Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-31 / 126. szám

g MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 31., KEDD Méltó állapotban a hősök mernyei emlékműve Közösségkovácsoló erővel bír a mozgás s a „túlélés” Fiatalok is tesznek ■ i ■ ■ •• / ' / ■ a helyi közösségért MERNYE Megújult az első világ­háború hőseire emlékező kato­naszobor a községben, mely vé­dő lakkréteget is kapott. A fel­újításra azért volt szükség, mert a korabeli öntéstechnológia kez­detlegessége, s az azóta eltelt idő miatt rossz állapotba került az emlékmű. Cser Károlyt 1942 nyarán bíz­ta meg Mernye község képvise- lő-testülete az emlékmű felál­lításának feladatával. A szobor elkészítéséhez szükséges tíz­ezer pengőt Mernye lakosságá­nak önkéntes adakozásából kel­lett előteremteni - a gondozá­si munkálataiba a falu köteles volt bevonni leventéit, s tanuló- ifjúságát. Cser Károly nyolcezer pengőre csökkentette az anyagi nehézségekkel küzdő falu költ­ségeit, mikor 1942 decemberé­ben megkapták az engedélyt a munkálatokra, melyben segít­ségére volt Klozik Károly buda­pesti kőfaragó és vésnök mes­ter, Krausz Ferenc bronz és alu­míniumöntő mester, s Pollák Je­nő, kőfaragó mester. A szobor első leleplezésére 1943. augusz­tus 20-án került sor.- Ezúttal speciális módszer­rel újították fel a szobrot, mely­nek bizonyos munkálatait ön­kéntes alapon, magánszemé­lyek vállalták - mondta Kisfa- lusi András polgármester. - A munka nagy része Nagy Ist­vánhoz, a Dunaújvárosi Egye­tem tanárához és Pávics Attilá­hoz kötődik, aki szlovákiai mű­helyében dolgozott társaival a szobron. Az önkormányzat új teret épített az emlékmű köré, hogy méltó környezetben le­gyen az országosan is egyedül­álló szobor - tette hozzá. Gy. Zs. Tisztelet a hősöknek. Időtállóvá tették az egyedi műemléket Desedai majális a horgászoknak KAPOSFÜRED Családi horgász­majálist rendeztek vasárnap a Desedán. A csónakkikötő­nél kezdődött a megméretés, ahol három kategóriában mér­ték össze ügyességüket a részt­vevők. Úszós és fenekező kategó­riában hirdették meg a halfo­gó versenyt. Rozs Tamás, a Ka­posvári Sporthorgász Egyesü­let titkára elmondta: 10 gyer­mek nevezett be, rajtuk kívül 9 család próbál szerencsét, s 16 felnőtt is indul. Jellemző az ér­deklődésre, hogy az első jelent­kezők már 7 óra körül megér­keztek a kaposfüredi csónak- kikötőhöz. A horgászmajálist főzőver­seny és ügyességi játékok tar­kította. H. M. HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Műsor helyett órát adnak a kábelen ZICS Felháborodottan nyilat­kozott kábeltévé szolgáltató­járól egy zicsi asszony. Farag­óné Király Gariella szerint egy különleges akciót élvez­nek, amelynek az a lényege, hogy kettőt fizet, de egyet sem kap, ugyanis szerinte április 22-étől beszüntették nála az adást. A tévékészülékében egy óra megy, ez látszik kék hát­térben. Ez többnek, mint bosz- szantónak tartja, ugyanis két­szer 2990 forintot fizettek a szolgáltatásért a lakótársával együtt, aki mozgássérült, és egyetlen szórakozása volt a té­vénézés. Az asszony május kö­zepén felkereste a tabi kiren­deltséget, de nem jutottak dű­lőre. Megígérték, hogy szerelőt küldenek neki, de nem ért oda. A hölgy nem tudja, milyen messziről jöhet... Azt állítja, hogy egyoldalú szerződést kö­töttek vele, amelynek a részle­teiről nem volt tudomása. Más lehetősége nincs, ha már meg­elégelte a packázást, hogy szol­gáltatót váltson. K.G. A helyi közösségi és sport­élet felvirágoztatásáért szer­veződtek rendezői csapatba fiatalok és idősebbek - idén tavasszal mutatkoztak be először saját rendezésű ama­tőr túrasportversenyükkel a nagyközönség előtt, melyre somogyi településeken kívül Budapestről s még Hollandi­ából is érkeztek résztvevők. A közös mozgásnak fiatalo­kat megtartó ereje lehet a hétszáz fős településen. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu NÁGOCS - Korábban minden esztendő tavaszán Tar Gábor „hajmeresztő” túrákat szerve­zett, például traktortúrát, ami­kor is több napra felkereked­tünk kistraktorral, mögötte át­alakított lovaskocsival, s földes úton egészen Somogybabod ha­táráig mentünk, ahol pár napot eltöltöttünk - mesélte Barabás Dávid, a nágocsi verseny egyik szervezője. - Ugyanígy emléke­zetes a Sió-túra is, ahol csónak­kal szeltük a csatorna habjait, jól­lehet olykor gyalog vonszoltuk, mert olyan kevés víz volt a folyó­ban. Mostanra többen „felébred­tek” a községben, s olyanok is el­kezdtek mozogni, akik koráb­ban semmilyen sportot sem űz­tek. Olyan versenyt szerettünk volna megalkotni, ahol a résztve­vőknek az izmaik mellett a gon­dolkodásukra is szükségük van - mondta. A „Nágochallenge” verseny neve egy szójáték, magyarra így fordíthatnánk le: nágocsi ki­hívás. A verseny egy, a fantázia szülte történet köré épül, s 35 ki­lométeres túrát jelent a termé­szetben, közben fizikai és szelle­mi feladatok megoldását. - Csa­patmunkával hatékonyabban le­het túljutni az akadályokon - a közösségformáló erő kiváltásá­ra törekedtünk a feladatoknál - mesélte a szervező. - Egy egész napos, akadályokkal teli túra vi­szont próbára teszi a csapatmun­kát, s ez jelenti az igazi kihívást.- A fiatalok sajnos jönnek és mennek, a mobiltelefon mögül többen nem látnak ki - emiatt fontosak az ehhez hasonló törek­vések. Nágocs egykoron a duatlo- nok „fővárosa” volt, a 90-es évek­ben 800 fős duatlonoknak adott otthont. Idővel a nagyobb ren­dezvények kihaltak a faluból - a nemrégiben Nágocsra hozott ke­rékpárfordító verseny újraéleszt­heti a helyi biciklis kultúrát.- Örvendetes, hogy ma szin­te nem lehet úgy kimenni az utcára Nágocson, hogy ne ta­lálkozna az ember egy-egy kerékpárossal vagy futó­val - mondta Barabás Dávid. A mozgásformák mellett a Ná­gocsi Baráti Kör amatőr szín­játszásba kezdett, Tabon önál­ló estet adtak nemrégiben telt ház s több mint háromszáz fő előtt. Ajándék Istentől: hittel elmondott Imádságok Lelkészbeiktatás Lábodon LÁBOD Megajándékozott embe­rek vagyunk, mutassuk fel ezt a csodálatos ajándékot, hirdes­sük és ne szégyelljük az evan­géliumot. Olyan korban élünk, amelyben védeni kell Krisz­tus ügyét, és ebben a szolgá­latban ne legyünk se tétlenek, se terméketlenek. Éljünk ez­zel az ajándékkal a mindenna­pokban, ábrázolódjék ki ben­nünk a Krisztus, elsősorban a hit és a testvéri szeretet által. E gondolatok Steinbach József dunántúli püspök igehirdeté­sében hangzottak el Andrási Károlyné Tóth Franciska beik­tatásáért tartott hálaadó isten­tiszteleten a lábodi református templomban. Nagy Csaba so­mogyi esperes iktatta be tisz­tébe a Lábod-Hosszúfalu-Gör- geteg-Rinyaszentkirály gyüle­kezeti társulás megválasztott lelkipásztorát. A szolgatár­sak áldáskívánása után Tóth Franciska arról az igéről tett bizonyságot, amely élete fon­tos pontjait meghatározta. „És mindazt, amit imádságban hit­tel kértek, megkapjátok” ígére­ten keresztül győződött meg Is­ten szeretetéről.- Először engem kellett át­formálnia, hogy az Ő Lelke át­járjon - mondta. - Hol gyerme­kért, hol békességért, hol erő­ért, hol gyógyulásért fordul­tam Hozzá, és ajándékként megadta ezeket mind. Aján­dék számunkra ez a szolgála­ti hely is, ahova 2013 októbe­rében kerültem családommal. Bőséges ajándékot kaphattok ti is az Istentől; csak kérjétek, mert van rá ígéret, hogy meg­kapjátok. Az ünnepi presbiteri gyűlé­sen szívből jövő-szívhez szó­ló köszöntések hangzottak el a beiktatott lelkésznő felé egyhá­zi tisztségviselők, világi veze­tők részéről. Az előző gyüleke­zetéből, Kiskunlacházáról ér­kezett Galambos Lajos, gond­nok méltató s buzdító szava­kat mondott, míg a magyarló­nai (erdélyi) testvérgyülekezet jókívánságait, Máté János pré­dikátor tolmácsolta.- Hangozzék e megszentelt hajlékban a megváltás öröm­üzenete, találjon megértő fü­lekre, befogadó lelkekre. Hogy minél többen legyenek része­sei az igéből áradó kegyelem­nek - hangsúlyozta Huszár Pál, egyházkerületi főgondnok. Gamos Adrienn

Next

/
Thumbnails
Contents