Somogyi Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-14 / 62. szám
2016. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ Q BELFÖLD - KÜLFÖLD Eddig 68 szervezet csatlakozott a március 15-i fővárosi demonstrációhoz Kétharmad a tanárok mögött A mai napig 68 szervezet csatlakozott a közoktatás szabadságát és gyökeres átalakítását követelő, március 15-re szervezett demonstrációhoz. A csatlakozók más ágazatokért is kiállnak, melyeket szerintük szintén nem hallgat meg érdemben a kormány. A tüntetők a Hősök terétől vonulnak a Kossuth térre. Balassa Tamás tamas.balassa@mediaworks.hu BUDAPEST A nemzeti ünnepre meghirdetett tüntetést az a Tanítanék Mozgalom szervezi, amely a miskolci Herman Ottó Gimnáziumnak az év elején nyilvánosságra hozott, és a köznevelés válságát feltáró nyílt levelét felkarolta. A mozgalomhoz eddig 35 ezer magánszemély és több mint 950 iskola, tantestület, továbbá több civil- szervezett csatlakozott. „Szolidaritást vállalunk a közalkalmazottakkal, köztük az egészségügyi, a kulturális és a szociális szféra dolgozóival! A bizonytalanságban tartott köz- tisztviselőkkel! A közlekedési dolgozókkal! Felerősítjük azoknak a hangját, akiknek problémafelvetéseit, javaslatait nem akarja meghallani a hatalom”, fogalmaznak a Mozgalom vezetői. A Pedagógusok Sztrájk- bizottságának 25, a Tanítanék Mozgalom 4 pontjának és a Civil Közoktatási Platform (CKP) által megfogalmazottak megvalósítását követelik. A Tanítanék Mozgalom indította el a kormány kerékasztalától felállt, a tárgyalásoknak legitim fórumot követelő CKP-t is. A kormány többször kinyilvánította, visszavárja a kerékasztalhoz az érintetteket, de egyre több szervezet inkább távol marad. Azóta az államtitkárság több döntést meghozott: új elnököt kapott a Kük, és a 17 milliárd forintos tartozása kiegyenlítésére 38 milliárd forintot. Az ország számos állami iskolájában, különösen vidéken olyan leromlott állapotok vannak, melyek további kérdéseket vetnek föl a Klik életrevalóságát illetően. A kormány közben bejelentette a 120 ezer pedagógust alkalmazó monstrum átszervezését is. Mindez azonban nem elég a Tanítanék Mozgalomnak, amely szintén „rendszerszintű változást” kíván. Mozgalmuknak a kockás ing lett a jelképe, miután a volt felsőoktatási államtitkár „borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszálásáról beszélt”, mintha bármelyik kizárná a példamutató teljesítmény esélyét. Ez látványos tiltakozást váltott ki. Palkovics László, a mai oktatási államtitkár is keménykedik: fegyelmivel sújtaná azt a Tanárnőt, aki tiltakozásul nem hajlandó értékelni a gyerekek teljesítményét, addig, amíg nem javul a helyzet a közoktatásban, pedig ez „munkaköri kötelessége” minden tanerőnek. A „tanárok lázadását” pedig „forradalFüggetlenül a pártszimpátiától A lakosság több mint háromnegyede egyetért a tiltakozó pedagógusok céljaival, és a megkérdezettek majdnem kétharmada még a tanársztrájkot is elfogadható eszköznek tartja. Ez derült ki a Medián friss közvélemény-kutatásból. A legtöbb válaszadó által említett cél valójában nem is szerepelt a tényleges követelések között, a kormány kommunikációjában viszont annál inkább (pedagógusok béremelése). 68 százalék pártszimpátiától függetlenül úgy látja, hogy a tanárok és diákok túlterheltsége, a pénzhiány valós gond. 56 százalék szerint romlott az oktatás helyzete az utóbbi években, sőt csaknem minden negyedik válaszadó jelentős visszaesést lát. mi romantikának” nevezte egy minapi interjújában. Nem a megbékélés lehetőségét vetíti előre, hogy Pukli István igazgató, a lázadó tanárok egyik vezetője is a kormánypártok célkeresztjébe került; és beindult a szokásos „karaktergyilkosság” a szakmai párbeszéd helyett, amelynek csak az egyik - hivatalos - fóruma a Köznevelési Kerekasztal. cT A POTENCIÁLIS ERŐ! 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szántás ingyenes! BIG X FOR MEN Tegye különlegessé az estét! BIGX For Men Növényi komponenseket tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény férfiak részére! Gondosan válogatott összetevői már évszázadok óta ismertek! A BIGX ötvözi a hagyományokat a modern gyártási technológiákkal. Keresse a PATIKÁKBAN és a HERBÁRIA üzletekben! 6 kapszula csak br. 3990 Ft! Termékkód: MLX Próbálja ki Ön is a BIGX-et és győződjön meg róla, miért használja annyi férfi Magyarországon! 3 kapszula csak br. 2990 Ft! Dragon Power DRAGON POWER | „A sárkány visszatért" Újra kapható Magyarországon a Dragon Power! A természet erejére épít! Összetevők: Ginzeng, Zellermag, Fahéj, Mustármag 1 doboz 3 kapszulát tartalmaz. 1 kapszula 300mg BATHMATE HERCULES HYDROPUMPA „ár&m, A világ 60 országában elérhető minőségi angol gyártmányú termék! Minden korosztály számára használható! Használat közben víz-vákumot használ, folyamatos és egyenletes nagy nyomást biztosítva ezzel. Használata egyszerű! I Termékkód: MLB Próbálja ki Ön is a BATHMATE HERCULES HYDROPUMPÁT és tapasztalja meg miért választotta annyi férfi világszerte! RENDELJE MEG MOST! Telefonon: 8-17 h SMS-ben: Küldje el sms-ben a nevét, lakcímét, a választott termék kódját . és hogy hány db-ot szeretne rendelni! | PL: Kiss Gábor 6000 Kecskemét f 6 utca 1. MLX 2db MLW 1 db szám: 06-30 875 6659 06-1 221 8000 , Weben: 0-24h www.XPOWER.hu Szállítási díj: br.1 200 Ft. 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes. A megrendelt termékeket diszkrét csomagolásban, futárszolgálattal küldjük! www.xpower.hu ADR Sales Kft. m Véleménye fontos nekünk! Küldje e! tapasztalatát az info@adrsáles.hu-rai . Baden-Württembergben történelmet írnak a Zöldek Merkel pártja elesett STUTTGART Az ország délnyugati részén fekvő s a Merkel kancellár pártja, a CDU fővárosaként is emlegetett Baden-Württemberg- ben történelmet írhatnak a Zöldek. Most először nem a konzervatívoké lesz a legnagyobb frakció a stuttgarti Landtagban, így hivatalban maradhat az 1980ban alakult párt történetének első tartományi miniszterelnöke, Winfried Kretschmann. A pragmatikus 67 éves egykori tanár megmutatta, a Zöldek nem jelentenek „ökodiktatúrát” a német autógyártás fellegvárában. A voksok 32 százalékát szerezhette meg a 2011-es 24,2 százalék után. A CDU szavazói jelentős részét elveszítette: 39-ről 27,5 százalékra esett vissza. A nem végeleges eredmények szerint a szocdemek épphogy beelőzték a szélsőséges AfD pártot. Rajna-Pfalzban a szocdemek futhatnak be, Szász-Anhaltban pedig a CDU. MW Francia szakértői jelentés a Germanwings-tragédiáról Kérdőjeles orvosi titkok PÁRIZS . A vasárnap publikált francia vizsgálati jelentés megerősítette, hogy a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal küszködő 28 éves Andreas Lubitz szándékosan vezette a Germanwings Barcelona-Düsseldorf között közlekedő Airbus A320-as gépét - fedélzetén 150 emberrel - a hegynek Francia- ország déli részén, az Alpokban. A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) végleges jelentéséből az MTI kiemel két ajánlást, a pilóták szigorúbb szűréséről, elsősorban a pszichológiai és pszichiátriai problémák tekintetében. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel érzékelhető, amikor azért nem akarnak orvosi segítséget kérni, mert attól tartanak, elvesztik a pilótaengedélyét. Továbbá „egyértelműbb szabályokkal előírható lenne, mikor szükséges az orvosi titoktartást megtörni” - mondta Arna- ud Desjardins szakértő. Több magánorvos tudott arról, hogy Lubitz beteg, de ez az információ nem jutott el sem a légügyi hatóságokhoz, sem a Ger- mainwingshez. Andreas Lubitz 2014 decemberében depresszió miatt több orvosnál is járt, de ők nem tiltották el attól, hogy repülőgépet vezessen. A BEA jelentése szerint egy pszichiáter hét héttel a katasztrófa előtt még kórházi kezelést is ajánlott neki. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) is azt ajánlja, hogy a személyzet legalább két tagjának kell a pilótafülkében lennie (Lubitz kizárta a parancsnokot a pilótafü- kéből). De például a német pilótaszakszervezet úgy véli, nagyobb kockázattal, mint nyereséggel járna ez a gyakorlat. MW A súlyosan depressziós pilóta naplója A német Bild bulvárlap már közölt néhány részletet Lubitz naplójából. Például azt az ema- ilt, amit két héttel a katasztrófa előtt küldött orvosának: „Attól félek, megvakulok. Nem tudom kiverni a fejemből ezt... Ha nem lenne baj a szememmel, minden rendben fenne”. Aztán az alábbi sorok: „Elkezdem a pszichiátriai kezelést. Súlyos depresszió miatt a pilóta álomállásnak lőttek."- „Az utolsó kiút, amely boldoggá tenne, ha leugranék egy szikláról.” - „Alig tudok tisztán gondolkodni, csak a panaszaim és a kiiátástalanság jár egyre a fejemben.” Lubitz öt év alatt 41 doktorral konzultált. Súlyos depressziója miatt kis híján öngyilkosságot is elkövetett. Andrea Lubitz