Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-20 / 169. szám
2016. JÚLIUS 20., SZERDA BELFÖLD-KÜLFÖLD y Baltával támadt az utasokra az IS szimpatizánsa Vonaton akart ölni Az afgán menekült egy hongkongi családra támadt a vonaton, majd menekülni próbált Balog Zoltán: túl jól sikerült a központosítás BUDAPEST Az igazgatóknak kell lenniük az igazi vezetőknek az iskolákban, az előző keretrendszernek az volt a legnagyobb hibája, hogy túlságosan leértékelte a munkájukat - hangoztatta tegnap Balog Zoltán a Klik állománygyűlésén. Az emberi erőforrások minisztere szerint az igazgatók nem egyszerűen végrehajtói a tankerület utasításainak, hanem nekik kell lenniük az igazi vezetőknek. Akkor lehet tőlük elvárni vezetőhöz méltó felelősséget, ha ehhez megadják az illetékességet is; ez talán az egyik legfontosabb változás. Balog elmondta: 2011-ben új alapokra helyezték a magyar köznevelést, de jelentős belső korrekciókra volt szükség az intézményfenntartásban, a központosítás ugyanis túl jól sikerült. Ezért a decentralizáció a „jövő útja”, az alapelvek fenntartásával. A tárcavezető szerint az átalakításnak köszönhetően „szabadabban lehet a rendszerben gondolkodni”, amit a korábbi működés legnagyobb hiányosságának tartott. MW Gannán temetik el Esterházyt BUDAPEST Esterházy Péter temetése augusztus 2-án, 11 órakor lesz Gannán, a családi sírhelyen - közölte a család kérésére a Magvető Kiadó. A gyász- szertartást Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát celebrálja. Az Esterházy család tagjai Gannán, a Szent Kereszt Felmagasztalása plébániatemplom alatti mauzóleumban nyugszanak. A család kéri a gyászolóktól, hogy a virágokra szánt összeget az Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért segítő szervezetnek ajánlják fel. A hasnyálmirigyrákban szenvedő, 66 éves Kossuth-díjas író július 14-én hunyt el. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a Borsnak elmondta: Orbán Viktor levélben fejezi ki részvétét a családnak, annak tartalmát a család megoszthatja a nyilvánossággal. MW Egy 17 éves afgán migráns rontott az utasokra a németországi Würzburg mellett egy vonaton. A támadó több embert is megsebesített, köztük kettőt életveszélyesen. A menekülő terroristát végül a rendőrök terítették le. MW-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu WÜRZBURG Egy szemtanú szerint „Allahu akbar!” felkiáltással rontott az utasokra egy 17 éves afgán migráns a német- országi Würzburg mellett egy vonaton. A támadó baltával és késsel esett egy hongkongi családnak, közülük a szülőket, a lányukat és annak barátját sebesítette meg - két személyt életveszélyesen. A dulakodást követően az afgán migráns lemenekült a vonatról, de szökése közben egyes jelentések szerint újabb két utast is megsebesített. Ezt követően Heidings- feldnél is rátámadt egy emberre, vagyis legalább 5-7 sérültje volt az ámokfutásnak. A fiatal férfi nem jutott mesz- szire, egy különleges rendőri egység éppen Würzburg- ban volt ugyanis bevetésen, így gyorsan felkutatták a rejtőzködő migránst. Megpróbálták ugyan elfogni, de a bal- tás férfi őket is megtámadta, így kénytelenek voltak agyonlőni. A terrorista ártalmatlanítását több politikus is bírálta, ám Joachim Herrmann bajor belügyminiszter szerint az intézkedés helyességéhez nem férhet kétség. A merénylőről kiderült: a neve Riaz A., és az Iszlám Állam (IS) szimpatizánsa volt. A 17 éves fiú több mint egy éve érkezett Németországba szülők nélkül. Passauban regisztrálták menedékkérőként, márciusban az ochsenfurti egykori ifjúsági otthonban helyezték el. Innen két hete átköltöztették helyi nevelőszülőkhöz, mert Riaz rendszeresen járt iskolába, jó jegyei voltak, s már szakmai gyakorlatra akarták küldeni egy pékségbe. A házkutatás során azonban szobájában az Iszlám Állam házilag készített zászlaját találták meg, vagyis a terrorszervezet szimpatizánsa volt. Ennek ellenére valószínűleg magányos merénylő volt, nem tartozott szorosan az IS-hez, Herrmann szerint szinte kizárt, hogy kapcsolatban állt volna iszlamista hálózatokkal - önállóan radi- kalizálódhatott. Akik ismerték, nyugodt és kiegyensúlyozott embernek tartották, s bár vallásos muszlim volt, de nem fanatikus. Ám napvilágra került egy videóüzenet, amelyen a férfi elmondta: a támadást azért tervelte ki, mert egy barátja a közelmúltban meghalt Afganisztánban, és az IS harcosaként bosszút akar állni a „hitetleneken”. Az eset miatt a bajor kormány a jövő héten megtárgyal A dél-olaszországi Bari kikötővárosának térségébe is elérnek a múlt heti, 84 halottal járó nizzai kamionos terrortámadás szálai. A terrorizmusellenes olasz nyomozóigazgatóság házkutatást tartott Gravi- na di Puglia város egyik lakásában, amelyet tunéziai férfiegy átfogó közbiztonsági koncepciót, amelynek központi eleme a rendőrség szervezetének és jelenlétének erősítése. Ám a belügyminiszter szerint a hatóságok minden erőfeszítése ellenére ilyen támadás bárhol és bármikor előfordulhat a jövőben is. ak bérelnek. A lakásban „nem olyan régen” a szintén tunéziai Chafroud Chokri is megfordult, akit Franciaországban a július 14-i terroristatámadást követően vettek őrizetbe a tömegmerényletet elkövető Mohamed Lahouaiej-Bouhlel társaként. HÍREK Átvennénk az EU soros elnökségét BUDAPEST Magyarországje- lezte az uniós intézményeknek, hogy kész vállalni az Európai Unió soros elnökségét 2017 második fél évében, amit eredetileg Nagy-Britan- nia adott volna - jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: Nagy-Britannia unióból való kilépésével kapcsolatban rengeteg kétely, találgatás felmerült, például hogy vi- hetik-e tovább a soros elnökséget a kilépési tárgyalások közepette. Az átvétel első feltétele, hogy a britek hivatalosan is bejelentsék, nem vállalják az elnökséget. A hivatalos procedúra elindulását követően pedig tanácsi döntés szükséges, tehát a tagállamok határoznak majd a kérdésről. MTI/MW Elkészült a hirdetmény BUDAPEST Elkészült az október 2-i népszavazás hirdetménye, a plakátokat kiszállították a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik - közölte tegnap a Nemzeti Választási Iroda. Amikor ismertté vált az időpont, haladéktalanul intézkedtek a 44 825 hirdetmény elkészítéséről, és a napokban ki is szállították a helyi választási irodákhoz. A hirdetmény a korábbi választásoknál már megszokott módon a legfontosabb információkat tartalmazza. MW Panaszok a költségátalányról BUDAPEST A behajtási költség- átalány természetes személy- lyel, azaz lakossági fogyasztóval szemben nem érvényesíthető - közölte tegnap a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, miután egyre több panasz érkezik hozzájuk arra vonatkozóan, hogy közszolgáltató cégek költségátalányt számítanak fel fizetési késedelem esetén a fogyasztóknak. Ha a köz- szolgáltató lakossági felhasználóval szemben kíván behajtási költségátalányt érvényesíteni, akkora fogyasztónak meg kell kísérelnie az ügyet az adott vállalkozásnál rendezni, eredménytelenség esetén lehet panaszt benyújtani a területileg illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. MW Robbanóeszközök egy szélsőségesnél Robbanóeszközöket találtak egy a párizsi régióban élő 23 éves férfinál, akit radikalizmus miatt nyilvántartottak a titkos- szolgálatok. A rendőrök azért állították elő a férfit, mert azzal gyanúsították, hogy betört azon ügyfeleihez, akiket előzőleg kivitt a repülőtérre. A házkutatás során két dinamitru- dat és detonátorokat, mobiltelefonján pedig az Iszlám Állam zászlajának a fotóját is megtalálták, kocsijában pedig három olyan útlevél és két személyi igazolvány volt, amelyeket egy betörésnél lopott el, és feltehetően el akarta adni őket. Aggodalom a bevándorlás miatt Az európai polgárok döntő többséget aggodalommal tölti el az illegális bevándorlás és a muszlimok számának növekedése, mert ez szerintük fo kozza a terrorizmus veszélyét, mondta a Századvég Alapítvány vezető elemzője a Merre tart Európa? - A Project 28 kutatás eredményei című konferencián. Az eseményen reszt vett Tuzson Bence, a Miniszter- elnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára is. Mint elmondta: az Európai Bizottság veszélybe sodorja Európát a bevándorlók kvóta szerinti szétosztó savai, ezzel ugyanis gyakorlatilag meghívót küldene líbiai és torok táborokban tartózkodó millióknak. Olasz szálak a nizzai merényletben Az évtized végére euróval fizethetünk? A tisztogatásokban több mint 15 ezer tanárt is felfüggesztettek Előbbre hozták a puccs időpontját BUDAPEST Nem alaptalan, hogy Magyarország az évtized végén csatlakozzon az eu- rózónához - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Varga Mihály. A gazdasági miniszter szerint ehhez közelebb kell kerülni az uniós átlaghoz, tovább kell javítani a termelékenységet, ugyanakkor stabilabb euró is kell, biztosabb lábakon álló, közös, fiskális politikával. Gyenge versenyképességgel, rossz árfolyamon csatlakozni életveszélyes, többet árt, mint használ. „Az utóbbi 14 évben kiderültek a közös valuta gyengeségei is” - hangoztatta Varga. A miniszter úgy vélte, sokat jelentett volna, ha a 2008-as válság idején eurót használ az ország, sok devizahiteles menekült volna meg az árfolyamcsapdából. Ugyanakkor megúsztak olyan kérdések megválaszolását, mint hogy hogyan fizettük volna a görög hitelcsomag ránk eső részét. Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank legutóbbi jelentése szerint Magyarország a fontosabb kritériumokból csak az árfolyamra vonatkozó feltételt nem teljesíti, mert nem tagja az ERM-II árfolyamrendszernek. Varga szerint a belépéssel épp azt a versenyelőnyt adtuk volna fel, amivel az euróövezet országai nem rendelkeznek. MW TÖRÖKORSZÁG „Az emberek azt kérdezik, miért kellene benn tartani és etetni a letartóztatottakat a börtönökben a következő években” - nyilatkozta a török államfő annak kapcsán, hogy a sikertelen puccs után a halálbüntetés visszaállítását követelik. Recep Tayyip Erdo- gan szerint az emberek gyors befejezést akarnak, mert hozzátartozóikat vesztették el. Több EU-tag után Federica Mogheri- ni, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is kijelentette, ha visszaállítják a halál- büntetést, Ankara nem csatlakozhat az EU-hoz. „Törökország az idén már nem kapja meg az uniós vízummentességet” - köErdogan szerint az emberek követelik a halálbüntetés bevezetését »zölte az Európai Bizottság német tagja, Günther Oettinger. Erdogan elmondta, kérték az Egyesült Államoktól Fethul- lah Gülen hitszónok letartóztatását, akit a puccs szervezésével vádolnak. A tisztogatás a tanárokat is elérte, 15 200 pedagógust felfüggesztettek. Őrizetbe vették azt a két pilótát is, akik novemberben lelőttek egy Szu-24-es orosz bombázót. Lapértesülés szerint a hírszerzés péntek 16 órakor kapott információt a tervezett államcsínyről. Az összeesküvők szombat hajnal 3 órára tűzték ki a puccsot, de mivel a terv kiderült, előre hozták péntek 21 órára. MW j t k V