Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-31 / 126. szám

g MOZAIK-TV-MŰSOR 2016. MÁJUS 31., KEDD POÉNPERCEK UTOLSÓ KÍVÁNSÁG Három férfi egyszerre hal meg, Szent Péter elé kerülnek, aki azt mondja nekik:- Mindhárman példás életet éltetek, ezért teljesítem egy kívánságotokat, hogy a pap mit mondjon majd a temeté­seteken. Válaszol is rögtön az egyik:- Mondja azt, hogy példás családapa és szerető férj volt- mondja az egyik.- Tőlem búcsúzzon úgy, hogy jó keresztény és kitűnő ember volt - így a másik. A harmadik izgatottan meg­szólal:- Mondja azt a beszéd köze­pén: „Nézzétek, feltámadt!” DILIHÁZ Kávézót nyit egy férfi a bo­londok házában, hamarosan megy is panaszra az igazga­tóhoz:- Főorvos úr, én bezárok. Nem értem a bolondokat. Bejönnek, megkávéznak, de mindegyik megeszi a csészét is. Jó, igaz, a fülét mind meghagyja... Mire az orvos:- Ezt nem értem. Hát épp a fü­le a legfinomabb. LEVÉL Munkahelyen a nagy nőcsá- bász hírében álló férfi falfehé­ren olvassa a frissen kapott le­velet. Megkérdi tőle a mellet­te ülő haverja, mit írtak neki.- „Tisztelt kolléga! - kezdi ol­vasni a címzett. - Ha még egy­szer randizol a feleségemmel, akkor megöllek.”- Akkor itt az idő, hogy békén hagyd a csajt. Mi itt a baj? - nyugtatja a barát.- Az, hogy névtelenül jött... ANGÉLA, PETRONELLA napja ANGÉLA. A latin Angelus női párja, jelentése: angyal, kö­vet, hírnök. Védőszentje: Me- rici Szent Angela, az Orsolya leánynevelő társulat alapítója. Virága: a harangvirág. PETRONELLA. A latin Petro- nius női párja. Az eredeti je­lentése: edzett férfi vagy ürü. EGYÉB NÉVNAPOK: Áldó, An­gyalka, Mária, Marietta, Matild, Metella, Nilla, Petró- niusz, Roland, Tilda, Vaszília. Egyházi ünnepek A katolikus, a református és az evangélikus naptárban Angéla, Petronella napja. A zsidó naptárban ijjár hónap 23. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: 2Pét 3,12-15a.l7-18. Zsolt 89. Mk 12,13-17. Református: 2Pt 3,14-18. Bír 14. Evangélikus: 2Kor 1,23-2,4. lKor 14,13-25. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 6 4 2 9 7 5 1 3 8 8 3 5 2 6 1 9 7 4 7 1 9 4 8 3 5 2 6 3 7 4 1 2 8 6 5 9 5 2 1 6 9 4 7 8 3 9 8 6 5 3 7 2 4 1 4 5 3 7 1 9 8 6 2 2 9 7 8 4 6 3 1 5 1 6 8 3 5 2 4 9 7 RÓMAI 700 CERUZA A VÖRÖS­MARTY MIHÁLY VERSE DÁN KORONA KÖZSÉG PÁSZTOR KÉSE CERUZA, RÉGIESEN L TEREP­SZÍNŰ MŰNYELV ► ▼ ▼ ZUHOG, POTYOG ► ▼ ÓGERMÁN KÜRT ► MAROSI VÁROS PUHA SZÁL l MOHÁCSI MASZKOS TÉLI ALMA ELŐTAG: KLÓR ► ▼ A CINK VEGYJELE ► LAO-CE IZMUSA ITT, NÉPIESEN l KIVÁLÓ, ELŐKELŐ ÁCSOROG ► V NÉMET TÉVÉ HANEM, BEZZEG UGYANI _G V ▼ l ▼ LECIPEL ► HIDEG ► LANTÁN ÉS FLUOR ► SKANDINÁV REJTVÉNY SUDOKU 1 4 9 2 9 6 1 5 5 8 3 4 1 9 2 8 7 3 2 6 6 4 1 T T 8 7 3 3 1 7 2 4 2 3 6 HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04. 20.) A Hold készülődik a Kos jegyébe. Kedvezőek a feltéte­lek az elmélyüléshez, a lelki problémák megoldásához. Ha beteg volt az elmúlt napok­ban, biztos lehet benne, hogy mától a gyógyulás útjára lép. BIKA (04. 21.-05. 20.) A Merkúr még mindig a Bika jegyében van. Fárad­hatatlan, világosan látja a céljait. Új élményekre vágyik. Próbáljon ki egy új hobbit, sportágat, kezdje el szervezni a nyári szabadságát. IKREK (05. 21.-06. 21.) Konfliktusokkal terhelt a mai nap. lói teszi, ha vitat­kozás helyett bölcsen hallgat. Ha esélye sincs meggyőzni a vitapartnerét, inkább ne en­gedje, hogy az végleg leszívja minden energiáját. RÁK (06. 22.-07.22.) Nyűgösnek, erőtlennek érzi magát, de teendői miatt aligha engedheti meg magá­nak a lustálkodást. Azért pró­bálja meg egy kicsit lazábbra venni a mai napot. Az esti programját inkább mondja le! OROSZLÁN (07.23.-08.22.) Ma a párjának rokonai érkeznek önökhöz vendég­ségbe. Terítéken a családi ügyek, segítse a beszélgetést. Ön is kéretlenül ad taná­csokat másoknak. Ne vegye zokon, ha más is ezt teszi. SZŰZ (08.23.-09. 22.) A mai bolygóállások haszontalan kiadások ve­szélyét jelzik és azt is, hogy hajlamos lesz önmagát túl­értékelni. Egy vitában kissé pökhendien viselkedik. Ezt persze sérelmezik mások, ezen ne csodálkozzon. MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) Ugye ön sem akarja, hogy minden terve kudar­cot valljon? Legjobb, ha nem engedi befolyásolni magát, s végre azt teszi, amit igazán akar. Ha mindig másnak akar megfelelni, biztos a kudarc. SKORPIÓ (10. 23.-11. 22.) Minden feladatával si­kerrel járhat, úgyhogy hasz­nálja ki ez a napot a fontos ügyek intézésére! Kellemes kalandot tartogat ez a nap; amiben része lesz, az még so­káig melengetheti a szívét. NYILAS (11. 23.-12. 21.) Ne merüljön bele meddő vitákba se a munkatársaival, se a párjával! Ez csak elvonja önt a saját feladataitól. Ha semmiképpen sem kerülheti el a konfrontációt, akkor eről­tessen magára nyugalmat! BAK (12. 22.-01. 20.) Különös ötlettel állhat ma elő a munkahelyén. Ne csodálkozzon, ha nem lesz mindenki maradéktalanul elragadtatva tőle. Ha jót akar magának, akkor óvatosan adagolja csak az információt. VÍZÖNTŐ (01. 21.-02.18.) A Hold a Kos jegyé­ben áll. Valakivel szemben ma színt kellene vallania. Kertelés nélkül meg kellene mondania neki, hogy mire is számíthat a jövőben önnel kapcsolatban. HALAK (02.19.-03. 20.) Jól teszi, ha a mai napon végre belevág a már régebb óta parlagon heverő elkép­zelései megvalósításába. Egyelőre azonban ne adjon fel semmit jelenlegi életmód­jából, munkájából. Lassan, de biztosan haladjon a cél felé. TELEVIZIO-MUSOR 2016. MÁJUS 31., KEDD oc o tf> '3 z '< 0s o o 5.00 5.30 5.55 7.35 8.10 8.45 9.15 10.15 12.00 12.35 13.05 14.00 15.05 16.20 17.25 18.00 18.55 19.30 20.50 21.25 22.25 22.55 23.25 0.05 1.10 Barátok közt © Top Shop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Fókusz© AsztroShow Top Shop A segítség házhoz jön© Story Extra © Hazug csajok társasága © Szívek doktora© Éjjel-nappal Budapest @ Isten áldjon, Esperanza! © Story Extra © RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Castle © XXI. század - a legendák velünk élnek © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval A Grace klinika® Az élet csajos oldala® 13.05 Hazug csajok társasága Óránként Híradó és idöjárásjelentés 10.15 Élő egyház 10.40 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Kék boly­gó 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Esély 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Magyar gazda 15.40 Egy Perc Hír­adó 16.15 Élő egyház 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Tessék! 17.40 Egy Perc Híradó 5.00 Sportos 5.10 Hungerő© 6.10 Red Carpet - Sztárok testközelben © 6.20 Mokka® 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.50 Knight Rider© 13.50 Walker, a texasi kopó© 14.50 Walker, a texasi kopó© 15.50 Szeretned kell! ® 16.55 Megtört szívek © 18.00 Tények 19.20 Drágám, add az életed!© 20.35 Jóban Rosszban © 21.20 Nyakiglove© 23.15 Red Carpet - Sztárok testközelben © 23.25 Propaganda© 0.30 Tények Este 1.15 Aktív© 1.45 Sportos 1.55 Ezo.TV 2.55 Hunky Blues - Az Amerika Álom © 21.20 Nyakiglove 9.00 Vacsoracsata © 10.00 A sze­relem foglyai ® 11.00 A bosszú asszonya © 11.55 Lucia - A sors üldözöttje ® 12.50 Segítség, baj­ban vagyok! ® 13.45 A gyanú ár­nyékában © 14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok közt ® 16.05 Gordon Ramsay - A fickó F-fel © 17.05 Kung Fu Panda 17.40 Alko­nyat - Napfogyatkozás ® 20.00 Új csaj ® 20.30 Showder Klub ® 21.30 RTL II Híradó M2 - PETŐFI TV 1 15.15 Claude 15.25 Claude 15.40 Kalandozások Andyvel 15.50 Peppa malac 15.55 Peppa malac 16.05 Mesélj nekem! 16.15 Gyerekversek 16.19 Hetedhét Gyerekhíradó 16.30 Póló 16.35 Póló 16.40 Nagymaci és Cin 16.45 Nagymaci és Cin 16.55 Tabaluga© 17.25 Marci© 17.35 Marci© 17.45 Zazie kisasszony © 18.00 Franklin és barátai 18.25 JoNaLu 18.50 Eperke legújabb kalandjai 19.15 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 19.25 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 19.40 Richard Scarry Tesz-vesz városa 20.05 Kicsi a bors, de erős © 19.40 Tesz-vesz város SUPER TV2 «■■■■■ 9.25 Csapdába csalva ® 9.55 Ve­led is megtörténhet! © 11.00 Csa­ládi Titkok ® 12.05 Jóban Rossz­ban @12.40 Hal a tortán ® 13.45 Édes élet ® 14.55 Irigy Hónaljmi- ngy 16.00 Aktív © 16.30 Tények © 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben ® 17.10 Csapdába csalva © 17.55 Tök állat ® 19.45 Édes élet © 21.00 Herkules legen­dája © 23.05 A szövetség 1.15 Jó­ban Rosszban © 6.40 Jóbarátok© 7.05 Jóbarátok® 7.30 A nagy svindli® 8.15 Doktor House© 9.10 Szivek szállodája© 10.15 Sütimester 11.25 Feketelista© 12.25 Feketelista© 13.20 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 14.20 NCIS - Tengerészeti helyszínelők© 15.20 Castle© 16.20 Castle© 17.20 Sütimester 18.40 Jim szerint a világ © 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Két pasi - meg egy kicsi © 20.05 Két pasi - meg egy kicsi © 20.35 Két pasi - meg egy kicsi© 21.00 Flash-A Villám© 22.00 Flash-A Villám© 22.55 Ádám keresi Évát © 0.00 Lucifer© 1.00 Két pasi - meg egy kicsi© 1.30 A nagy svindli® 2.20 Szívek szállodája © 3.10 Szívek szállodája © 0.00 Lucifer HÍR TV’I 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Civil kaszinó 12.00 Híradó 12.30 Hírvilág 13.00 Reg­geli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 A Munkácsy életút ® 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Főszer­kesztők klubja 17.00 Híradó 17.30 Ázsia 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Riasztás © 21.00 Híradó 21 21.30 Magyaror­szág élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda 23.00 Riasztás ® 7.00 7.15 7.25 7.55 8.30 9.20 10.15 11.35 12.00 12.02 12.35 12.45 12.50 13.25 14.15 15.15 15.55 17.00 18.00 18.30 18.35 19.30 20.30 21.30 22.15 22.20 22.55 Híradó Időjárás-jelentés Srpski Ekran Unser Bildschirm Váratlan utazás © A hegyi doktor© Család-barát Kincsünk a ló Déli harangszó Híradó Időjárás-jelentés Kult+ © Főzni úton-útfélen Mindörökké Gordon© Erdészház Falkenauban © Halálbiztos diagnózis © Charly, majom a családban © Ridikül© Híradó Időjárás-jelentés A hegyi doktor © Maradj talpon! © Önök kérték! Laura rejtélyei © Kenő© A Nagyok © MüpArt classic - Mendelssohn: Paulus-oratórium © 12.50 Főzni úton-útfélen FILM MANIA^UHHi 9.10 9.40 9.50 10.15 10.40 11.15 11.30 13.00 13.20 13.45 14.15 15.35 16.05 16.35 17.00 17.15 17.50 18.20 19.00 20.00 20.30 21.00 21.30 22.30 23.25 4.00-6.00 Privátfilmek újratöltve © 6.20-8.40 Privátfilmek újratölt­ve © 9.00 Teleshop 11.00-12.00 Privátfilmek újratöltve © 12.20 Pri­vátfilmek újratöltve ©12.40 Privát- filmek újratöltve © 13.00 Privátfil- mek újratöltve © 13.20 Jackie, a szépfiú © 15.10 Clifford ® 16.55 Idétlen időkig © 18.50 Hollywoo­di őrjárat © 21.00 Majdnem hí­res ® 23.15 Szellemíró ® 1.30 Singham ® Szeretettel Hollywoodból © Orosz nyelvű hírek Mindentudás Református riportok © Mai hitvallások Angol nyelvű hírek Párhuzamos életrajzok © Híradó Életkor Térkép Család-barát Srpski Ekran Unser Bildschirm Magyar gazda Útravaló Múzeumtúra - Francia módra © Megszabott sorsok© „Azért születtünk a világra, hogy valahol otthon legyünk benne!” © Hogy volt!? Dallamról dallamra Ugye táncolsz még... Híradó Maradj talpon!© Ridikül © Család-barát 21.30 Maradj talpon! 9.00 11.00 13.15 15.05 17.00 19.00 20.55 9.05 Fórum 9.35 Álomsztori 10.25 Csatt 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhír­adó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub ©16.20 Global 3000 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.40 No Comment 18.45 ATV Hír­adó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Friderikusz 22-40 Titkok szigete © dán-svéd-német kalandfilm 2007 80 nap alatt a Föld körül® amerikai-német-ír-angol kalandfilm 2004 A király nevében 2. -Két világ© német-kanadai akciófilm 2011 Titkok könyvtára- A Szent Lándzsa küldetés © amerikai-német kalandfilm 2004 Bíbor folyók © francia krimi 2000 A titkok könyvtára 2.-A visszatérés Salamon kincséhez® amerikai kalandfilm 2006 A titánok haragja® amerikai kalandfilm 2012 R.: Jonathan Liebesman Sz.: Sam Worthington, Liam Neeson, Ralph Fiennes, Bill Nighy, Rosamund Pike Nincs kegyelem ® amerikai akcióthriller 1986 20.55 Titánok haragja 9.25 UEFA Euro 2016 - Irány az Eb! 10.25 Magazin 11.25 Kosárlab­da bajnokság - összefoglaló 12.15 Magazin 12.45 Sport7fő 14.20 Ké­zilabda bajnokság - összefogla­ló 15.30 Múlt és jelen egy időben 15.55 Magazin 16.30 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.45 Maga­zin 17.15 Összefoglaló a nap ese­ményeiből 17.30 Futsal labdarú­gó mérkőzés 20.05 Összefoglaló a nap eseményeiből 20.15 Fradi Tv 9.00 Póker WPT Series 13 10.00 Labdarúgás Felkészülési mérkőzés, Nantes, Franciaország - Kamerun 12.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 13.00 MOB utánpótlás- „ magazin 13.30 Kézilabda BL, férfiak, Final Four, 1. elődöntő, Tauron Kielce - PSG 15.30 Kézilabda BL, férfiak, Final Four, 2. elődöntő, THW Kiel- MVM Veszprém 17.30 Teqball II. Egyetemi Teqball-kupa, 3. rész 17.45 Mai helyzet 18.00 Labdarúgás Felkészülési mérkőzés, Sunderland, Anglia - Ausztrália 20.00 Harmadik félidő Labdarúgó-és kézilabda show-műsor, 1636 20.30 Kézilabda BL, férfiak, Final Four, döntő 11.30 Tündérkonyha © 12.00 Napról napra © 12.15 Napról napra © 12.30 Gordon Ramsay: A nagy szökés © 13.30 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig © 14.00 Jó szakács, rossz sza­kács © 14.30 Ázsiában két keré­ken ® 15.30 Silvia Colloca: Itáli­ából szeretettel © 16.00 Egysze­rűen Nigella © 16.30 Karcsúsító konyha ® 17.00 Justine hétközna­pi finomságai® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents