Somogyi Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-09 / 108. szám
2016. MÁJUS 9., HÉTFŐ CSALÁD 11 Figyeljük a jeleket, pszichoterápiával enyhíthetők a gondok Ha a szülő az anorexia vagy a bulimia jeleit veszi észre, orvoshoz kell fordulnia! Az anorexiát a tinik egy ideig jól palástolják bő ruhákkal. Bulimiára akkor kell gyanakodni, ha a kamasz túl sokat eszik, mégsem hízik, és evés után gyakran kimegy a vécére. A másik jel. ha a kézhát sebes: ezek akkor keletkeznek, amikor a gyerek ledugja az ujját a torkán. Pszichoterápiával gyógyítan lehet a betegeket. Ennek hatásá ra a bulimiások fele meggyógyul míg 25 százalék javul ugyan, de továbbra is küzd a tünetekkel. Az anorexiások 8 százaléka 10 éven belül meghal, gyakori az öngyilkosság. A bulimiásoknál a hányás miatti káliumvesztés vezethet szívmegálláshoz. Evészavarokkal küzdő kamaszok A karcsú alak mára olyan komoly elvárássá vált, amely már a tiniket is önsanyargatásba hajszolja. A túlzásba vitt koplalás és az önhánytatás akár halálos következményekkel is járhat. Mediaworks / Fanny kozpontiszerkesztoség@mediaworks.hu BETEGSÉG Az anorexia általában 12-17 éves korban jelentkezik, a bulimia 2-3 évvel később. Az előbbi betegségnek négy alapvető kritériuma van. 1. Az első a soványság. Az illető a normál testsúlytartomány alsó értékének legalább 15 százalékát elveszti, testtömegindexe 17,5 alá kerül. Ilyenkor a beteg megtanulja legyőzni az étvágyát. 2. Súlyfóbia: az anorexiás annak ellenére sem akar hízni, hogy rendkívül alultáplált. 3. Testképzavar: az illető, noha kórosan sovány, kövérnek látja magát a tükörben. Néhány betegnél beválik, ha felvételről visz- szanézi magát, mert amit á tükörben nem látott, azt a videón már képes érzékelni. 4. Végül a lányoknál a túlzott fogyás miatti menzeszelmaradással is számolni kell. Az anorexiásoknál vannak azok, akik „csak” koplalnak, és vannak a bulimiás anorexiások, akik önhánytatással tartják az alacsony súlyukat. A bulimiásokra viszont falási rohamok törnek rá: túleszik magukat, majd önhánytatással, hashajtók szedésével, valamint testedzéssel igyekeznek kordában tartani a súlyukat. Az anorexiásokkal ellentétben a bulimiások általában normális testalkatúak. Ml ÁLL A HÁTTÉRBEN? Az anorexia és a bulimia kialakulásában összetett tényezők játszanak szerepet. A pszichológiai okok közül gyakran elsődleges a családi miliő szerepe. Az anorexia általában kamaszkorban jelentkezik először, a dac megnyilvánulásaként: az. egyébként jól tanuló, szeh'd tinilány nem tudja másképpen kifejezni a szülőkkel szembeni lázadását, mint az evés elutasításával. Ugyanakkor a szexualitással is szoros kapcsolatban áll a betegség: az anorexiások negyedénél fordult elő korábban szexuális visszaélés. Az anorexia felfogható a testiség elutasításaként, hiszen a túlzott koplalás miatt a lányok olyan soványak lesznek, hogy szinte alig van mellük és fenekük. A bulimia is kapcsolatot mutat a szexualitással, hiszen egyfajta öningerlésként is felfogható. A bulimiás szenvedély- beteg, hasonló az alkoholistához, csak éppen ő „leeszi” magát. Végül a társadalmi-kulturális tényezők közül korunk karcsúságideálja a legfontosabb. A média óriási nyomást gyakorol az emberekre... Kampány: védjük meg a gyerekeket! KIEMELT ÜGY Magyarországon évente 30 gyermek hal meg bántalmazás vagy elhanyagolás következtében. Az ilyen ügyek nehezen lep- leződnek le, 100 esetből csupán 10 kerül napvilágra, és mindössze egy miatt indul büntetőeljá rás. Az új kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekbántalmazás nem olyan dolog, amivel i: együtt lehet vagy kell élnünk, és azonnali beavatkozásra van szükség az áldozatok érdekében. ___ I Az Ökumenikus ^ É Segélyszervezet 2016-ban kiemelt ügyként kezeli a gyermek- fa á n t a 1 m a - zást, ezért úgy döntött, hogy minden idén hozzá érkező adó 1 százalékot a bántalmazott gyermekek ellátására fordít. www.segelyszervezet.hu. MW 1 >1 Az szja 1 százalékával ■ is próbálnak! U| segíteni p HIRDETÉS MÁJUS 12-13-14. Vásárolj velünk 10-65% kedvezménnyel 270 MÁRKA kínálatából! A kedvezményes kuponokat keresd a MÁJUSI JOY-BAN! 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes! BIG X FOR MEN HERBARIA AKCIÓ! csak br. 3290 Ft! Keresse aPATIKÁKBAN és a HERBÁRIA üzletekben! Az akció időtartama: 2016.05.05.- 2016.05.19. Tegye különlegessé az estét! BIGX For Men Növényi komponenseket tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény férfiak részére! Gondosan válogatott összetevői már évszázadok óta ismertek! A BIGX ötvözi a hagyományokat a modern gyártási technológiákkal. Termékkód: MLX bigX qP for MEN Próbálja ki Ön is a BIGX-et és győződjön meg róla, miért használja annyi férfi Magyarországon! 2 kapszula csak br. 2890 Ft! SPX "A nagy durranás!' Hallott már az SPX-ről? Kifejezetten férfiak számára fejlesztett készítmény, amely a természet erejére épít! ÚJ TERMÉK!!! Termékkód: MLS 2 kapszulás kiszerelés most bevezető áron kapható! 4 doboz esetén ingyenes kiszállítás! Ne habozzon, próbálja ki Ön is! BATH MATE HERCULES HYDROPUMPA A világ 60 országában elérhető minőségi angol gyártmányú termék! Minden korosztály számára használható! Használat közben víz-vákumot használ, folyamatos és egyenletes nagy nyomást biztosítva ezzel. Használata egyszerű! Ara: br. 24 990 Ft Termékkód: MLB Próbálja ki Ön is a BATHMATE HERCULES HYDROPUMPÁT és tapasztalja meg miért választotta annyi férfi világszerte! RENDELJE MEG MOST! SMS-ben: Küldje el sms-ben a nevét, | lakcímét, a választott termék kódját L és hogy hány db-ot szeretne rendelni! Telefonon: 8-17 h 06-1 221 8000 Weben: 0- 24h PL: Kiss Gábor 6000 Kecskemét Fő utca 1. MLX 2db MLS 1 db 11 WWW XPOWERjw „lm 06-30 875 6659 HHMMMI Szállítási díj: br.1 200 Ft. 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes. A megrendelt termékeket diszkrét csomagolásban, futárszolgálattal küldjük! www.xpower.hu ADR Sales Kft. B| Véleménye fontos nekünk! Küldje el tapasztalatát az info@adrsales.hu-ra! HÍREK Kedvezményes utazások VASÚT A Magyar Természetjárók Szövetsége érvényes klubkártyával rendelkező tagjai ezentúl 20 százalékos kedvezménnyel utazhatnak belföldön a MÁV és a GYSEV járatain. A pénztárban a kártya számát is feltüntetik a menetjegyen, mert a kedvezmény csak a jegy és a kártya együttes felmutatásával vehető igénybe. A kedvezmény másodosztályra érvényes, első osztály igénybe vétele esetén a külön- bözetet, InterCity, gyors- és sebesvonatokon pedig a felárat is ki kell fizetni. A kedvezményes menetjegy az interneten és a jegykiadó automatáknál nem vásárolható meg. Információk: www.mavcsoport.hu és www.termeszetjaro.hu. MW A leggyakoribb válóokok VÉGE Gondolta volna, hogy a férfiak és a nők nagyrészt hasonló okok miatt adják be a válókeresetet? A nők leggyakrabban az érzelmi elhidegülést említik válóokként, ezt követi az alkoholizmus, majd a hűtlenség és a társ új kapcsolata. A férfiaknál az alkoholizmus kivételével ugyanezek az okok szerepelnek az első három helyen, és megjelenik a munkával való túlterheltség is. MW Motiváló zenehallgatás VÁLOGATÁSALBUM Ha mozgás vagy házimunka közben kellemes dallamokat hallgat, akkor nemcsak az edzés hangulata, de a teljesítménye is javulhat. Fontos például, hogy megfelelő tempójú zenét válasszon, mert így nem esik ki a ritmusból. Állítson össze olyan válogatást, amely a kedvenc dalait tartalmazza, vagy internetes csatornákon válasszon kész, különböző edzéstípusokhoz készült válogatásokat. MW Kicsiket is fenyeget már a reflux Akkor kell aggódni, ha fél év után sem ritkul a bukások száma JELEK Csecsemőkori refluxról akkor beszélhetünk, ha a baba az első pár hónap után is gyakran „bukik”, az étkezés után nagyobb mennyiség jön vissza a gyomrából a nyelőcsövén és a száján át. Ez pici babáknál teljesen természetesjelenség - gyomruk ezáltal is fejlődik és a gyermekek egyéves korukra teljesen kinövik. Intője! lehet azonban, ha a gyermek az etetés során a fejét hátravetve sír, és a bukások száma féléves kor után sem csökken. Egy másik jel, ha a súlya nem gyarapodik, és jelentősen elmarad a kortársaiétól. Ilyen tünetek jelentkezésekor érdemes mielőbb orvoshoz fordulni. MW