Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-25 / 148. szám

2016. JUNIUS 25., SZOMBAT AZ ÉN ÉDESAPÁM g Egy képet tartok a kezemben, egy fiatalember látható rajta piló­tafelszerelésében egy repülőgép fülkéjében ülve. Féloldalt elfordí­tott arccal néz vissza rám. Pillan­tása sok mindent elárul: egyszer­re fiatalos, lendületes, ugyanak­kor a huszonéves fiatalemberek­re jellemző elszántságot, vagány- ságot is tükröz. Szeméből a bátor­ságot és biztos nyugalmat is kiol­vasom. A fényképfelvétel, amely közel hetven éve készült, Édes­apámat ábrázolja katonaéveiben. A Somogy megyei születésű, paraszti származású fiú tizen­évesen jutott arra a döntésre, hogy püóta szeretne lenni. Az ő Édesapja, az én apai Nagyapám a bejelentés hallatán meglepő­dött a fiatalos elszántságon, de tudomásul vette a fia döntését. A korkedvezményes engedély­nek köszönhetően 1941 nyarán Szűcs József 19 évesen a Hort­hy Miklós Nemzeti Repülőkép­ző Alap növendéke lett. Szívem virágit nyújtom át itt, S kívánom szívből igazán: Az Isten éltesse sokáig Az én ló. kedves ió Apám! (Tóth Árpád) A családban két testvérem után legfiatalabb gyermekként születtem, Édesapám akkor már 53 éves volt. Átesett két szívin­farktuson, megromlott egészsé­gi állapota miatt leszázalékolt minősítéssel el kellett hagyni akkori munkahelyét. De akkor sem „hintaszékben” üldögélő kisnyugdíjasként tengette életét, hanem kereste, családjának mi­ként tud biztonságosabb anyagi hátteret előteremteni. Apámat sajnos már nem lát­tam gyakorló katonaként. De gyermekkoromban - erre ma is elevenen emlékszem - al­tatódal helyett régi-régi repü­lősnótát idézett fel. A strófái a szívembe ivódtak: „Pilóta gye­rek sose kesereg,/ Ott van a ló, nagy a feje búsul eleget./ Ha a pénze fogy, mulat egy nagyot /S haza ír az apjának egy képes lapot. Te is voltál pilóta, hát jól tudod magad/ Levegőből nem él meg a pilóta fiad/Hát hoci a pipát, hol a bőrkabát/Csapj fel öcsém pilótának a réz angya­lát.” Alkalmanként én is el tu­dom énekelni néhány sorát en­nek a dalnak. Mindkettő fontos Egy gyermek nem tehet kü­lönbséget Apja és Anyja között. Az a lelkileg egészséges, nor­mális és nemes magatartás, ha mindkét szülőjét egyaránt és egyforma mértékben szere­ti és tiszteli. Közben jelentős a különbség Anya és az Apa által megkapható értékek, és örök­ség között. Ha az egészséges anya-gyermek kapcsolatról be­szélünk, akkor mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a biztonságos otthon melegét, semmivel sem összecserélhe­tő hangulatát, az ölelő karok massal nem pótolható bizton­ságérzetét az Édesanya kínál­ja egy életre megmaradandó- an. Az Apa pedig a fegyelem és a világlátás tudását, az élethez való alkalmazkodás készségét, a létfontosságú identitás tartós alapjait helyezi el gyereke lelké­ben. Ezek a szerepkörök pótol­hatatlanok és fel nem cserél­hetlek, bármilyen jó szándékú kísérletek történjenek is ezek megváltoztatására. Sz. G. deket leszázalékolásáig civil pá­lyán, vízügyi műszaki mérnöki feladatok ellátásával töltötte. Az Édesapám és közöttem lé­vő több mint öt évtizedes korkü­lönbség miatt, amikor óvodába, vagy iskolába értem jött, gyak­ran mondták tanáraim, diáktár­saim: „megjött a nagypapád ér­ted”. Igencsak zavart gyermek­koromban, hogy nekem miért nincs a többiekéhez hasonló ko­rú apukám? S amit egykor szé­gyenlősen rejteni valónak vél­tem, mára hálaadásra okot adó kincsnek látok. Édesapám idén június 19-én, Apák napján, 94. születésnapjára készülhetett fe­lesége, gyermekei és unokái sze- retetével átölelve, barátainak, is­merősinek gratulációit fogadva egy tanulságos életúttal a háta mögött. Szűcs Gábor Amikor húsz esztendeje, ti­zenkilenc évesen autósiskolá­ba jártam, és a gáz-fék-kuplung használatának helyes techniká­ját próbáltam gyakorolni, gyak­ran előfordult, hogy induláskor rossz sebességbe kapcsolva a kocsi nagyot rándulva megállt. Édesapám ekkor fanyarul csak annyit jegyzett meg: „Kisfiam, nem jól használod a kuplungot, ilyen stílussal bizony rossz repü­lőgép-vezető lett volna belőled”. Édesapám életében a máso­dik világháború befejezést köve­tőn új életcélok és perspektívák jelentek meg. Mindez újszerű al­kalmazkodó készséget is megkö­vetelt tőle. A háború befejeztével a „felszabadulás” rögös korsza­ka vette kezdetét az ő életében is, hiszen az erősödő proletár hata­lom idején nem számított jó „be­lépőnek”, ha valaki „Horthy-ala- pos” múlttal rendelkezik. ■■Gyermekeim barátja akarok lenni, ahogy Ő is az. Úgy aka­rom fegyelmezni őket, ahogy Isten fegyelmez minket. Meg akarok nekik bocsátani, ahogy Ő is megbocsát. Azt akarom, hogy tiszteljenek engem, és tiszteljenek másokat is— Egy­értelmű. hogy a 21. században apának lenni olyan kihívás, ami a végletekig igénybe veszi egy férfi ereiét." (Josh McDowell) Ha visszatekerhetném az idő „képzeletbeli kerekét” és az 1930-as évek Gige falu mozijá­ba ellátogathatnék, akkor a né­zősorban felfedezhetnék egy ti­zenéves fiatal fiút, aki álmélkod- va, tágra nyílt szemekkel figye­li a korabeli filmipar egyik mag­határozó „akciómoziját”, a „Szár­nyas titánok” című filmet. A per­gő képkockákból a csodálkozó szemű, kalandokról álmodozó falusi kisfiúnak világossá vált, hogy a repülőélet valódi kihívá­sokat és lehetőségeket rejt ma­gában. Nem elhanyagolható mó­don a fiatal és jóvágású, elegáns megjelenésű pilóták nem ke­vés sikert arattak a szép és von­zó nők körében. Kell-e egyéb, amely egy kamaszfiú fantáziá­ját megmozdítja? .- Tudod, hogy milyen nehéz volt nekem, egy egyszerű, naiv és jóhiszemű parasztfiúnak beil­leszkednem ezek közé a repülők közé? - kérdezte sokszor Édes­apám. - A legtöbb közülük iga­zi pesti vagánynak számított. Nagyon sok csalafintaságot, csi- bészséget, svihákságot, lelemé­nyességet, élelmességet láttam náluk és tanultam el tőlük.” Édesapám harminchárom évesen a Magyar Néphadse­reg Kaposvári Helyőrségi Ka­tonai Ügyészség nyomozótiszt­jeként és Kaposvári Légoltalmi Parancsnokság műszaki tiszt­jeként teljesített szolgálatot. Az 50-es évek minden nyomorúsá­gát, szennyét és riadalmát a sa­ját bőrén tapasztalta. Nem tet­szetett sem a „hős”, sem az „ál­dozat” mondva csinált szerepé­ben. Az 1990-es rendszervál­tásig nem is igen emlegette az 1956-os eseményeket az Apám. Édesapám szolgálati ideje alatt több olyan sebesülést el­szenvedett, amelyek miatt hosz- szabb-rövidebb ideig tartó kór­házi kezelésre szorult, mara­dandó egészségkárosodást is szenvedett. A következő évtize­Odaadná a királyságát Hol lehetsz most éppen? Tizenkét hónapja... Nem telt el úgy nap, hogy ne gondoltam volna rád. Drága Édesapa, hol lehetsz most éppen? Tudom, hogy fent vagy valahol, odafenn az égen. Tudom, jól vagy, apukám, le- ] gyél bárhol. Bár hiányod kín­zó és rossz, de megnyugtat a tudat, Te odafent valahol tény­leg jól mulatsz. S hiszem, hogy így van, mint gyermek a mesében, S | hogy én kibírom hiányod, azt nem tudom, csak remélem. Ha olvasod e sorokat, küldj nekem jelet, Hogy tudjam, jól vagy, s minden rendben veled. Ez csak pár sor, mely hoz­zád szól, de minden szava igaz, Hogy elmentél, arra so­sem lesz vigasz. Szúnyog Melinda, Kéthely „Anett, ez többet elő ne fordul­jon!” - korholt kislány koromban Édesapám, Tóth Ferenc Lász­ló. De közös életünk eddigi, har­mincöt éve alatt, mindig megér­tettük egymást, s bár soha nem volt bőbeszédű, kevés szóval is nagyokat beszélgettünk. Neki köszönhetem azt, akivé váltam. Neki köszönhetem az olvasás, a könyvek szeretetét. Ő volt, aki felkészített és végigizgult vélem megannyi szavalóversenyt. Aki­vel egy-egy színházi este után, a hazafelé vezető úton átbeszél­tük és megvitattuk, mit is su­gárzott felénk a színészek játé­ka. Számomra a mai napig pél­dakép, kislányként mindig a fe­lesége szerettem volna lenni. Ő a népmesék bölcs, öreg királya, aki szeretteiért - feleségéért, ve- jéért, értem, s most már élete leg­nagyobb kincséért, unokájáért -, a boldogságunkért odaadná fe­le királyságát, vagy az egészet is. Ha belenézek világoskék sze­meibe, a hit, a remény és a szere­tet sugárzik felém. Ha megfogom Tóth Ferenc László és Dani erős, mégis gyengéd kezeit, nyu­galom és biztonság érzése áraszt el és ugyanezt látom kisfiámon is, aki a legbékésebb álmait alusz- sza Feri papa ölelő karjai között. S hogy hatásos volt-e Édes­apám „Ez többet elő ne fordul­jon!” szigora? Valóban nem for­dult elő többet? Dehogynem! A türelem és nyugalom, a szere­tetteljes korholás mégis meghoz­ta gyümölcsét: én is türelmes és nyugodt ember lettem. S ha az én pici fiam élete során elköveti majd csibészségeit, Apukámhoz hasonló türelemmel, nyugalom­mal, szeretettel eltelve irányítom az útján. S hogy olyan csodálatos emberré váljon, mint nagypapá­ja, azzal a gyengéd, mégis határo­zott szigorral mondom majd Ne­ki, ahogy Édesapámtól tanultam: „Dani, ez többet elő ne forduljon!” Gelencsér-Tóth Anett, Kaposvár Itt vagyok, Apám! Édesapám, dr. Rácz J. Zoltán több- mint egy évtizeden ke­resztül Somogy megyében er­dészként vigyázta a taranyi er­dőket. Én a mai napig azzal pró­bálom tisztelettel meghálálni tündérkerthez hasonló gyer­mekkoromat, hogy vak ember­ként szobraimmal és írásaim­mal szerezzek elismerést. A közelmúltban az Ország­ház Vadász Termében vehet­tem át egy különdíjat az Élet- mese pályázatra benyújtott írásomért. Ráadásul az idén kaptam meg az Aranydiplo­mát is, a Pécsi Tudományegye­temtől. Úgy érzem, hogy ezzel tar­toztam Szüleim emlékének, azért, mert feltétel nélkül bíz­tak bennem. Apám emlékére A születésnapodon jó Apám Rád gondoltam egész délután. Csendes volt a temető, nem járt arra senki. Tudom jól, hogy mindnyájunknak el kell egyszer menni. A feliratot betűzöm, nincs mögötte senki. Nem tudom, ezt hogyan lehet tudomá­sul venni? A születésnapodra délután Eljöttem hát, szerbusz jó Apám! A homokóm lepereg, nem kell szívre venni. Lehullnak a levelek, az élet csak eny- nyi. A semmibe tűnt perceket nem hozza vissza senki. Forognak a kerekek, menni kell, csak menni! A születésnapodon délután Szóltam csendben: itt vagyok Apám! Rácz József Zoltán, Lábod Nem hagyott sírni Valószínűleg minden gyerek azt mondja az édesapjáról, hogy ő a legokosabb, legjobb, legrende­sebb. De akkor mitől több az én apukám? Neve: dr. Éles Róbert. Bíró Kaposváron. Nagyon fele­lősségteljes a munkája. Van egy öcsém, akit Mártonnak hívnak. Jó focista! Szüléink több éve el­váltak, mi apához kerültünk. So­káig egyedül nevelt bennünket. Ebben segít neki most már fele­sége, Zsófi. Amikor kicsi voltam, ő vigyázott ránk, ő kelt fel éjje­lente, ha fölriadtunk. Beadta ne­künk a gyógyszert, megnyug­tatott, hogy ne féljek a szuritól. Megtanított biciklizni. Eszembe jutott egy történet! Sokat voltunk Sellyén a nagy- szüleimnél. Éppen kemény tél volt, jégpáncél borította az uta­kat. Néhány nap után elkezdtem sírni apa után. Mama telefonált apának, s ő pár óra múlva ott ter­mett, és én már nem sírtam, sőt, kifejezetten boldog lettem. Ahogy nőttünk, egyre több a tanulnivaló az iskolában, de apa segít nekünk és a szép bizonyít­ványokat neki is köszönhetjük. Már kamaszodom, így kicsit nehezebb velem, mint kisebb koromban, de vele mindent meg tudok beszélni. Apa min­dig szigorú és igazságos. Min­dent megkapunk, amire szük­ségünk van. Természetesen ő az én példaképem! Nem is tudnám elképzelni nélküle az életem! Én ugyanúgy szeretném majd ne­velni és szeretni a gyerekeimet, mint édesapám! Éles Míra 5. osztályos tanuló, Kaposvár Éle$ Róbert és kislánya, Míra Ő pucolta a cipőt Szerettem az Édesapámat, gyer­meki módon és tisztelettel, ahogy ő is engem. Gyermekéveiről ritkán be­szélt, amit tudok, azt Édes­anyámtól hallottam. Édesapám- ék négyen voltak testvérek, hét éves korára szülők nélkül ma­radtak, rokonok vették maguk­hoz. Dolgoztatták, hogy a min­dennapi kenyerét megkeresse. A körülményekből kiindulva, korán alapított családot. Ebből a házasságból négy gyermeke született, de a tüdőbaj elvitte az első feleségét. A kisebbik gyer­mek akkor kilenc hónapos volt. Korban hozzá illő leányt vett fe­leségül másodszor, aki felnevel­te az árvákat, és még kettő gyer­meket, melyek közül én voltam a kisebbik, a hatodik gyermek. Szegények voltunk, tízen ül­tünk asztalhoz naponta. Édes­apám mindig türelmes és igaz­ságos volt, sosem panaszkodott. Jósága a mindennapokban ra­kodott át ránk. Egyik legkedve­sebb emlékem róla, amikor va­sárnaponként szó nélkül kitisz­tította Édesanyánk cipőjét, hogy együtt érjünk oda a templomba. Még kicsi voltam, és nem ér­tettem miért volt kétségbeesett az arca, ha nem volt elég éle­lem, ruha és cipő. Pár hold föld­je volt, kitanulta az asztalos mes­terséget, sokat dolgozott. Szeret­te a természetet, örült ha szépen fejlődött a gabona, a szőlő. Értett mindenhez, amit egy jó paraszt- gazdának tudni kellett. Tavasz­tól őszig a szántás, vetés, betaka­rítás, télen és esős időben a mes­terségben végzett munka, mert ez hozott egy kevéske készpénzt a mindennapokhoz. Mindent el kellett, hogy vállaljon, és ő lelki- ismeretesen el is vállalta. Várva várt nap volt nálunk a szüret és a disznóvágás. Ilyen­kor mindannyian együtt vol­tunk. Ő is vidámabb volt, arcvo­násai enyhébbek lettek. Család­ja - már unokák is - értelmet adtak az életének. Az idő múl­tával mind fáradtabb és csende­sebb lett. A belőle áradó nyuga­lom pótolta a szavakat. Mindig örömöt adott a gondolat, hogy ebben a családban nőhettem fel. Az elmúlás aztán még hatalma­sabba emelte szememben és em­lékezetemben. A leírtakkal szeretnék még visszaadni valamit neki abból, amit a lelkemben és a szívem­ben őrzök. Vigyázz rá ott fent Is­tenem! Kovács Józsefné született Mercz Teréz, Kaposfő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents