Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-27 / 98. szám

SPORT 2016. ÁPRILIS 27., SZERDA Somogyi Hírlap A magyar röplabdasportban egyeduralkodóvá lépett elő a Fino-Kaposvár, miután a finá­lé harmadik felvonásán is 3-0- ra legyőzte a Kazincbarcikát, s immár a 17. bajnoki címét könyvelhette el. Fenyő Gábor gabor. fenyő® medj aworks. hu RÖPLABDA BAJNOKI DÖNTŐ Ahogy mondani szokás, ta­pintható volt a feszültség hét­főn este a csarnokban a bajno­ki döntő utolsó, harmadik ka­posvári felvonásán. Sok hibá­val kezdtek a házigazdák, így csak a nyitójátszma közepén sikerült (ismét) átvenni a ve­zetést. A karmester, Magyar Bálint pontjai nyugtatólag hatottak; ezután ugyanis inkább már a vendég barcikaiak rontottak nyitásokat és támadásokat. A második játékrészben már végig a Fino-Kaposvár alakulata vezetett, s az ide­gek harcát egy remekbe sza­bott Bagics-nyitás zárta le. A harmadik, egyben utol­só felvonásban már az elején tetemes előnyt szerzett a Fi­no-Kaposvár társulata a lát­hatóan megroggyant Vegyész ellen, ami a végére kerek 10 pontra nőtt. A csapatkapitány Bagics Balázs, Dávid Zoltán és Bozóki Bence alkotta so­mogyi nehéztüzérség kitar­tóan szaggatta a padlót, Nagy József és Rása Alex főként a hálónál jeleskedett, Magyar Bálint most is csapata igazi karmestere volt, s a névnapját ünneplő liberó, Deák Márk is emlékezeteset nyújtott. A ta­lálkozó végét már állva tom­bolta végig a lelkes publikum, miközben a vendég Barcika centere, Banai Máté bokasé­rülés miatt kénytelen volt el­hagyni a pályát. A 75 percig tartó aranycsa­ta lezárását követően azon melegében „szerelést” váltott a társaság; mindenki a Re­kord! feliratú zöld pólót húz­ta magára, a lelkes szurkoló­sereg pedig megkezdte a visz- szaszámlálást: 1, 2,3,... 17! Ez volt a Fino-Kaposvár 17. baj­noki címe, amellyel történel­A kaposvári aranycsapat két meghatározó tagja is a váltáson gondolkodik. A csapatkapitány Bagics Balázs most fog állam­met írtak a magyar röplabdá­zásban, s abszolút egyedural­kodóvá léptek elő. Az érmeket Ludvig Zsolt, a Magyar Röp­labda Szövetség főtitkára ad­ta át, míg Szita Károly, Ka­posvár polgármestere három­millió forinttal jutalmazta az aranycsapatot. Külön szólni kell a Fino-Ka­posvár rangidős játékosáról, a 35. életévét taposó Dávid Zol­tánról, aki ha most nem is a mezőny, de csapata legpont- erősebb tagja volt. A februárban Érden rende­zett Magyar Kupa-döntő leg­értékesebb játékosának vá­lasztott röplabdázó a bajnoki finálé három találkozóján Ösz- szesen 55 pontot termelt, ami mindenképpen tiszteletet, el­ismerést és tekintélyt paran­csol. vizsgázni, s inkább a civil élet­ben képzeli el a folytatást - már volt állásinterjún is - , Rása Alex pedig rendőrnek állna. FINO-KAPOSVÁR- VEGYÉSZ RC KAZINCBARCIKA 3-0 (21, 22,15) Kaposvár, Városi Sportcsar­nok, 1000 néző. V.: Mezőffy, Bátkai-Katona. Fino-Kaposvár: Magyar B. (5), Bagics (10), Nagy J. (8), Dá­vid Z. (13), Bozóki (9), Rása (5). Csere: Deák M. (liberó), Bö­göly (-). Vezetőedző: Demeter György. Vegyész RC Kazincbarcika: Toronyai (5), Árva (7), .Banai (4), Szabó D. (17), Kovács Z. (3), Juhász P. (3). Csere: ifjabb Du­dás T. (liberó), Bene R. (liberó), Budai B. (-), Csányi T. (-), Su- rányi (-), Bokor E. (1). Vezető­edző: Torna Sándor. A mérkőzés alakulása. 1. játszma: 5-4, 5-8, 8-10, 11-11, 16-14, 20-18, 20-20, 24-20, 25-21 (25 perc). 2. játszma: 3-0, 3-3, 5-4, 8-6, 10-8, 13-8, 16-11, 19-13, 19-18,21-18,25-22 (27 perc). 3. játszma: 5-2, 8-3, 10-5, 16-10, 20-13, 24-13, 25-15 (24 perc). Demeter György: - Ezzel a győzelemmel egész éves mun­kánkat koronáztuk meg. ' Torna Sándor: - Legalább egy szettet nyerhettünk vol­na... Az első és a második játsz­mában partiban voltunk a sok­szoros bajnok kaposváriakkal, azonban a harmadikban állva hagytak minket. Kilenc éve is főszereplők voltak Legutóbb kilenc évvel ezelőtt. 2007-ben találkozott egymás­sal a bajnoki döntőben a két csapat. Az akkori főszereplők közül újra láthattuk a kaposvá­riaknál Dávid Zoltánt, barcikai színekben pedig Toronyai Mik­lóst és Kovács Zoltánt. Inkább a civil életet választanák Hőgyészen is kikapott a nagyatádi - alakulat KÉZILABDA NB H, DÉL-NYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK HŐGYÉSZI SC-RINYAMENTI KC NAGYATÁD 24-16 (11-10) Tamási, Vályi Péter Szakkép­ző Iskola tornacsarnoka, vezet­te: Réger, Vandróczki. Rinyamenti KC Nagyatád: Nagyvizeli - Madarász 5 (1), Horváth G. 1, Fényi 1, Bojtor 4, Jancsik B. 1, Kópicz 3. Csere: Búzás (kapus), Kiss M. 1, Hor­váth M., Horváth R., Jancsik Á., Tabán. Játékos-edző: Madarász Péter. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN Hőgyészi SC-Rinyamenti KC Nagyatád 29-18 (16-10) A legjobb nagyatádi dobók: Jancsik Á. 8, Horváth R. 3. NEMZETI KÉZILABDA AKADÉ­MIA-KALOCSAI KÉZILABDA KLUB 37-25 (20-14) Balatonboglár, Urányi János Sportközpont, vezette: Szakál­las, Varasdi. A felnőtt férfikézilabda NB II., Dél-nyugati csoport állása: I. NEKA (35 pont), 2. Pécsi VSE II. (30), 3. Kalocsai KC (24), 4. Sport36-Komló U23 (23), 5. MK Pelikán-Siklós KC (22), 6. Hő­gyészi SC (20), 7. Rinyamenti KC Nagyatád (19), 8. Bajai KSE (15), 9. Mecsek Takarék (14), 10. Izzó SE (11), 11. Holler UFC (9), 12. Szigetvári KSE (8). Az NB II.-es 'junior bajnok­ság állása: 1. Rinyamenti KC (28 pont), 2. Holler UFC (28), 3. Hőgyész (24), 4. Izzó SE (20), 5. Kalocsa (14), 6. Siklós KC (12), 7. Mecsek Takarék (10), 8. Pécsi VSE II. (10), 9. Bajai KSE (4), 10. Szigetvári KSE (3). Kun Z. _______________________________________HIRDETÉS C orner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm rx ho nemzetközi péutranszfer I U U ■ t Cm ■ Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 310,25 312.99 USD 275.00 277.99 CHF 281,00 287,49 ÉRVÉNYBEN: április 26. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig BEFEKTETÉSIARANY-ÉRTÉKESÍTES HIRDETÉS CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ S 14.00 Ludas Matyi lókai III. bérlet 19.00 Szerelem Betegség miatt elmarad! www.csiky.hu Tizenegy állomást teljesítettek a túrán Visszavághatnak a zöld-fehéreknek SZABADIDŐSPORT - Barcson már hagyomány, hogy tavasz- szal megrendezik a „kincske­reső” kerékpártúrát a város­ban - mondta lapunknak Hor­váth Gábor sportreferens.- A Barcsi Városi Sportegye­sület túra szakosztálya 11 állo­másos túrát szervezett. Az út­vonal a városközpontot (Mil­lenniumi emlékmű, Gyíkos kút, Harangláb), a város pe­remén lévő nevezetességeket (hajókikötő, Kremzier kastély, Kálvária) érintették. Közel öt- venen vállalkoztak az érdekes­nek tűnő feladatra. Volt, aki gyalog tette meg a 12,5 km-es távot. A túrázók tizenegy aján­dékot hoztak, amelyeket az ál­lomásokon lévő dobozban el­helyezett ajándékokra cserél­hettek. Örvendetes volt, hogy minden korosztály képviseltet­te magát. A versenyzők (triatlo- nosok) mellett amatőrök, túrát kedvelők félperces időkülönb­séggel rajtoltak. Gida Renáta gyalog 58 perc alatt gyűjtötte be az állomások kódjait. Grósz Antal fiával egy óra, Hartman család (4 fő) 67 perc alatt ke­rekezte végig a távot. A túrá­zókat a két főszervező Üngvá- ri Zoltán és Horváth Gábor zsí­ros kenyérrel, ásványvízzel és csokoládéval várták a célban. Valamennyi résztvevő oklevél elismerést kapott a teljesítmé­nyéért. Kun Z. Kicsik és nagyobbak egyaránt nagy kedvvel tekerték végig a ki­jelölt távot a barcsi belvárosban TEKE SZUPER LIGA - NŐK RÁJÁTSZÁS AZ 1-4. HELYEKÉRT: FERENCVÁROS- BALATONI VASAS SE 6:2 (3282:3205) Eredmények: Bordács 586- Csomai (Horváthné Steinba- cher V.) 498; Hári 527-Dallosné Takács A. 585; Szabó M. (Maj- zik) 517-Rubinszki 532; Péter- né Bruszt K. 559-Baracsi 550; Tímár E. 559-Bajer K. 528; Ma- tula A. 534-Török B. 514. Bár az 1-4. helyekért zajló rá­játszás ötödik körében alulma­radt a fővárosban a Ferencvá­ros ellen a Balatoni Vasas SE csapata, így is őrzi a harma­dik helyét. A vendég somogyi­ak két pontszerzője Dallosné Takács Anita és Rubinszki Rita volt. Nem sok hiányzott az 550 fát ütő Baracsi Ágnesnek sem, aki végül kilenc fával maradt alul a párharcában. A hétvégi záró fordulóban a két csapat felcseréli egymással a pályaválasztói jogot, vagyis most a Fradi lép majd fel Sió­fokon. AZ IFJÚSÁGI MÉRKŐZÉSEN: FERENCVÁROS-BALATONI VASAS SE 3:1 (986:983) A vendég siófokiak eredmé­nyei: Jezsoviczki 512, Fórián K. 471. A másik mérkőzésen: Zala­egerszegi TE-ZÁÉV TK-Bp. Rá­koshegyi VSE 1.6:2 (3317:3213). Fenyő G. Nagy lépést tett célja felé az RKC együttese KÉZILABDA NB I.B NYUGATI CSO­PORT, NŐK -23. FORDULÓ MARCALI VSZSE-DUNAÚJVÁ­ROSI FŐISKOLA-DKA NKFT II. 25-32 (10-14) Marcali, Városi Sportcsar­nok, vezette: Mizsák, Schmidt. Marcali VSzSE: Bödör - Sza­bó E. 6, Bárczi 3, Szíva-Balogh 1, Hanusz 2, Tanai, Csatáné Ba­logh B. 13(6). Csere: Bán-Far­kas, Telkes, Novogradecz, Hor­váth M., Hajdú, Gergő, Sárfi, Pamuki, Mezőfi. Edző: Woth Péter.- Repülőrajtot vett a ven­dégcsapat, a negyedik perc­ben már ötödik góljukat dob­ták, melyre a hazaiak eggyel sem válaszoltak - tájékoztatta lapunkat Kiss László, a marca­liak elnöke. - Ez a különbség végigkísérte az egész találko­zót. Minden felzárkózási kísér­letet visszavertek az élcsapa­tokhoz tartozó, jó erőkből álló dunaújvárosiak. Támadásban Csatáné Balogh Beatrix és Sza­bó Eszter góljai biztosították, hogy nem alakult ki nagyobb különbség. Sajnos, az eddigi sérültek eddig sem rövid listá­jához újabb nevek is feliratkoz­tak. A hátra lévő három mécs­esén nem játszhat Bárczi, No­vogradecz és Borbély sem. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: MARCALI VSZSE-DUNAÚJVÁ­ROSI FŐISKOLA-DKA NKFT II. 24-31 (10-18) Legjobb marcali dobók: Me­zőfi 6, Szabó E. 5. FTC II.-RINYAMENTI KC NAGYATÁD 29-33 (14-17) Budapest, FTC Népligeti Sporttelep, vezette: Kovács T„ Major. Rinyamenti KC Nagyatád: Megyes - Nagy R. 8, Tóth T. 2, Schmidt 12 (4), Balaskó A. 2, Wahid 8, Karsai 1. Csere: Ben- ke. Vezetőedző: Péter Zsolt. Bravúros sikert ért el a Fe­rencváros második csapatával szemben a nagyatádi együttes. A somogyi hölgyek már az el­ső félidőben három góllal ve­zettek, győzelmükkel a tizedik helyre léptek előre a tabellán. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: FTC II.-RINYAMENTI KC NAGYATÁD 40-10 (15-7) Legjobb nagyatádi dobók: Ángyán 4, Benke 3. NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA-SZEKSZÁRDIFGKC 28-25 (14-11) Balatonboglár, Urányi János Sportközpont, vezette: Horváth R, Marton. A JUNIOR MÉRKŐZÉSEN: NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA-SZEKSZÁRDI FGKC 30-25 (14-10) Balatonboglár, Urányi János Sportközpont, vezette: Bazsó, Pánczél. Kun Z. A bajnoki állás A felnőtt női kézilabda NB I. /B Nyugati csoport állása: 1. Szekszárdi FGKC (41 pont). 2. NEKA (39), 3. Vasas SC (37), 4. Dunaújvárosi Kohász KA II. (32). 5. Kozármisleny SE (28), 6. Győri Audi ETO KC II. (27). 7. Szentendrei NKE (24), 8. FTC II. (22). 9. Rinyamen­ti KC Nagyatád (16). 10. Ha­ladás-Érd II. (16). 11. Pénz­ügyőr SE (14). 12. Mohácsi TE (12), 13. Marcali VSzSE (11), 14. VKL SE Győr (3).

Next

/
Thumbnails
Contents