Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-21 / 93. szám

MEGYEI KORKÉP 2016. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK Zsámolyok a tetőtéri zsibongóban, erőfejlesztés a templomkert lépcsőjén ez a korszak véget ér és a lottón sem kellett nyerni hozzá Nagyberény nagy napja Földben az alapkő Ősszel már tornáznának ben­ne: Aradszki András államtit­kár. Witzmann Mihály ország­gyűlési képviselő és Tóth And­rás Károly polgármester he­lyezték el az alapkövet az or­szágos kistelepülési tornate­remépítési program szerdai nagyberényi állomásán. Nagy napja volt a szerdai Nagyberénynek, akkor is, ha idén lesz ennél nagyobb is... Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu NAGYBERÉNY Tornaterem-alap­kőletétel Nagyberényben a pe­dagógussztrájk napján.- Ez nálunk mindent felül­ír, számunkra nagy és ünnepé­lyes pillanat a mai - jegyzi meg Szász Gáborné, a dr. Faust Mik­lós Általános Iskola igazgatója, miközben a 125 fős diáksereg épp a délutáni ünnepséget pró­bálja az udvari betonplaccon. Jó időben az a tornaórák egyik helyszíne, és éppen oda építik a tornatermet, az ígéretek sze­rint hamarosan a munkások is fölvonulnak. Rövidesen meg­szűnhet tehát a nagyberényi diákoknak az a hátránya, hogy szertornában, kötélmászásban, teremkosárlabdában és terem- futballban nincs részük. Persze, mindig megoldották valahogy; a tetőtéri zsibongó­ban elférnek a tornaszőnyegek és zsámolyok (csak arra kell fi­gyelni, nehogy beüsse valaki a fejét), s az iskolaudvaron kívül ott a falu futballpályája, és a be­Hiányzik a bezárt panzió, no meg a szennyvízcsatorna Nemrég pofozta helyre a falu önerőből az öreg kultúrházépü- letet, rossz idő esetén azt is használhatják a nebulók a min­dennapos testnevelés kereté­ben. de már nem sokáig szorul­nak erre a kényszermegoldásra - ad hangot elégedettségének Tóth András Károly nagyberényi polgármester is, hozzátéve: fon­tos a nyolcosztályos iskola az Lőtéri szezonnyitó Megnyitották a szezont a lőtéren: a helyi lövészklub idén elsőként a nyugdíjas rendőröket látta vendé­gül családi sportnapon. A tavalyi szezonzárón a környék vadászai tesztelték lövőtudományukat. Az exrendőrökre légpuskalövészet és több játékos vetélkedőfeladat is várt a lőtéren, s míg reggel zsíros kenyérrel fogadták őket, délre Pin­tér János exrendőr rittyentett jófaj­ta csülökpörköltet. A késő őszi zá­rásig - tudtuk meg Maráczi Lász­ló egyesületi titkártól - az idén is jó néhány rendezvényre foglalt a megye egyik legjobban felsze­relt lőtere. 1400 lelkes község életében, hiszen megtartóerőt jelent. - Az pedig, hogy 259 millió forin­tért tornaterem épülhet (a tan- kerületvezető és az országgyű­lési képviselő lobbija nyomán), azt is mutatja: joggal bízhatunk a jövőben, mert nem csak mi igyekszünk tenni azért, hogy jö­vőképe is legyen a településnek - így a polgármester. A településvezető egyébként nem is a fejlesztésre költött tíz­milliókat tartja a legfontosabb­nak, hanem hogy az elmúlt években már stabil az önkor­mányzat gazdálkodása. - Egy Nagyberény-léptékű faluban a tornaterem nagy szó, de az is. hogy a belterületi útjaink bur­koltak. több utca újraaszfalto- zására is futotta, s annak elle­nére, hogy helyiadó-bevételünk nagy cégek híján minimális, ta­karékos működéssel kijövünk a pénzünkből - magyarázza Tóth András Károly. - Nagyon hiány­zik persze a sok éve bezárt Oá­zis panzió a gyógyvizes fürdő­jével, no meg a szennyvízcsa­torna, hiszen a környéken már csak Nagyberényben nincs, de keressük a lehetőségeket... rényi utcák is kellően szélesek a futáshoz...- A nagyberényi diáknak mindig jó volt az erőnléte - emlékszik vissza Szász Gábor­né, aki harmincnyolc éve ép­pen testnevelő tanárként kezd­te, de még a régi iskolaépület­ben, amelyben ma az alapít­ványi középiskola működik. - Három évtizede sorra nyer­tük a megyei mezeifutó-ver- senyeket. A kocsmától a temp­lomdombra futottak a tanulók, akkoriban még az út is hepe­hupás volt, később csináltatta csak meg az Oázis panziót és fürdőt üzemeltető alapítvány, mint ahogyan 1991-ben az új iskolához is a sportudvart. Ál­lóképesség-fejlesztésre a temp­lomkertbe vezető lépcsőt hasz­náltuk, akadt is szülő, aki az­zal jött, hogy „40 fokos izomlá­za” van a gyerekének. Egyszer még vasállványzatot is csinál­tattam a kötél- és rúdmászás- hoz az udvarra, de ellopták a kötelet is, a rudat is. Egy ré­gi kollégámmal azt.szoktuk mondani, hogy ha nyerünk a lottón, tornatermet is építünk. A több évtizedes álomból most lehet valóság... Az éppen húsz éve igazga­tó pedagógus elárulja azt is, hogy a siófoki tankerület ve­zetője, Cser Lajosné meglepe­tésnek szánta a tornaterem-pá­lyázat hírét, mondván, Nagybe­rény már nagyon megérdemel­te. A reményeik szerint az ősz­re felépülő létesítmény küzdő­tere 20-szor 30 méteres lesz, 259 millió forintba kerül, és persze használni fogja az óvo­da és a középiskola, s közössé­gi rendezvényeket is tartanak majd benne. S az avatója lesz majd Nagy­berény újabb nagy napja. Hat szekcióban mutatták be tudásukat a diákok HIRDETÉS A kiváló tanárra emlékeztek CSURGÓ A Polaneczky Ottó Em­lékkonferencián - Református Középiskolák XXII. Természet- tudományos Diákkonferenci­ája megnyitóján hirdették ki a „Múzsám a természet” orszá­gos rajzpályázat eredménye­it. A Csokonai Vitéz Mihály Re­formátus Gimnázium, Általá­nos Iskola és Kollégium tanu­lói közül első díjat nyert Szán­tó Zsófia, második lett munká­jával Varga Tamás, harmadik pedig Kovács-Varga Rozália és Héjjas Vivien. A csokonais di­ákok sikeres szereplése folyta­tódott a csurgói intézményben tartott konferencián is, a hat szekció három korcsoportjában zajlott versenyen. A korábban benyújtott dolgozatra és az itt elhangzott kiselőadásra kapott pontszám határozta meg a he­lyezést. Németh Olga a biológia szekcióban, Telkes Beáta pedig néprajz kategóriában végzett az első helyen, előbbi részt vehet a XV. Tudományos .Gyermek­Rotary Jótékonysági Koncert A bevételt a Kossuth térre tervezett "Tapintható láthatatlan" térplasztika felállítására fordítjuk. KAPOSVÁR Szivárvány Kultúrpalota május 13. 19.00 óra konferencián Budapesten. Raj­tuk kívül Kunecz Eszter má­sodik, Kovács Bendegúz 3. he­lyen zárt. Al felkészítő tanárok: Mellesné Fonyogáb Kornélia, Telkes Zsoltné, Varga Jolán és Peperő Miklós. Polaneczky Ot­tó, iskolánk alapító tanára em­léke előtt konferenciával tiszte­legtünk az idén is. Mindig szív­ügye volt a tehetségek gondozá­sa, és e diákkonferencia sikere. A 2012-es találkozón még látvá­nyos kémiai kísérleteket muta­tott be taftítványaival, az ő ja­vaslatára bővült kémia szekció­val a program - mondta Kovács József igazgató. G. A. e9yel< Szivárvány Kultúrpalota líonho ■ r, Noszlopy G. 5-7. Kaposvár, Fő utca 53. 11-190, 30/999-4646

Next

/
Thumbnails
Contents