Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-01 / 153. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚLIUS 1., PÉNTEK Drogot árultak, lebuktak ► Folytatás az 1. oldalról SIÓFOK A rendőrök mindnyájukat előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A siófoki B. Zsófiát kábítószer birtoklása vétség, a lepsényi B. Attilát kábítószer birtoklása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek. Kiderült, a kaposvári K. Ádám és a siófoki S. Adorján értékesítette is a drogot. Őket a nyomozók kábítószer birtoklása vétség, és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra. Szerelmi háromszög IHAROSBERÉNY Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy 25 éves iharosberényi férfi ellen, aki késsel megszúrta feleségét és barátját. Feleségével hat éve voltak házasok, az asszony azt feltételezte, hogy férjének viszonya van, ezért érzelmi kapcsolatba került párja barátjával. Februárban egyik késő este, amikor a vádlott nem tartózkodott otthon, a nőt felkereste a barátja. A hazatérő férj az utcán találta őket. Rájött, hogy mi folyik a felesége és barátja között, ettől indulatos lett. Az asszony menekült volna, de utolérte, hajánál fogva a földre rántotta és az utcán vonszolta, miközben meg- szúrkálta egy csontozó késsel. A nő segítségére sietett barátja, akit a vádlott szintén mellkason szúrt. A sértettek élet- veszélyes sérüléseket szenvedtek. Az előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta az ügyészség. K.G. Alufóliával bélelt táskával loptak KAPOSVÁR Nyolc ruhatolvaj ellen emelt vádat a kaposvári ügyészség folytatólagos lopás és más bűncselekmények miatt. A budapesti banda 2014 augusztusától tavaly szeptemberig a fővárosban, Vecsésen, Budaörsön, Dunakeszin, Nyíregyházán és Siófokon tíz alkalommal vitt el nagymennyiségű ruhát egy országos áruházlánc üzleteiből. A lopásgátlókat mágnessel szedték le a ruhákról, vagy a lopott holmit alufóliával bélelt táskákba pakolták, így hatástalanítva az áruvédelmi kapukat. Alkalmanként 93-375 ezer forintnyi ruhát vittek el, összesen közel kétmillió forint kárt okoztak. A társaság tavaly augusztus 31-én bukott le, amikor négyen közülük- egyikük 14 év alatti gyereke- lebuktak az egyik boltban, majd rátámadtak az üzletvezetőre. Az ügyészség öt vádlottal szemben - közülük hárman előzetesben várnak a tárgyalásra - letöltendő, kettő ellen felfüggesztett szabadság- vesztést, a fiatalkorú esetében próbára bocsátást indítványozott a vádiratban. A. V. » i A somogyi konyhák több mint negyede gyenge minősítést kapott i Családi napközi Siófokon: egy a tizennégy apróságból KOMMENTÁR nem romlott az étel, csak kifejezetten rossz ízű. Étel- mérgezés a balatonszárszói táborban. Kukac volt a rizsben. Rossz ebédből a kevés is elég - romlott ételt is osztottak a gyerekeknek. Zsíros kenyér tojáskarikával. Egyetek jót, ha tudtok. Egy osztálynyi gyerek beteg. néhány cikkcím lapunkból az elmúlt évek során a közétkeztetésről. Emellett megannyi SMS, e-mail, telefon, melyeket pedagógusok, szülők, nagyszülők, adott esetben névtelenséget kérő konyhai dolgozók írtak-juttattak el hozzánk a közétkeztetés somogyi anomáliái kapcsán. De akad nálunk jegyzőkönyv is, melynek végső megállapítása is igen beszédes: „Az étel nem kiosztható minőségű, ezért kiadását nem engedélyezzük”... való igaz, a közétkeztetők- nek meglehetősen alacsony normákból kell kihozniuk az ételeket, ám az is igaz: ha nem érné meg számukra még így is, már rég kivonultak volna a piacról. A vita a finanszírozás mértékéről tehát nem elsősorban minőségi, hanem mennyiségi, csak éppen nem az adagok nagysága, hanem a haszon miatt. Cseppet sem mellékesen, ha alulfinanszírozott is az ágazat, azért a szabályokat be lehetne tartani, vagy éppen megfelelően elmosogatni, esetleg rendet lenni, kitakarítani a konyhában, a raktárakban - a koszos padló és csempe ugyanis nem pénzkérdés. Még ha egyesek ezzel próbálnak is meg mindenkit etetni... V.A. ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY - Több órán át tartott az ellenőrzés - mesélte egy somogyi iskola konyhájának a vezetője, akinek intézményét télen keresték fel az ellenőrök. - Az általános működési feltételektől indultunk, megvizsgálták a konyha, a raktárak állapotát, a gépészeti és műszaki feltételeket, például, hogy van-e szag- és páraelszívó, megfelelő-e a világítás vagy éppen a burkolatok. Több szempont alapján pontozták a technológiánkat, megvizsgálták a konyhán dolgozókat, mindenki a képesítésének megfelelő feladatot vég- zi-e, s hogy valaki felel-e az al- lergén alapanyagokért. Ellenőrizték az áru átvételének menetét, a tárolást, az ételkészítés menetét, s hogy a készételeket megfelelően kezeljük-e, külön kitértek a diétás menükre, de még azt is megvizsgálták, nem csorbák-e a tányérok, poharak vagy éppen az evőeszközök. Az étlapot is minősítették, az alapanyagok eredetét igazolnunk kellett, az ízfokozók és só felhasználását is pontozták, s persze hogy megfelelünk-e a HACCP-előírásoknak. A falusi iskola konyhája végül a „jó” kategóriába került, azaz négyes érdemjegyet kapott a szakemberektől, és ezzel az országos mezőny első harmadába került.- Somogybán a negyvenhét ellenőrzött konyhából huszonkettőt értékeltek közepesre a munkatársaink - tájékoztatott Sidó Brigitta, a Nébih kommunikációs referense -, tizenhárom ennél gyengébb, tizenkettő pedig jobb minősítést érdemelt. Nemcsak Somogybán, az ország más tájain is azt kifogásolták az ellenőrök leggyakrabban, hogy nem tüntették fel az ételek összetételét... Országosan az 1701 vizsgált konyhából 103 kapott egyest, 298 kettest, 646 hármast, 530 négyest, s 124 ötöst, vagyis 38,5 százalék a közepesnél jobbnak bizonyult. A somogyi állapotok tehát rosszabbak a hazainál, hiszen a megyében csak konyhák negyede lett jobb hármasnál, viszont az országos átlagnál négy százalékkal magasabb a gyenge vagy elégtelen minősítések aránya. Az alacsony minőség a Nébih szerint a szolgáltatók közötti árverseny és a gyenge megrendelői fizetőképesség mellett sokszor ismerethiányra vagy figyelmetlenségre vezethető vissza.- Az országos tapasztalatokhoz hasonlóan Somogy megyében is a leggyakoribb hibák között szerepelt - közölte Sidó Brigitta -, hogy az étlapokon nem tüntették fel az ételek ösz- szetételét, nem végeznek rendszeresen és dokumentáltan készétel-minőségellenőrzést, illetve a falak, falburkolatok és a mennyezet állapotával, tisztaságával is több helyen akadt probléma. Vas A. Mit egyen a gyermek, és mit ne? Köleskását igen, sajtot, felvágottat ne Az egészséges gyermek volt a témája Tóth Gábor, a Class FM rádió reggeli műsorából megismert táplálkozáskutató siófoki előadásának a Mocorgó I.—II. Családi Napköziben. Bottka Éva, a Balatoni Mocorgó Alapítvány képviselője előre bocsátotta: a 2009-ben nyitott intézményben idén sikerült eljutni odáig, hogy maguk főzzék az ebédet a kicsiknek, és nagyon odafigyelnek az egészséges táplálkozásukra. A valóban családias, tetőtéri napközi falára kifüggesztett heti étrend arról is tanúskodik: igyekeznek megkedveltetni már kisgyermekkorban a köleskását, a kuszkuszt, az avokádót, a céklakrémlevest, a növényi tejet és más, nem szokványos „menzaétkeket” - a tapasztalatok szerint sikerrel. Ilyen környezetben nyilván kevéssé okoztak meglepetést Tóth Gábor meglátásai, aki már számos előadásán döbbentette meg a közönségét, alig több, mint egy éve például Kaposváron, ahol sok más mellett arról is beszélt: ömlesztett sajtból, felvágottból, üdítőből gyereknek egy kortyot és egy falatot sem lenne szabad en- ni-inni, akkora károkat okoz a szervezetnek. A siófoki Mocorgó egyébként hamarosan újabb változás előtt áll, ahogyan Bottka Éva megjegyezte, 2009 óta egyfolytában alkalmazkodnak a folyton változó jogszabályok% 1 il-A ' -í ■ 5 m ........ ■ 7i • 1 . *■ ■ ! 2 \ ■ •_________■ ■■■■■ . ' '»V - • .-•? hoz. Jövőre családi bölcsődévé tést kér és kap ez alól. tovább- mi támogatás ugyanis nem elég alakulnak. Marad ugyan az öt ra is viheti hozzájuk a gyerme- - a szerző)? A siófoki vezető szehónapos alsó korhatár, és bár két. S hogy miért teszik ezt an- rint a kis létszám a vonzó; most hároméves kortól már kötelező nak ellenére, hogy még hozzá- két, egyenként hétfős napközit az óvoda, de ha a szülő felmen- járulást is fizetniük kell (az álla- visznek. F. I. Kosz miatt lepontozva * ♦