Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-29 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 19. szám
2 KÖZÉLET 2016. MÁJUS 29., VASARNAP Üzemanyaghiány jöhet az Európa-bajnokság alatt Lebénul Franciaország? HÍREK Meggyilkoltak egy 61 éves nőt SZAMOSSÁLYI Családtagja talált rá szamossályi lakásában egy 61 éves nő holttestére szombaton délelőtt. A helyszíni szemle és az azt követő vizsgálatok alapján az asszony halálát idegenkezűség okozta, ezért a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés gyanújával ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. Higannyal szennyezett halak Higannyal szennyezett vietnámi eredetű kard- halsteaket vonnak ki a forgalomból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton. Az egykilós kiszerelésű fagyasztott terméket Seaboy márkanéven forgalmazzák. A hivatal azt kéri a vásárlóktól, hogy a termékeket ne fogyasszák el. A higany a vesét és a központi idegrendszert károsíthatja. Összedőlt a tiszalöki juhhodály TíSZALÖK Mintegy háromszáz állhtra dőlt rá egy juhhodály Ti- szalökön szombaton. A közlemény szerint a gazdasági épületben tartott háromszáz állat közül több a romok alatt rekedt, mentésüket megkezdték a tiszavasvári, hajdúnánási és nyíregyházi tűzoltók. Az eddig még nem tisztázott okból ösz- szeomlott hodályban emberek nem sérültek meg. Orosz és osztrák embercsempészek BUDAPEST Elfogtak két osztrák és egy orosz állampolgárt éjszaka az Ml-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán a rendőrök. A három külföldi tizenöt embert akart átcsempészni Ausztriába. Az Ml-es autópályán, Lé- bénynél állítottak meg két osztrák és egy orosz rendszámú gépkocsit éjjel, valamivel két óra előtt. A járművekben a sofőrökön kívül tizenhárom szíriai, valamint egy-egy iráni és iraki állampolgár utazott. A rendőrök megállapították, hogy a sofőrök menekültügyi eljárás alatt álló, a schenge- ni tagállamokba belépéshez szükséges okmányokkal nem rendelkező embereket akartak külföldre juttatni. Tovább nőhet az elégedetlenség a munkajogi törvénytervezetet miatt a héten Franciaországban, mivel kedden a sztrájkba lépnének a vasutasok, a párizsi metró dolgozói és a légiirányítók. Igaz az üzemanyagellátás javult, miután a rendőrség felszabadította a benzinraktárakat. A kérdés azonban az: lesz-e elég üzemanyag a labdarú- gó-Európa-bajnokság alatt. VR-összeállítás PÁRIZS Már csak 12 nap, és megkezdődik a franciaországi lab- darúgó-Európa-bajnokság, ám a szervezők és a kormány is izgulhat, hogyan értékeli majd azt a kontinens. Az országban ugyanis immár két hónapja tart az elégedetlenség, s a munkajogi törvénytervezetet miatt - a szak- szervezetek szerint a jövőben ezzel a munkaadók könnyebben válhatnának meg dolgozóiktól- újabb nagyszabású tiltakozásokat terveznek. Az érdekvédők arra is készek, hogy az országot az Eb idejére lebénítsák. Az országban egymás érik a tüntetések, a nagyobb városoknál az elégedetlen dolgozók közé vegyült fiatalok gyakran a rendőrséggel is összecsapnak. Leginkább azonban az üzemanyaghiány szembeötlő. Az országban a hét közepén még minden harmadik benzinkútnál ellátási nehézségek voltak, vagyis mintegy 4000-4500 kúton nem lehetett tankolni. Bár az ország nyolc olajfinomítójából hatban tegnap is tartott a teljes vagy részleges sztrájk, az üres kutak száma a korábbinak a felére csökkent, mert a rendőrség feloldotta az üzemanyagraktárak blokádját. A súlyos helyzet miatt Manuel Valis francia miniszterelnök tegnap fogadta a törvénytervezetet ellenző olajipari és közlekedési szektor képviselőit az ellátási nehézségek megvitatására. Az ezt Világméretű Zika-járványtól tartanak neves kutatók és orvosok, ezért azt kérték nyílt levelükben, hogy Brazília halassza el a riói olimpiát, vagy azt máshol rendezzék. De az Egészségügyi Világszervezet szerint erre semmi szükség. A döntés ellentmond annak, hogy a szervezet februárban szükségállapotot hirdetett. A tudósok amiatt nyugtalanok, mert az országban aggasztóan követő tájékoztatás szerint azonban „a helyzet javult, de a válság végéről még nem lehet beszélni”. A kormány ugyanis nem akarja visszavonni a tervezetet. Olyany- nyira nem, hogy Valis az egyik interjúban ki is fejtette: a tiltakozási hullám véleménye szerint hamarosan ki fog fulladni. „Az ajtóm mindig nyitva áll. De amikor egy szöveget megvitattunk, a szociális partnerekmagas a Zika-vírussal fertőzöttek száma, Rióban 26 ezren betegedtek meg, s ÍOO ezer lakosra 157 eset jut. Mivel a városba félmillió turistát várnak, a szakértők szerint ők megfertőződhetnek az újszülötteknél kisfejűsé- get, felnőtteknél ritkán idegrendszeri károsodást okozó kórral. Ez esetben pedig behurcolhatják hazájukba a betegséget, akár világméretű járványt okozva ezzel. kel megállapodtunk, elfogadta a nemzetgyűlés, úgy tekintem, hogy az én felelősségem azt végigvinni” - mondta a miniszterelnök. „Nem hiszem, hogy a megmozdulás szélesedni fog” - tette hozzá. Ebben a politikusnak nem valószínű, hogy igaza lesz. Keddre a vasutasok, a párizsi metró dolgozói és a légiirányítók hirdettek munkabeszüntetést. Emellett a 700 ezer tagot számláló CGT szakszervezet még pénteken sztrájkra szólította fel a munka- vállalókat. Bejelentették, hogy az elmúlt két hónapban nyolc tiltakozónapja után június 24-re meghirdetik a kilencediket is, hatalmas párizsi tüntetéssel. A feszült helyzet gyengíti Francois Hollandé baloldali államfőt és a kormányzatot. Ezért 56 szocialista képviselő levelet is írt a köztársasági elnöknek, hogy még nem késő újragondolni a vitatott munkajogi reformot, amelyet az ország többsége nem támogat. Kovács Zoltán 23 milliót kaphatott Sorostól MAGYARORSZÁG Mai árfolyamon összesen 23 millió forinttal támogathatta Soros György Kovács Zoltán kormányszóvivő tanulmányait a Magyar Nemzet számításai szerint. Mint ismert: Sorost azzal vádolják fi- deszes politikusok, hogy pénzével befolyásolja a magyar belpolitikát. Ezért került az érdeklődés homlokterébe, hogy egykor több fideszes politikus a magyar-amerikai üzletember támogatásával tanult külföldön. A kormányfő a héten ezért állítólag azt üzente Lázár lános miniszterrel: ha Soros visszakéri amit a Meszeseknek adott, akkor kell fizetniük kell. Kovács Zoltán a csütörtöki kormányinfón nem árulta el, hogy Soros mennyivel támogatta, pedig a kormányszóvivő doktori képzését a Soros-pénzből működő Közép-európai Egyetemen (CEU) töltötte, és egy egyéves előkészítőn is részt vett. A Magyar Nemzet szerint ennek összértéke 18 millió forint. Kovács egy évet az Oxford Egyetem Queen’s College elitkollégiumában töltött, ami lakhatással és tandíjjal együtt mai forintáron 5 millióba került. Szócsata a Jobbik és Fidesz között is a „Soros-ügyben”. Szombaton a „Soros-ügyben” a lobbik is megszólalt. Gyöngyösi Márton, a párt ország- gyűlési képviselője arról beszélt, hogy méltánytalan a követelés, hogy a Fidesz politikusai fizessék vissza a támogatást, mert a Fidesz az elmúlt években megszolgálta ezt, hiszen Soros György célkitűzéseit támogatta. Elmondta: a lobbik a három éve benyújtott határozati javaslatát újra benyújtják, amelyben kezdeményezik a Magyarországon külföldi támogatással működő nem kormányzati szervezetek (NGO) teljes átvilágítását. A Fidesz szerint a lobbik mindig feladja az elveit, ha pénzről van szó, és azzal vádol másokat, amit ő követ el. Szerintük a lobbik Európa legnagyobb korrupciós botrányában érintett, pénzért hátat fordított a saját embereinek,és a pártvezetés offshore cégekben érdekelt üzletemberekre bízza a párt vagyonát. VR Szópárbajban Putyin és a roman külügy BUKAREST A régió biztonsága elleni fenyegetésként értelmezhető az, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök válaszlépéseket helyezett kilátásba az amerikai rakétapajzs elemeinek Romániába telepítésére - hangsúlyozta szombati közleményében a bukaresti külügyminisztérium, ismételten hangsúlyozva ez utóbbi lépésnek a védelmi jellegét. A román külügyi tárca az orosz elnök előző napi, athéni látogatásán tett kijelentéseire reagált. Putyin a dél-romániai Deveselun május 12-én felavatott amerikai rakétavédelmi ütegre utalva azt állította: Oroszország válaszlépésekre kényszerül mind Románia, mind - a rakétapajzs kiépítéséhez most csatlakozó - Lengyel- ország esetében. „Ha tegnap abban a romániai térségben az embereknek még fogalmuk sem volt, mit jelent célponttá válni, mától arra kényszerülünk, hogy bizonyos lépéseket tegyünk védelmünk érdekében” - idézte Putyint a román sajtó. A bukaresti külügyminisztérium meglepetésének adott hangot az orosz elnöknek a „valóságtól eltekintő” álláspontja miatt. A román külügyminisztérium ismét leszögezte, hogy ez a rendszer nem irányul az Orosz Föderáció vagy más állam ellen. VR Gyereknap vasúton BUDA’ Egy fiú mutatja a vonatot ábrázoló kártyáját a budai hegyvidék kirándulóhelyeit összekötő Gyermekvasúton. Gyereknap alkalmából a hétvégén ingyen utazhatnak a kicsik a világ leghosszabb olyan vonalán (11,7 kilométer) amelyen a szolgálatot gyermekek látják el. Tucatnyi sérült a villámcsapásban PÁRIZS Villámcsapás következtében legalább nyolc gyerek és három felnőtt megsérült egy párizsi parkban, közülük hatan súlyosan. „Jelenleg tizenegy sérült van, sajnos nyolc gyerekről és három felnőttről van szó, aki kísérte a kicsiket” - mondta Vincent Baladi, Párizs VIII. kerülté- nek alpolgármestere. „Hat gyerek sürgős ellátásra szorul, de reméljük felépülnek” - tette hozzá. A sérültek égési sérüléseket szenvedtek. A baleset akkor történt, amikor vihar csapott le a francia fővárosra. A gyerekek kísérőjükkel együtt egy fa alá menekültek, de a villám belecsapott. . A helyszínre érkező tűzoltók szerint a gyerekek nem a kidőlt fától sérültek meg, ahogy az először gondolni lehetett. Az egyik gyereket, akinek megállt a szíve, egy szabadnapos tűzoltó élesztett újra. A meteorológiai szolgálat több francia régióban is heves viharokat jelzett előre, de ezek között nem szerepelt a párizsi régió, ezért nagyon sokan tartózkodtak az utcákon és a parkokban. Lapzártánkkor érkezett a hír, hogy hasonló baleset történt Németországban is. Ott egy focipályán vágott be a villám, és 35-en sérültek meg, hárman súlyosan. VR Nem halasztják el az olimpiát ||A tiltakozók köz^együlHiatalo!^ JJöswe^saptak a rohamrenclorokkel is 0 | A tüntetők szerint a tervezett B I jogszabályváltoztatásokkal ■ Ikönnyebb lenneelbocsátniS | a cégeknek a dolgozókat B