Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-24 / 120. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 24., KEDD FELÜTÉS Benzinkasza A múlt pénteki kilenc forint után a benzin árát újabb hat, a gázolajét öt forinttal emeli a magyar olajtársaság. Ezzel előbbi átlagára 346, a dízelé pedig 340 forintra nő. FEBRUÁRBAN még három­száz alatti literárnak örül­hettek az autósok, azóta kö­zel húsz százalékkal emelke­dett a benzinár. A világpiac ilyen korrekciót nem indokol, így csak arra lehet gondolni: a nyári idegenforgalommal megnövekvő keresleten akar nagyot kaszálni a Mol... A.V. Derű, humor az irodalomban Komoly érdeklő­dés kísérte Mihályfalvi Lász­ló író, tanár irodalmi estjét hétfőn kora este a TIT Iroda­lom Kávéházban. A Táncsics gimnázium egykori igazgatója Derű, humor az irodalomban és a magyar nyelvben cím­mel tartott előadást, melyen felléptek a gimnázium egyko­ri és jelenlegi diákjai. A.V. Kerékpárosbarát település BALATONBERÉNY Tizedik alka­lommal adták át az idén a Ke­rékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely címeket. A nyíregyházi díját­adón az ötvenöt hazai telepü­lés között Balatonberény is el­ismerésben részesült. A falu a saját forrásból épített bicikli- tárolókkal, a Balatoni bringaút fenntartásával, kerékpáros­barát strandjával, s a biciklise­ket kiszolgáló vállalkozásaival érdemelte ki a címet. A. V. A kövérség nemcsak esztétikai probléma, de betegség is Ötből egy gyerek túlsúlyos KAPOSVÁR Szűrővizsgálatok­kal, testzsírszázalék- és testtö- megindex-méréssel, tanácsadás­sal próbáltak segíteni az érintet­teken, a túlsúly ugyanis nem­csak esztétikai kérdés, megany- nyi betegség kialakulásáért fe­lelős: a magas vérnyomás, a cu­korbetegség, a szív- és érrend­szeri problémák vagy mozgás- szervi elváltozások kialakulásá­ban jelentős szerepet játszik, ám a legtöbb érintett csak akkor for­dul orvoshoz, amikor akut pana­szok jelentkeznek. - Hetvenötén vettek részt a délelőtti testzsír­százalék- és testtömegindex-fel- méréseken - mondta Szörényi- né Ványi Gabriella, a kórház prevenciós és egészségfejleszté­si irodájának vezetője -, közülük hatvanötén túlsúlyosnak vagy elhízottnak minősültek. Szeren­csére országosan nem ennyire súlyos a helyzet, de a magyar társadalom fele így is súlyprob­lémákkal küszködik. A vérnyomás- és pulzusmé­rés során is sikerült többeket kiszűrni, még olyanok is fenn­akadtak az ellenőrzésen, akik elvileg gyógyszert szednek.- A hipertóniára nagyon oda kell figyelni, nemhiába neve­zik csendes gyilkosnak, hiszen a legtöbbször csak akkor szem­besül vele a beteg, hogy érintett, amikor panaszokat okoz - ma­gyarázta Szörényiné Ványi Gab­riella. - Mivel a fokozatos vér­nyomás-emelkedéshez hozzá­szokik a szervezet, a legtöbbször csak a nagyobb kilengéseket ér­zékelik a betegek. Negyvenéves kor fölött még akkor is javal­lott az évi ellenőrzés, ha amúgy nincs panasza a páciensnek. Major Andrea, a kórház cse­csemő- és gyermekgyógyászati mátrix osztályának osztályve­zető főorvosa, a rendezvény fő­szervezője szerint a legnagyobb probléma, hogy a túlsúly és az elhízás már egészen kis korban egyre többször jelentkezik.- A mozgásszegény életmód, a nem megfelelő étkezés és a csa­ládok szociális-háttere mind hoz­zájárul, hogy a hazai gyerekek ötödé valamiFfin súlyfelesleget cipel magán - jelentette ki a fő­orvos. - Csak az esetek öt szá­zalékánál találunk hormonális vagy genetikai okot az elhízásra. Ami komoly betegségek ki­alakulásához is vezethet, éppen ezért lehetőség szerint az elhí­zott gyerekek családjában teljes életmódváltásra lenne szükség.- Ez persze igencsak nehéz, hiszen a gyerek számára a szü­lő a példaadó, vagyis az nem megy, hogy csak a gyerek életét akarjuk megváltoztatni, hanem a teljes családnak kell váltania - jelentette ki az osztályvezető fő­orvos. - Egyedül ez komoly kihí- vás, éppen ezért-érdemes orvosi segítséget kérni. Egy kivizsgá- lást követően a tanácsadás mel­lett dietetikus és gyógytornász is bekapcsolódhat az életmód- váltásba. Ám az a baj, az érin­tettek jelentős része nem él a le­hetőségekkel, a szülők legtöbb­ször csak akkor lépnek gyerme­kük ügyében, ha kialakul vala­milyen betegség, illetve pszichi­kai hatások érik külleme mi­att a gyereket, például csúfolják egy közösségben. A. V. Húsz fok a „bűvös” határ: a tavunk lényegesen előbb melegszik fel, mint az Adria Autó a vízben - itt a balatoni szezon A Balatonba merült Hummerre a mai napig emlékszünk, hétfőn újabb autó vett hideg fürdőt Igent kér a polgármester KAPOSVAR-BUDAPEST Még a hónap során szavaz az or­szággyűlés a költségvetés módosításáról, ezen belül a Mbdern Városok program anyagi fedezetéről. A kormány 50 milliárd forintot különít el 13 hazai nagyváros részére különféle fejlesztésekre. Szi­ta Károly, Kaposvár polgár- mestere arra kérte a somo­gyi képviselőket, pártállástól függetlenül szavazzák meg az előterjesztéseket, hogy a be­ruházások minél előbb meg­kezdődhessenek. A. V. Brecht-darabot néztek Egerszegen 8ALAT0NSZENTGY0RGY A sze- csuáni jólélek című Bertolt Brecht és Paul Dessau dara­bot nézték meg hétfőn este a falu színházbérletesei a zala­egerszegi Hevesi Sándor Szín­házban. A település színház­kedvelőit a szokásoknak meg­felelően busz szállította a za­lai megyeszékhelyre. A. V. BALATON A Balaton vizébe haj­tott egy autós hétőre virradóra Siófokon, a Petőfi sétány közelé­ben. A járművet a tűzoltók emel­ték ki a vízből, a sofőr kórházba került, ahonnan hamar ki is en­gedték. Autó a Balatonban - mi ez, ha nem a szezon csalhatat­lan előjele? Hétfőn egyébként a nyarat idéző melegben 18 fokos volt a Balaton vize és 124 centi az átlagvízszintje, ilyen sok víz talán még sosem volt a meder­ben szezoninduláskor. Közel tehát a húsz fokos víz­hőmérséklet, márpedig ha ezt eléri, illetve meghaladja, a rá­következő szombat a Bala­ton napja. Tavaly volt az első ilyen, a strandszezon ünnepé­lyes megnyitása, akkor tíz tele­pülés részvétével. A szervezők remélik, idén jóval több balato­ni város és falu csatlakozik és ünnepli a balatoni összetarto­zást. Kardos Gábortól, a Bala­toni Kör alapító elnökétől tud­juk: a Balaton napjához csat­lakozó települések (a déli par­ton biztosan lesz program Ba- latonbogláron, Balatonmária- fürdőn, Balatonfenyvesen és Fonyódon) strandján pontban délután három órakor tóba- futóversennyel nyitják meg a strandszezont, majd fél négy­kor körbekoccintják a tavat a napokban bemutatott új régi­ós nedűvel, a BalatonBorral. Ezután büféversenyek, gaszt- ropiknik, kreatív fröccs- és fröccskoktél-készítési vetélke­dők lesznek a megújuló bala­toni kínálat, az új strandbiszt- rótrendek bemutatására, vala­mint a gyerekeknek homok­várépítő és papírhajó-verse- nyek, továbbá vízimentő-be­mutatók. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park az iskolák bevo­násával Balaton-ismereti vetél­kedőkkel készül. Ha nem a mostani hétvégén, akkor a következőn. A balato­niak azt üzenik ezzel a meg­mozdulással: a magyar tenger jóval előbb melegszik fel, mint az Adria, előbb lehet fürdeni benne. A húsz fok a „bűvös” határ, persze, már a hétvégén és hét­főn is sokan strandoltak, sőt, akadt, aki már a vizet is „meg­kóstolta”. Fónai Imre Római katonák, fonyódi petyek A Nemzeti Vágta mintájára most először lesz a Balaton vizén Nemzeti Regatta: júni­us 11-12-én Siófokon, amo­lyan nyárindító szabadté­ri fesztivál részeként. A be­nevezett települések csa­patai vitorlásversenyen mé­rik össze tudásukat, a tópar­ton pedig saját nevezetes­ségeikkel, jellegzetes gaszt­ronómiai különlegességek­kel, standokkal mutatkoz­hatnak be. Azt már tudni le­het, hogy Fonyód többek kö­zött tapsos fiútánccal ruk­kol elő, Enying dalos diáko­kat vonultat fel, a pécsi csa­pat tagjai pedig római ka­tonának öltöznek és ókori hangulatot idéző műsort ad­nak. A fonyódi petyek lesz az egyik étekkülönlegesség, de készül majd regattás őz­pörkölt is. A nevezési díjak­ból egymillió forinttal látás­sérült és daganatos gyerme­keket támogat a Balatoni Hajózási Zrt. M|j Fontos problémáról esett szó. |f sok mozgassa! es jj ^vizsgalattal kiegészülve 1 F Már gyerekkorban figyelni kell Major Andrea szerint a szülök jelentős része egyáltalán nem hajlandó tudomásul venni, hogy valami baj van a gyerme­kével, nr'ye* isak egyik oka a szeretet, de legalább annyira szerepet játszin cuwi, uz ön­felmentés.- Pedig nagyon oda keli figyel­ni a gyerekkori elhízásra - ál­lította Major Andrea hiszen míg a kisdedkori, azaz három év alatti túlsúlyosoknak csak negyede küzd felnőtt korbanis túlsúllyal, addig a tinéazserko- ri elhízások négyötöde felnőtt korra is megmarad. Nagy a szülő felelőssége ► Folytatás az 1. oldalról

Next

/
Thumbnails
Contents