Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-13 / 112. szám

2016. MÁJUS 13., PENTEK SPORT 15 Az erőnlét fontos, ezért Bernd Storck a fizikai felkészítésre helyezi a hangsúlyt Futóverseny az osztrák pályán Május 20-án Elefántcsont­part ellen játszik felkészülé­si mérkőzést a válogatott: a Groupama Arénában rende­zendő meccs 18 órakor kez­dődik. Kérdés, a találkozón kikre számít Bernd Storck. A szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy némileg új csapat léphet pályára, mert azoknak a labdarúgóknak is szeretné megadni a lehető­séget, akik korábban keve­sebb lehetőséghez jutottak. Logikus: a kapitány ponto­san szeretné tudni, kire le­het számítani. Most a fu­tóedzéseké a főszerep az ausztriai edzőtáborban. Borbola Bence kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Célegyenesbe fordult a fel­készülés. Emelkedik ilyenkor a pulzusszám?- Nem vagyok izgulós típus- felelte mosolyogva Bernd Storck szövetségi kapitány. - Lesz dolgunk bőven, és talán természetes, ha nagy vára­kozással nézek a felkészülés elé. Az érdemi munka most kezdődik az osztrák Alpok­ban.- Miért éppen Ausztriába utaz­tak edzőtáborozni?- Egyrészt mert nincs túl messze, másrészt nagyszerű körülmények között készül­hetünk. A legfontosabb, hogy kilépjünk a megszokott kör­nyezetből. Ausztriában me­seszép hotelben lakunk, a pá­lyák is kifogástalanok, de leg­alább olyan fontos, hogy nyu­godt körülmények között dol­gozhatunk, ahol senki sem za­var bennünket. Szóval nem le­het okunk panaszra.- Odakint már a taktikán lesz a hangsúly?- A taktika mellett a fizikai felkészítés is előtérbe kerül. Az utóbbi időszakban sokat teszteltük a labdarúgókat, en­nek alapján mondhatom, van még hova fejlődnünk. Nem­zetközi szinten egy átlagos futballista tíz kilométer fe­lett fut mérkőzésenként. Mit gondol, nálunk ki futott en­nél többet a norvégok elleni pótselejtezőn? Egyedül Nagy Ádám. Tizenkét kilométert Harcol a labdáért, és közben 12 kilométert fut egy mérkőzésen Nagy Ádám (8) tett meg, ráadásul gyorsan, lendületesen. Erre a szintre kell mindenkinek eljutnia, és minél magasabb fordulat­számon kell pörögnie. Nem­zetközi szinten ez alapköve­telmény. Az Európa-bajnoksá- gon négynaponta kell pályára lépnünk, az ellenfelek játéko­sai ehhez hozzá vannak szok­va, a mieink kevésbé.- Mi a mérések pozitív hoza- déka?- Az, hogy fejlődtünk az utóbbi időszakban. Ami a tak­tikát illeti, a védekezésünk rendben volt, nem adtunk te­rületet az ellenfeleknek, de támadásban előre kell lép­nünk. Sokkal több kell az in­tenzív futásokból.- A keretszűkítésnél ez lesz az elsődleges mérce?- Az erőnlét lesz az Eb-sze- replés alfája és ómegája. Kép­ben vagyok, ki milyen fizikai állapotban van, nagy kérdés, a sérültekkel mi lesz az Eu- rópa-bajnokságig. Ki épül fel teljesen és ki az, akire sajnos nem számíthatok. pán május végén tud a rendel­kezésemre állni. Pedig a hét végén megnéztem a játékát, hatvan percet töltött a pályán, tetszett, amit láttam. Fontos lenne, hogy minél hamarabb együtt legyen a keretünk, hi­szen a három csoportellenfél­lel szembeni lemaradásunkat csak így tudjuk ledolgozni.- Mit lehet tudni az ő állapo­tukról?- Elek Ákos néhány napig Telkiben kezeltette magát, és az orvosok azt mondták, há­rom hét is eltelhet, mire fel­épül. Azért titkon reményke­dem benne, hogy gyorsabban rendbe jön. Ákos is velünk tar­tott Ausztriába, kint folytató­dik a gyógykezelése. Németh Krisztián szerdán csatlako­zott hozzánk, míg Nagy Ádám nem lépett pályára a szom­bati kupadöntőn, hála az ég­nek, jó állapotban van, szép lassan visszanyeri a régi ere­jét. Elefántcsontpart ellen ta­lán már bevethető lesz. Némi gondot okozhat, hogy Stieber Zoltánra biztosan osztályozó vár Németországban, ő csu­- Nagy a szakadék?- Mindhárom ország vá­logatottja messze előttünk jár. Nem kell ezt szégyell­ni, Ausztria tíz éve kezdte el az építkezést, mi csupán két esztendővel ezelőtt. Ennek el­lenére azt tapasztalom, a ma­gyar szurkolók meglehető­sen sokat várnak el, tovább­jutást emlegetnek, bravú­ros győzelmeket. Csakhogy az utca emberének tudnia kell, nagyon nehéz cso­port a miénk. A portugálo­kat senkinek sem kell be­mutatni, Izland roppant erős csoportból, Auszt­ria pedig csoportelsőként jutott ki a tornára, a kere­tükből számos játékos fut- ballozik légiósként, erős nyu­gati bajnokságokban. Félreér­tés ne essék, nem arról van szó, hogy félek az ellenfelek­től, hogy ne tudnánk felké­szülni belőlük, de nagyon fon­tos, hogy a földön maradjunk, reálisan gondolkodjunk.- Ezek alapján mire számít­sunk az Eb-n?- Sok múlhat azon, hogy az első csoportmérkőzés, Auszt­ria ellen hogy sikerül. Előtte Németországban lépünk pá­lyára, addigra százszázalé­kos képet kell kapnom min­den kerettag állapotáról, ad­digra mindenkinek csúcs­formában kell lennie. A sike­res rajt sokat lendíthet a csa­paton. Itt hangsúlyoznám, a nyári tornán mindenkire szükségem lesz, a huszon- hármas keret összes tagjá­ra. Franciaország megvaló­sult álom mindannyiunk szá­mára, ennek szellemében kell pályára lépnünk. Első ellenfelünk Ausztria lesz, és valószínűleg pályára léphet náluk egy magyar fiú is Garics György: „Nem vagyok izgulós típus” Akiknek időre van szükségük EB-KERET Némi meglepetést je­lentett, hogy a harmincas bő ke­retben nem kapott helyet Kal­már Zsolt és Mervó Bence. Va­jon Bernd Storck miért döntött a mellőzésük mellett? „Két tehetséges fiatalember­ről van szó, az utánpótlás-vá­logatottból remekül ismerem őket. Az, hogy most kimaradtak a keretből, nem azt jelenti, hogy elvesznek a szemem elől. Mervó Bence fél évig nem lépett pályá­ra, Lengyelországban most sze­rencsére magára talált. Kalmár Zsoltnak nehezebb a dolga, lel­kileg nehéz időszakot él meg, de a jövőben mindkettőjüknek fon­tos szerepe lehet a válogatott­ban. Időre van szükségük.” MW AUSZTRIA Még két felkészülé­si mérkőzés vár első Eb-cso­portellenfelünkre: Ausztria május 31-én Máltával, június 4-én Hollandiával méri össze az erejét. Nyugati szomszédunk lel­kesedését jelzi, hogy a hollan­dok elleni bécsi főpróbára már 35 ezer jegy elkelt elővételben. A népszerű Krone.at oldal fel­vezető sorozattal próbál kedvet csinálni a nyári tornához, és a legutóbbi részében a második Európa-bajnoki szereplésére készülő Garics Györgyöt, azaz „Gyurit” látogatta meg Darms- tadtban. „Nem vagyok izgulós típus, inkább kíváncsisággal vá­Két kézzel kapnák el, ám Garics György remekül szabadul rom az Eb-t - mondta a ma­gyarból lett osztrák hátvéd. - A 2008-as torna más történet, hiszen a társrendező jogán ve­hettünk rajta részt, saját kö­zönségünk előtt játszottunk. Ezúttal magunknak köszön­hetjük a kijutást, megharcol­tunk érte. Igyekszünk jól fel­készülni a mérkőzésekre, és a lehető legtöbbet kihozni a sze­replésből.” A sorozat készítői korábban a Haladás kapusát, a 101-sze- res válogatott Király Gábort is felkeresték, aki a kérdés­re, mondjon egy osztrák lab­darúgót, nyomban a szombat- helyi születésű Garics nevét említette. „Labdaszedő voltam, ami­kor ő már a felnőttcsapatban védett - emlékezett az oszt­rákok magyar származású hátvédje a szombathelyi há­lóőrre. - Amikor elkerültem Ausztriába, megszakadt a kapcsolatunk. A futball saj­nos ilyen, nem csupán össze­hozza az embereket, olykor el is választja őket egymástól. A sors útjai kifürkészhetetle- nek, hol erre, hol meg arra ve­zetnek. Most azonban az Eu- rópa-bajnokságon újból talál­kozunk, furcsa is lesz, hogy éppen egymás ellen játszunk, de nagyon várom már, hogy végre viszontlássuk újra egy­mást.” V. G. w |pi i B< rnd Storck g J a reális hozzáállásról: “'«iíHIÍ ..Nagyon fontos, hogy a földön maradjunk"

Next

/
Thumbnails
Contents