olimpián is, ezzel a konkrét céllal utazik, vagy az túl nyomasztó lenne?- Nem nyomaszt. Úgy vagyok vele, hogy az a legfontosabb, hogy azt a rengeteg munkát, amit eddig beletettem a felkészülésbe, szeretném kiadni magamból. Ha maximális pályát tudok menni és ki tudok hajtani magamból mindent ami bennem van, akkor én már boldog leszek, de ha valaki jobb lesz nálam, akkor az előtt fejet kell hajtani. Ha nem tudnék olyan jó lenni, mint ami bennem van, akkor az fájna. Lehet az a célom, hogy a felkészülés hátralevő részében és a verseny alatt kihozzam magamból a maximumot.