Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-29 / 100. szám
Vállalkozói Szalon ismét KAP05VÁI Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint reális, hogy a jövő évi költségvetés 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A Somogyi Hírlap Vállalkozói Szalon szerda esti rendezvényén azt mondta: nem varázsütésre valósulnak meg a fontos gazdaságpolitikai feladatok, hanem tudatosan, lépésről lépésre kell előre haladni. A jövő szempontjából döntő kérdés a tudás és a gazdaság összekapcsolása. Csökkennek a diákok terhei BUDAPEST Új nemzeti alaptantervet készítenek, átalakítják a pedagógusok továbbképzését, csökkentik már szeptembertől a diákok terheit - közölte Lázár János kancelláriaminiszter. A központi Klik nem fog megszűnni, és a tankönyvellátás is állami kézben marad. Matolcsy iránytűje BUDAPi Aki a jegybankot támadja, az a forintot veszélyezteti - hangoztatta tegnap Lázár János. Az ügyről azt is mondta, hogy az „nem kellemes a Fidesznek” sem. A pálinkaadó rendben BRÜSSZEL Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a népegészségügyi termékadó a szeszes italok nagy részére történő kivetése miatt. Jó reggelt! Úgy tűnik, nem mindenkinek tetszenek miniszterelnökünk kisvasút- tal kapcsolatos elképzelései. Egyelőre csak Felcsút és Alcsútdoboz között készült el a kisvasút, melynek légkondicionált, cseresznyefa bútoros VIP-kocsija már az indulás előtt borzolta a bérből élők kedélyét. Az igazi feketeleves Etyeken következett el. Tessely Zoltán, a Felcsút és környéke fejlesztéséért felelős miniszteri biztos - igen, ilyen is van már - az etyekieket igyekezett meggyőzni, milyen jó is lesz az, ha meghosszabbítják a pályát feléjük. De ebből Etyeken nem kérnek, bekiabálásokkal, fütyülésekkel kommentálták - írja a Magyar Narancs. Még egy pár ilyen pfujolás, aztán nézhetjük, hogy a vonat meg sem áll a várig... Sz. T. A mezőgazdasági szakközépiskola végzős diákjainak közel 60 százaléka főiskolán, egyetemen folytatja tovább tanulmányait. Csütörtökön fogatos és traktoros felvonulással búcsúztak a fiatalok: 2011 óta minden évben látványos ünnepséget rendeznek, ezúttal 119 ifjú tesz vizsgát. IS Épp turistaszezonra kerülnek utcára Vidéken él a hajléktalanok kétharmada DUNÁNTÚL Továbbra is vidéki városokban él a közterületeken tengődő hajléktalanok kétharmada. A felmérést végző Február Harmadika Munkacsoport immár 18. éve készít felmérést, s a tapasztalatok szerint a kiszolgáltatott emberek egyre rosszabb állapotban vannak egészségügyileg és mentálisan egyaránt. ► 8 SIÓFOK Esélyt: ennyit kér József, a siófoki hajléktalanok szószólója és immár nem először, de megint aktuális, hiszen közeleg az éjszakai menedékhely zárása. Május elseje éjszakáján alhatnak utoljára a nemrég közel százmillió forintos uniós támogatásból felújított ipartelepi szállón, mely majd csak novemberben nyit újra.- Itt van a május és hirtelen eltűnik a szociális háló a fedél nélküliek alól; egy üdülővárosban, ahol nem valami szép látvány az utcán alvó, dolgát ott végző hajléktalan - magyarázza József Siófokon. A 62 éves, állítása szerint állattenyésztő mérnök végzettségű hajléktalan nemrég elment a városházi fogadónapra. ► 6 Nem szálló Mintegy félszázan vették igénybe a télen a siófoki éjszakai menedékhelyet és a szociális munkások látókörében még nagyjából tíz fedél nélküli volt, akik pincékben, romos épületekben húzták meg magukat. A nyáron nemcsak a turisták, hanem a városba érkező hajléktalanok száma is megnő Siófokon. A városháza azt válaszolta: a siófoki nem a klasszikus hajléktalanszálló, hanem téli krízismen- hely, fenntartása pedig önként vállalt önkormányzati feladat. Piros es sáifa zászlóval is jelzik a vihart BALATON Megerősítenék a víz felől a villogó parti viharjelzést a balatoni vízirendőrök az idei nyári szezontól - jelentette be Piros Attila dandártábornok, Somogy megye rendőr-főkapitánya a siófoki képviselő-testület csütörtöki ülésén. A vízirendőrök hajóira nagy sárga, illetve piros zászlót tesznek az elképzelések szerint. ► 3 A régi idők hangulata KAPOSVÁR Négy korosztályban avattak győzteseket Kaposváron a jubileumi, X. Mézga rongy- focifesztiválon, amellyel az Aranycsapat legendás játékosa, Buzánszky Jenő emléke előtt adóznak. ► 14 Színházfelújítás: startra készen KAPOSVÁR A tavalyi költség- vetés végrehajtását és az ez évi büdzsé módosítását tartalmazó napirendi pontok olyan témákat is felszínre hoztak a csütörtöki városi közgyűlésen, amelyek pillanatnyilag nem tartoznak szorosan a város gazdálkodásához. Szita Károly polgármester meg is jegyezte - köszönve a költség- vetést szinte egyáltalán nem érintő kérdéseket Kováts Imrének (DK) -, ennek ellenére szívesen beszél a felvetett problémákról: a lomtalanítás miatti tarthatatlan helyzetről. Arról, hogy miért éltek oly kevesen a tavaszi szünetben először igényelhető ingyenes étkezéssel. S a legnagyobb érdeklődéssel kísért témáról: lesz-e az idén színházfelújítás, s ha igen, akkor hol próbálhat illetve játszhat a munkálatok ideje alatt a társulat. Jelentős nézetkülönbségek fogalmazódtak meg a városatyák közt a belvárosi üzletek bérleti díjairól a Corso Étterem díjcsökkentési kérelme kapcsán: ellenzéki képviselők szerint aránytalanságok tapasztalhatók az egyes vendéglátó helyekért fizetendő díjakban. Mihalecz András (Fidesz) erre azt mondta: ha üres egy önkormányzati ingatlan, mert magas a díj, akkor azért ostoroznak bennünket, ha alacsony, akkor meg azért. ► 3. SZERKESZTŐSÉG: E-mail: nline@soníineJi|i OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-53 0 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 13 16 Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Sokfelé lesz kiadós eső, záporeső. 9 és 16 fok között alakul a hőmérséklet délután. ► 13 Boldog névnapot kívánunk r 6l6f nevű olvasóinknak!