Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-31 / 126. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 31., KEDD FELÜTÉS Kockázat Egy patkányokon végzett amerikai kutatás szerint a mobiltelefon-sugárzása nö­veli az agydaganat kialaku­lásának esélyét. Mindenki megnyugtatására azonban az is kiderült, a mobilsugár­zás nem olyan rákkeltő, mint a marhahús-fogyasztás. mekkora a kockázat, ha valaki a vadas marha közben telefonál? A. V. Lombosodott az életfa KAPOSVA Újabb 121 rézle­vélke került fel a városlige­ti életfára hétfőn délelőtt. A második életfán így már több mint 1600 név szerepel, míg az első 2120 névvel telt be még 2Qll-ben. Kaposvár 2002-ben indította útjára a hagyományt, akkor még fát ültettek a városban született kisgyermekeknek. Az erre szánt terület azonban hamar elfogyott, ezért a megyeszék­hely 2006-ban állítatta az első életfát a városligetben. Gera Katalin alkotásain ma már több mint 3700 kisgyer­mek neve szerepel. M. K. Nevelőszülők főztek gyerekekkel Háromszázötven gyermek és nevelőszülő szó­rakozott együtt Bolháson. Huberné Tömör Éva, a So­mogy Megyei Gyermekvé­delmi Igazgatóság igazga­tója elmondta: minél több helyre szervezik rendezvé­nyeiket, hogy megismerhes­sék a látnivalókban gazdag Somogy kincseit. Sok lehe­tőséget biztosítottak a kü­lönféle játékoknak, ebédet pedig közösen főztek, kon- dérokban. C. A. Közös ebéd a gyereknapon BALATONBERÉNY Légvár, trambulin, tűzoltóautó, kéz­művesjátszóház, arcfestés várta a gyerekeket a hétvé­gi gyereknapon. A szervezők ezen kívül közös ebéddel lep­ték meg a vendégeket. A. V. Vonattal irtják a gazt a síneknél BALATONSZENTGYORGY Vo­nattal irtja a gyomot az el­következő időszakban a Máv a somogyi pályaszaka­szokon. A szakaszos gaz- talanításra a Kaposvár-Fo- nyód, illetve a Balatonszár- szó-Balatonszentgyörgy kö­zötti szakaszokon kerül sor. A kezelt területen legeltetni, onnan származó takarmány­nyal tizennégy napon belül etetni tilos! A. V. A vegyészmérnök szerint csak referenciákkal rendelkező üzemet szabad a városba engedni Ne Kaposváron kísérletezzenek! Falussy Lajos Okleveles vegyészmérnök, müanyagfeldolgozó szakmér­nök. 1985-ben doktorált a Buda­pesti Műszaki Egyetemen, 2010- ben elnyerte az Év felta­lálója dijat. 2011- ben és 2014-ben meg­kapta a Somogy Innovációjá­ért Díjat. ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR - Hogyhogy mégis ki­lép a nagy nyilvánosság elé?- Annyi minden napvilá­got látott az ügyben, hogy úgy éreztem, meg kell szólalnom- felelte Falussy Lajos. - Már csak azért is, mert ha nem té­vedek, én voltam az első, aki felhívta a figyelmet azon ve­szélyekre, várható problémák­ra, amelyek egy ilyen, tájba és gazdasági környezetbe nem il­lő beruházás megvalósítása esetén a városra és a környé­kére várnak. És ezzel kapcso­latban azóta rengeteg valótlan­ság látott napvilágot. Ott vol­tam például a Homatech egyet­len kaposvári lakossági fóru­mán a Kinizsi iskolában, ám csak mint hallgatóság, szán­dékosan nem szóltam hozzá semmihez. Aztán néztem bizo­nyos híradásokat az esemény­ről, s kapkodtam a fejem: mi­lyen szintű a félretájékoztatás.- A Homatech vezetői szerint politikai hisztériakeltés zaj­lott, emiatt be is szüntették az ilyesfajta fórumokat.- Kaposváriak voltak ott a Ki­nizsiben, háziasszonyok szól­tak hozzá, vagy éppen egy öt­gyerekes anyuka. Senkin nem láttam pártfogókat, az pedig, ugye, nincs ráírva az emberek­re, melyik oldalhoz tartoznak. Csak kíváncsiak voltak, mi vár­ható a beruházástól. Mert az át­lagemberek erről igazából sem­mit sem tudnak. Tájékozód­tam a szűkebb pátriámban, Kaposfüreden is, de itt sem jobb a helyzet. A legalapvetőbb infor­mációkat sem kapják meg.- Például, hogy égetés-e a pi- rolízis?- Akár. Amúgy termikus degradáció.- Egy másfél éves FM-rendelet szerint égetésnek minősül.- És ez egyértelműsíti a helyzetet, innentől lehet ta­gadni, de ha oda sorolják, ak­kor az. Ám érdekesebb ennél, milyen hőfokon zajlik. Mert a 650 fokon, amit a Homatech ál­lít, felszabadulnak a gumiban a gyorsító vegyületek, melyek leginkább a növényvédő sze­rekhez hasonlatosak, s ennek azért akadnak kockázatai. Falussy Lajos nem érti, miért van egyáltalán szükség egy ilyen vegyiüzemre Kaposváron- Mint a pirolízisnek általában.- Nem is értem, miért van szükség az üzemre. Nekem ugyan a műanyag a szakterü­letem, de Palotás László, aki az egyik legismertebb gumiipari szakember idehaza, a legfris­sebb tanulmányában állítja: ma Magyarországon 150 ezer tonnányi gumihulladék fel­dolgozására alkalmas kapaci­tás létezik. A keletkező hulla­dékot pedig 35-70 ezer tonná­ra teszik.- Ez alapján a kaposvári beru­házás felesleges.- Jelen állás szerint a meg­lévő cégek is lefedik a piacot. Alapanyagszinten is. Vagy­is ha a Homatech biztosítani akarná az üzeme folyamatos működését, gumiabroncs-hul­ladékot kellene importálnia. És akkor mi leszünk Európa sze­méttelepe?- Mégis kiemelt állami beruhá­zássá minősítették a projektet.- Számomra ez minden logi­kát nélkülöz. Hiszen a döntés­hozók sem tudhatnak többet az üzemről. Az pedig legalább­is érdekes, hogy az Akadémia kutatóintézetének véleményét környezeti hatástanulmány­ként értékelik. Mert hatásta­nulmányból már láttam néhá­nyat a pályafutásom során, de egyik sem ilyen volt... Sokkal egyszerűbb lenne, ha tudnánk, olyan üzem épül Kaposváron, mint a dunaszerdahelyi. De a Homatech szerint új technoló­giát alkalmaznak majd.- Amiről a szakvélemény meg­jegyzi: az üzem esetleges egész­ség- és környezetkárosító ha­tása a bemutatott technológiai rendszerből nem vezethető le.- És ez nem azt jelenti, hogy nem is lesznek káros hatások!- A Homatech úgy értelmezi.- A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha minden­ki egyetért, én nem ellenzem...- János esztergomi érsek a Bánk bánban.- Pontosan. És mindenki úgy érti, ahogy akarja... Vi­szont azt az MTA kutatóintéze­te is leírja, hogy korom, koksz és szennyvíz keletkezik. Ezek pedig rákkeltők, vagy rákkeltő anyagokat tartalmaznak.- A beruházó szerint a zárt rendszer miatt semmi sem ke­rülhet ki az üzemből.- És a szállítás során?- Szerintük az is zárt rendsze­rű lesz.- Én is olvastam, a keletke­ző, nagyjából 11 ezer tonna kor­mot vizesen viszik majd el. Rá­adásul szerintem csak vasúton szabadna elvinni, a Homatech viszont kizárólag kamionok­ról beszél. Cseppet sem mellé­kesen, ezeket az anyagokat tá­rolni is kell. Visszatérve a szál­lításra: elszóródás nélkül lehe­tetlenség. Illetve elvileg lehet, de én még nem tapasztaltam. S ha csak fél százalék elszóró- dással számolok, az 50-60 ton­na korom. Tele rákkeltő kompo­nensekkel. Körül kellene nézni Dunaszerdahelyen, hogy ott milyen állapotok uralkodnak.- Állítólag itt minden más lesz. Újabb és modernebb.- Normális véleményt csak működő üzemről lehet adni. Azt hiszem, elvárható, a város­ban csak olyan beruházás való­sulhasson meg, melynél létezik működő referencia. Csak terv­szinten létező dolgokról állíta­ni, hogy tökéletes és nincs ká­ros hatása!? Szóval, ha lehet, ne Kaposváron kísérletezzenek!- A cég szerint a feldolgozó semmivel sem veszélyesebb, mint például a cukorgyár.- Ez körülbelül annyira igaz, minthogy a keletkező olaj koz­metikai olaj minőségű... Meg lehet próbálni bagatellizálni a kérdést, de tudomásul kell ven­ni: ez egy vegyiüzem! És ilyen eddig nem volt Kaposváron.- Ami nem feltétlenül baj...- Csak olyan gyárat szabad­na beengedni, mely bizonyítot­tan minden szempontból ve­szélytelen. Amúgy kíváncsi lennék, mit szólnak hozzá a he­lyi nagy élelmiszeripari cégek? Mert ez azért okozhat gondot számukra. Másrészt - és már csak ezért sem értem, hogy ki­emelt kormányzati projekt lett a beruházás - meg kellene vizs­gálni a termék oldalt: mert a fel­használási területük igencsak behatárolt. Bartha László pro­fesszor szerint például az így keletkezett koromban annyi a vas, hogy gumiipari alapanyag­nak nem jó. Jelen állás szerint a keletkező anyagok csak ener­giatermelésre megfelelőek. ^ Azaz elégetik őket. ­- Pontosan. Vagyis csak el­tolják a folyamatokat. Mert ennyi erővel egyből el lehet­ne égetni a gumit. Csendben mondom, Bátonyterenyén egy 10 ezer tonna kapacitású pi- rolízises gumifeldolgozó egy éve áll, mert nem tudják elad­ni a termékeiket... Ha viszont a Homatechnek van vevőköre, nevezze meg a cégeket. Nyi­latkozzon a Mól, hogy kell ne­ki az így keletkezett kaposvá­ri olaj! Kollégám szerint bizto­san nem... És azt sem árt meg­jegyezni: ez az államilag ki­emelt beruházás alapanyago­kat állít elő, noha éppen az len­ne a cél, hogy minél nagyobb hozzáadott értékű terméket gyártson egy üzem. Főleg Ka­posváron, mely az elmúlt ne­gyedszázad során komoly erő­feszítéseket tett, hogy kiérde­melje a „zöld város” titulust. Ezt nem lenne szabad odadob­ni egy ilyen üzemért. Ezért is érthetetlen, miért döntött a gu­mifeldolgozó támogatása mel­lett a képviselő-testület kor­mánypárti része. Főleg ilyen lóhalálában... A Magyar Államkincstár összesítette az intézmények tartozását Az egyetem és a kórház áll legrosszabbul Somogybán ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A Nagyatádi Kórház­ban 288 millióról 310 millió­val, a siófokiban 375-ről 376 millióval lett több a tartozás. A Somogy Megyei Kor­mányhivatal nem tudott lefa­ragni tartozásaiból, egy hó­nap alatt 612-ről 624 millió­ra nőtt, ezzel a Bács megyei után a második legmagasabb összegű tartozása a somogyi- • nak van. Nőtt a szociális ott­honok tartozásállománya is, a legmagasabb a Gondvise­lés otthoné, tizenháromról 34 millióra nőt egy hónap alatt. A Kaposvári Szakképzési Centrum egyről négy milli­óra növelte tartozását. Sike­rült viszont lefaragnia a Ka­posvári Törvényszéknek tar­tozásából, 13-ról kilenc-milli- óra, a Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányságnak 39-ről 32-re, a Somogy Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgató­ságnak kilencről hétre, a So­mogy Megyei Gyermekvédel­mi Központnak pedig 36-ról 33-ra csökkent a tartozása. A költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállo­mány április 30-án összesen 69,3 milliárd forint volt az or­szágban, a tartozásállomány a március 31-i állapothoz ké­pest három milliárddal nőtt. Márkus Kata Lombsátrak az úrnapi körmenetre KÉTHELY Már szombaton elkez­dődtek az úrnapi előkészületek, az egyházközség férfi tagjai zöld ágakból készült, a négy ég­táj felé tájolt sátrakat állítottak fel a templomkertben, melyek aztán vasárnap kora reggel bo­rultak virágdíszbe. A szentmi­se után kezdődött a körmenet: az oltáriszentséget baldachin alatt Németh József atya vitte, ministránsok és virágszirmot szóró lányok, valamint a hívek kíséretében. A. V.

Next

/
Thumbnails
Contents