Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-23 / 119. szám
10 TETTHELY-TV -MŰSOR 2016. MÁJUS 23., HÉTFŐ HÍREK Gépkatasztrófa: sok a találgatás KAIRO Három perc alatt 7 jelzésjött a tengerbe zuhant egyiptomi Airbusról. A mosdóból, a pilótafülke alól és a robotpilótánál is füstöt mutattak a szenzorok, tüzet nem. Háy György szakértő az Ml-nek azt mondta, ha a gépből a túlnyomás megszökik, mert megsérül a burkolat a gyorsan lecsökkenő nyomás miatta hőmérséklet is lecsökken, és kicsapódik a vízpára. Az érzékelők a párát és a füstöt nem tudják megkülönböztetni. A fekete dobozokat még keresik. MW Pisztollyal játszott ez lett a veszte LOUISIANA Újabb tragédia történt Amerikában: LaPlace városában egy ötéves kislány egy pisztollyal kezdett eljátszani, amikor a fegyver elsült és megsebesítette, s a kórházba szállítás után nem sokkal meghalt. A rendőrség szerint nem tárolták biztonságos helyen a fegyvert. MW Ki kellett lőni az oroszlánokat AGO Egy húszéves chilei férfi meztelenre vetkőzve az oroszlánok közé vetette magát a santiagói állatkertben, épp akkor, amikor a kert tele volt látogatókkal. Öngyilkos akart lenni. Csak úgy tudták kimenteni, hogy az alkalmazottak megölték a két oroszlánt. A súlyos sebesült férfit kórházba vitték, a ruhájában búcsúlevelet is hagyott. MW Robbanómellényben aludt az iszlamista terrorfőnök ■ **■ **■■ ■ ■ ** Felszokott a tetőre, fölrobbantotta magát Saját magával végzett az iszlamista terrorista főnök, aki Törökországban több véres merényletet követett el, illetve adott rá parancsot. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@medaiaworks.hu 6A2JÁNTH* Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet törökországi vezetője, Yunus Durmaz egy rendőrségi rajtaütés során robbantotta fel magát a dél- * kelet-törökországi Gaziantepben erősítették meg a hétvégén a hatóságok. Az épületben 250 kilogramm robbanóanyagot találtak. Yunus Durmaz volt a felelős a tavaly június 5-ei diyarbakiri, a július 20-ai suruci, az október 10-ei ankarai, az idén január 12- ei és március 19-ei isztambuli, valamint a május elsejei gazian- tepi öngyilkos merényletek megszervezéséért, a végrehajtási parancsok kiadásáért. A Vatan című napilap értesülései szerint Durmaz az utóbbi napokban már robbanóövvel a testén aludt, mivel attól tartott, hogy elkapják. Még múlt csütörtökön (munkaszüneti nap volt) este 8-kor észrevette, hogy a terrorelhárítás egységei közelítenek háza felé, ezért felment a tetőre és ott hozta működésbe a bombát. Az akcióban a rendőröknek sikerült élve elfogniuk a testvérét, a szintén IÁ-tag Ha- ci Ali Durmazt. Az épületben volt még felesége és két kisgyermeke is, a ház legalsó szintjén tartózkodtak, ezért menekültek meg. A családtagok, majd DNS-tesztek is megerősítették a személyazonosságot. Durmazék minden hónapban Gaziantep különböző kerületeibe költözve bujkáltak, és senkivel nem érintkeztek. Hírek szerint a városi futballstadion- ban terveztek merényletet. Yunus Durmaz fejére 4 millió líra (400 millió forint), míg a testvérére 1,5 millió líra (150 millió forint) vérdíjat tűztek ki a hatóságok. Az utóbbi négy hónapban az Iszlám Állam több mint 190 feltételezett terroristáját vették őrizetbe Törökországban. Drón végzett Manszúr mollával Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó Mullah Abdul Rauf tálib vezető tegnap megerősítette a hírt, hogy az afgán tá- libok vezetője, Aktár Mohamed Manszúr meghalt. Dróntámadás végzett vele. A támadást Obama elnök jóváhagyta, a drónokat Afganisztán és Pakisztán határvidékén vetették be. A Pentagon magyarázata szerint Manszúr fenyegetést jelentett az afgán és az amerikai erőkre, és a helyi polgári lakosságra, személye pedig gátolta az afgán földön régóta húzódó konfliktus politikai megoldását. Manszúr 2015- ben lett a tálibok vezetője, Omár móllá halála után. Manszúr a helyettese volt; majd több tálib csoport egyesítésével katonai sikereket ért el. Halálával újabb vákuum jöhet létre a tálib vezetésben, erőre kaphatnak az Iszlám Állammal szimpatizálók. Motorosok koncertjén gyilkolt az ámokfutó AUSZTRIA/NENZING Két embert lelőtt, tizenegyet pedig megsebesített egy ámokfutó vasárnap hajnalban a nyugat-ausztriai Nenzingben egy motorosklub koncertjén. Az ámokfutást egy veszekedés előzte meg. A 27 éves férfi hajnali három körül a barátnőjével kapott össze valamin a parkolóban. A szóváltás után magához vette a fegyverét, berohant a sátorba és tüzet nyitott, látszólag válogatás nélkül lőve az emberekre. A vérfürdő végeztével visszament a kocsijához, ahol aztán maga ellen fordította a fegyverét. Még vizsgálják, hogy volt-e egyáltalán fegyverviselési engedélye. A koncerten körülbelül 150 ember lehetett, de nem mindenki tartozott a motorosokhoz. Hajnalban a barátnőjével összeveszett, aztán indult a fegyverért Az oe.24.at hírportál szerint a helyszínre elsőként érkező mentők próbálkoztak újraélesztéssel, de már nem tudták megmenteni a két meglőtt áldozatot. Arról, hogy a többieknek milyen sérüléseik vannak, a hatóságok egyelőre nem szolgáltak részletes információkkal. Nagyon különbözőek a sebeik - mondta Susanne Dilp rendőrségi szóvivő az APA osztrák hír- ügynökségnek. MW TELEVIZIO-MUSOR 2016. MÁJUS 23., HÉTFŐ te o </> o s 4.00 4.30 4.55 5.30 5.55 7.35 8.10 8.45 9.15 10.15 11.55 12.25 12.45 14.00 15.45 16.55 17.25 18.00 18.55 20.00 21.20 21.55 22.50 23.25 0.00 1.00 2.00 2.40 3.20 Fókusz© Pasik© Barátok közt © TopShop Jó reggelt, skacok! ( RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Fókusz© AsztroShow TopShop Street Kitchen © Story Extra© Éjjel-nappal Budapest© Farm© Isten áldjon, Esperanza! © Story Extra® Fókusz© RTL Klub Híradó Farm© Éjjel-nappal Budapest® Barátok közt© Dr. Csont© RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Nyomtalanul © Nyomtalanul © A zöld íjász© Odaát© Gálvölgyi-show® 4.25 5.10 6.10 6.20 9.25 9.30 9.40 10.45 12.00 12.25 12.50 13.50 14.50 15.50 16.55 18.00 19.20 20.35 21.20 23.50 0.00 1.00 1.45 2.05 2.15 3.15 3.55 Gyilkos sorok© Hungerő © Red Carpet-Sztárok testközelben © Mokka© Stahl konyhája © Babapercek © Teleshop Astro-Világ Tények Délben Aktív® Paloma ® Walker, a texasi kopó© Walker, a texasi kopó© Szeretned kell! © Megtört szívek© Tények Drágám, add az életed!® Jóban Rosszban © Pánikszoba © Red Carpet-Sztárok testközelben © Ügyféllista © Tények Este Aktív© Sportos Ezo.TV Elit egység© Kasszasiker® 0.00 Nyomtalanul 2120Párte*a Óránként Híradó és időjárásjelentés 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma déF te után 13.15 Betkor 13.50 Egy Perc Híro i adó 14.15 Itthon vagy! 14.35 Egy Perc (/) Híradó 15.15 Minden tudás 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Kék bolygó 2 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Magyar gazda 17.40 Egy Perc Híradó 17.54 Ma este 18.40 Egy Perc Híradó 19.05 Szemtől szembe 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.45 Egy Perc Híradó 21.25 Egy Perc HíratÉi 10.00 A szerelem foglyai ® 11.00 A bosszú asszonya © 11.55 Lucia - A sors üldözöttje ® 12.50 Segítség, bajban vagyok! ® 13.45 A gyanú árnyékában @14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok közt ® 16.05 Hagyjál főzni! 17.05 Kung Fu Panda 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 A narancsvidék® 19.00 Gte-Tenger- parti gyilkosságok © 20.00 Új csaj ® 20.30 Hagyjál főzni! 21.30 RTL II Híradó 22.00 Showder Klub ® M2 - PETŐFI TV! 16.15 Tehénke mesék 16.20 Tehénke mesék 16.35 Rolie, Polie, Olie 17.00 Gyerekversek 17.05 Hetedhét Gyerekhíradó 17.10 Póló 17.15 Póló 17.25 Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága 17.40 Peppa malac 17.45 Peppa malac 17.50 Kalandozások Andyvel 18.05 Milo 18.10 Milo 18.20 Milo 18.25 Milo 18.35 Traktor Tom 18.45 Traktor Tom 19.00 Eperke legújabb kalandjai 19.25 Nagymaci és Cin 19.30 Nagymaci és Cin 19.40 Csűrcsavarosdi 20.05 Kicsi a bors, de erős© 20.35 Melissa és Joey© 21.00 Én vagyok itt© 22.40 Zűrös szívügyek © 23.30 AzA38Hajó színpadán © 0.25 Római helyszínelők- Árulkodó nyomok® 7.15 Jóbarátok© 7.40 Jóbarátok© 8.05 A nagy svindli© 9.00 Megruházlak!© 10.00 Szívek szállodája© 10.55 Amerikai mesterszakács© 11.55 Feketelista© 12.55 Feketelista© 13.50 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 14.50 NCIS-Tengerészeti helyszínelők® 15.50 Castle© 16.50 Castle© 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.40 Jim szerint a világ© 19.05 Jim szerint a világ® 19.35 Két pasimeg egy kicsi© 20.05 Két pasimeg egy kicsi© 20.35 Két pasimeg egy kicsi© 21.00 Lucifer© 22.00 Ádám keresi Évát ® 23.05 Betörő az albérlőm© 1.15 Négy esküvő© 2.15 Két pasimeg egy kicsi© 2.40 A nagy svindli© 7.00 7.25 7.55 8.30 9.20 10.15 11.30 12.00 12.02 12.35 12.45 12.55 13.25 14.20 15.15 16.10 17.00 18.00 18.30 18.35 19.30 20.30 21.30 22.15 22.20 22.50 23.50 1.25 2.50 Híradó Roma Magazin Domovina Váratlan utazás © A hegyi doktor© Család-barát Mediterraneo© Déli harangszó Híradó Időjárás-jelentés Kult+® Főzni úton-útfélen Mindörökké Gordon© Erdészház Falkenauban © Halálbiztos diagnózis © Charly, majom a családban © Ridikül © Híradó Időjárás-jelentés A hegyi doktor© Maradj talpon!© Kékfény © Hawaii Five-0 © Kenó® Magyar Krónika© Út a háborúba© Casanova visszatér® Csonka Bereg © Életkerék 7.45 Világkikötő© 8.45 Német nyelvű hírek 8.55 Öt kontinens 9.20 Orosz nyelvű hírek 9.30 Summa 9.55 Evangélikus istentisztelet Zajzonból 10.55 Angol nyelvű hírek 11.15 Az aranyfej© 13.00 Híradó 13.20 Médiaklikk 13.40 Öt kontinens 14.10 Rúzs és selyem 14.45 Család-barát 16.00 Roma Magazin 16.30 Domovina 17.10 Itthon vagy! 17.35 Társbérletben a tárgyakkal 18.05 Kulturális világörökségek Japánban 18.30 Természeti világörökségek Japánban 19.00 Hogy volt!? 20.00 Már egyszer tetszett! © 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon!© 22.30 Ridikül© 23.25 Család-barát 9.00 100 millió évvel i.e.® amerikai akciófilm 2008 10.35 Ki a Télapó?© amerikai vígjáték 2000 12.25 Csúcsformában 2. © amerikai-hongkongi akcióvígjáték 2001 14.10 Terminátor3.: A gépek lázadása® amerikai-német-angol akciófilm 2003 16.10 AKarib-tenger kalózai-A Fekete Gyöngy átka© amerikai kalandfilm 2003 19.00 Az utolsó vérig© amerikai akciófilm 2013 21.00 A csontember© amerikai akcióthriller 1999 R.: Phillip Noyce Sz.: Denzel Washington, Angelina Jolié, Queen Latifah, Michael Rooker, Mike McGlone 23.15 Kellékfeleség© amerikai vígjáték 2011 1.25 A halott túlélő© amerikai horror 2009 3.25 100 millió évvel i.e.© amerikai akciófilm 2008 R.: Griff Fürst Sz.: Michael Grass 22.40 Zűrös szívügyek 1 9.00 Megruházlak! 7.55 Több mint Testőr © 8.10 Édes élet ® 9.25 Csapdába csalva ® 9.55 Veled is megtörténhet! ® 11.00 Családi Titkok © 12.05 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán ® 13.45 Édes élet ® 14.55 Irigy Hónaljmirigy 16.00 Aktív ® 16.30 Tények © 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben © 17.10 Csapdába csalva © 17.50 Ő a megoldás © 19.45 Édes élet@21.00X-Men-Az elsők © 23.50 Hannibal © 9.00 Civil kaszinó 10.00 Híradó 11.00 Lelkünk rajta! © 11.30 Európai híradó 12.00 Híradó 12.30 Látótér 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő ® 14.01 Hatániton ® 15.00 Híradó 15.30 Mi lett vele? 16.00 Panaszkönyv 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Főszerkesztők klubja 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Alinda 16.10 Charly, majom a családban 22.30 Ridikül 21.00 A csontember 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve @ 9.00 Teleshop 11.00 Privátfilmek újratöltve ® 11.20 Privátfilmek újratöltve © 11.40 Pri-1 vátfilmek újratöltve © 12.00 Privát- j filmek újratöltve © 12.20 Privátfii- j mek újratöltve ® 12.40 Az idő urai ® 14.40 Birkanyírás © 16.35 Zorro © 18.50 Magyar vándor © 21.00 Bruce Lee: Tomboló ököl © 22.50 Hős © 0.40 A legyőzhetetlen 9.05 Fórum 10.25 KIPA 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Columbo: Rövid szivar © 15.50 700-as klub © 16.20 Kőbánya Híradó 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.40 No Comment 18,45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Csatt 22.35 Híradó - Este 9 9.00 10.00 13.00 13.15 15.45 17.45 18.00 20.00 22.00 22.30 Trash Talk Labdarúgás Bajnokok Ligája-magazin Erősemberek A világ legerősebb embere Labdarúgás Felkészülési mérkőzés, Manchester, Anglia-Törökország Footgolf Csúcs-kupa Labdarúgás FA-kupa, döntő, Crystal Palace - Manchester United Kosárlabda NBA, rájátszás Mai helyzet Kézilabda Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Motor Zaporizzsja - MVM Veszprém Harmadik félidő Labdarúgó- és kézilabda show-műsor, 1635 Kézilabda Rnal Four-előzetes, férfiak Labdarúgás Német Kupa, döntő, Bayern München- Borussia Dortmund 11.25 Női Magyar Labdarúgó Kupa - döntő 13.25 Múlt és jelen egy időben 14.00 Labdarúgó NB II. 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Kézilabda bajnokság - összefoglaló 17.15 Evezős Olimpiai Kvalifikációs Verseny - Lucem 19.00 Magazin 19.30 Sport7fő 20.40 Összefoglaló a nap eseményeiből 20.55 Kosárlabda bajnokság - összefoglaló 21.45 Magazin 22.20 Magazin 22.50 UEFA EURO: The official story 9.00 Pasta Mania © 9.15 Piknik ® 9.30 Piaci Capriccio © 10.00 Főzz egy hétre Rachael Ríty-jel © 10.45 Minden lében kanál © 11.00 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolon- dulásig © 11.30 Tündérkonyha © 12.00 Napról napra © 12.15 Napról napra © 12.30 Fűszerek nyomában © 13.30 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig ® 14.00 Jó szakács, rossz szakács © 14.30 Két éhes tengerész© A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! « Yunus Durmazl ; % wmm Manszúr móllá' 'pP Dróncsapás után ennyi maradt Manszúr autójából »I