Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-01 / 51. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. MÁRCIUS 1., KEDD Lángokban állt a brikettüzem KAPOSFŐ Teljes terjedelmében égett a brikettkészí- tő-üzem és a vele egybeépített raktárépület tetőszerkezete. A tűz keletkezésekor senki sem tartózkodott a helyszínen. A lángok a többi raktárhelyiséget és a szomszédos melléképületet is veszélyeztették. A tüzet végül négy vízsugárral sikerült megfékezni. Keletkezésének okát szakértők bevonásával vizsgálják. M. G. * Jogsi nélkül vezetett SIÓFOK A járőrök egy 49 éves budapesti sofőrt igazoltattak, s kiderült róla, hogy a férfinek nincs vezetői engedélye, mivel korábban már eltiltották a vezetéstől. Előállították a Siófoki Rendőr- kapitányságra, ahol szabálysértési őrizetbe vették. M. G. Körözött férfit kaptak el ÖREGLAK A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Öreglakon fogták el a 25 éves kaposvári P. Józsefet, akit a Kaposvári Törvényszék önbíráskodás és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt köröz. A férfit előállították, a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték. M. G. Beizzott a korom a kéményben HAROMFA Beizzott a lerakodott korom egy családi ház kéményében. A nagyatádi tűzoltók a kéményseprő kiérkezése előtt kéziszerszámokkal megkezdték az égéstermék-elvezető tisztítását. A szakember átvizsgálta a kéményt és megállapította, hogy a hibák kijavításáig az nem használható. A család ideiglenesen rokonokhoz költözött. M. G. Rendőrnek hajtott és elmenekült CSÖKÖLY A kaposvári bírság ügyészi indítványra harminc napra elrendelte az előzetes letartóztatását egy csökö- lyi férfinak, aki ellen hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmény miatt zajlik eljárás. A többszörösen büntetett előéletű férfi, akinek elvették a jogosítványát február 18-án Gigében autózott, amikor egy rendőr lemeszelte. Megállás helyett azonban a gyanúsított gázt adott és neki akart hajtani a járőrnek, aki csak az utolsó pillanatban tudott elug- rani a kocsi elől. A sofőr, aki ráadásul felfüggesztett szabadságvesztésének próbaidejét töltötte ezután elmenekült a helyszínről. Miután elfogták, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását. A. V. Évről évre nő a logopédiai terápiára szoruló gyermekek száma a kaposvári járásban. Ezért is tartják fontosnak a pedagógiai szakszolgálat szakemberei, hogy a logopédia európai napja alkalmából csaknem egy egész hónapon át tartó rendezvénysorozattal egyre szélesebb körben ismertessék meg tevékenységüket, méghozzá a szülőket megszólítva. Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu KAPOSVÁR Hétfőn 11 órakor a kaposvári járás valameny- nyi óvodájában a gyerekek közös mondókázásával kezdődtek a logopédiai szakszolgálati hetek március 6., a logopédia európai napja alkalmából. A topo- nári Festetics-óvodában például több, mint száz pici mondó- kázott együtt. Békés Gréti óvodavezetőtől megtudtuk, a topo- nári oviba, valamint az oda tartozó másik három tagóvodába járók közül összesen 67 kisgyerek jár logopédiai fejlesztésre, leggyakrabban hangcserék, dadogás, hadarás vagy pöszeség miatt, s számuk évről évre nő. A logopédiai terápiába kerülő gyerekek számának folyamatos emelkedéséről számolt be Ballér Krisztina, a megyei logopédiai munkaközösség vezetője is, akit az okokról is kérdeztünk. - Pontos okot nem tudunk, annyi azonban bizonyos, hogy ez a rohanó világ erőteljesen befolyásolja a gyerekek beszédfejlődését - mondta. - Hiszen a gyerekek beszédének kialakulására nagymértékben hat a környezet, a család, az élő beszéd, a beszédpélda. Ezért is tartjuk nagyon fontosnak, hogy felhívjuk a szülők figyelmét, ne csak a televízióra hagyatkozzanak, az élő beszéd, mondóká- zás, verselés, mesélés ne maradjon ki a gyerek életéből. Ballér Krisztina szerint a leggyakrabban előforduló beszédhiba a pöszeség, de gyakran találkoznak ma már a háromévesek között olyanokkal, akik az óvodába lépéskor nem beszélnek még, náluk a legfontosabb feladat a beszédindítás. A kaposvári járás 91 tagintézményében összesen 21 logopédus látja el a gyerekeket az előzetes vizsgálatok alapján.- 2013 óta működik a megyei pedagógiai szakszolgálat, s ezen belül a járási tagintézmények - mondta el kérdésünkre Csikvárné Takács Anikó, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kaposvári Tag- intézmény igazgatója. - Azóta minden évben indítottunk rendezvénysorozatot a köznevelési intézmények és a családok részére a logopédia európai napja alkalmából. Az idén azokat a szülőket igyekszünk megszólítani, akiknek a gyerekei még nem vesznek részt logopédiai fejlesztésben. Ugyanis kollégáktól, szakmabeliektől azt az információt kaptuk, hogy bár ötéves korban és iskolába lépve minden kisgyermeknél végzünk logopédiai szűrést, a szülők már korábban is aggódnak, ha valamiféle rendellenességet észlelnek a kicsi beszédfejlődésében. Ha például már háromévesen problémát észlel a szülő, nyugodtan fordulhat logopédushoz, valamennyi óvodában, iskolában elérhetők a szakembereink. Ám mivel úgy érezzük, az eddiginél is nyitottabbá kell tenni a szolgálat munkáját, ezért szerveztük az idei programot: akinek még nincs logopédiai ellátásban a gyermeke, de úgy érzi, szükség volna rá, egész héten megtalálja a szakembereket valamennyi óvodában. A jövő héten az iskolákban lesznek folyamatosan a logopédusok, majd március 16-tól 24- ig azoknak a szülőknek ajánljuk a programunkat, akiknek a gyereke már bent van a logopédiai ellátásban, ők nyílt foglalkozásokat nézhetnek meg. Célunk, hogy a problémás gyerekek mielőbb bekerüljenek fejlesztésbe. o>24oms*o OJO 0 0 gßS DaMl beszédért Sertéskolbásszal nyerték Kőröshegyen a helybéli lótenyésztők fJfe g KÓROHEGY Nemzetközivé lett a kőröshegyi böllérfesztivál, az erdélyi testvértelepülés, Sóvárad csapatának részvételével. Az első díj mégis Kőröshegyen maradt, a helyi lótenyésztők egyesülete bizonyult a legügyesebbnek az idei versenyen, de az erdélyi vendégek is fölfértek a dobogó harmadik fokára. A sóváradiak egy malacot is sütöttek, amit szétosztottak a látogatók között. A hurkákat-kolbá- szokat az esti bálon fogyasztotta el a falu népe. Idén a legjobb kolbászt a Közutas Kandúrok, a legjobb hurkát Szentgyörgy Böl- lérei készítették. A nap bölléré- nek a sarkadi Boldog Ferencet választotta a zsűri. Reggel Varga Péter plébános áldotta meg a rendezvényt és a nyolc csapatot, a kisbíró szerepébe Horváth István vőfély bújt. F. I. Nemzetközi volt az idei fesztivál: az első díj ezúttal is Kőröshegyen maradt Örömmel fogadták a segítséget a kaposvári családok Adomány kisgyermekeseknek KAPOSVÁR Kisgyermekes családoknak adott át hétfőn több doboznyi adományt Nagy Dorottya, a Kaposvári Egyház- megyei Karitász igazgatója. - Szervezetünk egy üzletlánccal együttműködve már ötödik éve tudja pelenkával segíteni a rászoruló kisgyermekes családokat - mondta Nagy Dorottya. - Ők fél évre elegendő mennyiségű pelenkát kapnak, mostani alkalommal nyolc dobozzal oszthatunk ki családonként. Országosan kétszáz- hatvan-, a Kaposvári Egyházmegyében negyvenöt családnak tudjuk ily módon segíteni a mindennapjaikat. Az Együtt a babákért! program keretein belül azoknak a kisgyermekes családoknak adhatunk át adományokat egyházmegyénkben, akiknek a helyzetére a plébániákon működő karitász csoportok is rálátnak. Nagyon hasznos, s hosszú távú segítséget jelenthet ez a családok számára - mondta. A cég immár ötödik éve szervezi meg a Karitásszal közös kampányát, a mostani program eredményeként országosan mintegy húsz millió forint értékben több mint félmillió darab pelenkával tud a két szervezet családokat segíteni. - Bízunk benne, hogy folytatódhat ez a hagyomány - tette hozzá az igazgató. Gyeszát Zsolt jlUMSO 84 jumso Már ötödik éve pelenkával segítik a kisgyermekes családokat Zászlóról, lándzsáról a bibliaórákon DÉL-SOMOGY Zászló, lándzsa, vér, kút - többek közt e szavak adták s adják három gyülekezetben a böjti bibliaórák témáját, melyeket a Királyi zászló jár elöl... kezdetű evangélikus ének versszakaiból választottak ki. Töredékek egy régi leltári jegyzékből címmel hatrészes sorozat, indult Csurgó- nagymartonban, Porrogszent- pálon és Gyékényesen - mondta Sikter János, porrogszentki- rályi evangélikus lelkész. A heti alkalmakon beszélgetnek arról, hogy e „leltári tárgyakról” milyen összefüggésben beszél a Szentírás, keresnek ezekkel kapcsolatos szólásokat-köz- mondásokat. G. A. Mondó káva IWelyes