Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-02 / 154. szám

2016. JÚLIUS 2.( SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g Határtalan együttműködés a gólyákért: 14 országból ér­keztek vendégek 13. Európai Gólyás Falvak Találkozójára. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu NAGYBAJOM Látványos külső­ségek mellett nyílt meg a ren­dezvény, melynek fő üzenete az élőhelyek és a fészkek védelme. Gabriel Schwarderer, az EuroNa- tur igazgatója azt mondta: Nagy­bajom példamutató munkát vé­gez. A külföldi delegációk több tagja szerint minden várakozást felülmúlt a vendégek fogadtatá­sa, elégedetten nyugtázták a he­lyi önkormányzat gólyaprogram iránti elkötelezettségét. A 3400 lelkes település kettős ünnepet tartott: 15 éve nyerte el a városi címet. - Ma Nagybajomban itt van Európa - mondta köszöntő­jében Czefemer Józsefné polgár- mester. Mutatja a felfokozott ér­deklődést, hogy a nemzetközi ta­lálkozóra 14 országból közel 50 szakember érkezett, ez lehetősé­get teremtett az eddigi szakmai kapcsolatok mélyítésére. Rámu­tatott: Nagybajom, mely elnyer­te a Gólyák városa kitüntető cí­met, felelősséget érez a környe­zetért, tudatosan védi, óvja érté­keit. Az EuroNatur természetvé­delmi szervezet az Európai Gó­lyás Települések Hálózata kezde­ményezésével széles körű prog­ramot szervezett a gólyák élő­helyének védelmére, a nagy el­ismertségnek örvendő társaság 1994-től az „Európai gólyás te­lepülés” elismerést azoknak íté­li oda, ahol számottevő gólyako­lóniát tartanak számon, s megfe­lelően gondoskodnak róluk.- Hazánkat Nagybajom képvi­seli a szervezetben - húzta alá. - A cím rang, elismerés, egyben felelősség. A gólyát és a hozzá köthető természetvédelmi mun­kát komolyan vesszük, munka­társaimmal tudatosan arra tö­rekszünk, hogy minél szélesebb körben bevonjuk a lakosságot a programokba. Úgy vélem, a mos­tani konferencia is rávilágít: he­lyes úton járunk. Határozott szándékunk, hogy minél több módon bekapcsolódjunk a nem­zetközi együttműködésbe. Kül­földi vendégeink osztják az ál­láspontunkat: együtt lehetünk sikeresek. Prezentációk, műhelymun­kák egészítették ki a rendez­vényt, Gabriel Schwarderer, az EuroNatur igazgatója kiemel­te, az elmúlt időszakban két fő trend érvényesült: sok helyen lát­ványosan lecsökkent a gólyaállo­mány, a környezet viszonylag rö­vid időn belül olyan átalakulá­son ment át, melynek következ­ményeként az állatok képtelenek nagyobb számban megélni az adott térségben. Döntő jelentősé­ge lehet a határokon átívelő szak­mai elgondolásoknak, amelyek a gólyák hatékony védelmét szol­gálják. Különösen fontos, hogy megóvják a természetes élőhe­lyeket: ha ezek károsodnak, an­nak rövid távon is súlyos követ­kezményei lehetnek. A stratégi­ai feladat kezdetek óta változat­lan: a fészkek és élőhelyek vé­delme, megóvása. Közösen kell megőrizni a természeti értéke­inket, lehetőség szerint gyarapí­tani azokat a helyeket, amelyek megfelelő feltételeket teremte­nek a gólyáknak. A vizes mezők Modern, azonban hangulatos kisváros REGGELTŐL éjjelig tartó mű­sorfolyam teszi feledhetetlen­né Nagybajomi 15. városnap­ját. Színvonalas produkciókkal csalogatják az ünnepelni vá­gyókat a jubileumra. Van mit ünnepelni. Nagybajom 2001- ben nyerte el a városi rangot, különösen az utóbbi időszak lendületes fejlődést hozott a éle­tében. Czeferner Józsefné pol­gármester aláhúzta: igyekez­nek jól sáfárkodni a lehetősé­gekkel, számos pályázaton in­dultak, s mintegy 4,3 milliárd forintot fordítottak fejleszté­sekre. Ezek közül is kiemelke­dik a szennyvízhálózat kiépíté­se: a csaknem kétmilliárd fo­rint értékű munka eredménye­ként az mind a 23 utcában ki­épült a csatorna.- Ezzel új időszámítás kez­dődött városunk történetében - mondta. - Több évtizedes ál­munkat váltottuk valóra, s ez­zel együtt még több, a város­lakók életében fontos munkán vagyunk túl. Körforgalmi rend­szert alakítottunk ki a belváros­ban, számos épület megújult. A városnapi rendezvényre meghívták Boross Péter ko­rábbi miniszterelnököt, s az ünnep alkalmából több elis­merést ítéltek meg azoknak, akik komoly erőfeszítést tettek Nagybajom fejlődéséért. - Úgy gondolom, a fejlesztések révén modern, ugyanakkor hangu­latos kisváros fogadja vendé­geinket- jegyezte meg. - Ren­geteget dolgoztunk azért, hogy erre a szintre eljussunk, elkép­zeléseink szervesen illeszked­nek az eddigi programokhoz. Úgy fogalmazott: akárcsak egy tizenöt éves fiatalnak, egy ennyi idős városnak is biz­tatásra, segítségre van szük­sége. Nyilván nap mint nap sok hatás éri a települést, a lé­nyeg, hogy a megkezdett mun­ka folytatásához megkapják a szükséges bizalmat, lehetősé­get. így Nagybajom megerő­södve hozzájárulhat Somogy fejlődéséhez. Harsányi M. Természeti csodák már az óvodában is HELYI szakemberek állítják: tet­tekben kell védeni a természetet. A külföldi vendégek fotókon örö­kítették meg a Mesevár óvoda ap­róságait, akik látványos gólyás jelmezbe bújtak. Törő Krisztina, az intézmény munkatársa hang­súlyozta: az életkori sajátosságok figyelembevételével ismertetik meg a természet csodáit a legki­sebbekkel.- A gólya- és fészekfigyelés, a természet szépségeiről szóló me- sélés mindennapi tevékenysé­günk része, mint a közös játék - mondta. - Időben szeretnénk elkezdeni a munkát, hogy vala­mennyi gyermekbe beleivódjon a környezet szeretete, a gólyák megóvása. Kollégáimmal azt akarjuk elérni, hogy a gyerme­kek később is szívükön viseljék a természet értékeinek védelmét. A Csokonai Vitéz Mihály ál­talános iskolában is céltudatos munka zajlik. A Gólyák városa cím megőrzését, a helyi értékek ápolását a fiatal nemzedék is ma­gáénak vallja. H. M. és legelők projekt a fejlődés újabb lehetőségeit jelentheti.- Egy dolgot nem szabad elfe­lejteni: minden önkormányzat sokat tehet a gólyák védelmében - hangsúlyozta. - A település hozzáállása, a tudatosság döntő. Lenyűgöző a nagybajomiak hoz­záállása, számomra egyértelmű, hogy komolyan veszik a vállalt feladatot. Örülök, hogy sokan el­fogadták a meghívást, úgy gon­dolom, büszkék lehetnek a ren­dezvényre a házigazdák. Törökországból érkezett Ar- zu Kirayoglu, aki egy középtá­vú, öt lépésből álló projektről számolt be, melyben a vizes, gólyák számára ideális terüle­tek megóvása és az európai or­szágok közötti együttműködés kiemelten szerepel.- Sok új információt hallot­tunk már az első napon - je­gyezte meg Zrinka Hafizovic. A horvátországi Cigocban 25 pár gólyát tartanak nyilván, a programban új információs központot is létrehoznak. Sport: sikert sikerre halmoznak a pályán HUSZONNYOLC meccsen 2ó győzelem és két döntetlen, 216 rúgott, illetve 21 kapott gól - röviden ez a helyi U19-es focicsapat mérlege. A 2015- 16-os bajnokságban - ebben a korcsoportban - a megyei bajnoki címet nyerték el. Szi­geti Géza, az utánpótlás foci­edzője kiemelte: komoly erő­feszítést tesznek annak érde­kében, hogy a helyi fiatalok az élet minden területén helyt­álljanak. Reményeik szerint a következő időszakban is ered­ményesen menetel a csapat. A fegyelem és az előrelátó gondolkodás a sportban leg­alább annyira hasznos, mint a tanulásban, mondta a szak­ember. A megyei gólkirály az U19-ben - 49 góllal - Hor­váth Roland volt és szép telje­sítményt nyújtott 39 sikeres találatával Trimmer Patrik is. Szigeti Géza úgy látja: ah­hoz, hogy egy fiatalember a sportban tartósan kiemelke­dőt nyújtson, rengeteg mun­kára van szükség. Nem elég, ha a focipályán remekelnek a fiúk, fontos, hogy az iskolá­ban is tisztességesen végez­zék el a feladataikat. Szelle­mileg, lelkileg, testileg erős, egészséges fiatalokat akar­nak nevelni, nem titkolt cél­juk, hogy minél eredménye­sebben vegyék az újabb aka­dályokat. H. M. Európai Gólyás Települések 1994: Horvátország - Cigoc 1996: Németország - Rühstadt 1996: Magyarország - Nagybajom 1997: Románia - Andrid 1999: Szlovénia - Mala és Veli- ka Polana 2001: Lengyelország - Tykocin 2002: Ausztria - Marhegg 2005: Bulgária - Belozern 2008: Svájc - Altreu 2011: Törökország - Eskikaraagac 2013: Macedónia - Chesinovo- Oblesovo 2014: Szlovákia - Buzica 2015: Szerbia - Taras 2016: Görögország - Poros Az oldal a Nagybajom! Önkormányzat támogatásával készült. Alkotótábor: tárlat a szép munkákból FESTMÉNYEKEN is megelevened­nek a város nevezetességei. A közelmúltban szervezett alko­tótáborban készült művekből nyílt tárlat a Pálóczi Horváth Ádám Művelődési Házban. Fociderbi a műfüvesen A kispályás focitorna szom­baton kilenc órakor kezdődik a műfüves pályán. Tíz csapat méri össze tudását. Finomságok a fesztiválon FINOMSÁGOK készülnek a feszti­válon: lángálló sütéssel tíz óra­korfolytatódik a rendezvény. Gó­lyák és barátaik címmel neves előadók szórakoztatják a közön­séget. R. Kárpáti Péter és Varga Izabellán kívül Nyári Dia és Jó- zsa Tamara is fellép. Izgalmas feladvány a fiataloknak GÓLYÁS vetélkedő: sokak érdek­lődését keltheti fel ez a program is délután egytől. Nagybajom ko­moly erőfeszítést tett az ökoprog­ramok és a nemzetközi együtt­működés bővítése érdekében. Értékteremtő közösségek Civilszervezetek bemutató­ja a sportpályán 17 órától. Mű­sort adnak a Nagybajomi refor­mátus AMI Társastánc Csoport, a Mesevár Óvoda és Bölcsőde, és az Őszikék Nyugdíjas Klub. PROGRAMOK 15. Nagybajomi Városnap és Lángálló Fesztivál JÚLIUS 2., SZOMBAT 9 óra: Kispályás focitorna (műfü­ves pálya) 10 óra: Veterán autók kiállítása és történelmi barangolás korabeli te­herautókkal II. világháborús hely­színeken 10 órától Langallósütő verseny Gólyák és barátaik címmel szóra­koztató programok sztárvendé­gekkel. 11 óra: Sztárfőzőcske, gasztrozsű- rizés, látványfőzés, kóstoló 12 óra: gyermekműsor 13 óra: Gólyás vetélkedő 15 óra Eredményhirdetés 16 óra Zenés műsor 17 óra: Helyi fellépők műsora (sportpálya), Nagybajomi AMI Tár­sastánc Csoport, Nagybajomi Me­sevár Óvoda és Bölcsőde, Őszikék Nyugdíjas Klub 18-18.45: Daavid mulatós műsora 20-22: Neoton Família élő koncert 22: tűzijáték 23-01.30: Dreamland Music Pro­ject (Gyergyószárhegy) 0.30.-2.00 Dj Mady Disco Kísérőprogramok: vidámpark, kirakodóvásár, kiállítások HÍREK y

Next

/
Thumbnails
Contents