Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-05 / 105. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK Kepli Lajos: miért nem támogatja az állam, hogy az „elmutyizott” kempingek köztulajdonba kerülhessenek? Füred 700 milliót kapott, Szemes hitelt vehet fel ► Folytatás az 1. oldalról BALATON Miért nem támogat­ja az állam, hogy az „elmutyi­zott” kempingek visszakerül­hessenek köztulajdonba? - fir­tatta Kepli Lajos a Parlament­ben. A 2007-ben még százmil­liárdos fejlesztést ígérő SCD felszámolója a kempingek zö­mét már értékesítette, csak né­hány maradt eladósorban. Kep­li arról beszélt: a kempingek anno „gyanús körülmények közepette” kerültek a megyei önkormányzatoktól a három tóparti idegenforgalmi társa­ságot potom pénzért megvá­sárló SCD-hez. - Szerintünk bűncselekmény gyanúja is fel­merülhetett, feljelentés is tör­tént akkoriban, de az ügyész­ség elutasította - így a képvise­lő. - A beígért beruházások el­maradtak és néhány település szeretné, ha visszakerülhetné­nek az ingatlanok köztulajdon­ba. A politika azonban ebbe is beleszól, Balatonfüred 700 mil­lió forintos vissza nem téríten­dő állami támogatáshoz jutha­tott kempingjének a megvá­sárlására, Badacsonytomaj és Balatonszemes azonban csak biztatást kapott a Belügymi­nisztériumtól: vegyenek fel hi­telt. Igaz, mindkét település­nek független a polgármeste­re, míg Füredé fideszes... A balatoni kempingek közül eddig csak a balatonfüredi ke­rült önkormányzati tulajdon­ba, a város több mint kétmilli­árd forintot fizetett érte. Pogá­csás Tibor belügyminisztéri­umi államtitkár azt mondta a Parlamentben: - A balatoni tu­rizmus átalakulásával, a ven­dégstruktúra megváltozásával a kempingekre egyre kisebb lett az igény. A három megyei önkormányzati tulajdonú tár­saság már nem volt képes fej­lesztésre, ezért megoldást ke­restek. Egy jó befektetés sokat Máriafürdői a Balaton fagyija Megvan a Balaton fagyija: a május elsejétől pünkösdhétfő­ig tartó Nyitott Balaton akció részeként zsűrizték a beneve­zett tóparti fagylaltozók nyalni- valóit a hozzáértők, és 2014 után ismét Balatonmáriafür­dőn találták meg a győztest. A Balaton fagyija 2016 szőlő­ből és mustból készült, és a Vulkánok ajándéka nevet vise­li, mert készítői szerint a Bada csony domborzati térképétje leníti meg. segíthetett volna. Badacsony­tomaj és Balatonszemes sem nyújtott be arra programot, hogy mit szeretne a kemping­jével. Ha megfelelő tervet dol­goznak ki, és ehhez hitelfel­vételi kérelemmel, majd hitel­lel nekifognak, akkor képesek lesznek a kempingeket a turiz­mus hasznára működtetni. Nem köt ki a komp Füreden Nem Tihany és Balatonfüred között létesül a második ba latoni komp, ilyen beruházás nem szerepel a tervekben - vá­laszolta kérdésünkre a Balato­ni Hajózási Zrt. annak nyomán, hogy a Népszabadság azt írta: a 2017-es úszó-világbajnokság hoz kapcsolódóan Balatonfü­red 1,2 milliárd forint állami tá­mogatást kap parkolóépítésre, 400 milliót kompkikötő létesí­tésére. Ez utóbbi azonban a ter­vezett beruházások között bu­dapesti és nem balatoni hely­színnel szerepel. A Szántód-Tihany komp amúgy reggel 6 óra 40 perc és este 20 óra 20 perc között jár, s naponta közlekednek a menetrendi hajók a Siófok- Balatonfüred-Tihany, és a Fo­nyód- Badacsony útvonalon. Első ütem: Zamárdi-Lelle Felújítják a néhol egészen rossz állapotban lévő kerék­párutakat a Balatoni Bringa­körön: az első ütemben a déli parton Zamárdi és Balatonlel- le között kezdődik a korszerű­sítés, mely néhol szélesítéssel is együtt jár. Tasó László köz­lekedéspolitikáért felelős ál­lamtitkár azt mondta: a Ba­laton és térsége kifejezetten alkalmas arra, hogy Európá­ban az öko- és aktív turizmus egyik magyarországi központ­ja legyen. A10-15 éve meglé­vő Balatoni Bringakor növekvő népszerűségét mutatja, hogy tavaly 15 százalékkal több ke­rékpárjegyet adtak el a balato­ni személyhajó-kikötőkben.- Le is írtuk, el is mond­tuk: fejleszteni és működtetni akarjuk a kempinget; vagyont gyarapítanánk, ez a tervünk - mondta szerdán lapunknak Takács lózsef balatonszeme- si polgármester. - Háromszáz- millió forintos hitelfelvételi ké­relmünket beadtuk, a válaszra várunk. Fónai Imre HIRDETÉS A Somo^i Hírlap előfizetőiéként 50% kedvezménnyel tekinthetik meg a május 4-ei és 5-ei előadásokat („C" szektorra érvényes). A belépőjegyeket 3000 Ft helyett vásárolhatják meg a Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. sz. alatti ügyfélszolgálati irodánkban. AwfnungananagycirKuszini •ma F’howj Somogyi Hírlap | Cirkuszba csábítjuk előfizetőinket! ÍEIoadasok; J $najus4., 5!! jmajus 7., la május 8. iS* HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Labdarózsa-blues Kertünk, a pár éve rejtélyes megbetegedés-hullámban meg­feleződött tujasorral, a tavasz- szal előbukkanó tulipánokkal egyébként gazdagnak mondha­tó, ám lassan apadó számú dísz­növényállományát örököltem azzal a vásárlással, ami lehető­vé tette, hogy családi házba él­jünk. Akkor még nem figyel­tünk föl a Viburnum opulus Ro- seum ra, még a következő tavasz- szal sem, de két év múlva gya­nús lett az először virágzó, fehér gömbökben karácsonyfadísz­ként pompázó fürtösség, mely iránt nagy érdeklődést mutat­tak a házunk elé tévedt idege­nek, akik április vége felé nem átallották többször is délutá­ni csendes pihenőnket szétver­ni azzal, hogy egyáltalán nem bátortalanul tenyereitek kapu­csengőnkre. Ezekben a hetek­ben időről-időre olyan nagy a népszerűségünk, mint a bűvös lomtalanítás idején, amikor sza­kadt Ladák és kitaposott lelkű egykori autóipari remekekből pattannak ki fürkésző tekinte­tű emberek fémáru után érdek­lődve. Persze én vagyok a hibás, amiért nem cserélem valami halkabb alkalmatosságra ezt a lélekszomorító csörömpöt, de ki gondolná, hogy átvonuló áru­sok, vasasok, idegenek képesek a Viburnum opulus Roseumért még az egyébként nem kistestű házőrzőm, barátságtalan köze­ledését is elviselni. Az idén nem bírtam tovább, miután szerdán háromszor csengetett be a legvártalanabb időpontokban valaki, hogy vi­gyen egy kicsit a labdarózsám­ból, rákérdeztem, miért ekko­ra sztár ez a szép, magas bo­kor, mely behívogatja a vándor népek tekintetét az udvarom­ba, nem egyszer komoly össze­get ajánlva egy kis szakításáért, metszésért. - Nem tudja? Balla­gási csokrokba, anyák napjára az orgona mellett a legnépsze­rűbb a labdarózsa, s mi is el tud­juk adni, mert a virágosok szíve­sen felvásárolják - oktatott ki az egyik „ügyfél”, akit a többiekhez hasonlóan nem engedtem a nö­vény közelébe. A gyerekek különben imádják leszedegetni és halomba rendez­getni a virágokat, amit a kis mű­anyag talicskában még el is bír­nak, s az illatozó szépség mellett még nem elhanyagolható körül­ményként, el is bírnak maguk­kal cipelni bárhová a ház körül, így ezekben a hetekben minden­hol ott van a labdarózsa, a lép­csőn, az élőtérben, a kis zsebek­ben, becsempésződik néhány fürt a szobákba is, igaz, többsé­gük már hervadtan, egy-egy ne­hezebb hét után, rosszabb eset­ben a mosógépből kerül elő. Azt is megfigyeltük, hogy a bokor le­velei ősszel a legpompázatosabb pirosas-bordóban mosolyognak ránk, ugyancsak elfoglaltságot adva a gyerekeknek, akik még színek alapján osztályozzák a szépséget, néha testvéri mara­kodást előadva azon, mégis, ki gyűjtötte a legszebbet a levelek közül. Most már sokkal rutinosabb vagyok ezekben a napokban, ha fékező autót veszek észre a ház előtt, indulok kifelé, s a „jó na- pottal” egy szuszra mondom, ha a rózsák miatt jön, egyik sem el­adó, s már fordulok is sarkon, nem kis csalódást keltve a lát­hatóan messziről érkezőkben. Ideje lesz bevallanom magam­nak, hogy lassan, de annál bizto­sabban, s nyilván az eddig meg­fejthetetlen érdeklődés miatt, de visszavonhatatlanul elkezdtem ragaszkodni labdarózsáimhoz. Mondjuk, ez a régi csengőnket biztosan nem fogja megmente­ni... Szűcs Tibor Vád a szárszói kincsvadász ellen SIÓFOK Robbanóanyaggal és lő­szerrel visszaélés miatt emelt vádat egy siófoki férfi ellen a helyi ügyészség. A vádlott 2015 elejéig fémkeresővel különböző területeken fémtárgyakat, fegy­vereket, lőszereket keresett. Marcali környékén talált is két aknatestet TNT töltettel, TNT robbanóanyag-maradványt, és 122 különféle lőszert. A férfi lakásán gránátokat és azok al­kotóelemeit is lefoglaltak, noha nem rendelkezett engedéllyel ezek tartására. Fél napig tartott a szabadstran­dokon, észak-somogyi mezőgaz­dasági területeken talált kincsek felmérése, az akcióban fegyver- és muzeológus szakértő mellett a Készenléti Rendőrség és a hon­véd tűzszerészek is részt vettek. A fiatalember hat éles robbanó­szerkezetet, több 100 lőszert, két lőfegyvert, 1200 műtárgyat-mű- kincset, 390, a fürdőzők által el­hagyott arany- és ezüsttárgyat gyűjtött össze. A hatóságok ak­kor figyeltek fel rá, amikor az in­terneten árulta kincseit. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést indítványo­zott a férfi ellen. A. V.

Next

/
Thumbnails
Contents