Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-16 / 140. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK FELÜTÉS Szürkeség Végre kiderült, miért véd Ki­rály Gábor, a magyar labda­rúgó válogatott kapusa min­dig szürke mackónadrág­ban. Ez a kabalája. Origo.hu AZÉRT én más titkokra is kí­váncsi lennék, hogy kiderül­jön, miért mennek így a dol­gok az országban. K.G. HÍREK Diploma előtt a képalkotók KAPOSVÁR Tizenhárom vég­zős hallgató munkáját állítot­ták ki a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának galériájá­ban. Sajátos képi ábrázolás- módjukkal vallottak világuk­ról. A kiállítás június 17-éig tekinthető meg. K.G. Több a rászoruló nyugdíjas KAPOSVÁR Június közepéig kö­zel 80-an kértek segítséget a vasutas nyugdíjasok szakszer­vezetének helyi csoportjától, közel tíz százalékkal többen, mint tavaly ilyenkor. A szerdai fogadónapon heten jelentkez­tek, temetési, és gyógyszervá­sárlási támogatást is igényel­tek a nyugdíjasok. H. NI. Felszerelés a polgárőröknek KAPOSVÁR Százhúszon négy, közel egymillió forint érté­kű láthatósági mellényt kap a Kaposvári Kistérségi Pol­gárőr Egyesület. Az országos szövetség döntött az aján­dékozásról, s napokon belül 11 helyi civil szervezet között osztják ki. H. NI. Aratási menetrend GYÉKÉNYES Szerdán igazga­tósági ülést tartott a helyi mezőgazdasági zrt., a közel­gő aratásról is szó esett. Vár­hatóan a 100 hektárnyi őszi árpa betakarításával kezdik az idényt. H. NI. Szakmát szereznek a közmunkások ORCI Bútorösszeszerelő tan­folyamra jár két közmunkás. A képzés a napokban kezdő­dött, s a munkaügyi központ közreműködésével jelentkez­hettek az oktatásra. H. M. Hatvan esztendeje végeztek SÁGVÁR Hatvan éves osztály- találkozójukat tartották a ság- vári általános iskolában 1956- ban végzett öregdiákok. Tizen­nyolc volt anno az osztálylét­szám, nyolcán élnek még és mindannyian ott voltak a múlt­idézőn. Ők számítottak az első állami iskolás osztálynak, lé­vén, hogy 1948-ban voltak el­sősök. F. I. Már ketten fulladtak a Balatonba az idén Veszélyes nyárelő ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A nagy hőségek után hirtelen lezúduló hatalmas mennyiségű csapadék olyan helyzetet teremthet, amely az emberek testi épségét és anya­gi biztonságát veszélyezteti. A prognózisok szerint hasonló idő várható az idei nyáron, és hő­ségriadókra is felkészülhetünk, hangzott el a beszámolókban. A nyári vakáció lazává teheti a pihenőket, de nem szabad el­feledkezni a baleset- és bűnmeg­előzés fontosságáról, a tűzese­tek megelőzéséről, a szabályok betartásáról. A rendőrség a társ­szervekkel együtt összefogva azon dolgozik, hogy minél keve­sebb kár és sérelem érje az ide­genforgalmi szezonban a Bala­tonnál nyaralókat, hangsúlyoz­ta Piros Attila dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány.- Az idén kis lépésekkel még nagyobb biztonságot teremtünk - szögezte le Piros Attila. - Bár a balatoni 47 viharjelző állomás kiválóan működik, kísérleti jel­leggel bevezetünk egy újdon­ságot. Az első fokú viharjelzé­sek idején sárga, a másodfokú alatt piros lobogót vonunk fel a vízirendészeti hajókra, az utób­bi esetben villogó kék lámpával közlekednek. A cél a fürdőzők fi­gyelmeztetése. Viharjelzésben nem volt ál­dozata tavaly a Balatonnak, kö­zölte a főkapitány. 2015-ben li­en fulladtak a tóba, és 264 men­tést hajtottak végre a vízirend­őrök. Az idei szezonban már volt két áldozat: egy a harmin­cas éveiben járó nő Fonyódon, és egy 74 éves férfi Balatonlellé- nél vesztette életét. A vízbe ful­ladok közül sokan rossz egész­ségügyi állapotban voltak. Az időseknek nagyon kell vigyáz­niuk, hiszen a nyár elején hiába melegszik fel a felső vízrétegek hőmérséklete 24-25 Celsius-fok­A vízirendőrök sok ember életét mentették már meg a Balatonon la» ra, ha a mélyben hidegebb víztö­megek húzódnak meg, izomgör­csöket és rosszullétet okozva az úszóknak. Fokozott készenléttel készül­nek a katasztrófavédők is a nyárra, mondta Wéber Antal dandártábornok, megyei igaz­gató. Tavaly kétezer esethez vo­nultak Somogybán, ezek negye­de nyáron történt, kétharmaduk közúti baleset, egyharmaduk tűz volt. A kánikulában várha­tó országos tűzgyújtási tilalom elrendelése, és hőségriasztás is, amennyiben három egymást követő napon 25 Celsius-fok fö­lé emelkedik az átlaghőmérsék­let. Ilyen időben ügyelni kell a megfelelő folyadékfogyasztásra, és kerülni kell a tűző napon tar­tózkodást. K.G. Júliusban rekordot döntöttek Nyáron, különösen júliusban sok teendőjük van a somogyi tűzol­tóknak, ezt támasztják alá a fel­mérések is. - 2015-ben 1840 káreseményhez vonultak a me­gyei tűzoltó egységek: 1043 esetben műszaki mentés, 797- szer tűzeset felszámolásához - közölte Bázelné Mihályka Sza­bina megyei katasztrófavédel­mi szóvivő. - A legtöbb kár jú­liusban következett be: a 635 esemény 55 százaléka műszaki mentés volt. A napi munkán kívül nagy figyel­met fordítanak a megelőzésre. A kaposvári járásban hat veszé­lyes anyagokkal foglalkozó ipa­ri üzem működik. A legjelentő­sebb káresemény az ammónia­szivárgás volt tavaly, egy koráb­bi eset során nagy mennyisé­gű szerves anyag jutott egy víz­folyásba, jelentős pusztítást vég­zett az élővilágban. H. NI. Ellenőrzés: huszonkét külföldi tej megbukott ► Folytatás az 1. oldalról BUDAPEST-KAPOSVÁR A ható­sági fellépésnek köszönhetően több tízezer liter, a vásárlókat megtévesztő termék kerül le a polcokról.- Ismét nem lepődtem meg, hogy üyen eredménnyel zárult a vizsgálat - mondta a Somogyi Hírlapnak Szommer Gábor, a ka­posvári tejüzem kereskedelmi igazgatója. - Úgy tűnik, bizonyos importtejek az élelmiszerhamisí­tás áldozatául esnek. Több szak­emberben tovább erősödik a hit, hogy összefogásra van szükség a hazai gyártók és a fogyasztók kö­zött, hogy a belföldi piac letisztul­jon. Ilyen körülmények között lo­gikus lépés, ha a vásárlók a ma­gyar, azon belül is a helyi tejet és tejterméket részesítik előnyben. Szommer szerint a Né- bih-vizsgálat eredménye rávi­lágít, hogy a vásárlókat becsap­ták a megbukott külföldi tej­jel, szigorú és következetes szá­monkéréssel elejét kell venni az újabb átveréseknek. Azt mond­ta: öröm, hogy magyarországi gyártónál nem akadt gond, hi­szen a szigorú minőségbiztosí­tási rendszerek követelménye­it gondosan betartják. Kapos­váron folyamatosan ellenőrzik a tej minőségét, s a hatóság he­lyi kirendeltsége is rendszere­sen végez vizsgálatokat. A Nemzeti Élelmiszer­lánc-biztonság Hivatal szerdán azt is közölte: a tejpiaci ellenőr­zések során országszerte mint­egy 300 élelmiszerforgalmazó­nál végeztek mintavétellel egy­bekötött ellenőrzést a megyei kormányhivatalok és a Nébih ellenőrei. A szakemberek a nem magyar előállítású, alacsony áron értékesített UHT tejnél és 522 tété], félkemény sajtnál el­lenőrizték az élelmiszerbizton­sági, jelölési és nyomon követé­si előírásokat. Harsányi NI. Hétvégétől nyári menetrend: vasútőrök és rendőrök a balatoni Bagolyvonatokon Új rend a kaposvári buszközlekedésben is Kaposvár Csütörtöktől élet­be lépett a Kaposvári Tömeg- közlekedési Zrt. nyári menet­rendje. ami minden évben a nyári tanszünet első napjá­tól az adott év nyári tanszüne- tériek utolsó napjáig, az idén augusztus 31-ig érvényes. Az őszi/tavaszi menetrendhez képest a nyári menetrendben munkanapokon 196 járattal kevesebb közlekedik, igazod­va a nyári íanszünet miatt kie­sd tanuló/diák utasforgalom­hoz. Az új menetrend megte­kinthető a tömegközlekedés honlapján, a kiadott ..Menet­rendi tájékoztató füzetben", valamint a megállóhelyek osz­lopain kihelyezett statikus menetrendi tájékoztatóinkon. Márkus Kata SOMOGY Június 18. és augusztus 28. között nyári menetrend lép életbe a vasúton, elsősorban a je­lentősen megnövekvő balatoni utazási igények kiszolgálása érde­kében. Nyáron több mint egymil­lió utas választja a vonatokat a Ba­latonhoz vezető és a tó körüli vas­útvonalakon. Mozgásba hozzuk a vakációt - ezzel a szlogennel in­dítja az idényt a MÁV. Csökke­nő menetidők, korszerű, lég­kondicionált motorvonatok, In­tercity kocsik, nagykapacitá­sú kerékpárszállító kocsik: ezt ígéri a vasúttársaság. A hétvé­gi csúcsforgalomban érdemes a mentesítő járatokat - a Teker­gő, Keszthelyi Fiirt és a Siófoki Fiirt - vonatokat igénybe venni, a bulizóknak a Bagoly vonatokat ajánlják. A Balaton Expresszel közel 15 perccel rövidebb menetidővel, 71 perc alatt el lehet jutni Siófokra, Keszthely két óra 39 perc alatt elérhető Kelenföldről. A vonatok Budapest-Déli és Keszthely kö­zött kétóránként közlekednek a tó partján csak a forgalmas ál­lomásokon és megállóhelyeken állnak meg. Szombaton és va­sárnap a Balaton felé a reggeli és délelőtti órákban, Budapest fe­lé délután és este választható a Keszthelyi Fiirt és a Siófoki Fiirt. Ez utóbbi Siófoktól minden állo­máson megáll, így azok a telepü­lések, ahol a Balaton Expressz nem áll meg, minden eddiginél gyorsabban elérhetők. A Siófoki Fiirt hétvégi és ünnepnapi köz­lekedési rend szerint jár, Kelen­föld és Siófok között nem áll meg. Budapestről a Balaton partra kétóránként juthatnak el a nya­ralók a Déli Parti sebesvonatok­kal is, melyek a Balatonnál min­den állomáson megállnak. Ezt csoportos utazásra is ajánlják, a kerékpárszállító kocsikban leg­alább 28 bicaj elfér. Pénteki köz­lekedési rend szerint sebesvonat közlekedik a Budapest-Déli és Fonyód viszonylaton. Hétvégi és ünnepnapi közlekedési rend sze­rint új vonatpár szállítja az uta­sokat Budapest és Siófok között (Budapest-Déliből 8.45-kor, Sió­fokról 19.40-kor indul). Szombathely felől Fonyódra és Kaposvárra, a hét bármely nap­ján átszállás nélkül utazhatnak az üdülők. Pécsről Fonyódon át Tapolcára naponta közlekedik egy vonatpár, amely Kaposvár és Tapolca között felár megfize­tése nélkül vehető igénybe. Fon­tos tudni: közvetlen kocsijai oda­felé csak Balatonszemesig, visz- szaúton Siófoktól biztosítanak eljutást. A Balaton Sound vasúti bérletesek július 5-11-ig Székes- fehérvár-Zamárdi, Zamárdi-Ba- latonszentgyörgy-Keszthely, Za- márdi-Fonyód-Kaposvár, Zamár- di-Siófok-Kaposvár között utaz­hatnak korlátlanul és gyorsvo- nati pótjegy nélkül. A Bagolyvonatok június 18- tól augusztus 28-ig csütörtökön­ként, péntekenként és szomba­tonként késő este és éjjel is köz­lekednek a Balatonra és vissza a fővárosba. Ezeket az utasok vé­delme és a vagyonbiztonság ér­dekében vasútőrök kísérik, ese­tenként rendőri járőrszolgálat is utazik a vonatokon. Harsányi Miklós li

Next

/
Thumbnails
Contents