Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-23 / 119. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁJUS 23., HÉTFŐ Eladták, mégis lakhatják otthonaikat ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY - Eddig összesen 200 milliárd forint jelzáloghitel-tartozásból fakadó hitelintézeti követelés megfizetése alól mentesültek a hiteladósok - válaszolta az Origónak a NET. - 2015 végéig összesen 82,7 milliárd forintot fordítottak ingatlanvásárlásra, míg az idei évben 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Megkeresésünkre közölték, hogy 2016. április 30-ig összesen 1 440 ingatlan-felajánlás érkezett Somogy megyéből, ebből 154 szándéknyilatkozatot el kellett utasítani, mert vagy az ingatlan műszaki állapotára vonatkozó, vagy a NET programra jogosultságra vonatkozó jogszabályi előírások nem teljesültek. 315 ügy feldolgozása pedig folyamatban van. A 971 somogyi ingatlan megvásárlására összesen 3,3 milliárd forintot költött a NET Zrt. A NET a program indulása óta 2016. április 30-ig összesen több mint 34 ezer ingatlan-felajánlást fogadott be az országban, ebből a törvényi előírásoknak megfelelő szándéknyilatkozatok alapján 23 ezer 400 ingatlannál a megvásárlás pénzügyi rendezése is megtörtént, azaz a 34 ezer felajánlott ingatlanból eddig valamivel több mint 23 ezret tudtak megvenni. Az eszközkezelő közlése szerint 3 ezer kérelmet kellett elutasítaniuk, mert nem feleltek meg a törvényi előírásoknak. Márkus Kata Átlag tízezer a bérleti díj Mint ismert, a kormány az Otthonvédelmi Akcióterv keretében hozta létre 2011 végen a nemzeti eszközkezelőt, hogy az egy olyan programot működtessen, amellyel - a NET honlapja szerint - a jel- záloghitel törlesztés miatt sú lyosan eladósodott, a gazdasági válság miatt kiszolgáltatott helyzetbe került családok lakhatását hosszú távon biztosíthassák. A gyakorlat szerint az eszközkezelő megveszi az adósok ingatlanját az államnak, de egyben biztosítja a bérlés lehetőségét is. A bérlők átlagosan 10 ezer 313 forintot fizetnek bérleti díj kent - közölte az Origó. Felborult egy terepjáró Tarnócánál CSOKONYAVISONTA-SOMOGYTAR- NÓCA Letért az úttestről és felborult egy terepjáró a 68-as főút Csokonyavisonta és Somogy- tarnóca közötti szakaszán szombaton délelőtt. A jármű mentéséhez a barcsi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység kiérkezése előtt a mentők már kiemelték a vezetőt az autóból, és ellátták a sérülését. A tűzoltók áramtalaní- tották a gépkocsit, majd kerekeire állították, amelyből az üzemanyag is szivárgott. A rendőrség vizsgálja, hogy mi okozta a balesetet. K.G. Némely szülő jobb eszköz híján nevelő célzattal ordít a gyerekével Biztos velem van gond... Míg a verést szinte mindenki bántalmazásnak tekinti, a verbális agresszióról és elhanyagolásról megoszlanak a vélemények. Az Ökumenikus Segélyszervezet a nélkülöző és bántalmazott gyermekek megsegítésére irányította a figyelmét. Jeki Gabriella jekigabrieUa@gmail.com SOMOGY Egy nemrég készült, országos reprezentatív kutatás szerint a megkérdezettek 70 százaléka ügy látja, hogy sok, illetve nagyon sok családban fordul elő gyermekbántalmazás. A fizikai bántalmazást egyöntetűen gyermekbántalmazásnak tartják a válaszadók, hiszen a verést csak a válaszolók három százaléka nem tekinti annak, ugyanakkor az érzelmi bántalmazás vagy elhanyagolás esetében már nem ilyen egységes a vélekedés. A gyermek kigúnyolását, megszégyenítését, és az elhanyagolást csak 17, illetve 21 százalék nem tekintette bántalmazásnak. Ha a szülők közötti veszekedés, esetleg verekedés szemtanúja a gyermek, az 22 százalék szerint nem meríti ki a bántalmazás kategóriáját, a szeretet megvonása pedig szintén 22 százaléka szerint nem számít annak.- Fontos tehát felhívni a figyelmet, hogy az érzelmi bántalmazás és az elhanyagolás is veszélyezteti a gyermekeket - mutatott rá Székely Levente, a Kutatópont Kft. kutatási igazgatója, az Ökumenikus Segély- szervezet „Felhőtlen gyermekkor” elnevezésű, tavaszi figyelemfelhívó kampányával kapcsolatban. - Arra is rákérdeztünk, hogy mit tennének a válaszadók, ha tudomásukra jutna, hogy a szomszédjukban rendszeresen bántalmazzák a gyerekeket: a válaszadók 80 százaléka valamilyen aktív beavatkozással segítené a helyzet megoldását, 11 százalékuk viszont tétlen maradna. Az Ökumenikus Segélyszervezet kérdőíves felmérésén 1100 diákot is megkérdezett. A válaszok a kutatókat is meglepték.- A tanulók 16,65 százaléka gondolja úgy, hogy családja nem veszi észre, ha bántja Kevesen ismerik fel, hogy bántalmazni nemcsak ütéssel, hanem durva szavakkal is lehet Felhőtlen gyerekkor Az Ökumenikus Segélyszervezet „Felhőtlen gyermekkor” kampánya a bántalmazott gyermekekért hív összefogásra. Az ehhez kapcsolódó adomány- gyűjtéstől valódi változást remél a szervezet. - Évente több mint 500 bántalmazott gyerek számára tudunk segítséget nyújtani, 1500 hátrányos helyzetű gyermeket támogatunk rendszeresen családok átmeneti otthonain, krízisközpontjain és közösségi programjain keresztül - tájékoztatott Rácsok Balázs, szociális és fejlesztési igazgató. - Célunk, hogy a gyerekek a foglalkozásokon keresztül megismerjenek olyan segítő szakembereket, akik felé bizalmuk van, és el merik mondani nekik a nehézségeiket, segítséget mernek kérni tőlük. A bántalmazott gyerekek számára meg kell adni minden lehetőséget ahhoz, hogy lelki és testi sérüléseik gyógyulhassanak. A Segélyszervezet távlati célja között szerepel egy központ létrehozása is, mely a traumát szenvedett gyerekek rehabilitációjával foglalkozik. Agresszív felnőttekké válhatnak, ha otthon sem találnak nyugalmat Azok a gyermekek, akik úgy nőnek föl. hogy családjukban gyakori az erőszak, nagy esély- lyel maguk is agresszív felnőttekké válnak, hiszen ezt a problémamegoldási formát valami. 23,8 százalékuk volt már szemtanúja a szülők közötti hangos veszekedésnek és fenyegetőzésnek, míg 13,95 százalékuk azt mondta, hogy a szülők sokszor kiabálnak egymással és vele is - hangsúlyozta Senkár Éva pszichológus, a szervezet szakértője. - A válaszoló tanulók 8,28 százaléka azt is látta, ahogy a szülei megütik egymást, ami egy 30 fős osztálynál átlagosan legalább két gyermeket jelent. Majdnem 14 százalék érzi úgy, hogy a szülei nem figyelnek oda rá, nem hallgatják meg. Hajdú Nándor somogyi iskolapszichológus szerint azonsajátították csak el. vagy szo- rongoak lesznek, hiszen még otthon is félniük kellett, nem adatott meg nekik az ottho ni nyugalom. Hajdú Nándor iskolapszichológus hangsúlyoz ban nincs egységes definíció arról, hogy pontosan mit is nevezhetünk családon belüli erőszaknak, és alapvetően az egyes eseteket csoportosíthatjuk aszerint, hogy a családban ki bántalmaz kit: a szülő a gyermeket, a nagyszülőt, a másik szülőt, egyéb családtagot, vagy egyes esetekben a gyermek a szülőt. A bántalmazás módja lehet fizikai vagy verbális, ezeket további kategóriákra oszthatjuk, például a fizikai egyik fajtája a szexuális, a verbálisnak egyik fajtája a lelki bántalmazás.- Munkám során inkább olyan gyermekekkel találkoza: minden családban van nak konfliktusok, ez elkerülhetetlen, de véleménye szerint a legfontosabb az, hogy a gyermek lássa ezeknek a megoldását is. Tudjon róla. hogy amikor zom, akik verbális visszaélés áldozatai lettek; sajnálatos, hogy némely szülő jobb eszköz híján ezt nevelő célzattal alkalmazza - húzta alá a szakember. - A céljukat azonban nem érik el vele, mert nem hatékony módszer, mivel a gyermek megszégyenítése és az, hogy felhívják a figyelmét a hibáira, még nem mutat alternatívát: azaz hogy mit és hogyan kellene inkább csinálnia. Hajdú Nándor tapasztatai szerint a legtöbbször viszont az agresszió kiváltó oka nem is kizárólag a gyermek, hanem valamely egyéb tényező által keltett frusztráció, amely után a gyéra szülők összevesznek, ők is meg tudjak egymással beszélni problémájukat, és nem az agresszió vagy a bántalmazás az egyetlen eszköz, amit ilyen esetekben használni lehet. mek tette csak „az utolsó csepp a pohárban". Úgy látja, az agresszió tanult viselkedés is lehet, amikor az egyén egyszerűen nem ismer más stratégiát az adott probléma megoldására. Szerinte az, hogy a gyermek egy szülők közötti konfliktust hogyan él meg kívülállóként, nagyban függ az életkorától.- Az egészen fiatalok még keveset fognak fel abból, mi is történik körülöttük, a frusztrációt, a rossz hangulatot azonban érzékelik, és érzékenyek . is rá - emeli ki. - A nagyobbak viszont magukat hibáztatják szüleik összetűzése miatt: „biztos velem van gond”. Élő hagyomány: háromszáz gyermek ropta az Együd kulturális központ színpadán Fiatal néptáncosok seregszemléje ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR A szennaiak első, második és harmadik osztályos kisiskolásokkal érkeztek, és mulatságos szüreti gyermek- játékokra fűzték fel a műsoruk, mondta el Czigány Tamás táncpedagógus, aki szerint a gyerekek számára nagy kihívás, hogy az iskolán és a falun kívül más fórumon is megmutathatják tehetségüket. Az Együd Árpád Művészeti Iskola növendékei közül a kisebbek somogyi táncokkal készültek, a nagyobbak nyírségi és sárközi táncokat mutattak be, és az erdélyi, mezőségi anyagból is adtak ízelítőt, tudtuk meg Wilmekné Ifjú hagyományőrzők. Fergeteges táncokat mutattak be a csoportok a vasárnapi gálán Almássy Teodóra néptáncoktatótól. 45 csoport lép fel összesen a megyében, mert Siófokon és Nagyatádon is lesz hasonló bemutató a napokban, közölte Rónai Balázs, a Somogy Megyei Néptánc Szövetség ügyvezetője. Összesen 800-1200 gyermeket is megmozgathat egy ilyen rendezvény a megyében. A csoportok nagy száma mutatja, hogy élő és gazdag hagyománya van a néptáncnak Somogybán, a gyerekek pedig szívből csinálják, tette hozzá. A művészeti iskolásokon kívül más fenntartású csoportok is részt vettek a fiatal néptáncosok seregszemléjén, őket külön értékelték. K. G.