Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 22. szám
10 AUTÓ-MOTOR 2016. JÚNIUS 19., VASÁRNAP Drágább lett idén a casco A Netrisk.hu adatai szerint az autósok az idei év első öt hónapjában átlagosan 76 500 forintért kötöttek teljes körű cascoszerződést, ami csaknem 10 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért 69 300 forintos szintet. A portál statisztikái azt mutatják, hogy a cas- coszerződések csaknem fele legalább hétéves autóhoz kapcsolódik. VR Jön a Daimler elektromos kocsija A Párizsi Autószalonon leplezné le a Daimler azt az elektromos autót, amelynek hatótávolsága 500 kilométer lesz. A kocsiról Thomas Weber vezető fejlesztő azt mondta: a jármű szerkezetét már megalkották, a fejlesztők jelenleg is dolgoznak a részleteken. Úgy tudni, az autó ebben az évtizedben már gyártásba is kerülhet. VR Elbocsát a FIAT a szerb gyárban? Minden harmadik dolgozótól megválhat a FIAT Serbia, amely a kraguje- vaci gyárában 3100 embert alkalmaz. Az üzem 2012-ben kezdte el gyártani az 500L modelleket, tavaly még 100 ezer autót készítettek. Csakhogy idén az első negyedévben 16 százalékkal alig 23 ezerre esett vissza az európai értékesítés. VR Már-már a kompakt kategóriát idézi a Suzuki Baleno A Baleno csupasz karosszériája 296 kilo grammot nyom. a Swif- té ennél 40 kilóval L nehezebb. a a feláras váltó nem fokozat- mentes, hanem hatfokozatú automata. Nem tűnik soknak ez az izomerő, de a Baleno nagyon könnyű, az alapmodell mindösz- sze 865 kilót nyom, és a fullext- rás 1,0 literes automata is megáll 980 kilogrammnál. Ez javarészt az új padlólemeznek köszönhető, amelynél optimalizálták a passzív biztonságnál fontos energiaelnyelő utakat, így sokkal kevesebb anyag kell bele. A könnyűség előnye az alacsony fogyasztás, hátránya viszont a felfüggesztésnél érezhető, ahol hiába próbáltak kényelmes hangolást készíteni, japánosan feszes lett. Nem üt, nem ráz, de hiányzik az a saját tömeg, ami a tehetetlenség okán segítene kisimítani az úthibákat, így sokat mozog a kasztni. A Magyar Suzuki csak a hivatalos árlistát kommunikálhatja, e szerint az alapmodell javasolt kiskereskedelmi ára 3,69 millió forint, míg a legdrágább Suzuki Baleno 5,38 millióba kerül - a metálfény 95 ezres extra. A márkakereskedésekben érdeklődve ennél 600 000 forinttal kedvezőbb ajánlatot, azaz 3 090 000 forintos indulóárat is találhatunk. l A Suzuki Baleno nagyon f könnyű, ami javarészt a padlolemezeknek í köszönhető xL.Í KÖZÉPÚT A Suzuki nem prémiumtermékeket akar készíteni, hanem olyan autókat, amelyek a vásárlók igényeit elégítik ki. Ennek megfelelően tervezték az új Balenót, amelynél rögtön a prezentáció elején kiemelték, hogy bizony, ennek az autónak már van használható méretű - kalaptartóig pakolva 320 literes - csomagtartója, szóval azok is boldogok lesznek vele, akiknek a Swift szűk, az SX4 S-Cross pedig túl nagy. Két szinten rögzíthető a raktérpadló, alatta az általam próbált lágy-hibrid változatnál defektszett bújt meg. Egy számmal nagyobb a Swiftnél (14,5 centivel hosszabb, 5-tel szélesebb, a tengelytávja 9 centivel nagyobb), de még így is alulról súrolja a 4 métert a teljes hossz. Már-már kompakt kategóriát idéző méretű az utastér, 1,9 méteres magasságommal épp elférek a magamra beállított ülés mögött. A műszerfal formája lendületes, a műanyag mintha nem lenne annyira éles mintájú, mint az eddigi Suzukikban, s ettől ránézésre nem olyan olcsó hatású. A lágy-hibrid hajtás csak a GLX csúcsfelszereltséggel létezik, így a digitális légkondicionáló és az Lővei Gergely/AM érintőképernyős-navigációs fejegység is ott volt a fedélzeten. Kívül könnyen felismerhető az alapmodell, annál nincsenek kifeketítve az ablakkeretek az oldalajtókon, fekete a tükör, a kilincs, dísztárcsás lemezfelnin gördül, és hiányzik a hátsó szélvédő alsó pereméről az a krómcsík, ami már túlzásnak tűnik. Az alapmotor a Kl 2C benzines, az 1242 köbcentiméteres motornál a hengerfejet alakították át a korábbihoz képest, a teljesítmény 90 lóerő, a csúcsnyomaték pedig 120 newtonméter. Ennek alapján készítik a lágy-hibrid modellt, amelynél a 45 amperórás ólom- akkumulátor mellé egy 3 amperórás lítium-ion telepet tesznek, és indítógenerátort használnak. Nincs elektromos hajtás, cserébe sok üzemanyagot spórol az autó, a tömeg csupán 6,2 kilogrammal több és csak 400 000 forint a felár. Nem pluszteljesítményként éli meg a sofőr ezt a segítséget, inkább olyankor észlelhető az extra 50 newtonméter, amikor például emelkedőn gyorsítunk közepes-alacsony fordulatról. A megszokott módon pörgő- sen kell vezetni az autót, a kézi kapcsolású váltó csak ötfokozatú, nagyok az ugrások az áttételek között - 100 kilométer per óránál ötödikben 2500-at forog a főtengely. A csúcsmotor az 1,0 literes Boosterjet turbó, 110 lóerőt és 170 newtonmétert tud, ennél Alig 4 méteres hossz használható méretű utas- és csomagtérrel. Ez lenne az ideális Suzuki? Értékek és könnyedség n HIRDETÉS KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! Csak júniusban! , VELÜNKTÖBB J TÍZEZER FORINTOT J SPÓROLHAT! I Az Intersport 15 és 20%-os kedvezményes kuponja a kiadványban! 1 kedvenc termékre vagy a teljes vásárlásra jj^m M É11 Sí ' i fkW lajtai b * 4 % » i