Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-07 / 81. szám
2016. ÁPRILIS 7„ CSÜTÖRTÖK ► Folytatás az 1. oldalról Budapest után irány a kert! A Balaton lehetne Budapest ..kertje1’ - ezt egy szakmai konferencián mondta Hoffmann Henrik es kapott utána az interneten hideget-me- leget. - Márpedig a két régió „házasításaban” nagy fantá ziat látok - árulja el, hogy komolyan gondolta. - A Balaton es Budapest a turizmus telje sítményének 75 százalékát adja. Ma egy átlagos vendég 2,7 napot tartózkodik, ezt jó volna egy-két nappal megnövelni, ezzel együtt a költését is. Nezze meg Budapest neve zetességeit. utana látogasson el a „kertbe", várják a balato ni borok, a hajók, a gasztronó mia - igy is csalogathatnánk, hiszen ma mar a vonat is leér a fővárosból alig több. mint egy óra alatt. BALATON - Továbbra is állítom, hogy egységes turizmusirányítás kell és az államnál ez jó kezekben lehet - így Hoffmann Henrik. - Az a TDM-modell, amit sokáig erőltettünk, jó irányba mutatott, csakhogy nem volt se kompetenciánk, se forrásunk, se megfelelő szakembergárdánk. A létrejövő állami turisztikai ügynökség mindegyikkel rendelkezhet. A kormány felismerte azt is: önmagában egy nemzeti marketingszervezet kevés az előrelépéshez, irányítani kell még 2016 Magyarországán a turizmust, méghozzá felülről. Nálunk az alulról jövő kezdeményezések (fél évszázad szocializmusa után) egyelőre erőtlenek. Hoffmann szerint az önkormányzatok nem felelhetnek a turizmusért, mert csak a településhatárig érdekeltek a fejlesztésekben, de a vendéget nem érdekli a városhatárt jelző tábla, Balaton-régióban gondolkodik. - A létrejövő ügynökség is egységesen fogja kezelni a Balatont és máris nagyot léptünk előre. Ma már nagyon sok program van a Balatonnál, de ha nem autóval érkezik a vendég, akkor értelmezhetetlen a régió. Három megyei volán van, meg vonat és hajó, de mire beér a busz, elmegy a vonat, mire kiköt a hajó, nincs busz. S autóval érkezve a kiváló dél-balatoni borokat is nehéz megkóstolni. Lehetnének egységes (mondjuk kék) taxik a Balatonnál, egységes tarifával, de több mint száz ön- kormányzat helyett ezt csak az ügynökség tudja elérni, akár átlépve az önkormányzatokon, akár segítve nekik kidolgozni a szabályozást. Az üzletek működési engedélyének a kiadását is hasonlóan képzeli el. - Arra, hogy nyitva kell lenni május 1-től szeptember végéig, az önkormányzatok nem fognak kötelezni senkit, politikailag ezt nem vállalják föl, hiszen a választásokra is gondolni kell. Kicsiben tehát ez nem működik, de nagyban működhet. Nem aggódik a cafetéria-változások miatt sem. Lapunknak a balatoni hajós szezonnyitón mondta Rogán Antal, már nem SZÉP-kártyában gondolkodnak. - Abban bízom, ha készpénzben kapnak pluszjuttatást, abból is szánnak az emberek üdülésre, mert aki a SZÉP-kártyával kapott rá, az nem fog otthon maradni ezután sem - bizakodik. A turizmus a magyar GDP-nek nagyjából a 10 százalékát adja, a cél a 15 százalék, ami nem lesz könnyű képzett munkaerő nélkül. Márpedig Hoffmann szerint is nagy probléma a munkaerőhiány. - Ha ilyen mértékben fejlődik az ágazat, nem tudjuk kivel megcsinálni - tekint a jövőbe. - Csökkentendő a magas áfa, abból lehetne bérre fordítani, lehetne áremelés, de ehhez iparági konszenzus kéne. Ausztriában 120061500 eurót keres egy pincér, ami ott rossz fizetés, de itthon ennyit nem tudunk adni. Eljöhet az idő, amikor távoli országokból kell hoznunk pincért, el kell fogadja a vendég, hogy a Balatonnál angolul rendel, a saját országában nem tud kérni magyarul egy csirkepaprikást...Fónai Imre Sötét múlt Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu A közvéleményt alaposan mellbe vágta, a tűzhöz közel lévő magyar úszóedzőket azonban nem lepte meg különösebben a Kiss László szövetségi kapitányról kedden napvilágot látott hír, miszerint még 1961-ben két társával együtt megerőszakoltak egy fiatal hölgyet, s ezért börtön- büntetésre ítélték őket. Tudtak - és időnként beszéltek is - róla, mivel nem volt titok. Az már sokkal inkább megdöbbentőbb volt, hogy éppen most, bő négy hónappal a riói olimpia előtt hánytorgatták fel az amúgy 55 évvel ezelőtt történteket. Még januárban Hosszú Katinka teregette ki a szennyest, most pedig itt ez a Kiss László-féle bő fél évszázados ügy. Vajon ki(k) nek állhatott szándékban pár hónappal az ötkarikás játékok előtt (újabb) bombát robbantani a magyar úszósportban? Találgatások és feltételezések vanA múlttal, bármilyen sötét és kegyetlen is legyen az, mindenkinek el kell számolnia nak, ám konkrét válasz nincs. Az úszás nevű sport mindig is magyar sikerágazat volt, s félő, hogy a (két) botrány alapjaiban rengeti meg. Tán nincs is olyan ember kis hazánkban, akinek ne lenne valamilyen véleménye a történtekről. A múlttal - bármilyen sötét és kegyetlen is legyen az - mindenkinek el kell számolnia, s ez alól Kiss László sem jelenthet kivételt, aki valószínűleg már ezerszer is megbánta, hogy mit tett 21 évesen. Ugyanakkor mint szakember, kétségkívül a világ legnagyobb és legtekintélyesebb úszópápái közé küzdötte fel magát, amiért méltán csodálják és néznek fel rá. Jó lenne valahogy a kettőt szétválasztani. Csak hát nem lehet, mert ugyanarról az emberről szól mind a két történet - még akkor is, ha az egyik már több mint fél évszázados... Lángolt a tető a reggeli kávénál Somogyaszalóban ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGYASZALÓ A tüzet a szemben lakók vették észre.- Kint ültünk a teraszon és kávéztunk, amikor dőlni kezdett a füst az ablakon. Szaladtunk, kiabáltunk, hogy hívják a tűzoltókat. Közben az ott lakó hölgy kimászott az ablakon - mondta Potó Nán- dorné. A házban lakó család tagjai nem akartak nyilatkozni, kétségbeesetten szemlélték a kárt. Az ott lakó férfi csak annyit mondott: szerinte elektromos probléma okozhatta a tüzet, néhány évvel ezelőtt újították fel a vezetékeket. Valami meggyulladhatott, vélte, és csak annyit tett hozzá elkeseredetten, hogy semmi sem maradt, csak a puszta falak... Egy százhúsz négyzetméter alapterületű'családi ház tető- szerkezete égett a 67-es főút mentén, közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. A tűz oltásán a kaposvári hivatásos tűzoltók dolgoztak, a munkálatokban a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is részt vett. Két oldalról, négy vízsugárral kezdték meg az oltást. A lángok felemésztették a tetőszer- kezet mintegy hetven százalékát. Az áramszolgáltató munkatársa leválasztotta az épületet a hálózatról. A lakóház tulajdonosai otthon voltak a tűz keletkezésekor, ám idejében elhagyták az épületet, így nem sérültek meg. Az utómunkálatok során a tűzoltók hőkamerával is átvizsgálták a tetőteret, meggyőződve arról, hogy a tető egy ponton sem izzik. K. G. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, senki sem sérült meg I