Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-24 / 147. szám
ÉSZREVETTÜK Már csak két enyingi roma a körözöttlistán ► Folytatás az 1. oldalról SIÓFOK A Petőfi sétányon verekedést provokált banda tagjai egyébként szemtanúk (többek között Kathi Béla testépítő világ- és Európa-bajnok) szerint háromnál jóval többen voltak. A továbbra is körözött Kolompár Csabát sajtóhírek szerint mint tizennegyed rendű vádlottat ítélték el köznyugalmat súlyosan megzavaró, nyilvános rendezvényen elkövetett csoportos garázdaság miatt a 2009-es veszprémi Cozma-gyil- kosság perében, Rafael Andor a Cozma-perben hetedrendűként elítélt Rafael István öccse, személyesen nem volt ott a veszprémi Patrióta Lokálban. Állítólag mindkét enyingi ott volt viszont a siófoki Petőfi sétányon tartott 2008- as erődemonstráló romafelvonuláson. Erről egyébként 2009- ben idősebb Rafael lános enyingi cigányvajda azt mondta lapunknak: néhány roma fiatalt előzőleg kidobtak egy szórakozóhelyről, s csupán ez ellen tiltakoztak. Elismerte, hogy ő maga hívta a siófoki felvonulás élére Kállai Csaba országos cigányvajdát, „de a felvonulók egy poharat se törtek össze, Kállai Csaba kezében még a vajdabot is ott volt, ami a békítés jelképe”. A most a siófoki balhé kapcsán is körözött Rafael Andor bátyja lehet az egyik bandavezér - emlékeztet a Pesti Srácok a HVG egy korábbitósszeállításá- ra, melyben az szerepelt, hogy „Rafaelék a 2000-es évek elején erősödtek meg Fejér megyében és próbáltak terjeszkedni a Balaton partján is, erőszakos fellépéseik mögött üzleti ügyeik állnak, többek közt szórakozóhelyek támadása, védelmi pénzek szedése és lányok futtatása”. A HVG szerint az enyingiek szőkébb központi magja körülbelül 15 fős, de rokoni, ismerősi körből akár 150-200 főt is gyorsan mozgósítanak. Az első számú vezető a vajda, Rafael János, illetve annak fia, ifjabb Rafael János, akit távolléte, például börtön- büntetés ideje alatt Rafael István helyettesít, aki nem azonos a vasárnap hajnali verekedés egyik körözöttjével. ' F. I. MEGYEI KÖRKÉP g SZÁJKOSÁRRAL UTAZNAK: Somogy Hogyan szállíthatunk kutyát vasúton? - érdeklődött lapunk egyik olvasója, aki szerint a közelgő vakációban sokakat érinthet a kérdés. A MÁV arról tájékoztatott: már nincsenek a személyvonatok indulásához kötve a kutyabarátok és a kisállattartók. Április óta az összes helyjegyköteles (expressz) valamint pót- és helyjegyköteles (a többi közt IC, EC, EN) vonat másodosztályú kocsijain szállíthatók a kisállatok - kutyák, macskák és egyéb kistestűek - zárt hordozóeszközben. Élőállat csak akkor vihető fel ezekre a vonatokra, ha a kézipoggyász mérethatárt meg nem haladó méretű szállítóeszközben helyezik el. A kutya szállításáért élőállat viteldíjat kell fizetni. A pórázon és szájkosárral vezetett kutyákkal továbbra is csak a kötelező helybiztosítással nem érintett vonatokon lehet utazni. 2016. JÚNIUS 24., PÉNTEK JÚNIUS 24., PÉNTEK -17 óra: Kézműves-foglalkozások, kemencés lángos-sütés, vásár, majd 19 óra: Dió Banda - Táncház: moldvai táncok tanítása Strack Orsolyával a Balatonszemesi Latino- vits Zoltán Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumban. 21 óra 30 perc: tűzugrás Balatonszemesen a Szabadság utca 1. szám alatt.-12 és 16 óra között: Szenvedélyek Napja az ENSZ kábítószer ellenes világnapja alkalmából a De- sedán a strandon. Játékos egyensúlyt fejlesztő gyakorlatok, vérnyomás, pulzusmérés, testzsír százalék mérés, szűrések, az Alternatíva Egyesület játékos érzékenyítése, tapintható valóság, Szent Jupát Vízitúrázók Egyesülete evezés, kenuzás, Kaposvári Társasjáték Klub minden, ami a Gazdálkodj okosanon túl van, kézműveskedés a Szocio- . Net-tel, bulisegély sátor frissítőkkel, 1 totókkal, ajándékokkal, csapatver- 1 senyek szabaduló szobával, ügyes- \ ségi játékokkal, 14 óra: zumba Mon- ' csival, 15 óra: rúdtánc sportbemutató és kipróbálási lehetőség. Van, aki meginni szereti KAPOSVÁR Termetes cseresznyefáját szüretelte háza előtt Garaczi Károly, ám a fáról begyűjtött gyümölcs nem kompótosüvegekbe költözik, sokkal inkább hosszúnyakú kínálósba... Pálinka lesz ugyanis belőle - tudtuk meg az elégedett gazdától Gy. Zs. Izzasztó edzésmunkával készülnek a kaposvári Crystal SC táncosai a Látványtánc Európa-bajnokságra, melynek a szlovákiai Léva ad otthont július elseje és harma- dika között. A rangos versenyen más egyesületek táncosai is képviselik Somogy megyét - a Crystal SC fiataljait a megyeszékhelyi Gárdonyi Géza Általános Iskolában, csütörtöki edzésükön látogattuk meg. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszát@mediaworks.hu KAPOSVÁR Huszonhat táncossal indulunk a versenyre, vegyesen a nyolcévestől egészen a tizenhét évesig - mondta Takács-Békési Zsanett, az egyesület elnöke és vezetőedzője. - Sokféle módon lépünk színpadra - egyéni, duó, trió és tizenegy főtől induló formációk is vannak, így az edzéseket mindig egyszerre tartjuk, mely heti háromszor hároni órát jelent. A táncosok nagy része profi, van, akivel tíz éve dolgozom már együtt. Készülünk mazsorett-, színpadi látványtánc-, gimnasztikus látványtánc kategóriában, ami kifejezetten a ritmikus gimnaszti- kázóknak szól, s indulunk még mozdulatművészet, de modern jazz számban is. Takács Dalma tizenhét éves lesz; ám már tizenhárom éve táncol - sok szép eredmény büszke tulajdonosa, két Euró- pa-bajnoki címe is van. - Az edzések során különösen a csapatgyakorlatokra helyezzük a hangsúlyt, hogy összhangban legyünk mindannyian - mondta. - Egyre többet kell tanulni az iskolában, így nem könnyű ösz- szeegyeztetni az edzéseket. A tánc egyfajta relaxáció is számunkra, mely során elfelejtjük a stresszt, a gondokat. Hozzátette, egyéni színpadi látványtánc kategóriában és formációban is indul. - Az egyéni miatt jobban izgulok, mert nehéz a gyakorlat, sokat alakítottunk rajta, hogy még jobb legyen, s ezért én is mindent megteszek - jegyezte meg. Huszonhat táncossal indul a versenyre a kaposvári egyesület, nyolcévestől a tizenhét évesig több korosztályban is megmérettetik magukat Szorgalmasan készül a nyolcéves Szerafin Gréta is, aki már közel négy éve táncol, de neki sem az első európai versenye lesz a lévai. - Nagyon szeretem betanulni a különböző elemeket, még a nehezebb mozdulatokat is - állította határozottan. - Nagyon örülök, hogy tehetségesnek tartanak és ezáltal az idősebbek közt is megmérettethetem magam. Bár nem mindig könnyű a közös munka, ám a közösséget nagyon szeretem. Korábban sokáig ritmikus gimnasztikázott Juhász Kata, hét éve már a látványtánc mozgatja. - Nagyon izgulok a verseny miatt, hiszen a gyakorlatom most lett átalakítva, hogy még erősebb legyen - mondta két levegővétel közt. - Nehezebb elemek kerültek bele, s több dobás, ami több pontot ér. Összetartóak vagyunk, erős a csapat- szellem. Minden versenyen egymásnak is szurkolunk, megpróbáljuk megnézni a másik fellépését. Juhász Kata a tavalyi Euró- pa-bajnokságon első helyezést ért el mozdulatművészet kategóriában. A csapat felkészülését Takács-Békési Zsanett mellett Horváth Rebeka, Orosz Zsuzsa, Borbély Dominika is segíti. Hajlékonyság és jó ritmusérzék. A kaposvári lányok mindkettővel rendelkeznek Akrobatikus elem is kell Kicsik és nagyok készülnek írjon! Szóljon! Várjuk olvasóink leveleit (címünk: 7400 Kaposvár. Kont- rássy u.2/a), és az SMS-eket (telefonszámunk: 20/9689- 444). A normális hangvételű írások között nem válogatunk, azokat közöljük. Minden hét közepén közzé tesszük a következő időszak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes események ingyen bekerülhetnek a lapba, ezekről a tudnivalókat a kata.markus@mediaworks.hu címre várjuk. A belépőjegyes rendezvényeket hirdetésben lehet reklámozni. 18 aranyérem, 14 ezüst A pestszentimrei Sportkastélyban zajlott Magyar Látványtánc Sportszövetség (MLTSZ) által rendezett „A" kategóriás Országos Bajnokság, ahonnan a Crystal SC táncosai különböző korcsoportokban és stílusokban tizennyolc aranyéremmel, tizennégy ezüstéremmel, négy bronzéremmel és egy különdíjjal térhettek haza. PROGRAMOK IDÉZET „Minden könnyebb, minden jobb, amikor az ember megengedi magának, hogy boldog legyen.” J. D. Robb KÖZÉRDEKŰ á f