Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-23 / 95. szám
2016. ÁPRILIS 23., SZOMBAT INTERJÚ 11 Hernádi Judit szerint a 11-es jó szám, ám sok embert ismer, aki ezen a napon született, de az nem volt elég. Azt tartja, az ő dolga elfogadni, amit az élettől kap „Alap, hogy ne tartozzak sehova” Nem függetlenül a minap betöltött kerek évszámtól, de nem is az öncélú ünneplés okán önálló esttel jelentkezett Hernádi Judit. Nem szenveleg, nem csinálna máshogy semmit. Öntörvényű, nem szokványos kamaszkorát sem, ami talán lányában köszön vissza. Aki meglepetésként köszöntötte föl. Ez szemmel láthatóan boldoggá tette a színésznőt, ahogy Vikiké is. Balassa Tamás tamas.balassa@mediaworks.hu- Sokat dolgozik, sok mindennel kezdhetnénk, de az apropója egy szám.- 60. Igen. És? Menjünk tovább.- Mindössze ennyi?-Mi?- Az, hogy bekövetkezik ez a szép, kerek évszám.- Két dolog történhet. Vagy bekövetkezik, vagy halott vagyok. Nem nagyon tud más történni.- Azért csak ünnepli és szereti, ha megünneplik. Kicsit a Hernádi pont is erről szól, nem?- Nem ünneplem és nem is szeretem az ünneplést. Ettől függetlenül ez most így történt, mondom ezt idézőjelben, hiszen Orlai Tibor ötlötte ki az estet. Meghajtottam a fejem a kívánsága előtt, ha így hozza az élet, akkor legyen így.- Összegző est?- Minden önálló est, hacsak nincs valami konkrét tematikája, összegzés. Ha harmincévesen csinálja az ember, akkor a harmincadik évéből nézvé tekinti át az életét, innen pedig a hatvanadik évéből nézve.- Van mint áttekinteni a színes életműből. Mi benne a szívének legkedvesebb?- Legeken nem gondolkodom, mert ezek mindig változnak. Ma ez tűnik legnek, holnap az tűnik legnek esetleg. Milyen szép: esetleg. Azt tudom, hogy e pillanatban, innen nézve a műsorban elhangzó dalok fontosak. Sok dal van, amit nekem írtak, és a műfaj sajátossága, hogy általában a szerelemről szólnak. Ritkán szólnak másról. Gondoltam, jó, nézzük meg, innen nézve kik fontosak. Ebben természetesen benne van a lányom is, aki fontos. Szó van néhány más dologról is.- Barátokról?- Barátokról spéciéi nagyon nincs szó.- Ha már visszatekintés: van olyan, amit ma másként csinálna?- Nem, általában semmit sem csinálnéR máshogy, és ennek rettenetesen örülök. így csináltam, így sikerült, így jó. Nem vagyok az a típus, aki azon rágódik, mi lett volna ha, sőt! Kifejezetten fölöslegesnek tartom ezen rágódni, mert ez sehova sem visz.- Ennek is úgy kellett lennie.- Úgy kellett lennie, igen.- Mesélt korábban arról, hogy ebben az országban mindenki egyetlen nagy társulathoz tartozik...- Igen, és én akkor valóban otthagytam a Vígszínházát, ami egy hasonló döntés volt az életemben, ami akkor, onnan nézve különösnek és ve- szélyesnek- Még akkor sem, ha serdülőkorában nem volt túl...- ...nagyon jól tettem, amit tettem. Hihetetlenül büszke vagyok rá, hogy azt tettem, amit tettem. Nem szeretek beletartozni sehova se, és hihetetlenül megalapoztam, hogy ne is tartozzak bele sehova se. És ez milyen nagyszerű! Főleg innen nézve. Onnan nézve nem volt olyan nagyszerű, mert onnan nézve nehéz volt. Sok embernek kellett olyan kérdésére válaszolni, mint amit most maga kérdez, hogy „ez nem volt-e hiba”. Akkor mindenki annak gondolta, és én mégis tudtam, hogy nem hiba.- Konkrétan mire gondol most?- És maga mire gondol?- Én mondjuk a középiskolás évek nehézségeire.- Na látja. Erre gondoltunk.- Volt egy viszonylag fiatalon vállalt házasság.- Az is volt. tűnt, és lehet, hogy az is volt. Mindegy. így kellett lennie.- Az idő igazolta ezt?- Ilyen hülyeséget még életemben nem hallottam! Hogy lehet ilyen kérdezni? Maga szerint igazolta? Az van, ami van! Erre mit lehet válaszolni? Az idő igazolta? Mit?- Az idő ilyen. Néha megmutatja, rosszul döntöttünk.- Ez hülyeség! Ha valaki valahogy dönt, akkor miért kell azzal foglalkozni, hogy mi volt akkor? Mi lehet az az eshetőség, ami alapján egy döntés jó voít, vagy nem volt jó? Nekem jó volt. Döntöttem, kész.- Soha nem akart azt követően társulathoz kötődni?- Sajnos előfordult, hogy odakötődtem. A Művész Színház ilyen volt. Vitatott is. Azt spéciéi kihagytam volna az életemből, de nem baj, mert így jó, ahogy van. Biztosan volt olyan betegségem is, amit kihagytam volna, de hát így jó, ahogy van.- Sokat dolgozik. Többet, mint ami egészséges vagy éppen így jó?- Nem tudom, mert még nem vagyok beteg.- Egy vidéki vendégjátékra ugyanolyan lelkesedéssel ül be a buszba sokadszor is?- Mindegy, mit mondok vagy gondolok. Akkor, amikor kimegyek a színpadra, valószínűleg oda fogok figyelni. Inkább abban látnám a veszélyt, hogy ha majd egyszer nem figyelnék oda a színpadon. De eddig ilyen még nem történt szerintem.- Pályafutásának jelentős része a prózai színházhoz, dalokhoz kötődik. Ugyanakkor megkerülhetetlen része - de ez talán nem is baj - a Heti hetesben vállalt szerepe. Ebben a különös műfajban való kiteljesedéstől mindig pozitív kritikát kapott vissza?- Természetesen nem.- Ezt hogy szokta viselni?- Sehogy. Elviselem. Vicces volt észrevenni, ahogy kritizálnak. Az vicces, igen. Egyrészt a negatív kritikának is van egy sajátossága, amikor többes számban megszólalnak: „Mi úgy szeretjük magát, hát miért csinálja?" A másik érdekesség, amikor bezáródó liftajtók védelmében kritizáltak, amikor nincs hová menekülni. Mondjuk engem nem kell félteni. A dicséretnek is volt egy sajátossága, mindig úgy szólt, hogy szembe dicsérnek, de a mellettem ülőket kritikával illették. Ezt is utáltam, azt is utáltam. És egyiket sem vettem komolyan.- Igyekszik az ilyen értékítéletet nem túl mélyen megélni?- Persze. Ezekkel nem lehet mit kezdeni, semmi értelme. Megértettem, rendben van. Nincs mit csinálni vele.- A magyar közélet finoman szólva sem egyszerű. Véleményt mondani kockázatos. Szokták Névjegy Hernádi Judit Színésznő, Jászai-díjas, érdemes művész. 1956. április 11-én született. A Színház- és Filmművészeti Főiskoláról 1978-ban a Vígszínházba szerződött, ahol tíz évet töltött, 1986 óta (művész színházi kitérővel, 1992-1994) szabadúszó. Számos filmben játszott (köztük: Mephisto, Szamárköhögés, Hasutasok), mintegy 300 filmben szinkronizált. Egyedi hangját a Sohase mondd című dal tette ismertté 1982-ben. Sokat foglalkoztatott színész: áprilisban tíz előadásban játszott, énekelt. A Hernádi pont című önálló estjét nemrég mutatta be az Orlai Produkciós Iroda. 1999-től évekig szerepelt a mondani: egy művészembernek talán nem is kellene állást foglalnia. Mit gondol erről?- Ebben a pillanatban én nem csinálom a Heti hetest...- Tudom...- ...persze lehet, hogy nem vette észre, mert már nem nézi, de hiszen ezért nem is csinálom.- Világos, de tíz éve is elég ideges volt ez az ország. Ez mit sem változott.- Mérhetetlenül bíztam ebben a műsorban, és tele voltam naivitással. Azt gondoltam, hogy itt demokrácia lesz, és hogy de jó, van értelme megszólalni! A gyermekcipős időszakát is végigéltem. Benne volt a pakliban, hogy amikor az ember egy másik véleménynyel találkozik, amivel nem tud azonosulni, arról feltétlenül úgy gondolja, hogy ellenséges. Mondjuk ez szítva van. Ez egy hiba. Szörnyűség, hogy ezt szítják, ahelyett, hogy elsimítanák, és azt lehetne gondolni, hogy azért, mert a másik másképpen gondolja, attól még nem hülye és nem is rosszindulatú.- A színház talán arra is jó példa, hogy egy előadás jobbról, balról, középről, mindenhonnan ugyanazt tudja jelenteni, és egyetemes mondanivalói vannak. Gondolom ez színészként fontos élmény.- Igen, gondolom igen. Még nem gondolkodtam ezen, de biztos igen.- Azt hogy élte meg, amikor egy éve a halálhírét keltette egy bulvárlap?- Utáltam. Szeretnék bulvármentes életet élni, de nem nagyon lehet. De igyekszem eszerint élni, csak az a baj, hogy vevő van rá.- Az ismertséghez a bulvár is hozzájárul.- Igen, értem. Tudom.- Verebes Istvánnal hogy alakul a kapcsolata?- Sehogy. Nincs vele semmi bajom, de sehogy. Ebben a pillanatban nem keressük egymás társaságát, de ez nem jelent semmit. Heti hetes című közéleti-politikai műsorban, 2009-ben és 2011-ben ő volt a Csillag születik tehetségkutató verseny egyik zsűritagja. A főiskolára azután került, hogy minden középiskolából kirúgták, mondván elalszik az órákon. Tizenhét évesen gyám- hatósági engedéllyel férjhez ment, két évvel később elvált. Élettársi kapcsolatban élt Tarján Pál operaénekessel, akitől 1986-ban a lánya. Tarján Zsófia Rebeka született. Zsófia okleveles alkalmazott grafikus, énekes, 2012-től a HoneyBeast frontembere. 2010-ben együtt játszottak az Egy színésznő lánya című darabban, amely Verebes István Maya című, Hernádi Juditról szóló könyve alapján készült. Jöhet egy... „Díva, bohóc, ember és színésznő. Ez mind, ami vagyok. És már egy jó ideje ez vagyok. Ilyenkor illik számot adni, mi volt, mi lesz. Mondatok, amiket már elmondtam, amiket nekem szántak vagy szánhattak volna. Tojok az illemre, a szabályokra. Az érdekel, ami egy kicsit más. Dalok, amiket nekem írtak vagy írhattak volna a szerzők, ha kicsit jobban odafigyelnek. Ez az est rólam szól! Szerintem szórakozni fognak. Én is szórakoztam, amíg kigondoltam. Woody Allen mondta: »Nem félek a haláltól, csak nem szeretnék ott lenni, amikor megtörténik.« De mint tudjuk, jöhet egy...” (A Hernádi pont című előadás színlapjáról)- Sok minden köti össze önöket.- Hát hogyne! Ezt nem is veszem el tőle. A Hernádi pont című estben még emlegetem is, és nem negatív hősként. Nem gondolok róla mást, mint eddig, csak nem nagyon akarok vele beszélgetni. Ennyi. Besokall- tam, mindenkivel előfordul.- Ezen a szép ünnepelni nem való napon mi okozta a legnagyobb boldogságot?- Jó érzés, hogy amikor a lányomról beszélek, akkor az úgy rendben van. Föl is köszöntött, az is nagyon jó volt, meglepetés. A Vikiké is fölköszön- tött, a barátnőm, de az kevésbé volt meglepetés, mint a lányom.- Lehet tudni, spirituális lélek. Az április 11-nek tulajdonít jelentőséget? József Attilával egy napon születni, ha évekkel később is, mégiscsak valami.- A 11-es jó szám. Mester- szám. De ettől függetlenül sok embert ismerek, aki ezen a napon született, és mégse. Szóval ez nem elég. Kell valami még.- Mit merít a spiritualitásból?- Próbálom úgy élni az életet, hogy elfogadjam, ami van. A spiritualitásnak az a legnagyobb pozitívuma, ha az ember elfogadja azt, ami van, és nem hadakozik ellene. Élni kell az életet. Azért élünk, hogy éljünk. Ez nem aszkézis. Az egy másik magatartás, ami nem az én dolgom. Az én dolgom elfogadni, amit az élettől kapok, fölfogni, ami van, és azt látni, ami igazán van.
