Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-23 / 146. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚNIUS 23., CSÜTÖRTÖK A szuloki németek közül senki sem hitte, hogy nem tudnak visszatérni szülőfalujukba ■» . * md&tL:-.?': ...•■■' " »^C J s r. , : "'’S.. '-' • . • ■ Egy az elhagyott szuloki német parasztházak közül. Az épület megmenekülhet, hiszen a helyi nemzetiségi egyesület megvásárolta . ' .' ’ ■ • .* ' ' ................. ' ............................................................. ...... ............................................................................ H etven év után is él a félelem Hetven évvel ezelőtt, 1946- ban kezdődött meg a magyarországi németek kitelepítése. A kollektív bűnösség jegyében Somogyból is sok ezer „svábot” vagoníroztak be, s indítottak útnak Németországba. Csak Szülőkből közel négyszázan kényszerültek új hazába, minden család elveszített valakit - a falu a mai napig nem heverte ki a tragédiát. Vas András andras.vas@mediaworks.hu SZÜLÖK - Sírva írom e pár sort - idézi nagyapja leveleit az '50-es évekből Lempel Józsefné, Franciska néni, s elfátyolosodik a tekintete. Nagyapját - aki minden levelét az előbbi sorral kezdte -, nagymamáját, nagynénjét, bá- csikáját, és az unokatestvérét veszítette el egyik napról a másikra, amikor kitelepítették őket. Egyetlen bűnük volt: német nemzetiségűek voltak, így a második világháború után áldozatai lettek az állami hecckampánynak, mely a vereséget többek között a „svábok” nyakába varrta, hiszen ők voltak „Hitler előretolt éke, ötödik hadoszlopa”, „fasiszta maradványok”. A kollektív bűnösség jegyében - mely nem volt ismeretlen 1945 után, Csehszlovákiában a németeket és a magyarokat is kitelepítették - több mint 200 ezer német nemzetiségű magyart vagoníroztak be, s költöztettek Németföldre. A szerencsésebbek a hajdani NSZK-ba, a pechesebbek a keletnémet szocializmusba kerültek.- A hivatalos adatok alapján Szülőkről 101 embert költöztettek el - mondja Virth József, a helyi német nemzetiségi egyesület vezetője -, a valóságban 350 -400-at. A statisztika csak azokat jegyezte fel, akiket a helyi állomáson zsúfoltak marhavagonokba, ám akik gyalog vagy lovas kocsival indultak útnak, nem szerepelnek a papírokban. A dél-somogyi faluba a 18. század első felében, három hullámban költöztek németek, többnyire Baden-WürttembergbóT. Az egyik csoport a Bodeni-tó partján fekvő Owingenből érkezett, a kisvárosban ma is megtalálhatóak a szulokiakkal azonos családnevek. A település a dolgos sváboknak köszönhetően szépen gyarapodott, a 19. század közepére mezővárosi rangra emelkedett, s vásártartási jogot is kapott. A csúcsidőben több mint kétezren lakták a németül Sulk- nak hívott falut - ma kevesebb mint hétszázan...- A kitelepítés minden családot érintett - magyarázza Virth József, akinek nagymamája testvérét és családját költöztették Németországba. A költöztetés szót igencsak árnyalni kell, hiszen az érintettek mindössze egy 25 kilós csomagot vihettek magukkal...- Ruhát és élelmiszert - jegyzi meg Franciska néni, aki gyerek volt, amikor bevagonírozták a falu harmadát. - A többség a pajtában ásta el a vagyonát, porcelánt, képeket, kinek, mije volt, mert azt hitték, vissza tudnak majd jönni. A bútorokat átvitték a rokonokhoz. A faluházra függesztették ki a névsort, kiknek kell csomagolniLempel Józsefné, Franciska néni Lempel Simonné (jobbról a második) első hazatérésekor rokonaival kor Virth József néhány éve hatvan Deutsche Kalendert szerzett, s felajánlotta az öregeknek, senki sem kért - anno ez okozta rokonaik vesztét... így hát hiába vagyunk a faluban, az a 80 év feletti asszony is csak névtelenül és telefonon hajlandó beszélni velünk, aki vissza tudott térni a kitelepítésből.- Amikor megláttuk, hogy rajta vagyunk a listán - meséli az akkor éppen Pécsen tanuló asszony -, a szüleim úgy döntöttek, inkább magunk megyünk, mintsem vonatra pakoljanak. A nagypapa elko- csiztatott bennünket Csoko- nyavisontára, onnan vonattal Marcaliba mentünk rokonokhoz, aztán hol gyalog, hol valamilyen járművel a határig. Bár vasfüggöny és határzár akkoriban még nem létezett, Ausztriába így sem volt köny- nyű átmenni. Embercsempészek segítették a próbálkozókat, a kétbirtokos helyi parasztok földjein. Nekik a családi ékszerekbe került az országváltás.- Akadtak gazdák, akiknek a földje egy része átlógott Ausztriába - folytatja -, s itt ki lehetett játszani a határőröket. Felsőcsatár és Schandorf között léptük át a határt, aztán a szomszédos Schachen- dorfba kerültünk, ahol a szüleim munkát kaptak és szállást. Utána Bécsbe költöztek, s úgy volt, én is megyek velük, de kiderült, hiába voltam itthon már ötödikes gimnazista, ott újra kellett volna járni az elejétől az iskolát. így aztán úgy döntöttünk, hazajövök. Ami nem ment egyszerűen: az egyik határszéli birtokon kezdett el dolgozni, s munka közben szépen „átkapálta” magát Magyarországra. Szulok- ban a nagyszülők várták, szüleit évekig nem látta, s később is csak úgy látogathatta meg őket, hogy vagy a férjét, vagy a gyermekét nem engedték ki, nehogy eszébe jusson kint maradni.- Már megint Pécsre jártam iskolába - sóhajt fel a vonal túlsó végén -, amikor Barcson láttam a helyi németek bevagoní- rozását. Olyan gyorsan kellett távozniuk, még összepakolni sem volt idejük: a rokonok a szuloki állomásra hozták utánuk a motyójukat. Gyerekek, öregek, férfiak és nők, szinte válogatás nélkül menniük kellett. Ha valaki gazdag volt, nagy házzal, biztosan rákerült a listákra... Az elhagyott épületekbe a Felvidékről kitelepített magyarokat költöztettek, de nagy többségük nem tudta megszokni az új helyet, s amint lehetett, visszaköltöztek az Észak-Dunántúlra, hogy közelebb legyenek szülőföldjükhöz. Szülök népessége fokozatosan csökkent, ma már alig harmad- annyian lakják, mint a hőskorban, s csak a falu fele vallja magát német nemzetiségűnek. Hetven év után is némi félelemmel... Kitelepített szulokiak a németországi Ludwigshafenben uk, a szulokiak kétharmada szerepelt a listán, ám sokan végül tudtak igazolást szerezni, s maradhattak. A volksbundistáknak menniük kellett, de sokaknak az volt az egyetlen bűne, hogy a házvizsgálatnál találtak náluk Deutsche Kalendert, német kalendáriumot.-Jött egy kormánybiztos, rendes ember volt, először azt mondta, innen senkinek sem kell elmenni - sóhajt fel. - Akadtak karrieristák, akik jó színben akartak feltűnni a pártnál, s ők azonnal szervezkedni kezdtek.- Amikor Szepi bácsiék a 70- es években hazalátogathattak végre, miközben ment a fürdőbe, szembetalálkozott az egyik, akkor igencsak fontos emberrel - szól közbe Lempel Józsefné. - Úgy kellett lefogni az öreget, neki akart menni... Az idős asszony tekintete ismét elfátyolosodik, amikor az első hazalátogatásokról mesél: amikor a hajdani tulajdonosok meglátták házaikat, a legtöbb sírva fakadt. Sokan nem is tudtak később újra jönni, annyira megviselte őket a látvány.- Nagyon sokáig hittek benne, hogy csak néhány évet kell külföldön élniük - teszi hozzá - Volt olyan fiatal pár, mely nem volt hajlandó összeházasodni az '50-es évek elején odakint, mert szuloki esküvőt akartak. Ahogy az itthon maradt fiatal lányok sem mentek sokáig férjhez, amikor elvitték a vőlegényeiket. Az urammal mi is csak 1958-ban keltünk egybe, mert reméltük, a rokonok hazajöhetnek az esküvőre. Miután a kitelepítések országosan már 1946 januárjában megkezdődtek, az óvatosabb szulokiak pakolni kezdtek, s indultak meg a határ felé. Franciska néni sógornője, akinek férje szovjet fogságban sínylődött, két lányával szekéren próbálkozott, de Ladnál eltört a rúd, kénytelenek voltak visszafordulni. Ők sem kerülték el a bevagoní- rozást.- Úgy rakták őket vonatra, mint néhány évvel azelőtt a zsidókat - mondja. - A határig, Sopronig meg sem állt a vonat, azt ehették, amit magukkal vittek, s egy lyuk volt vágva a vagon aljára, ha valakinek dolga akadt. A vonat a Drezda melletti Pir- náig vitte a szulokiakat, ott táborba kerültek, majd különböző településekre. Négy családnak sikerült együtt maradnia, ők Münchentől délre, Geretsriedben leltek új otthonra. Akad köztük, aki 1990 után ismét házat vett a faluban, s évente többször is hazajár. Ahogy fiaik, lányaik is, a harmad- vagy negyedgeneráció számára már kevesebbet jelent Szülök, déd- vagy nagyszüleik kitelepítése. A 70 évvel ezelőtt történtekről a faluban sem beszél senki szívesen. Bármennyire is meglepőnek tűnik, akik átélték a tragédiát, hét évtized távlatából sem mernek beszélni, tartanak a következményektől. S hogy nemcsak az idegennel szemben tartózkodóak, jól mutatja, hogy amiNémetek kitelepítése A magyarországi németek kitelepítése 1946. január 19-én kezdődött meg, s 1948-ban ért véget. Az országot valójában kormányzó Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) nem tervezett tömeges kitelepítést, azt az ideiglenes nemzeti kormány kezdeményezte, úgy gondolta, enyhíti vele a kül- és belpolitikai problémákat: az elvett ingatlanokkal a földéhséget akarta csökkenteni, illetve a környező országokból érkező magyar menekülteket akarták letelepíteni a németek helyére. Háromszázezer „volksbundis- ta" Németországba deportálását tűzték ki célul, s noha a potsdami konferencián a győztesek 4-500 ezres létszámhoz járultak hozzá - noha nagyjából 380 ezer németajkú élt csak idehaza végül 220-230 ezer német nemzetiséginek kellett elhagynia az országot. Látszatra politikai felelősség szerinti kategóriákat határoztak meg. ám első számú indokként szerepelt, ha valaki az 1941-es népszámláláskor német anyanyelvűnek vagy német nemzetiségűnek vallotta magát. A rendelet szerint a kitelepítések alól mentesítettek aránya nem haladhatta meg a járás, a megyei jogú város vagy a megye német lakosságának a tíz százalékát. Elvileg mentességet kaphattak a 14 év alatti gyerekek, a 65 évnél idősebbek, a terhes nők, valamint a népgazdasági szempontból hasznos munkát végzők, mint például a bányászok, ám ez utóbb kevéssé érvényesült. AVolksbund A Volksbund der Deutschen in Ungarn, vagyis Magyarországi Németek Népi Szövetsége 1938-ban alakult meg, mint a hazai német kisebbség szervezete. Bár náci orientációja tagadhatatlan, s a Harmadik Birodalom érdekeit képviselte Magyarországon, sőt, a Waf- fen-SS toborzásokban is aktívan részt vett, tagjai nem feltétlenül szimpatizáltak a nemzetiszocializmussal. A magyar- országi németek többsége inkább azért lépett be a szervezetbe, mert ez volt az egyetlen elismert szerveződés idehaza, s ekképpen a helyi közösségi és kulturális életet is a Volksbund határozta meg: például a németek lakta településeken még a bálok szervezése is a hatáskörébe tartozott.
