Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-16 / 140. szám

2016. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP g Fényképezők, kamerák, írásvetítők gyűjteménye a kaposvári üzlet galériáján Stiiiitz és a walkman-lemezjátszó- Szakmai ártalom - neveti el magát Tóth György, miköz­ben körbevezet a belvárosi üzlet galériáján berendezett magángyűjteményben. A polcokon, vitrinekben az el­múlt 40 év szerzeményei. Vas András andras.vas@mediaworks.hu KAPOSVÁR A kezdetekre a fala­kon bekeretezett régi újságok utalnak, az első a Béke utcai fo­tószerviz, a Fotóelektronik Ipa­ri Szövetkezet kaposvári egysé­gének 1980-as nyitásáról emlé­kezik meg. Ebben az üzletben került kapcsolatba a fényképe- zőkkel jelenlegi házigazdánk a Győr, Szeged, Debrecen és„Mis- kolc után Kaposváron megnyi­tott, régiós feladatokkal felruhá­zott egység vezetőjeként. A cég eleinte csak javítással foglalko­zott - a szerviz városi tanácsi döntés nyomán indult be, a dön­téshozók ráuntak, hogy nincs a Dél-Dunántúlon egy hely, ahol meg lehetne javíttatni az iskolai írásvetítőket, fényképezőket -, a '80-as évek közepétől már orszá­gosan terítette az Ausztriából - a Mariahilferstasse raktáraiból - behozott fotóapparátokat.- Véletlenül kezdtem el gyűjte­ni a fényképezőket - magyaráz­za -, a javíthataüan, vagy csak drágán helyrehozható gépeket nálunk hagyták az ügyfelek. El­tettem őket, s amit tudtam, meg- reparáltam. Aztán kerestem a különlegességeket, s előbb az ér­Ü mm­i 1 ! J»_: JE*/#- rifles . 1 1 J <ffH f | 3 j 9N IpHj 11 * ■ 1 1 11 Tóth György a korát megelőző walkman-lemezjátszóval: a japánok már akkor tranzisztort használtak, amikor azt sok helyen nem is ismerték deklődési köröm bővült ki, s így a gyűjtemény is. A második világháború utáni arzenált mutatja be a legegysze­rűbb Szmenáktól az első walk- manig. Utóbbi a japán Crown cég büszkesége, a 15x30 centis do­bozka egy lemezjátszót rejt hang­fallal, Miami Beachen forga­tott reklámja - melyben Bili Ha- ley-számokra táncol az ifjúság - igazi korrajz. A sarokban meghú­zódó Kékes, Tavasz tévék is, s a Kijev 30-as miniatűr kémfényké­pező, melyet akár Stirlitz is hasz­nálhatott A tavasz 17 pillanata cí­mű örök klasszikusban... Előkerül a vitrinből egy Voigt­länder a '30-as évekből, és egy év­tizeddel idősebb Kodak Box, feke­te bőrtokban. - A barna jobb len­ne - jegyzi meg -, csak egy napig gyártották, a Kodak-múzeumban van belőle négy, keresik a többit. Magyarországon bukkant fel: egy bácsi ajánlotta eladásra egy mis­kolci boltban. Néhány ezer forin­ton múlt, hogy nem köttetett üz­let, aztán kiderült, a Kodak óriási pénzt adna érte, már hiába keres­ték az öreget. A filmfelvevők közül egy felhú­zós szovjet Quartz és a cseh Me- opta második világháborús ese­ményeket is rögzítő kamerája a csúcs, de a 200 darabos gyűjte­mény minden darabja mesél a múltról. Ahogy a '70-es évekbe­li Fényképező és Vilió Árjegy­zék is beszédes: a Pajtás fényké­pező filmszorítójának javítása öt forintba került. Az éppen öt gom­bóc fagyi volt anno... Olvasóink zsebében maradhat lapunk előfizetési díja Spóroljon somogyi kuponnal! SOMOGY Elégedett vevő állít­ják: kedvező vásárlási lehe­tőséget teremt a Somogy Hír­lapban kupon akciója. Május­ban tíz szelvényt találtak a lapunkban, a felhozatal hét­ről hétre változik egy dolog szinte állandó: hasznos ter­mékek és szolgáltatások kö­zül válogathatnak az érdek­lődők, s ezzel pénzt takarít­hatnak meg. Májusban tíz szelvény jelent meg lapunkban, átlagosan 42 százalékos engedményt ve­hettek igénybe a vevők. Kö­zeleg a vakáció, s minden bi­zonnyal sokan vágynak már­kás, trendi napszemüvegre. A kupon akciónak köszönhető­en májusban a 19 900 forin­tos termékhez 50 százalékkal olcsóbban lehetett hozzájut­ni, így mindössze 9950 forint­ba került a divatos szemüveg. Szerencsések voltak azok is, akik a múlt hónapra időzítet­ték a szabadidejüket: a well­ness pihenés - két fő, három éj - az eredeti 49 900 forinttal szemben 29 900 forintba ke­rült, a jelentkezők 20 ezer fo­rintot megspórolhattak a So­mogyi Hírlapban megjelent kuponokkal. Vélhetően sok háziasszony örömmel nyug­tázta, hogy a pecsenye csir­kecomb kilóját 22 százalékkal kedvezőbb áron vehették meg, eredetileg 550 forint szerepelt a cédulán, ám a kuponos ak­ció napján 429 forintot kértek, a füstölt csülöknél ennél is te­kintélyesebb, 41 (!) százalékos kedvezmény nyújtottak. Akik pásztor kolbászt vásároltak, aznap 1799 helyett 1449 forint volt kilója. Az édesszájúakra is gondoltak: az akcióba kap­csolódó üzletben a túrós szele­tet 30 százalékkal olcsóbban, 109 forintért árulták. A 300 grammos perui kova­földre 25 százalékos kedvez­ményt nyújtottak, a 250 mil­liliteres masszírozó folyadé­kot az akció napján 2400 fo­rint helyett 850 forintért ha- zavihették a vevők. Májusban az áruk, a szolgáltatások tel­jes értéke - feltéve, ha valaki az összesből egyet vett volna - 85 854 forintba került vol­na, de az átlagos 42 százalé­kos kedvezménnyel 35 782 fo­rintot spórolhatott meg. Az is lényeges, hogy a jókora enged­ményt nyújtó vásárlásokkal könnyen megtakarítható a ha­vi 3190 forintos előfizetési díj. A kuponos akció bővítésé­hez rendkívül kedvező aján­lattal fogadjuk további keres­kedők, vállalkozások, szolgál­tatók jelentkezését, akik part­nereink lennének az enged­mények kiszélesítéséhez. Ér­deklődni a 82/528-113-as tele­fonszámon és az aliz.zaborsz- ky@mediaworks.hu e-mail cí­men lehet. Csülök kedvezményesen Schiszler László nyugdíjas vasúti csomóponti-fonók azt mondta: a Somogy Hírlapot évtizedek óta járatják. Figye­li a kupon akciót. - Elég drá­ga szinte minden, így az élel­miszer is - jegyezte meg. - Ezért van sikere a kuponnak, mert olyan holmihoz juthat a vásárló, ami naponta kell egy háztartásban. Azt jó öt­letnek tartom, hogy értéke­sebb szolgáltatást is kínál­nak. Egy kirándulás vagy drá­gább egészségügyi szolgálta tás különösen praktikus le­het, esetenként sok ezer fo­rint megtakarítható. Leg­utóbb csülköt vett kedvezmé­nyesen a feleségem, most Magnézium tablettát vásáro­lunk a kuponnal. ÉSZREVETTÜK KAPOSVÁR Csinos kis ráccsal zárták le ezt az épületsarkot a belvá­rosban. Kerékpártárolónak is jó lenne, de a bringákat kívülről lakatol- ják hozzá. A környékbeliek szerint az volt a cél, hogy az éjszakai mu- latozók ne itt végezzék el a dolgukat, ha rájuk jön a szükség. K.G. HIRDETÉS Új pályázatot ír ki a Somogyi Hírlap Az én Édesapám A Somogyi Hírlap pályázatot ír ki Apák Napjára. Leginkább az édesapákról szóló történeteket, emlékeket - ha lehet, fotóval -, továbbá verseket, rajzokat várunk. Címünk: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/A., illetve attila.czene@mediaworks.hu. A pályázatok beküldésének határideje június 19., a borítékra jeligeként, az e-mailre tárgyként kérjük az írják: Az én Édesapám. Az olvasóink által beküldött anyagokból június 25-ei számunkban közlünkijJBi összeállítást. WWW SONLINE hu

Next

/
Thumbnails
Contents