Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-25 / 148. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚNIUS 25., SZOMBAT FELUTES Partvonalon A brit ellenzéki Munkáspárt vezére, Jeremy Corbyn sze­rint a briteknek „ elegük van a megszorításokból, a gazda­sági nehézségekből, és rend­kívül dühösek, mert több kormányzat által is elárulva és partvonalra szorítva érzik magukat”, realista.hu A PARTVONALON jobb lenni vagy a szakadékban? K.G. HÍREK Nyugdíja előtt köszöntötték KAZSOK Tizenkilenc évig volt más községek mellett Ka- zsok háziorvosa is Grexa Sándor Zoltán, akinek mun­káját - nyugdíjba vonulása előtt - búcsúünnepség ke­retében köszönte meg a köz­ség. A kazSoki önkormány­zat szervezte ünnepségen közel hatvanan vettek részt a faluházban, ahol a lakos­ság is megajándékozta a há­ziorvost. Gy. Zs. Nemzetközi fesztiválon jártak KARÁD-RACIBÓRZ A héten ér­kezett haza a lengyelországi Racibórz városából a Karád Néptáncegyüttes - tájékoz­tatott Schádl Szilárd polgár- mester. Összesen harminc- ketten utaztak el a több napos meghívásra - több színpadon is táncoltak, ze­néltek. A vasárnapi misén templomba illő hangszerek­kel kísért magyar népdalt adtak elő a szervezők kéré­sére a karádiak. Gy. Zs. Haiku és gitár a könyvbemutatón MARCALI Lauer Péter „Álma­id lassan” című versesköte­tének bemutatója volta mar­cali Kulturális Korzó mozi ter­mében. A pedagógusként dolgozó, mellette zenészként is rendszeresen színpadra lépő marcali költő második kötetét mutatta be az érdek­lődőknek. V. E. Lángra kapott a tarló BARCS Öt hektáron égett a tarló Dél-Somogyban, Barcs közelében csütörtök délután - a földlazítási munkálato­kat követően kapott láng­ra a terület, melyhez Barcs, Szigetvár és Nagyatád hiva­tásos tűzoltóit riasztották. A lángok a szomszédos akác- és tölgycsemetést veszé­lyeztették, de a tűz tovább­terjedését sikerült időben megfékezni. Gy. Zs. Fidesz-kőzeii cégek repülnek rá a szemetünkre? „Óriási piac a hulladék” ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Nem is piacról, ha­nem lényúlásról beszél Géme- si György független gödöllői polgármester, egy másik ön- kormányzati szövetség elnöke. Szerinte hamarosan Fidesz-kö- zeli cégek bukkannak majd elő a semmiből és „veszik át a szemetet, a szállítást” az egy- _re nagyobb bajban lévő önkor­mányzati szolgáltató cégektől. - Ezt is egy variációnak lát­juk - fűzi tovább ezt a gondo­latot Schmidt Jenő. - Az óriá- si lehetőségeket nyit, ha a sze­mét minden kilója az államé. Az egyes hulladékfajtákat szét lehet osztani egyes cégek kö­zött. De a szelektíven gyűjtöt- tet sem lehet teljes egészében újrahasznosítani. Ahhoz, hogy ne álljon hegyekben a hulla­dék a lerakókban, szükség lesz égetésre is, ami mégis marad, az után pedig lerakási járulé­kot kell fizetni. Most csak a ve­gyes, válogatatlan hulladék, a jövőben a szelektíven lerakott után is. De ki fogja fizetni? - teszi fel a kérdést Schmidt. A tabi polgármester szerint tovább­ra is csak a lakosságtól besze­dett pénz áll majd rendelke­zésre, amit ma még pontosan nem ismert arányban oszta­nak majd vissza az egyes te­rületeken dolgozó szolgálta­tóknak. A délnyugat-balatoni önkormányzati hulladékgaz­dálkodási társulás alelnöke biztos abban, hogy az állam a központosítás után is kényte­„Ez is nagyon sok pénzébe fog kerülni az adófizetőknek” A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) nem ért egyet az államosítási lázzal, nemcsak a szemétszál­lításéval, hanem az iskoláké­val sem. Schmidt Jenő elnök a napokban azt mondta a Hír tévé stúdiójában: lesz olyan önkormányzat, amelyik a jövő­ben is támogatni tudja a tele­pülése iskoláját (vesz például száz labdát a tornatanár kéré­sére, mert különben nem len­ne mivel játszani a mindenna­pos testnevelésórákon), de ke­vés helyütt vannak ilyen anya­gi lehetőségek, hiszen például mindössze 3-400 önkormány­zat rendelkezik jelentős he- lyiadő-bevétellel. Szerinte az is kérdés, ki nyírja le a füvet ezek után az iskolák környé­kén, már csak azért is, mert minden bizonnyal ezt a fel­adatot is közbeszereztetniük kell a 80 kilométeres körze­teket átfogó új iskolaközpon­toknak. - Az sincs rendben, hogy a vidéki településeket „lerabolja” az állam az isko­lafenntartás címszóval elkért szolidaritási hozzájárulással, a fővárost azonban „békén hagyja”. Sem könnyebb, sem jobb nem lesz, az tűnik most csak biztosnak, hogy ez is nagyon sok pénzébe fog kerülni az adófizetőknek... A kukaholding dirigál Július elsejétől a hulladék­gazdálkodási közszolgál­tatók által gyűjtött, illet­ve előállított, hasznosítha­tó hulladék értékesítésé­ről is az új állami kukahol­ding fog gondoskodni. Az új szabályok értelmében ugyanis a holding tulaj­dona lesz ezentúl minden hulladék, ami kikerül a ku­kákba, és joga lesz példá­ul eldönteni, hogy a sze­metet begyűjtő közszolgál­tató kinek adja el ebből a. hasznos anyagot, vagy azt is megmondhatja majd, hova szállítsa. len lesz milliárdokat beletenni ebbe a rendszerbe, természe­tesen az adófizetők pénzéből. Schmidt Jenő arra is felhívja a figyelmet: 15-20 százalék a be nem fizetett lakossági kintlé­vőség, ami egyáltalán nem el­hanyagolható tétel... A délnyugat-balatoni szol­gáltató, a lengyeltóti székhe­lyű Pelso-Kom kevesebb, a sió­foki Siókom több problémá­val küzd. Ahogyan megírtuk, Lengyel Róbert siófoki polgár- mester, társulási elnök sze­rint akár a nyári szezon köze­pén is bedőlhet a szemétszállí­tás a társaság pénzügyi hely­zete miatt - igaz, ez esetben a katasztrófavédelem kényszer­szolgáltatót jelöl ki, a szeme­tet tehát valaki elszállítja, de itt sem mindegy, hogy ennek a költségeit ki állja.... Fónai Imre Hőségriadó: vizet osztanak a vasúti pályaudvarokon ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A hőségriasztás ide­je alatt a nagyobb állomáso­kon ingyen ásványvizet bizto­sít utasainak a MÁV-START. A pénteken érvénybe lépett víz­osztás érinti a somogyi várókat is: a fonyódi és a siófoki állomá­son kaphatnak díjmentesen vi­zet a vonatokra várakozók. Az ásványvizet a vasúttársaság jú­nius 26-ig, illetve amíg az idő­járás ezt szükségessé teszi, 10 és 17 óra között osztja.- Mindenki elegendő meny- nyiségű ivóvízzel vagy folya­dékkal kezdje meg vasúti uta­zását - javasolja a MÁV-START. A vasúttársaság megkülönböz­tetett figyelmet fordít ezekban a napokban a vasúti kocsik lég­kondicionáló és légjavító beren­dezéseire is. A díjmentes víz­osztás érinti Budapesten a Ke­leti, a Nyugati és a Déli pálya­udvart, valamint a miskolci, debreceni, nyíregyházi, szege­di, békéscsabai, szolnoki, kecs­keméti, győri, pécsi, zalaeger­szegi, veszprémi, nagykani­zsai, celldömölki, és tapolcai állomásokat. J. G. Uinitis Dátum Név rm es-jiinras ÜT te Dátum jNkév Kedves Olvasóink! Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti osztályán és a Marcali telephelyen születtek. !3. között születtek Kaposvár 06.17. Gréta Máté Kristóf Kristóf Regina Milán Péter 06.18. Máté Eliza Luca 06.19. Zsófia . 06.20. Albert 2860 g 51 cm 3920 g 56 cm 3840 g 55 cm 3760 g 56 cm 2680 g 53 cm 3520 g 54 cm 3440 g 53 cm 3310 g 53 cm 2700 g 50 cm 2840 g 51 cm Loretta • Máté 06.21. Zsombor Dominik 06.22. László Roland Melissza 06.23. Kristóf Ádám Janka Triniti Benjamin Marcali 06.17. Ádám m te 2790 g 2860 g 3310 g 3700 g 2160 g 2760 g 3250 g 3170 g 2180 g 50 cm 52 cm 53 cm 55 cm 44 cm 49 cm 50 cm 53 cm 47 cm 3100g 53 cm Dátum Név 06.19. Bálint Miklós 06.21. István Huba Levente 06.22. Natália 06.23. Kolos József SÉ 3480 g 53 cm 3800 g 61 cm 3300 g 53 cm 3200 g 53 cm 2970 g 53 cm Hetvenmilliot csaltak ki a központtól KAPOSVÁR Különösen nagy va­gyoni hátrányt okozó költség- vetési csalás és más bűncse­lekmények miatt emelt vádat 15 vádlott ellen a megyei fő­ügyészség. A hitelközvetítés­sel foglalkozó első- és másod­rendű vádlottak 2009-ben tud­ták meg, hogy a Somogy Me­gyei Vállalkozói Központ Köz- alapítvány mikro-, kis- és kö­zépvállalkozások számára hi­teleket nyújt, így a következő két évben vádlott társaiknak ajánlották ezeket a lehetősé­geket. A többiek éltek is vele, több esetben direkt ezért cége­ket alapítottak, persze semmi­lyen tevékenységet nem végez­tek. A hitelügyintézést minden esetben az első- és másodren­dű vádlott végezték: mivel tisz­tában voltak vele, hogy ügyfe­leik nem fogják törleszteni a részleteket, valótlan okiratokat készítettek, a fedezetül felaján­lott ingatlanokra hamis érték- becsléseket szereztek a har­madrendű vádlottól, cserében részesültek a cégeknek folyósí­tott pénzekből. A vállalkozói központ 6,5-10 millió forint értékben helyezett ki hiteleket a vállalkozások­hoz, s miután a cégek egyálta­lán nem, vagy csak minimáli­san fizették a törlesztést, ösz- szesen 71,5 millió forint költ­ségvetési hiány keletkezett. A főügyészség a tárgyalás­ra előzetesben váró elsőrendű, valamint a másod- és harmad­rendű vádlottakkal szemben letöltendő, a többieknél felfüg­gesztett szabadságvesztést, il­letve pénzbüntetést és közér­dekű munka kiszabását indít­ványozta a vádiratban. A. V. HIRDETÉS Holnap ünnepli Göllében KIS KÁROLY JÁNOS 80. születésnapját. \ Szeretettel gratulál: szerető családja \ ^ ^ 4 f fc

Next

/
Thumbnails
Contents