Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-02 / 128. szám

2016. JUNIUS 2., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Hatszáz gyermek táncolt a somogyi tej ünnepén Mozgalom a kiváló magyar tejért ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR A Temesvár utcai tagóvoda negyven gyermekkel érkezett a rendez­vényre.- Nagyon szeretik a gyerekek a tejet és a tejtermékeket, élő tehenet azonban nemigen láttak, ez nagy élmény nekik - mondta Cziráki Csilla óvodapedagógus. - Úgy készültünk a találkozóra, hogy sokat beszélgettünk velük a tejtermékek készí­téséről. A tejtermelők még nem látják az alagút végét.- Fel kell hívni a figyelmet a tejtermelő ágazat krízisére, ami nem magyar specia­litás, uniós gond. Világpiaci és szabályozá­si problémák vannak - mondta Pásztohy András, a szentgáloskéri Agrária MG Zrt. vezetője. - Túl kell élni a válságot, át kell menteni a tejtermelőket és feldolgozókat. Ebben segíthet, ha a jó minőségű magyar tejet vesszük le a boltok polcairól. Össze kell fogni, a kormányzatnak és a brüssze­li bizottságoknak is segíteniük kell, hogy túl jussunk a mélyponton. 10 forint költség után mindössze hat forint a bevételünk, ezt a 40 százalékos veszteséget csak közös erő­vel tudjuk eltüntetni. A szentgáloskéri telepen 360 marha van, és 18 embernek adnak munkát. Öt somogyi tejtermelő, a homokszentgyör- gyi és kazsoki Bos-Frucht Agrárszövetke­zet, a toponári Kapostáj Zrt., a szentgálos­kéri Agrária Zrt., a mosdósi MAWA Kft. és a nagybajomi Bajomi Agrár Zrt., valamint a Fino-Food Kft., mint somogyi tejfeldolgo­zó és a Kaposvári Egyetem közös kommu­nikációs kampányt indított az óvodások és az általános iskolások körében a helyi tej- fogyasztás növelésének érdekében. Tej- és joghurt kóstolót, bocisimogatót, kézmű­ves-foglalkozásokat szerveztek. Rajzpá­lyázatot és tejesdobozgyűjtő akci­ót hirdettek, sőt az interneten még Tejhercegnőt is választottak.- Június elseje a tej világnapja, és most 30-40 év legmélyebb válsá­gát éljük át - mondta Bakos Gábor, a Bos-Frucht Agrárszövetkezet állatte­nyésztési igazgatója, aki a megyei tej­termelők szóvivője is egyben. - Több demonstráción is részt vettünk, de most a másik oldalról, a fogyasztó fe­lől közelítjük meg a gondot. Valahol el kell kezdenünk, és ez most Kapos­vár és vonzáskörzete. 1957 óta ünnepük a tej világnap­ját hazánkban.- Vidéken termeljük a magas minőségű nyers tejet. Fontos, hogy erős feldolgozók mellett le­gyen egy mozgalom a magyar tej mögött - mondta Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igaz­gatója. - Itt egy fiatal generáció, bennük látom a jövőt. Ha átmegyünk a határon, azt látjuk, hogy Ausztriában csak osztrák tejet vesznek. Mi valami hasonlót szeretnénk kiépíteni, és az óvodások reményt adhatnak erre. Közel-e mentőöv, tudakoltuk a Tej Terméktanács elnökétől: Nehéz a helyzet, Brüsszel­ben folyamatosan tanácskoznak a tej miatt. Az orosz embargó továbbra is sújt bennünket, és mind az áfacsalt, mind a döm- pingáras termékek jelen van­nak a kereskedelemben. Most nem tehetünk mást, csak erő­feszítéseket... K. G. A Kapos Holding nyertesei KAPOSVÁR Megtartották a he­lyi közszolgáltatást végzők kö­zös E-ügyfélszolgálatán regiszt­rált fogyasztók közötti sorsolást. Március végétől intézhetik a Ka­pos Holding Zrt. három cégénél, a Kavíz Kft-nél, a hulladékszál­lításért felelős DDHN Kft-nél és a távfűtést végző Vagyonkeze­lő Zrt.-nél ügyeiket a fogyasztók az E-ügyfélszolgálaton keresz­tül, otthonaikból. Akik május végéig regisztráltak, majd a Díj- neten elektronikus számlázást kértek, részt vehettek egy nye­reményakcióban. A helyi köz- szolgáltatók közös E-ügyfélszol- gálatán több mint hatszázan re­gisztráltak egy akció során. A szerencsés nyerteseket értesí­tik, akik átvehetik a nyeremé­nyeiket a Kapos Holding Zrt. személyes ügyfélszolgálatán. A felületre be lehet jelentkez­ni a www.kaposholding.hu ol­dalon. Ehhez szükség van a számlán található felhaszná­ló azonosító számra, egy 90 napnál nem régebbi, vagy a legutóbbi számla számára. Az E-ügyfélszolgálat segítségé­vel a felhasználók megtekint­hetik és befizethetik számlái­kat, számlamásolatot kérhetnek, bejelenthetik mérőórájuk állá­sát, egy meghibásodást, időpon­tot foglalhatnak személyes ügy­intézéshez, formanyomtatványo­kat tölthetnek le. Márkus Kata Vezetékeket cserél és korszerűsít a szolgáltató Fejlesztések az E.ON-nál KAPOSVÁR - Légszennyezést mérő készülékeket helyezünk el a közvilágítási oszlopokon, amelyek mindenki által látha­tóan megjelenítik a mért érté­keket - jelentette be Szita Ká­roly kaposvári polgármester az E.ON-nal közös sajtótájékozta­tóján. A vállalatcsoport háló­zati elosztó társaságai az idén több tucat fejlesztést valósíta­nak meg a megyében: elektro­mos vezetékeket, közvilágítá­si kábeleket cserélnek és épí­tenek ki mintegy 600 millió fo­rint értékben. A cél az üzembiztonság, a mi­nél kevesebb üzemszünet és az új energiaigények maradék­talan kielégítése - foglalta ösz- sze Gelencsér Lajos, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati és Gázhálózati Zrt. vezérigazga­tója. Kaposváron annyi gáz és áramvezeték van, ami a megye- székhely és München távolság hossza, az összes megyei veze­ték pedig a negyedét teszi ki az Egyenlítő hosszának. Kaposvár az eddigi 600 mil­lió forintos beruházása mellett még két éven belül még újabb 500 millió forintot fordít majd a közvilágítás energiatakaré­kossá tételére, mondta Szita Ká­roly. Üdvözölte, hogy minden energiaigényt kielégít az E.ON, mert egy új isztambuli befekte­tő a szokásosnál nagyobb igény­A közvilágítást is korszerűsítik nyel jelentkezett a Keleti Ipari Parkban. A közvilágítást érintő beru­házás keretében a vasútállo­más, a távolsági buszpályaud­var, a Szent Imre utca, a Béke és a Honvéd utca kábeleit cserélik ki. 73 transzformátor állomáson végzik el a műszaki beavatkozá­sokat. Fejlesztési és karbantartási munkákat végeznek majd az Iz­zó utcában és a donneri város­részt ellátó Maros utcában, de a Virág utca, az Uránia lakótelep, a Szentpáli utca és a Fazekas Mihály utcai garázsok környé­Beruházások megyeszerte Kaposvár mellett Siófok körzetében 32 millió fo­rintból újulnak meg a föld­gáz-vezetékek, Nagyatá­don pedig 11 millió forin­tos beruházással valósul meg a társasházi főelosz­tók és szakaszoló elzárók cseréje. Siófokon és tér­ségében 45 milliót költe­nek az áramszolgáltatás üzembiztonságát fenn­tartó korszerűsítésekre, Nagyatádon erre 18, Csur­gón pedig 11 millió forin­tot fordítanak. kén is megújulnak a vezetékek, valamint a tüskevári transzfor­mátort és a kaposfüredi alállo- mást korszerűsítik. A gázvezetékeket nem kell cserélni a városban, de a le­ágazó társasházi főelzárókat és a szakaszoló elzárókat né­hol igen. Emiatt munkálatok várhatóak a Béke utcában, a Petőfi utcában, a Zaranyi la­kótelepen, a Szántó utcában, a 48-as ifjúság útján, a Szántó utcában, az Anna utcában és környékén. A szolgáltató írá­sos tájékoztatót küld majd az érintett lakóknak. K. G. Önbecsapás helyett Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu U gye, milyen jó volna, ha most igaz is lenne, hogy dü­börög a gazdaság, hogy jobban teljesít, hogy a refor­mok működnek? Mert ha valóban így volna, akkor örömmel jönne haza a pincér a Balaton partjára Ausztriá­ból az ottani fizetés kétharmadáért is. Mert hiszen a mun­káltató akkor képes volna annyit adni. S a dübörgő gazda­ságnak köszönhetően olyan vendégek tömege érkezne, aki a nyaralás alatt legalább egyszer-kétszer be tud ülni egy étterembe. Nem azon bosszankodnának a strandfenntartó önkormányzatok vezetői, hogy leszáll a vonatról a hűtőtás­kás turista, fürdik, zuhanyozik, illemhelyet használ az in­gyenstrandon, majd este felszáll a vonatra és távozik, mi­közben semmit se költött, aznapi nyaralásának költségeit tehát „az önkormányzat állta”. Ha ingyenebéd nincs, akkor ingyenstrand sincsen, va­lakinek ki kell fizetni, és ha eddig sok település meg is te­hette, hogy állja a költségeit, ez egyre kevésbé lesz tartha­tó a Balaton déli partján is, Örömmel jönne haza a pincér az ottani fizetés kétharmadáért miközben északon már rég­óta kerítés kerítést ér, a sza­badstrand ritka, mint a fe­hér holló. Ellenben Siófok fizetős Nagystrandján kívül számos ingyenes áll rendel­kezésre és például Balaton­szárszón is vannak még sza­badstrandok amellett, hogy idén nyártól ott is belé­pőt kérnek a központi strandon. Mert ugye ha dübörögne az a gazdaság... Ön­fenntartóvá kell válniuk a településeknek - mond­ja Holovits Huba balatonföldvári polgármester; városa szintén a jól hangzó strand- és parkolóingyenesség feladá­sára készül, mintegy az önbecsapás helyett. A baj az, hogy egyelőre még kifelé mennek a szakemberek és nem fordít­va, s egyelőre még nem látható, hogyan lesz ebből önfenn­tartó ország (ez a cél 2020 után, erről meg Gelencsér Atti­la beszélt tegnap Balatonszárszón). Egészen riasztó képet mutat ugyanis magáról a magyar gazdaság 2016 első felé­ben, akkor, amikor a korábbi uniós támogatások már, az újak még nem érkeznek. Ezek nélkül a GDP „befagyott”, a beruházások pedig akkorát estek vissza (tíz százaléknyit), mint utoljára a 2009-es válságévben. Ez a pőre valóság, uni­ós pénzek, no és propaganda nélkül, amivel szavazót bizo­nyosan lehet szerezni, ám szakácsot, pincért hazacsábíta­ni aligha, ez már a Túró Rudival se ment. Miniszteri valasz: elegendő a gumifeldolgozók kapacitása ► Folytatás az 1. oldalról BUDAPEST-KAPOSVÁR „A Ma­gyarországon 2014. január 1-jén meglévő hasznosítók kapacitása összesen mintegy 60-70 ezer tonnányi gumiab­roncs-hulladék újrahasznosí­tását teszi lehetővé - áll Fa­zekas Sándor válaszában. - A hazai gumihasznosítási trend évek óta nem változott, a hul­ladékgazdálkodási piacon lé­teznek gumiabroncsok őrlé­sével és hőbontásával (piro- lízissel) foglalkozó cégek. Az elkövetkező egy-két évben 50-55 ezer tonna legális for­galomból származó gumiab­roncs-hulladékkal lehet szá­molni. Meg kívánom azonban jegyezni, hogy a megvalósí­tani kívánt technológia alap­anyagait nemcsak a használt gumiabroncsok, hanem a gu­migyártás során keletkező hulladékok is képezhetik”. Fónai Imre Egymillió forinttal támogatja a város a Siófok Flörtöt SIÓFOK. Három pár Siófok Flört elnevezésű nyári vona­tot ajánlott a vasúttársaság Siófoknak kétmillió forintos támogatás fejében, a város képviselő-testülete azonban a tavalyi szezonhoz hasonló­an most is egymilliót szava­zott meg erre a célra. A MÁV arról tájékoztatta a siófoki ön­kormányzatot: a nyári menet­rendben szombaton és vasár­nap Siófok Flört elnevezéssel közlekedtetett klimatizált vo­natokból dupla támogatás fe­jében idén egy helyett három pár is járhatna a főváros és a Balaton között. A városi testü­let azonban nem élt e többlet­lehetőséggel. F. I.

Next

/
Thumbnails
Contents