Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-22 / 44. szám
1 14 SPORT_______________________________________________________________________________________________________________________________2016. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ Az utolsó fordulóra maradt a döntés TEREMLABDARÚGÁS Az utolsó előtti forduló mérkőzéseit rendezték a Fürge Nyuszi Focivilág amatőr teremlabdarúgó-bajnokságban. A játéknap nyitómérkőzése rögtön egy rangadót hozott, hiszen mindkét csapatnak égetően szüksége lett volna a győzelemre, a dobogós remények életben tartásához. A szünet után megszerzett góljával nyert az Őrei. A folytatásban az éllovas Alibi nagyon nehezen találta meg a fogást az Adrenalinon és minimális arányú sikert aratott. A Postás csapatának elég volt öt perc eredményes játék ahhoz, hogy négy gólt lőjenek a Partner Kisáruház csapatának, akik csak a mérkőzés utolsó perceiben tudtak kozmetikázni az eredményen. A PIPELI- FE gárdája esélyeshez méltó játékkal verte a Rákóczis szülőket és ezzel biztosították, hogy az utolsó fordulóban is még esélyük legyen az aranyérem megszerzésére. Az utolsó fordulókra nagyon leeresztett Zselic Team, amely a Kaposfő- től kapott ki. Kun Z. Eredmények A Fürge Nyuszi Focivilág amatőr teremlabdarúgó bajnokság 12. fordulójának eredményei: Orci-Kaposfüred 6-4: Alibi- Adrenalin FC 4-3; Partner Kis- áruház-Postás SE 2-4. Rákóczis szülők-PIPELIFE FC 1-5; Zselic Team-Kaposfő 1-13; QLR PC Bontó-Win Team 1-2. A bajnokság állása: 1. Alibi FC (27 pont), 2. PIPELIFE FC (27), 3. Őrei SC (26), 4. Kapos- fő (24), 5. Kaposfüred (21), 6. Rákóczis szülők (19), 7. WIN Team (18). 8. Investment (18), 9. Postás SE (9), 10. Adrenalin FC (7), 11. Partner Kisáruház (7). 12. Zselic Team (7). 13. QLR PC Bontó (3). A következő forduló (február 25., csütörtök) párosítása -17.30 óra: Ka- posfüred-Alíbi FC, 18 óra: Adrenalin FC-Partner Kisáruház, 18.35 óra: PIPELIFE FC-Zse- lic Team, 19.05 óra: Kaposfő- Orci, 19.40 óra: Eredményhirdetés. 19.50 óra: WIN Team- Investment, 20.25 óra: Postás SE-QLR PC Bontó. Baján rendezték a felnőtt RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokság küzdelmeit, ahol a Barcsi VSE Erőemelő Szakosztálya is indított versenyzőket. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu FEKVENYOMÁS Az utóbbi évek legnépesebb és legkiegyensú-< lyozottabb mezőnyével rendezték a számos országos rekordot felülíró, az egész válogatott mezőnyt felvonultató RAW magyar bajnokságot. Ebben a szakágban nem engedélyezett az úgynevezett támasztóruha használata, csak a nyers erő számít a súlyok mozgatásánál.- Ennek oka egyrészt, hogy az egyéni versennyel együtt KOSÁRLABDA NB II., NYUGATI CSOPORT, FÉRFIAK HOYA-PANNON EGYETEM VESZPRÉM II.-TIGRIS 75-107 (10-34,14-27, 21-22, 21-24) Veszprém, vezette: Pécsi, Szőcs. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém II.: Herbei (6), Bagó (17/12), Szűcs (6), Nagy (12)-, Mayer (10). Csere: Szei- fert (15/6), Naményi (7/3), Kovács (2). bonyolították le a csapatbajnokságot is, amelyen legalább ötfős együttesekkel képviseltették magukat a klubok - tájékoztatta lapunkat Buko- vics Zoltán, a barcsiak edzője. - A másik ok pedig az, hogy az egyik legjelentősebb hazai táplálékkiegészítő-forgal- mazó cég jelentős értékű ajándékcsomagokat állított ösz- sze a legeredményesebb versenyzők részére. A Karcsi VSE Erőemelő Szakosztálya öt felnőttjét nevezte a megmérettetésre. A 93 kg-ban az elsőéves felnőtt Konrád Gergely gyűrte a vasat. Kiélezett taktikai küzdelemben - a teljesítményt tekintve hármas holtversenyben -, de könnyebb testsúllyal ellenfeleit megTigris KK: Horváth N. (11), Kun K. (9/3), Mester (18/12), Fodor (21), Mihalics (12). Csere: Hernesz (13/9), Tóth (11/3), Déri (8), Király (4). Edző: Pa- lócz Tamás. Újabb győzelmet aratott a harmadik vonalban szereplő Tigris KK együttese. A kaposváriak kiváló első negyeddel alapozták pieg sikerüket az egyetemisták otthonában és biztos diadalt arattak. Kun Z. előzve lett bronzérmes. A 180 kg-mal végzett a harmadik helyen a húszfős mezőnyben. A 105 kg-ban három barcsi küzdött. A sokszoros junior válogatott, szintén elsőéves felnőtt Sebestyén Tamás egy májusi testépítő versenyre készülve „beugrásként” ötödik lett 172,5 kg-os nyomással. Előtte végzett az évek óta stabil csapattag, Kostyák Rajmund. Kiegyensúlyozott, jó versenyzéssel biztosan hozta a kötelezőt, 175 kg-ot teljesített. Legeredményesebben Ács Richárd szerepelt, aki egy rövid felkészülés után - egyéni legjobb- jától még elmaradva - nagyon koncentrált és magabiztos versenyzéssel ezüstérmet szerzett. Válogatott versenyzőtárKOSÁRLABDA Kozármislenyben szerepelt a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola együttese a regionális kenguru bajnokság 5. fordulójára a D csoportban.- Az első összecsapáson a Marcali legyőzte a jobbára fiatalokból álló házigazdákat - adott tájékoztatást Csapó Gábor, a kaposváriak edzője.- Csapatom az első fordulóban nagyarányú vereséget szenvedett Marcalitól, ráadásul sa mögött 190 kg-os nyomással fejezte be a viadalt. A 120 kg-ban Bukovics Zoltán küzdött. Hetek óta tartó vállízü- let-gyulladása miatt edzésteljesítményétől több 10 kg-mal elmaradva, 185 kilót teljesítve negyedik helyen végzett. A csapatversenyben ezek az egyéni teljesítmények a WILKS összehasonlító pont- táblázat segítségével adódtak össze (testsúlyhoz arányuló teljesítmény), nem a helyezések alapján. Ezzel tényleg a valódi erő alapján lettek a csapatok rangsorolva. A Barcsi VSE legnagyobb eredményét pedig éppen itt érte el, mivel a csapat ebben a hallatlanul erős mezőnyben az ország második legerősebbje lett. két meghatározó játékosunk hiányzott a keretből sérülés és betegség miatt. A 17 pontos vereség, a látottak alapján reális, ennyivel jobbak voltak. Pihenő nélkül következett a hazaiak elleni mérkőzés. Fizikai fölényünknek köszönhetően a vezetést végig megőriztük, de nagyobb előnyt nem is tudtunk szerezni. A folytatásban ismét a D csoportban játszunk, két leány csapat társaságában, a KaMár bajnok az Oázis Fagyizó együttese Nagybajomban TEREMLABDARÚGÁS A tizen egyedik forduló mérkőzéseivel folytatódott a nagybajomi Csarnok kupa teremlabdarúgó-bajnokság.- A nyitómeccsen a végig magabiztosan játszó Vése együttese át gázolt az enerváltan játszó Ifikör csapatán - számolt be a forduló történéseiről lapunknak Véber László főszervező. - Igaz végigbrusztolták a fiatalok a mérkőzést, de ezén a napon sokkal jobb volt az ellenfél. A folytatásban nyert az oázis alakulata, amely ezzel a győzelmével már bajnoknak tekinthető, mivel már behozhatatlan előnyre tettek szert. Ezúttal a Segesd volt a szenvedő fél, akik szokás szerint végig partiba voltak, csak az ellenfél kapuját nem sikerült bevenni. Parázs jelenetek zajlottak a kapuk előtt a következő találkozón. A Kol- ping szerzett vezetést, ezt követően a több ziccert is elpuskázó Falábúak csak a mérkőzés vége előtt tudtak egyenlíteni. A XI. forduló eredményei: Ifi- kör-Vése 2-7; Oázis Fagyizó- Segesdi Öregfiúk 2-0; Vásártér Falábúak-Kolping Iskola 1-1. A bajnokság állása: 1. Oázis Fagyizó (31 pont), 2. Seges- di Öregfiúk (16), 3. Vásártér Falábúak (15), 4. Vése (12), 5. Kol- ping Iskola (10), 6. Ifikör (6). A XII. forduló programja - február 23. kedd, 18 óra: Kol- ping Iskola-Oázis Fagyizó. 18.45 óra: Ifikör-Vásártér Falábúak. 19.30 óra: Vése-Segesdi Öregfiúk. Kun Z. posvári Mágusok SE együttese és Pécsi Akadémia leány B csapata lesz ellenfelünk. MARCALI SZÜRKEFARKASOK- KOZÁRMISLENY SE 64-45 MARCALI SZÜRKEFARKASOK- KASI DELFINEK C 64-47 Ld.: Kárpáti (16). KASI DELFINEK C- KOZÁRMISLENY SE 73-63 Kasi Delfinek C legjobb dobói: Bogdán (20), Szarka (20), Kárpáti (10). Kun Z. Újabb diadalt aratott a Tigris KK Verték a házigazdákat a sportískolás fiatalok Dupláztak a marcaliak Idén a közönség mellett az önkormányzat sportbizottsága is szavazhatott a különdíjasokra A Dráva partján díjazták a legjobb sportolókat ELISMERÉS Huszonegyedik alkalommal köszöntötték Barcs város legjobb sportolóit. Az 1996- ban kezdődő ceremónia kezdetben sportbál keretében zajlott,-majd 2004-től önkormányzati képviselő-testületi ülésen, ünnepélyes keretek között kapták meg az elismerést a legeredményesebb sportolók. - Kezdetben minden sportág legjobbjait díjazták, majd öt kategóriában (férfi-nő, diák-csapat és szakember) hirdettek eredményt (2004) - nyilatkozta Horváth Gábor barcsi sportreferens. - Később további kategóriákkal bővült a díjazottak köre (diák fiú-lány 2008, legaktívabb diák 2011-től, az önkormányzat Sport Bizottság különdíjával 2016-tól). A közönség is szavazhatott 2008-tól a legjobbakra. Az első közönség díjas Erdős Martin lett (2008), aki Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Limassolban az ifjúsági karate versenyen az idei évben. Hegedűs György versenyzőként, majd edzőként is díjat kapott. Voltak, akik többször is a legjobbak közé kerültek: Vi- dák Balázs (karate-6-szor),Takács Fanni (karate-4), Hegedűs György (judo - 4), Császár Viktória (atlétika -3), Riklik Eszter (triatlon -3), Tónk Gábor (kosárlabda -2). A labdarúgók közül Zeller Richárd tudott ismételni (1999,2001). A szakemberek között Erdős Zoltán nyolcszor (8) volt a legeredményesebb, Palus- káné Popovics Melitta (4), Antal Tamás (3), Janecsek László (3), Kovács István (3). Idén első. alkalommal edzői team-t díjaztak a döntéshozók. Új nevek kerültek a serlegekre, egyedül Horváth Lara tudta megismételni tavalyi eredményét. Eddig 124- en részesültek városi sportdíj elismerésben a Dráva-parti városban. Kun Z. Nyolc kategóriában ismerték el a kitűnő teljesítményeket Legeredményesebb férfi sportoló: Opra Gergő (Erőemelő). Edző: Bukovics Zoltán. Legeredményesebb női sportoló: Bo- nevácz Bianka (judo). Edző: Janecsek László. Legeredményesebb diák sportoló (fiú): Vode- nyák Martin (karate). Edző: Erdős Zoltán. Legeredményesebb diák sportoló (leány): Horváth Lara (trialon). Edzők: Paluskáné Popovics Melitta, Paluska Csaba. Legaktívabb diák sportoló: Pettendi István (atlétika, két- tusa, duatlon,triatlon, úszás). Edzők: Paluskáné Popovics Melitta, Paluska Csaba. Legeredményesebb szakember: Barcsi VSE Judo Szakosztály edzői. Sport Bizottság különdíját kapták: Börzöli Dávid (versenytánc) és Kovács Nóra (úszás). Közönség díjas: Vass Tünde (erőemelő) Edző: Bukovics Zoltán. Karvalics Ottó polgármester is gratulált Erdős Martin karatékénak i i » Második a Barbs