Somogyi Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-09 / 83. szám

2016. ÁPRILIS 9., SZOMBAT SPORT 15 A feljutásért küzdő ZTE ellen szerepel a BFC Siófok A soproniakat fogadják Fodorék a középszakaszban Ziccerben a hazaiak Első bajnoki sikerét aratta az egyetemi kézicsapat LABDARÚGÓ NB II. A bajnoki tabel­lán harmadik Zalaegerszeg ott­honában vendégszerepei a tize­dik BFC Siófok együttese szom­baton 19 órakor. A másodosztályú tagságukat még mindig nem bebiztosító ba­latoniaknak nagyon nehéz dol­guk lesz, ugyanis az egerszegiek ki vannak „hegyezve” egy siker­re miután a legutóbbi négy bajno­kijukból csak egyet tudtak meg­nyerni és ezzel oda lett az élvo­nalba jutást jelentő második he­lyük a tabellán. Ezt a klub tulaj­donosa nem is nézte jó szemmel, pénzbüntetéssel sújtotta a csapa­tot Hogy ez a döntést milyen ha­tást váltott ki a sikertélenség mi­att amúgy is feszült hangulatban lévő labdarúgókból az a Siófok el­leni találkozón kiderül... Egy biztos, hullámvölgyben vannak a kékek, akiknél a góllö­vőlistát vezető Daru is hiányozni fog. Ráadásul hiába kapta a Gyir- mót és a Mezőkövesd mögött a legkevesebb gólt a ZTE, ez az „erénye”, a biztos védekezés már a múlté. A legutóbbi öt bajnoki mindegyikén kaptak gólt, szám szerint nyolcat. Ez adhat némi esélyt a balatoniaknak, igaz nem sokat, hisz Ivancsicsék 305 perce nem találtak be az ellenfelek há­lójába. Időszerű lenne tehát, hogy végre valaki véget vessen ennek a pocsék sorozatnak. Siófoki olda­lon is lesznek hiányzók, ilyen az eltiltott Czingráber és Mogyoró­si, így belső védőt is kereshet er­re a meccsre Kopunovics edző. Sőt, ha a sérüléssel bajlódó Futó, Berki, Gál hármas közül is lesz, aki hiányozni fog, akkor nagyon nehéz optimistán gondolni erre a találkozóra... Keszthelyi Z. AZselicben kerekeznek a terepesek TEREPKERÉKPÁR Komoly szint- különbségeket másznak meg kerékpárjukkal a vasárnap 10 órakor kezdődő Zselic Maraton résztvevői. A montisok Ropoly- pusztáról indulnak, hogy el­döntsék ki a leggyorsabb a dom­bokon. Három táv közül lehet vá­lasztani. A rövid 24, a közép 48, míg a hosszú távú 72 kilométer lesz 400, 800 és 1200 méteres szintkülönbségekkel. K. Z. Több, mint egyhetes szünet után folytatja szereplését a Kaposvári KK együttese az NB l./A csoportos férfiko- sárlabda-bajnokság közép­házi középszakaszában. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu KOSÁRLABDANB I./A CSOPORT, FÉRFIAK Nagy lehetőség előtt áll a Kaposvári KK alakulata. A somogyi együttes amennyi­ben nyer - a Sopron KC elleni szombati összecsapáson - be­hozhatja hátrányát a Falco KC Szombathely csapatával szem­ben és előléphet a hetedik hely­re. Ráadásul az üldözőket te­kintve a kecskemétiek Pécs el­leni esetleges győzelme után is tarthatná a különbséget a ta­bellán. Motivációban tehát nem le­het hiány, ennek megfelelő hozzáállással pedig sikerrel vehető a szombaton 18 órakor kezdődő Sopron elleni mérkő­zés. A Kaposvári Városi Sport- csarnokba kilátogató szurko­lók nyilván azt a csapatot sze­retnék újra látni, amely az alapszakasz során már 112— 93-ra megverte a határvárosi riválist. A kaposváriaknál ak­kor 33 pontot tett a közösbe a horvát Hrvoje Puljko, aki ké­sőbb a pécsi összecsapáson sérülten sántikált le a pályá­ról. Hiányát a rá következő Fal­co elleni találkozón remekül kompenzálták a somogyiak. A kecskeméti vereség ugyan­akkor nem jött jókor, s bizony jobb lett volna, ha a horvát hát­véd is pályára lép. Az ő állapota ugyan javult az elmúlt napok­ban, ám továbbra is kérdéses a szereplése. A soproniak alapos fejmosást kaptak Pojbics Szabolcs ügy­vezetőtől, miután a legutóbbi négy meccsükből hármat el­buktak. Igaz, hiányzik náluk Tóth Gergő és Rancic is. Hozzá­juk csatlakozott legutóbb Bav- cic, aki a hírek szerint szintén hiányozni fog a Hendleinék el­leni mérkőzésen. A soproniak annyival könnyebb helyzetben vannak, hogy már korábban biztosították helyüket a legjobb nyolc között. Ami a kaposváriakat illeti, ez még nem sikerült, így hatvá­nyozottan fontos az újabb baj­noki. - Számunkra csak a győ­zelem 'elfogadható! - adta ki a jelszót a szombati összecsapás előtt Kmézics Zorán, a Kapos­vári KK vezetőedzője. Ennek Szellemében kell pályára lépni valamennyi csapattagnak! A bajnoki állás A csoport: 1. Szolnoki Olaj KK, 2. ZTE KK, 3. Atomerőmű SE, 4, Álba Fehérvár, 5. Körmend, 6. Sopron KC, 7. Falco KC, 8. Ka­posvári KK, 9., Kecskemét, 10. Pécsi VSK, 11. Szedeák, 12. MAFC, 13. Jászberényi KSE, 14. Nyíregyháza KK. Emmanuel Ubilla a Sopron KC I K : 3 5, is kulcsfontosságú játékos lehet KÉZILABDA Újabb mérkőzést rendeztek az NB III-as női ké­zilabda-bajnokság somogyi csoportjában. A Kaposvári Egyetem SE csapata első győzelmét arat­ta a pontvadászat során. A há­zigazda balatonboglári junio­rok az első félidőben négy, a második játékrészben pedig hat gólt értek el a fiatalok el­len erőfölényüket érvényesítő kaposváriakkal szemben. A közel öt ven találatig jutó vendégeknél Ozsváthné Béres Enikő tizenöt, míg Szita Niko­letta tíz gólig jutott. BALATONBOGLÁRI SC JUNIOR- KAPOSVÁRI EGYETEM SE 10-48 (4-27) Balatonboglár, lírányi lános Sportközpont, vezette: Bakos, Csabi. Balatonboglári SC junior: Nagy B. 6, Hajós P. 1, Gróf, Ke­rekes 1, Semsey, Nagy L., Luj- ber 1, Székely, Korpa, Szilágyi, Fritz 1, Várkonyi, Hiczfelder, Nagy B. Edző: Katona Sándor. Kaposvári Egyetem SE: Had- házy - Petz 3, Martinka 4, Tö­rök 9, Patkó 4, Ozsváthné 15, Andies 1, Balatincz 1, Tunyogi 1, Szita N. 10. Edző: Tóth Nor­bert. A női kézilabda NB III. So­mogyi csoport állása: 1. Kuta- si NKC (22 pont), 2. Barcsi VSE (22 pont), 3. Kadarkúti KC (11 pont), 4. Balatonszemes KSE junior (10 pont), 5. Balatonbog­lári SC junior (7 pont), 6. Ka­posvári ESE (2 pont). Kun Z. Nem termett babér a vendégként érkezőknek Nem botlott az éllovas Hidegek osztrák földön rajtolnak RALLYE Osztrák földre tért vissza a Mitropa Kupa me­zőnye a hét végén. A bajnok­ság második fordulójaként ugyanis a 40. Lavanttal Raly- lye szerepel a naptárban. A kaposvári Hideg Kriszti­án és navigátora, Kerék Ist­ván folytatja nemzetközi sze­replését ezen a futamon, ahol az elsődleges céljuk a győze­lem, és a vezető hely megtar­tása a Mitropa Kupa pontva­dászatában. Tíz évvel ezelőtt már sike­rült az ottani viadalon abszo­lút győzelmet aratniuk - bíz­nak benne, hogy ez az ered­mény idén megismétlődik.- A 40. Lavanttal Rallye a második állomása az idei Mitropa Kupa Bajnokság­nak, amit a rebenlandi fu­tam után mi vezetünk - nyi­latkozta Hideg Krisztián. - A célunk így nem is lehet más, mint ismét győzedelmesked­ni, és megtartani a vezető po­zíciónkat. Emellett örülnénk annak is, ha az osztrák bajno­kival közös abszolút értékelés TOP5-jébe is beférnénk. ■ KÉZILABDA, FÉRFIAK Nem oko­zott gondot a Balatonboglári SC csapatának a Kutasi NKC legyőzése. A balatoniak 18-14- es első félidő után végül 33-23- as győzelmet arattak. BALATONBOGLÁRI SC - KUTASI NKC 33-23 (18-14) Balatonboglár, Urányi lános Sportcsarnok, vezette: Bán, Kertész. Balatonboglári SC: Zeke 1, Héjjas 6, Varga D. 6, Lakatos 3, Csorba, Bálint 4, Simon 2, Hicz­felder A. 3, Schmal 3, Hiczfel­der T. Borbondi 5, Varga E. Kutasi NKC: Bodó, Kovács Z., Horváth Z. 4, Vuncs 3, Kordély 3, Kurucz, Egyed 5, Csíkvár 4, Huschál 3, Becskei 1. Magabiztosan tartotta otthon a pontokat a siófoki alakulat a kaposváriakkal szemben. SIÓFOK KCSE­KAPOSVÁRI ESE 33-18 (15-8) Siófok, Munkacsarnok, ve­zette: Kertész, Komáromi. Siófok KCSE: Sülé, Horváth B., Mata, Pintér 1, Pete 1, Lo­sonc, Varga K. 1, Horváth R. 5, Kovács V. 5, Pitz 4, Fiiszár, Tar­ján 16. Edző: id. Kiss Szilárd. Kaposvári ESE: Újvári, Po- tó, Kovács Cs., Hilmer 1, Pin­ke, Papp L., Kovács K. 3, Rán­tás 1, Lőrincz, Pálfi 1, Krebsz 2, Kovács F., Miklós 3, Barna 1, Perlaki, Kiss B. 6. Edző: Po- tó Krisztián. A férfi kézilabda NB III. (Za­lai csoport) állása: 1. Siófok KCSE (18 pont), 2. Init 200-Lete- nyei KSE (16 pont), 3. Máriaújfa- lui SE (14 pont), 4. Balatonboglá­ri SC (10 pont), 5. Kutasi NKC (8 pont), 6. Egerszegi KK (4 pont), 7. Vonyarcvashegy SE (2 pont), 8. Kaposvári ESE (0 pont). Kun Z. Százötven fa lett a végére a különbség TEKE NB II. - FÉRFIAK: HORVÁTH-GRAVITÁCIÓ TKSE SZOMBATHELY-1. MCM SE KAPOSVÁR 8:0 (2484:2327) A kaposvári eredmények: Vörös G. 439, Szalai P. (Kis R.) 424, Csendes R. 389, Miklós Gy. 377, Horgos 369, Lapat 329. További eredmények: TK Resznek-Zalakomár Egyetér­tés SE 7:1 (2600:2473); Sárvári Kinizsi Kékgolyó-Lovászi Bá­nyász SK 6:2 (2573:2543); Ha- logy SE-Topidó Nagymizdó SE 2:6 (2597:2644); Bázakerety- tye SE-Soproni Turris SE 2:6 (2507:2602); Zalakaros SE-NK Teke SE 0:8 (2184:2576). Az ifimeccsen: 1:0 (435:392) - Horváth Á. 392. Fenyő G. Balatonberényben búcsúzott a Karád LABDARÚGÁS Tovább mene­tel a megye kettes balatonbe- rényi alakulat a labdarúgó Ma­gyar Kupában, amely sorrend­ben a szintén megye kettes Két- hely, majd az egyaránt megyei I. osztályban érdekelt Balatonbog­lár és Balatonlelle ellenében ju­tott tovább - mérkőzés nélkül... Most viszont már valóban be is mutatkoztak a kupasorozatban, s miután 3-1 arányban legyőz­ték a megye egyes Karádot, így a legjobb négy között érezhetik magukat. BALATONBERÉNY­KARÁD 3-1 (1-1) Balatonberény. V.: Bana. Gól­szerzők: Mezőfi, Gazda, Vígh R., illetve Németh K. JUTA-NAGYBAJOM 0-3 (játék nélkül) SOMOGYSZOB- BABÓCSA 0-3 (játék nélkül) A Tab-Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Aka­démia mérkőzést a jövő hé­ten szerdán 16 órakor játsszák majd. Fenyő Gábor A bajnoki pontvadászat mellett a kupában is jól szerepel a Berény Felemás siófoki mérleg: kétszer nyertek, kétszer kikaptak Zalaegerszeg volt a házigaz­dája a leány U15-ÖS bajnok­ság (Balatoni csoport) kilence­dik körének. A somogyi színe­ket képviselő Siófoki Bányász SE az FC Ajkát 2-0-ra (a gól­szerzők: Kovács E., Horváth L.), a Veszprém FC-t pedig 1-O-ra (a gólszerző: Kovács E.) legyőz­te, míg a házigazda Zalaeger­szegi TE FC és a Nagykanizsai MÁV TE 1866 csapatával szem­ben egyaránt egy góllal alulma­radt. A másik somogyi együt­tes. a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szabadnapos volt. A sorozat a jövő hétvégén folytatódik. A sereghajtót fogadják Kaposváron E.0N FÉRFI VÍZILABDA OB I. Köny- nyűnek tűnő fellépés vár a Ka­posvári VK egyletére, legalább­is papíron; a Szécsi Zoltán, idő­sebb Berta lózsef edződuó ve­zette somogyi együttes szóim baton 16.45 órakor azt a sereg­hajtó Bp. KSI SE társulatát fo­gadja, amely mindössze három pontot hozott magával a bajno­ki alapszakaszból, s a rájátszás­ban csak egyet tudott hozzáten­ni. A cél nem lehet más, mint hazai környezetben folytatni a veretlenségi sorozatot. Az igazi értékmérőt a jövő hétvégén, szombaton esedékes fellépés jelenti majd, amikor is Debrecenbe utazik a Kaposvári VK társulata. Fenyő G.

Next

/
Thumbnails
Contents