Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-06 / 31. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUÁR 6., SZOMBAT % FELÜTÉS Túszejtés Egy 60 éves nagykanizsai nő nem engedte ki a lakásából a telefonos társaság emberét, mert az nem javította meg a készülékét. A szerelő rendőrt hívott. • c ■' £ v £ 4 w *• 0 8 nem fizetett az akkori tulaj a siófoki focisták­nak és klubalkalmazottaknak, Kati néni, a siófoki stadion mo- sodása bezárta a bejárati ajtót és addig nem engedte ki, amíg legalább őt ki nem fizette. F. I. Vesszen a tél, ezt kiabálták a diákok Siófokon is elriasztották a gyerekek a telet. Tarka mas­karákba öltözve verték fel pén­teken a belváros csendjét a he­lyi Vak Bottyán iskola alsó tago­zatosai. Hagyományos felvonu­lásukon azt kiabálták a kisdiá­kok, hogy „Vesszen a tél!” F. I. Romák képzését támogatják SöiWöSV Egyszeri támogatás­sal kívánja elősegíteni a tűzol­tónak készülő, hátrányos hely­zetű roma fiatalok tanulmánya­it a BM Országos Katasztrófa- védelmi Főigazgatóság. Erre a húszezer forintos összegre áp­rilis 29-ig pályázhatnak az arra jogosultak. A támogatott fiatal­nak kifogástalan életvitelűnek is kell lennie. K. G. A benzinkutakat ellenőrizték A környékbeli ben­zinkutaknál tartott helyismere­ti gyakorlatot a barcsi hivatá­sos tűzoltó-parancsnokság ál­lománya. Megismerték a cso- konyavisontai, a darányi és a barcsi két benzinkút kialakítá­sát, a töltőállomások áramta- lanítási, gázelzárási lehetősé­geit. Meggyőződtek a vízszer­zési lehetőségekről. A beavat­kozást meggyorsítja, ha a tűz­oltók tisztában vannak a meg­közelítési és a menekülési út­vonalakkal. K. G. Huszonnégy véradó Somogyszobon Huszonötén je­lentkeztek véradásra, és 24- en adhattak vért a kitűzött na­pon. Egy helybelitől először vettek vért az egészségügyi szakemberek. G. A. A Kölyökidő rendezője Tabon A Városi Könyvtárba látoga­tott Takács Vera helyi kötődé­sű Balázs Béla Díjas egykori te­levíziós szerkesztő, rendező és dramaturg február 4-én egy kö­teteién beszélgetős estére. Ta­kács Vera nevéhez több televízi­ós műsor is fűződik, mit például a Süsü a sárkány, Dörmögőék kalandjai vagy a Kölyökidő. K.V. Sok a panasz, nagy a feszültség a mentőszolgálatnál, pedig a munkájuk felelősségteljes és nélkülözhetetlen után már nem is meglepő, hogy a helyettesítéseket sem fizetik ki rendesen.- Rengeteg a probléma, hi­szen amúgy is alulfizetett hiva­tás a miénk - jegyezte meg egy somogyi mentős -, s még a nor­mális munkafeltételeket sem teremtik meg, s anyagi bizony­talanságban tartanak. A baj­társak rettenetesen el vannak keseredve, sokan a tűréshatá­ruk végére értek, robbanás kö­zeli az állapot. Csak azért nem tört még ki sztrájk, mert az em­berek félnek, elveszítik a mun­kahelyüket. Budapesten ez nem lenne gond, ott találnának mást, de itt, Somogybán szinte kivégeznék magukat... Vas A. Ellenőrzik a bérszámfejtést Folytatás az 1. oldalról A mentödolgozőkat folyamato­san tájékoztatjuk a helyzetről és a teendőkről, az áthidaló pénz­ügyi támogatásra szorulókat az Országos Mentőszolgálat illet­ményelőleg folyósításéval tudja segíteni - közölte Györfi Pál. A szóvivő hozzátette: a mun­kakörülmények folyamatos és érezhető javítása, a bajtársaik anyagi és erkölcsi támogatása az egyik legfontosabb céljuk, s ezért az idei évben nagy volume­nű munkaruha-beszerzésre ke­rül majd sor, mely javítani fogja az ellátottságot.- Somogy megyében a szabad­ságok kiadása szabadságterv alapján történik - folytatta Győr- fi Pál -, módosításra, egyezte­tett szolgálatcserére természe­tesen van lehetőség. Az utazá­si költségtérítés mértékét a KJT szabályozza. A helyettesítések­nél törekszünk a tömbösítés- re, ha valaki két egymást köve­tő napon ad szolgálatot, akkor dönthet úgy. hogy nem utazik haza, hanem a mentőállomás pihenőjében alszik. Ezt még nyá­ron a Balaton-parton, a sok he­lyettesítés idején is megtudjuk oldani. ► Folytatás az 1. oldalról SOMOS* Az új, szigorú beosztá­si rendszer amúgy is megnehe­zíti a mentősök életét, hiszen a hónap közepéig az egész havi beosztásukat el kell készíteni. Ami alapból nem lenne problé­ma, ám arra hivatkozva, hogy összezavarná a bérszámfejtést, nem engedik számukra a mű- szakcseréket.- Ha eddig valakinek közbe­jött valami, akkor megbeszél­te egy kollégával, hogy műsza­kot cserél, bejelentették a főnök­ségnek, s minden rendben volt - magyarázta a somogyi men­tős. - Most viszont maximum szabadságot vehet ki. De ezeket is teljesen leszabályozták, már most meg kellett adni a nyári szabadságokat, de nem hónap­ra, hanem napra pontosan. Rá­adásul az ember nemcsak maga dönt róla, mikor akarja kiven­ni a szabiját, hanem egyszerű­en kiírják neki: tudok olyanok­ról, akiknek egész hetet kellett kivenniük januárban. több kollégája a munka- körülményekre is panaszko­dott: állították, bár a mentőál­lomás-felújítások óriási hírve­rést kaptak, a többség inkább az amerikai filmdíszletek­re hasonlít, hiszen a külső ré­szeket valóban kicsinosították, de sok helyütt a vizesblokkok­ban továbbra is balkáni állapo­tok uralkodnak, a vezetékek­hez sem nyúltak hozzá, s a fes­tést követően a falak is újra pe­nészesek.- Ruhát sem kapunk nor­málisan - mondta egyikük a minőség és a mennyiség is gyalázatos. Két évre két pólót kapunk, noha adott esetben a munkánk miatt egy’nap több is kellene. A bajtársak maguk­nak veszik meg a munkaru­hát, sőt, gyakran az új dolgo­zóknak is az egy hónapos beta­nulási időszakra. Vagy ha utób­biaknak nem tudnak adni, ak­kor civilben dolgoznak... A helyettesítésekkel kapcso­latban is rengeteg panaszt hal­lottunk, a legtöbben azt kifogá­solták, hogy akad olyan mentő- állomás, ahol nincs vendégszo­ba, így a két napra érkező he­lyettesítő éjszakája megoldat­lan. Ez főleg nyáron a Balaton­nál komoly probléma, amikor éjjel is komoly a forgalom az állomásokon. Emellett a helyet­tesítések útiköltségét is rész­ben maguknak kell állniuk a mentősöknek, hiszen kilomé­terenként kilenc forintot szá­molhatnak el, ami egy Kapós- vár-Siófok viszonylatban cir­ka 1600 forint, ami nagyjából öt liter üzemanyag ára, de eny- nyiből nincs autó, mely megte­szi a közel 180 kilométert. Ezek Mentőövre várnak a mentők Eddig százharminc fényképezőgépet gyűjtött össze a kaposvári nyugdíjas Kamerából minden jöhet, ami retro KAPOSVÁR Minden jöhet, ami retro! - mondja bemutatkozás­ként a 67 éves Csordás József A kaposvári Zaranyi-lakóte- lepen élő nyugdíjas - 33 évet húzott le a Húskombinátban hű­tőgépészként, s 2008-ban ment nyugdíjba - saját bevallása sze­rint a „mindenevő” kategóriába tartozik. Vagyis mindent gyűjt, ami az elmúlt évtizedekből származik. Az alapot a fényké­pezőgépek - és azok tartozékai, kiegészítői - jelentik, de ugyan­úgy a becses gyűjtemény részei a retro kávéfőzők, kulacsok, órák (amelyeket anno még az éjszakai műszakban szokott ja­vítgatni), kamerák, hangfelvé­telek, kazettás magnó- és videó­kazetták, s lehetne még sorolni.- 2003-ban még csupán 9-10 fényképezőgépem volt. Mára 130-ra nőtt a számuk, s csupán négy nem működik. Szinte majd mindegyiknek megvan a bőr­táskája is - mutatja a két szobát (plusz a garázsát) megtöltő gyűj­teményét Csordás József. A gyűjtemény legértékesebb darabja - legalábbis Csordás József számára - egy Kiev ne­vű masina, a legbüszkébb pe­dig a hét darabot számláló Ca­Csordás József gyűjteménye igazi technikatörténeti különlegesség Super 8: ez ma már csak keveseknek mond valamit Kamera a Szovjetunióból non-sorozatára. Komoly ára van az Exa és az Exakta ké­szülőkéknek. Hogy két leget is megemlítsünk: a legrégebbi fényképezőgép 1952-ből szár­mazik, a legtöbbet pedig egy Canonért áldozott, amely 12 ezer forintot kóstált, s Szeged­ről került hozzá. Csordás József szenvedélyét' nagyobbik leánya, Krisztina örökölte. Ő az ókori Egyiptom­mal - fáraókkal, piramisokkal- kapcsolatos könyveket, figu­rákat, relikviákat gyűjtötte. A kisebbik gyermeke, Erika pedig egyszer egy búvárfény­képezővei lepte meg az édesap­ját. A kaposvári vásárban vet­te, ami Csordás József egyik fő vadászterületének számít. A fényképezőgépek mellett korhű hangfelvételeket is őriz.- Amikor a rádióban Kapos­várról volt szó, azokat mind fel­vettem és archiváltam - folytat­ja. - Vagyis majd minden olyas­mi fellelhető a gyűjteményem­ben, amelyen jól nyomon követ­kező a somogyi megyeszékhely fejlődése. Van hanganyagom ar­ról, amikor 1987-ben jugoszlá- vok újították fel a Csiky Gergely Színházat, egy évvel később a felüljáró átadásáról, újabb egy év elteltével pedig a Béke-füre­di Garázsváros építéséről. Amikor arról faggatjuk, ha bejelentkezne nála valaki, hogy jó pénzért felvásárolná a gyűjteményét, nem habozik a válasszal.- Ha tudnám, hogy jó kezek­be kerül, vihetné. Nyugdíjas vagyok, s lenne helye a pénz­nek - mondja búcsúzóul. Fenyő Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents