Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-02 / 102. szám
2016. MÁJUS 2., HÉTFŐ SPORT .15 A biológiai útlevéllel csak idő kérdése kideríteni, hogy ki az, aki doppingol „Még lesznek nagy lebukások” Először bukott meg doppingoló magyar sportoló a biológiai útlevéllel. Dudás Miklós világbajnok kajakos szervezetében túl sok tesz- toszteront találtak, négy évre is eltilthatják. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidop- ping Csoport vezetője szerint az olimpiáig még lesznek nagy lebukások. Fábos Erika kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- A biológiai útlevél lényege, hogy minden sportolónak elkészítik a vér- és hormonprofilját, amit évekig adatbázisban gyűjtünk - mondta Tiszeker Ágnes.- így bármikor nyomon követhető, ha változás történik a versenyző szervezetében. Amíg korábban egy sportolónak verseny után negatív lett a doppingtesztje, megnyugodhatott, ma összehasonlítjuk akár évekre visszamenően a saját biológiai paramétereikkel az aktuális véreredményét. Tehát nem egy szert vagy egy vegyületet keresünk, hanem amennyiben a vérében a szokásos értékeiben valamilyen kiugrást találunk, mert nem az élettani határok között változnak a hormonszintjei, elővesz- szük a leggyanúsabb mintát, és kiegészítő vizsgálatok következnek. Hormonok esetében például izotóparányt mérünk, ha ugyanis a szervezet állítja elő ezeket a hormonokat, más az izotópok aránya a vérben, mint ha szintetikusan állították elő, és úgy jutott a szervezetbe. Ráadásul a mintákat tíz évig őrizzük, tehát ha időközben egy modernebb technológiát fejlesztenek ki valamilyen szer maradványának a kimutatására, újból lehet tesztelni. Jövőre már a növekedési hormon is bekerül a profilba. Nem véletlen, hogy eddig több mint ötven érmet vontak vissza a biológiai útlevél miatt. Csak a londoni női 1500 méter döntőjének kilenc résztvevője közül hatot értek így doppingvétségen, és minden érmet töröltek. Aki ma doppingol, nem lehet nyugodt akkor sem, ha negatív mintát produkált, mert tényleg csak idő kérdése, és le fog bukni.- De akkor ez azt is jelenti, hogy 2009-ig, amikor a Tiszeker Ágnes elmondta a biológiai útlevél lényege, hogy a sportoló vér- és hormonprofilját készítik el, s bármikor nyomon követhető, ha változás történik a versenyző szervezetében Névjegy Tiszeker Ágnes A Magyar Antidopping Csoport vezetője. 1969-ben született Budapesten. 1996-ban szerzett diplomát a SOTE-n. 1999-ben jogi szakleveles orvos lett. 2000 óta háziorvosként dolgozik Budapesten. 2001 óta a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője. Sportolt, amatőr szinten úszott. Kedvenc sportja az atlétika és az úszás. biológiai útlevelet bevezették, rengeteg sportoló megúszta a doppingvétséget.- Igen. A laborpozitivitás 3 százalék körül mozog. Ezzel szemben a szakmában 10 és 30 százalék közé tesszük annak arányát, amennyi doppin- gos eredmény lehet. Ez alapján mondjuk a londoni olimpián a 10 500 sportolóból több száz esetet kellett volna találnunk, miközben összesen 14 pozitív minta volt. Ez egyértelműen jelzi, hogy az analitikai út sok esetben nem megoldás.- A dopping tehát fejlődik, de az mindig kérdés, hogy az ellenőrzés is képes lépést tartani ezzel?- Természetesen. Azt látni kell: a dopping ma már nem az, ami régen volt. Ma már külön laboratóriumok működnek, ahol sok pénzért kimondottan sportcélokra fejlesztenek. A WADA igyekszik lépést tartani technológiában, és egyre szigorúbbak a szankciók is, már tanúvallomások alapján is el lehet ítélni egy sportolót. Persze a sportszerető emberek annak örülnének, ha az olimpiai döntő után azonnal meg tudnánk mondani, hogy tiszták-e az eredmények. Itt még nem tartunk, de az elmúlt években hatalmas lépések történtek. A riói olimpiáig még egész biztosan lesznek hatalmas lebukások.- Mi az, amiben a legnagyobb most a versenyfutás a sportolók és a WADA között?- A növekedési hormon. Néhány éve még ki sem tudtuk mutatni, illetve nem tudtuk elkülöníteni a sajátot az idegentől. Ma már egy-két napra visz- szamenően is ki tudjuk mutatni. De még mindig főleg akkor, ha hibázik a sportoló, hiszen nagyon gyorsan ürül, tíz órával a beadás után - bár hatása még van - már nem kimutatható. Márpedig a profi dopping esetében gyógyszerész, orvos is segíti a megfelelő szisztémát. A tökéletesen megkomponált szerek ugyanis nagyon drágák, nem kockáztatják a lebukást.- Mivel buknak meg a legtöbben?- Hihetetlen, de a legtöbb lebukás - az esetek 65 százaléka — még mindig az anabolikus szteroidok miatt van, mivel az izomerő-növelés az egyik legfontosabb szempont. Hiába tudjuk könnyen tesztelni, a nerobol vagy a stanazolol nevű szer ma is rendkívül népszerű, pedig ősrégi. Ben Johnson Szöulban, 27 éve ezzel bukott meg. Bizonyos sportágakban - súlyemelés - ma sincs hatékonyabb. A tiltott szerek listája persze frissül. A szocsi olimpián néhány gyanús sífutóeredmény után gázokról -xenon, kobalt és argon - derült ki, hogy az EPO-hoz hasonló hatásuk van. Ez az állóképességet javítja úgy, hogy növeli a vörös- vérsejtek számát, és ezzel az izmok oxigénellátottságát. Futóknál, úszóknál, kerékpárosoknál ez a fontos. Húszperces intervallumban akár 30 másodperccel is javíthatja az időt, egy maraton esetében 4 percet is jelenthet. Vagy ott volt például a THG. Sokáig csak kételkedve figyeltünk bizonyos teljesítményeket, de bizonyítani semmit sem tudtunk. Aztán egyszer csak sikerült, és szinte az egész amerikai atlétikai élmezőny belebukott. Ez egy olyan szer, aminek a hatása nagyon hasonlít az anabolikus szteroi- dokhoz, de közben a fáradtságérzetet is csökkenti.- Mennyire veszélyesek ezek a szerek?- Nagyon. A sport tisztasága csak az egyik célja az antidoppingnak, ugyanilyen fontos a sportolók egészsége. A növekedési hormon az egész testen hat: növekszik az izom- zat, de mellékhatásként megvastagodnak a csontok, a homlok, az állkapocs és növekedhetnek a belső szervek is. Súlyos cukorbetegséget, vérnyomásbetegséget és keringési zavarokat okozhat, és a daganatos burjánzásra is lehet ugyanolyan fokozó hatással, mint az izomszövetek esetében. Az anabolikus szteroidok sem csak a vázizomzatot növelik extrém módon, hanem a szívizomza- tot is. Ezzel a koszorúér-hálózat nem tud lépést tartani, ami komoly gondot okozhat a kéri ngés- ben. Ez okozhat hirtelen szívhalált, de magas vérnyomást is, és rendkívül megnöveli a trombózis kockázatát, ahogy genetikai rendellenességekkel is járhat a használat.- Csak élsportolókat veszélyeztet mindez?- Nem, a szabadidősportokat, például a testépítést is. Ami ott megy, hajmeresztő. A táplálékkiegészítők piaca világszinten majd akkora, mint a gyógyszereké, miközben az ellenőrzés összehasonlíthatatlan, gyakorlatilag bemondásra lehet forgalomba hozni bármit.- Dudás Miklós is azzal védekezett, hogy táplálékkiegészítőt szedett.- Kevesen mondják azt ilyenkor, hogy tudatosan hormont szedtem, de nem kizárt, hogy így volt. A legtöbb táplálékkiegészítőről még a gyártó is elismeri, hogy nem biztonságos, főleg az Indiából, Kínából és Thaiföldről származó szerek esetében.- Hogyan állnak a mintavételekkel? Elegendő vizsgálatot tudnak elvégezni az olimpiáig?- Az olimpia évében a célkitűzés, hogy főként a doppingérzékeny sportágakban minden sportolót legalább háromszor ellenőrizzünk. 1500 vizsgálatot végzünk el az idén, amire 405 millió forintunk van. Azt látni kell, csak doppinggal nincs eredmény, nagyon kemény munka áll azok mögött is, akik doppingolnak. Ahhoz, hogy egy sportoló eljusson egy olimpiáig, az egész fiatalságát, a fél életét rá kell áldozza. A legtöbben átérzik a súlyát, hogy ha megbuknak, tönkremehetnek erkölcsileg és anyagilag is.- Christophe Brissonneau, a párizsi Descartes Egyetem oktatója állt elő pár éve azzal, hogy mivel a doppingot egyre nehezebb kimutatni, a vizsgálatok drágák, el kellene gondolkozni a doppingtilalom feloldásáról. Ehhez mit szól?- Orvosként azt mondom, ha az etikai oldalát nem is nézzük, ez életveszélyes lenne. A sport mindig is az emberi erő, a kitartás és a valóságos teljesítmény diadaláról szólt, erkö|csi példát és élményt adott. De próbáljuk megközelíteni az esélyegyenlőség felől: ha bárki szedhet bármit, akkor a gazdag országok, a gazdag sportágak és a gazdag klubok nyernek meg mindent. Harmincegy magyar úszó mehet Londonba, Gyúrta Dánielen kívül minden klasszisunk ott lesz Hat számban indul Hosszú Katinka az Eb-n f ÚSZÁS Összesen 31 magyar úszó - 20 férfi és 11 nő - utazhat a május 16. és 22. közötti londoni Európa-bajnokságra. A keret immár teljes, azt jóváhagyta a szövetség elnöksége, így kiderült: a riói olimpiai felkészülésre koncentráló Gyúrta Dánielt leszámítva minden klasszisunk ott lesz a rajtköveken a brit fővárosban. Gyúrta így nem tér vissza egykori sikerének helyszínére, hiszen az eseményt ugyanabban az olimpiai úszóközpontban rendezik, ahol négy éve a 2012-es játékokat, s ahol a magyar úszó 200 mellen 2.07,28-as, új világcsúcsot jelentő eredménnyel aranyérmet szerzett. Az abszolút csúcstartó Hosz- szú Katinka lesz, aki két éve, a berlini Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett 200 és 400 vegyesen, valamint 100 háton. Ő mindhárom számban megvédheti az Eb-címét, az ötszörös világbajnok úszó a menedzsmentje útján arról tájékoztatta Hargitay András szövetségi kapitányt, hogy az Eb-n e három távon, valamint 200 háton, 100 pillangón és 100 gyorson kíván rajtkőre lépni. Vagyis összesen hat egyéni versenyt vállalna. „Katinka ezt kérte, így, ezekben a számokban nevezzük az Európa-bajnokságra - jegyezte meg ennek kapcsán a kapitány a Nemzeti Sportnak. - A sportoló arról is tájékoztatott, ha igény van rá, rajthoz áll a 4x200-as gyorsváltó tagjaként is.” Utóbbira főleg azért lesz szükség, mert ugyan a Késely Ajna, Jakabos Zsuzsanna, Ver- rasztó Evelyn, Kapás Boglárka összetételű kvartett két hete, a győri országos bajnokságon kvótát érő időt úszott (jelenleg a 14. helyen áll a csapatunk a világranglistán, az olimpián pedig 16 válogatott indulhat), ám nem árt megerősíteni a helyünket, netán javítani az akkor elért eredményen - hogy ez Hosszú Katinkával így lesz, ahhoz kétség sem férhet. A férfiaknál Cseh László és Telegdy Ádám nevezett négy számban. Viszont az utolsó pillanatban ki kellett venni a csapatból Molnár Flórát, aki betegséggel bajlódott, ezért edzője tájékoztatása szerint már nem tudott volna megfelelően felkészülni a kontinensviadalra. 1 „Az olimpia jegyében állítottuk össze a csapatot, az edzőbizottsággal teljes egyetértésben, azzal a céllal, hogy a remélhető nagyszerű szereplés mellett még pluszkvótákat tudjunk szerezni” - indokolta a névsor nyilvánosságra hozatala után az összetételt Hargitay András. NS/MW j. A '.-í Hosszú Katinka Londonban 200 és 400 vegyesen, valamint 100 háton is megvédheti Európa-bajnoki címét ‘ 91