Somogyi Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-01 / 127. szám

EGY PERCBEN Történettel motivál KAPOSVÁf A labdarúgás belülről cím­mel megjelent könyvét mutatta be Sisa Tibor (a képen balról) a somogyi megyeszékhelyen. A Vármegyeházán rendezett találkozón a Kaposvári Rá­kóczi FC korábbi vezetőedzőjéhez zá­poroztak az érdeklődők kérdései. Szó esett a zöld-fehér klub egykori és je­lenlegi csapatáról is. ► 11 Hűtőgépcsere: pályázhatunk BUDAPEST Folytatódik az Otthon me­lege program, júliustól ismét lehet pályázni hűtőgépek és fagyasztók cseréjére - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára tegnap. Egy je­lentkező az új, energiatakarékos be­rendezés 50 százalékát, maximum 45 ezer forintot kaphat. A nagycsa­ládosok és a nyugdíjasok előnyben lesznek. ► 7 Schiffer lemondott BUDAPEST Távozik a pártpolitikából Schiffer András, az LMP alapítója, vezetője, párttagságát megtartva a hátországban, alapítványi munká­ban kíván tevékenykedni. „Ebben az országban egy nyüves általá­nos sztrájk nem volt a rendszervál­tozás óta”, fogalmazott. Hozzátette: azt már sikerült átvinniük, hogy az LMP mit utasít el az elmúlt 25 év­ből, de nem sikerült átvinniük azt, mire mondanak igent a következő 25 évre. ► 7 Jó reggelt! M ost már egyértelmű, hogy a kolbászból lévő kerítés nem csupán mesebeli propagan­da, nyakláncként és fegyverként is be­válik. Grúziában szélsőséges aktivisták kolbásznyaklánccal (!), és sült húsok­kal felfegyverkezve csaptak le egy fris­sen megnyílt vegán étterem vendégeire Tbilisziben. Nemes egyszerűséggel el­kezdték két pofára magukba tömni a kolbászokat, a maradékkal megdobál­ták a húsnélküliséget fogadó kisközös­ség tagjait, ezzel is tiltakozva a szerin­tük idegen kultúra vadhajtásai ellen. Annyi eszük persze nem volt, hogy mi­vel a vegetáriánusok nem esznek húst, csak jobban járnak, hiszen több marad nekik..., mondjuk logikát felesleges ke­resni, bármilyen szélsőséges csoportról akciózik is a világon. Sz. T. SOMOGY Ellentmondásos folyamatok a gazdaságban: miközben egy friss fel­mérés szerint jócskán megnőtt a mun­kaerő-felvételt tervező cégek aránya, ugyanakkor jelentősen, 9,6 százalék­kal csökkentek a beruházások az első negyedévben. Somogyi cégvezetők ál­lítják: kevés a fejlesztést célzó pályá­zat, jelentős részben az uniós forrásból megvalósuló beruházások tartják moz­gásban a gazdaságot, miközben égető­en szükség volna a helyi kis- és közép- vállalkozói szektor támogatására. ► 3 Meghódítja a világot a Zselicből fotózott Tejút KAPOSFŐ Egy fiatal kaposfői fotós Tejútról készült asztro- fotóját választotta a hónap ké­pének a National Geographie magyarországi kiadása. A le­nyűgözően részletgazdag fel­vételt Schmall Rafael készí­tette egy áprilisi hajnalban. Legutóbb a karácsonyi te­liholdat örökítette meg egy nagy sikert aratott sorozaton. Májusban a világszerte mél­tán népszerű tudományos és kulturális havi lap, a Natio­nal Geographie Schmall Ra­fael fotóját választotta a hó­nap asztrofotójának. ► 3 Lehetőséget a fiatal iparosoknak BUDAPEST-KAPOSVÁR Köz gyűlést tartott az Ipartestüle­tek Országos Szövetsége: Né­meth Lászlót újabb négy évre megerősítették elnöki pozíci­ójában, a kaposvári Budai Fe­renc ötödik ciklusát kezdi az országos elnökségben. Kifej­tette: gazdaságélénkítő prog­ramok, pályázati lehetőségek révén a kormányzatnak hat­hatósan segítenie kellene a vállalkozásokat. ► 2 Meggyalázták a kaposvári Trianon Emlékművet KAPOSVÁR Ismeretlenek meg rongálták a Trianon Emlék­művet. Párkányi Raab Péter 2010 június 4-én felavatott al­kotását fekete festékkel locsol­ták le. A Kaposvári Rendőr- kapitányság rongálás vétség gyanúja miatt indított eljárást. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség elítélte a rongálást, mint írják „Párkányi Raab Pé­ter szobrának felállításával hi­tet tett a nemzeti összetarto­zás mellett. Ezt a hitet az sem fogja megtörni, ha valakik tu­datlanságból, vagy ami annál is rosszabb, alantas provoká­cióból meggyalázzák a triano­ni emlékművünket." A Jobbik megyei szervezete is felháboro­dott: „Megyénkben is egyre job­ban megszaporodó keresztény- és nemzetellenes rongálások újabb stációjához érkeztünk az­zal, hogy most a kaposvári Tri­anon Emlékmű vált az aljas in­dulatok, a primitív tudatlanság áldozatává. Nem csak az fontos, ki az elkövető, súlyos felelősség terheli az állandóan toleranci­áról prédikáló szélsőliberális szellemi kútmérgezőket is.”- Felháborítónak, szégyen­letesnek tartjuk, hogy egyesek alantas indulatoktól fűtve be­mocskolják a nemzeti gyász, és az örök fájdalmon túli ösz- szetartozás érzését jelképező műalkotást - reagált az MSZP kaposvári szervezete. Szűcs T. Vandálok fekete festékkel locsolták le az emlékművet Ébresztő, Kaposvár! Nem kérnek a gumiüzemből KAPOSVÁR Megbénult a forga­lom kedden délután a kapos­vári belvárosban és a toponá- ri városrészben. A gumiüzem létesítése ellen szerveztek for­galomlassító demonstrációt a civilek. A rendőri koordináci óval és felvezetéssel zajló til­takozásban helyszínenként mintegy 30-35 autós vett részt. Utasi Tamás szervező elmondta: ne akarják senki­re ráerőltetni a gondolataikat, de szeretnék, ha a kaposvári­ak megfelelően tájékozódná­nak a tervezett üzem közvet­len hatásait illetően. ► 2 Eszköztelen a szociális hálózat SOMOGY Változnak a gyer­mekvédelmi előírások a ha­lálra éheztetett gyöngyösi gyermek ügye miatt. A na­pokban nyilvánosságra ho­zott vizsgálati eredmények ugyanis elsősorban az in­formációhiányt, a nem meg­felelő jelzéseket és a jelenle­gi eljárásrend alkalmatlan­ságát nevezték meg közre­működőként a tragikus eset kapcsán. ► 4 770865 912039 16 12 7 SZERKESZTŐSÉG: E-mail:sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-313 MA HOLNAP yj. 26 24 A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett is­mét többfelé előfordulhat zápor, zivatar. Időnként még élénk lesz a szél. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Tünde és Paulina nevű olvasóinknak! L i J

Next

/
Thumbnails
Contents