Somogyi Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-02 / 154. szám

Indulnak a tóátúszások BALATON Szombaton indulhat a tóát­úszó szezon a 34. Suzuki Balaton-át- úszással, döntöttek tegnap a szerve­zők. A mai versenyre már 6.45 perc­től lehet jelentkezni, s egészen 11.45 percig várják a résztvevőket a révfülö­pi labdarúgópályán. Az első rajt 7.30- kor, az utolsó pedig 12.00-kor lesz. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres megméretésre már több mint ötezren regisztráltak. Egyébként a rendezők évről évre emelik a rész­vételi díjakat, de még így is veszte­ségesek vagy nullszaldó körüliek az események. ► 9,14 Robbanás a Hortobágyon BUDAPEST Hatástalanítás közben, eddig tisztázatlan okból robbant fel egy robbanótest péntek délután a Hortobágyi Nemzeti Fark területén - közölte a Honvédelmi Minisztéri­um (HM) az MTI-vel. A robbanásban négy tűzszerész katona életét vesz­tette, egy súlyosan megsérült, ó't a Magyar Honvédség Egészségügyi Központba vitték. Lerontották Európát BRÜSSZEL Lerontotta a komplett Eu­rópai Unió adósminősítését az egyik nemzetközi hitelminősítő. A S&P részint a szolidaritás csökkenésé­vel érvelt. A Brexit-megrázkódtatás óta a közösségi szolidaritást további utórezgések érik. Sorra érkeznek az uniót bíráló vagy a kilépést is lebeg­tető vélemények. Magyarország sem kivétel. ► 8 Jó reggelt! A z okosok szerint az ideális ba­latoni nyaraláshoz három do­log kell: jó idő, jó társaság és jó kaja. Ha valamelyik hibádzik, fuccs a tökéletes vakációnak. Az összete­vők közül az időjárásra nincs hatása a vendégeknek, nem megfelelő kom­pániával ritkán áll össze önszántá­ból az ember. Marad az étel, melyből szerencsére egyre több tóparti helyen kapnak jó minőséget a betérők, akiket megannyi lista segít választásukban. Szerencsére akár a legalsó szintekig: már nemcsak a csúcséttermeket, de a lángosozókat és halsütőket is pontoz­zák, s így elkerülheti az ember a kelet­ien lángost vagy az olajszítta sült ha­lat. S ha a ress keszegre lecsúszik egy pohár minőségi fröccs is a haverok­kal, akár szakadhat is az eső... A. V. KAPOSVÁR Több mint félezren tettek sikeres záróvizsgát június­ban a Kaposvári Egyetem négy karán. Az eredményesen állam­vizsgázóknak csupán valamivel több mint 17 százaléka nem kaphatta kézhez diplomáját nyelvvizsga hiányában a pénte­ki oklevélátadó ünnepségen. Ez a tavalyi adatokhoz képest tíz­százalékosjavulás, s a nemrég nyilvánosságra hozott országos, igaz, a tavalyi adatokhoz képest is kifejezetten jó eredmény: az ország egyetemein, főiskoláin az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékkal több diploma ragadt benn, mert nem voit meg az átvételükhöz szükséges nyelvvizsga. ► 3 Javítóban a kaposvári gyerekrabló KAPOSVÁR Hegybenhagyta a kaposvári bíróság jogtörté­netijelentőségű ítéletét, s há­rom évre javítóintézetbe kül­dött egy a bűncselekmény el­követésekor még gyermek­korú vádlottat a Kaposvári Törvényszék., akinek bíró­ság elé állítását a 2013 júli­usában életbe lépett új Bün- tetőtörvényköny tette lehető­vé. A rablás, csoportos rab­lás és'rablás bűnsegédje mi­att elítélt fiú fiatalkorú társa, a másodrendű vádlott két év nyolc hónap javítóintézetet, míg a banda harmadik, fel­nőtt tagja - a harmadrendű - hat év négy hónap fegyhá- zat kapott. ► 3 Noé bárkájában az első csavargőzösről Kilátó a magasparton BALATONFÖLDVÁR A majd­nem ötven méteres magas­parton huszonöt méter ma­gas kilátótorony: Noé bárká­ja, vagy dugóhúzó, ilyen el­nevezését hallottuk a pénte­ki nyitón az interaktív hajó­zástörténeti kiállítást és te­raszos kávézót is magában foglaló balatonföldvári kilá­tónak. A város vezetése számára alighanem az a lényeg, hogy pénteken megnyílhatott, utalt is rá Holovits Huba pol­gármester, hogy munkatár­sai sokat küzdöttek, harcol­tak azért, hogy ha egy év ké­séssel is, de a turizmus szol­gálatába állhat. ► 6 Interaktív hajózástörténeti kiállítás ötven méter magasan Kell egy magyar a csapatba KAPOSMÉRŐ Mocsai Lajos, volt kézilabda edző, a Test- nevelési Egyetem rektora t a közösségi motivációról tar­tott .előadás a Somogyi Hírlap Vállalkozói Szalonjában. Mocsai arról beszélt: egy magyar alkalmazott min­den csapatba kell, mondta neki egy nemzetközi telefo­nos multicég vezetője, mert a magyarok kreatívak. Ket­tő viszont már sok, mert ha együtt vannak, ketten kétfe­lé húzzák a csapatot... A vállalkozók arról szá­moltak be, nehéz motiválni a munkavállalóikat, hiszen a bé­rek emeléséhez gazdasági fel­lendülésre lenne szükség. ► 2 HIRDETÉS A EGYEDI TALPDIAGNOSZTIKA 3D 50% kedvezménnyel Gyógylábászat Centrum Joya képviselet (Birkenstock) ItSfRSsvár, Kossuth L. u. 8. 20/422-7522. 20/422 7355 >H P:9 17.30, Szó: 9 12.30 VÁSÁRLÁS FELTÉTELEI: ■ Másolt vagy egyéb módón sokszorosított kupont nem áll módunkban elfogadni. ■ Kuponok nem vonhatók össze. ■ Kupon csak a megjelölt időpontban használható fel. ■ Más kedvezménnyel nem vonható össze. Somogyi Hírlap 770865 912060 16 15 4 SZERKESZTŐSÉG: E-mail:sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 31 24 f Estig csak kevés gomolyfelhő lesz az égen, sok napsütésre számíthatunk. Igazi strandidő várható országszerte 30 fok feletti értékekkel. ► 13 Boldog névnapot M. M: kívánunk nn Ottó tr nevű JD olvasóinknak! 1 * A

Next

/
Thumbnails
Contents