Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-06 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 10. szám
2016. MÁRCIUS 6., VASÁRNAP SZTORI 5 Morvay Pál nyaktól lefelé lebénult, de ma már pingpongbajnok Vákuumágyból a dobogóra Morvay Pál 2006 szeptemberében egy szörnyű balesetben nyaktól lefelé lebénult. Az orvosok azt mondták, örülhet, ha egyáltalán újra lábra állhat. Ő azonban makacs ember. Pár hete megnyerte a mozgássérült asztaliteniszezők nyílt Budapest-bajnokságát. Takács Zoltán BUDAPEST Az ötvenes éveinek elején járó Morvay Pál alapjában véve elégedett lehetett a sorsával a 2000-es évek elején. ló szakmája volt, autószereló'ként becsülték a munkáját. Két hobbija, a fotózás és a zene is egyszerre jelen lehetett az életében, hiszen az egyik metálzenei szaklapnak készített felvételeket. Aztán 2006. szeptember 12- én minden megváltozott. Egy ZIL teherautó hátsó kerekébe fújta a levegőt, amikor megállt ellenőrizni, hogy vajon mennyi levegő fér még a gumiba. „Az abroncsok 6 bar nyomásig fújhatok, én 3,5-nél jártam. Az utolsó dolog, amire emlékszem, hogy megállapítottam, még bőven mehet levegő a kerékbe. A következő képem, hogy 4 méterrel hátrébb fekszem a hátamon, és nem tudok megmozdulni.” A robaj hangjára helyszínre siető kolléga egyből látta, hogy mi történt. A hibás abroncs felrobbant, ráadásul a keréktárcsa is kettészakadt, s az egyik fele éppen telibe találta a szerelőt. „lőtt a mentő, vákuumágyba tettek, és irány a baleseti intézet. Közölték: a nyaki csigolya nyúlványa megnyomta a gerincvelőt, ezért nyaktól lefelé lebénultam. Az idegsebész azzal biztatott, ha a következő időszakban lesz valamiféle kedvező jel, akkor akár még lábra is állhatok.” A kedvező jel az volt, hogy egy hét után meg tudta mozdítani a Tíz éve Pál nyaktól | lefelé lebénult, csak annyival biztattákJ hogy idővel talánÉÉi újra lábra allhat g| kezét. A budakeszi rehabilitációs intézetben az etetést, itatást és pelenkázást nem viselte jól, ezért eldöntötte, hogy amint lehet, kerekes székbe ül, a következő cél pedig a hónaljmankó. „Elmondták, hogy a bal kezemmel kell újra megtanulnom mindent, mert a jobb vélhetően nem lesz többet használható. Ezenkívül ebből az állapotból a lábra állás kivételesnek minősíthető, mert ugyan láttak már olyat, hogy valaki 6 év kitartó munka után újra megtanult járni, de az volt a ritka kivétel. Akkor megfogadtam, hogy itt én leszek a kivétel.” Ettől a perctől kezdve Pál egészen kivételes „edzéstervet” állított össze. Amikor a többiek hajnalban még a másik oldalukra fordultak, ő már forgolódott az ágyban, igaz, eleinte ez csak az egyik oldalára sikerült. Aztán néhány hét elteltével már a kerekes székbe is egyedül ült át. „Amikor tízszer kellett felemelni a félkilós súlyokat, én húsz gyakorlatot végeztem, any- nyira hittem abban, hogy sikerül újra rendesen használni a végtagjaimat. Egyszer a kórházi folyosón tréningeztem, amikor találkoztam az orvosommal. Egy óra múlva visszafelé jött, megállt, és megjegyezte: »Még a végén magának lesz igaza.«” Persze igaza is lett, mert a kerekes székből járógépre, majd mankóra váltott. Ebben nagy segítségére volt a sportterápia a budakeszi rehabon. Bár saját bevallása szerint nem volt igazán tehetsége az asztaliteniszhez, mégis ütőt ragadott, hogy újra megtanulja használni a kezét. „Még a kerekes székben ülve kezdtem el pingpongozni. A kezemhez fáslizták az ütőt, mert nem tudtam megfogni. Eleinte sok sikerélményem sem volt, tízből egyszer találtam el a labdát, de az sem jó helyre ment.” Pál a budakeszi intézetben töltött fél év után a visegrádiba került, ahol tovább tréningezett. Budakesziről két mankóval jött el, Visegrádról már csak egy bottal. Az asztaliteniszt eztán sem adta fel, ám újabb lendületet egy egykori ifjúsági Eb-ezüstérmes pingpongos, Csernyik Ildikó adott neki, aki edzést tartott mozgáskorlátozottak számára. Itt került kapcsolatba egy kerekes székes igazolt sportolóval, Kis-Juhász Józseffel, aki levitte a Mozgássérültek Állami Intézetébe egy próbajátékra. „Persze nem feleltem meg, hiszen mindig is tudtam, hogy nem vagyok egy őstehetség, már gyerekkoromban is elkergettek az asztaltól. De amikor nem akartak véglegesíteni a csapatba, akkor megfogadtam, itt is bebizonyítom, hogy igyekezettel szinte mindent el lehet érni. így adódott, hogy 2010 óta rendszeresen indulhatok versenyeken is. Eleinte még lemostak az ellenfelek, de legutóbb már a Budapest-bajnoksá- got sikerült megnyernem a kategóriámban.” A most 63 éves Morvay Pál ha teheti, hetente legalább háromszor asztalhoz áll. Játszik a Mar- czibányi téren éppúgy, mint egy lakótelepi csellengőket felkaroló egyesületnél. Tudja, hogy igazán egészséges soha nem lesz, de amit a balesete óta elért, kevesen tudnák utána csinálni. Azt mondja, jó érzés, hogy a hosszú rehabilitáció alatt a barátok, zenészek sem feledkeztek el róla. Az egykori autószerelőnek teljes az élete, amennyire az lehet egy rokkantnyugdíjasé, ám a munka azért hiányzik. Elmondta a volt munkahelyén, hogy adminisztratív feladatot tudna vállalni, biztatást kapott, de feladatot végül nem. „Elmondtam, hogy lenne pár speciális dolog. Lépcsőt nem nagyon tudok mászni, és az sem jó, ha másik emeleten van az illemhely. És bár kitartó vagyok, az ujjaim nem pörögnek úgy, mint régen.” Közölték, hogy ilyen munkakör nincs. Kár, mert a hasznosság érzete, a napi elfoglaltság fontos. Kell olyan cél nap mint nap, ami motivál. Még szerencse, hogy Budakeszin szívesen látják. Ott már ő segít másoknak abban, hogy ők legyenek a következő „kivételek”. Mozgássérültek, akiknek életük a sport Morvay Pál a Mozgássérültek Állami Intézetének csapatában játszik. Mint mondja, sokan itt találják meg újra életük fő mozgatórugóját. Sarnyai Ilonának, az alapító elnöknek köszönhetik, hogy felismerve az asztali- tenisz integrált mivoltát, mozgássérült és ép sportolókkal is játszhatnak. Az egyesület fizeti a terembért, az asztalt, a labdát, a nevezési díjakat is. Többnyire pályázatokból és pénzadományokból fedezik a költségeket, de jól jön nekik az egyszázalékos adó felajánlása is. Eleinte még a kezéhez kellett fáslizni az ütőt jólétünkkel Kovács-Hostyánszki Anikó, az MTA Ökológiai Kutatóközpont kutatója azt mondta: a vadon élő beporzók számának csökkenését eddig Északnyu- gat-Európában és Észak-Ame- rikában igazolták vizsgálatok. A világ többi részéről hasonlóan nyugtalanító eredmények érkeztek, de ezek még túl gyérek ahhoz, hogy nagyléptékű következtetéseket lehessen levonni. A gerinces beporzók 16 százalékát világszerte a kihalás fenyegeti. Noha a rovarokról nem készült ilyen értékelés, egy-egy nagyobb régióval foglalkozó kutatás szerint e fajok esetében is jelentős a fenyegetettség, különösen a méhek és a lepkefajok esetében. A rovar beporzók bő 40 százalékát helyi jellegű veszélyek fenyegetik. A megoldás a mezőgazdaság fenntarthatób- bá tétele. Fontos lenne, hogy a termelők egész tájakra kiterjedően biztosítsák vagy növeljék a beporzók élőhelyeinek változatosságát. A termőföldeken létesítsenek vadvirágokkal borított sávokat, csökkentsék a nö- vényvédőszer-használatot. A beporzókat ugyanis mind jobban sújtja a táplálékhiány, a klíma- változás, a toxikus anyagok, valamint a kórokozók. „A klímaváltozás, valamint a mezőgazdasági termelés okozza a legnagyobb károkat - mondta Kovács-Hostyánszki Anikó. „A fejlettebb országokhoz képest hazánk szerencsés helyzetben van, a vadbeporzók köre széles, csak vadméhből, 700 faj él nálunk, és nem tapasztaltak jelentős mértékű méhcsaládelhullást sem. Ennek ellenére nagy haszna lenne a jövőre nézve, ha az eddigi helyi kutatásokat sikerülne kiterjeszteni, és országossá tenni egy olyan felmérést, amelyikből nemcsak a házi méhekről, hanem arról is tudni lehetne, hogy a vadbeporzók milyen helyzetben vannak hazánkban.” Fábos Erika beporzást végző rovarod KOCKÁZAT Az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével készült el az első átfogó nemzetközi jelentés a beporzást végző rovarok, illetve a rovarok általi beporzást igénylő növények helyzetéről. A dokumentum szerint beporzás nélkül az élelmiszer-alapanyagok mintegy fele tűnhet el. A 100 leggyakoribb haszonnövény 70 százalékát rovarok vagy más állatok porozzák be. Az emberiség által elfogyasztott élelmiszer-meny- nyisgg 30-35 százaléka az állati beporzás sikerességétől függ, de növényi alapanyagok sokféleségét és minőségét tekintve ez az arány jóval magasabb. A beporzást végző állatok nélkül nem lenne például alma, körte, áfonya, hagyma, káposzta, karfiol, kakaóbab, kávé, mandula, mustár, napraforgó, repce, retek, sárgarépa, lucerna, uborka. A kihalással fenyegetett beporzó fajok száma nő, és e mögött sok esetben az emberi tevékenység áll. Ennek következményeként milliók élete kerülhet veszélybe, mert a beporzott növények termése, magja, olaja fontos élelmiszer-alapanyag. Az IPBES nevű szervezet, amelyet 124 ENSZ-tagállam alapított, a Föld ökológiai állapotának felmérésével foglalkozik minél szélesebb körben. A céljuk ezzel is az ökoszisztémák katasztrofális romlásának megállítása. A jelentés két év alatt készült el, és ez volt az első közös tudományos dokumentum, amit megszerkesztettek. Hazánk Európa méhész országa Magyarországon folyama- ként 11 méhcsalád találhatosan nő a méhészetek szá- tó az országban, ami a leg- ma: jelenleg több mint 20 ez- magasabb szám Európában, ren foglalkoznak méhészet- A hazai méztermés évente tel, a méhcsaládok szama pe- 25 000 tonna körül alakul, dig meghaladta az egymilliót. ebből 15-20 ezer tonna Vagyis négyzetkilométeren- exportra kerül. RTO NAGY VESZÉLYBEN A MÉREK Szereti az almát? Vigyázzon a méhekre! De ne is csak a méhekre, az összes beporzóra. Magyarországon szerencsére van mire odafigyelni, csak vadméhből több mint 700 faj él. Világviszonylatban azonban egyre nagyobb a baj.