Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 8. szám

g INTERJÚ 2016. FEBRUÁR 21., VASÁRNAP A szocialista rendszer sztármodellje a jogi pálya után visszatalált a szépségiparhoz. Tudatosan táplálkozik és él, három férj után is házasságpárti. CSAK AZ A FONTOS, AMI VAN Sütő Enikő azt mondja, 57 évesen elégedettebb az életével, mint a 80-as években, amikor fiatal volt és mindenki azt hitte róla, hogy övé a világ. Most éppen egye­dül van, de így is boldog, mert azt tartja: sok minden csak döntés és szemlélet kérdése az életben. Fábos Erika- Nagyon tudatosan, sok figyel­met fordít a táplálkozásra. Ilyen­kor a böjt időszakában szigorúbb önmagával?- Nem véletlenül mondják a böjtről, hogy kés nélküli műtét. Jót tesz a szervezetünknek, ha időnként hagyjuk megpihenni, kitisztulni. Ez az időszak pedig alkalmas erre. A téli sötétség és befelé fordulás után jön a tavaszi fény, ami kívülről sok mindent megvilágít. Ezt szellemi szinten is értem. Böjtből is sokféle van, érdemes kitapasztalni, hogy ki­nek mi a jó. Egy 50 kilós és egy 120 kilós ember számára nyilván nem ugyanaz az ideális.- Van azért olyan bevált módszere, amit bárkinek szívesen ajánl?- Van egy olyan, ami minden­kinek jót tesz, egészséges és még szépít is. Céklát, káposztát, sár­garépát reszelek és egyforma arányban összekeverem. Ha úgy tartja kedvem sósán, fokhagymá­sán eszem, ha édességre vágyom, mézzel, juharsziruppal ízesítem, esetleg pici fahéjjal is. Ha éhe- sebb vagyok eszem hozzá sajtot, de aki nem vega, az ehet halat, csirkemellet is. Ezek a zöldségek télen sem drágák és nagyon hasz­nosak. Ezzel egyszerűen meg le­het oldani a vitaminszükségle­tünket. Aki eddig kipróbálta há­lás volt érte.- Szeret enni?- Imádok enni. Ha úgy van, bárkit leeszek az asztal alá. Per­sze nem mindennap, de amikor körbeüljük az asztalt és vidám­ság van, akkor nagy örömmel eszem. Jobb, ha megmondjuk magunknak, hogy az evés öröm- forrás és nem bűntudattal csinál­juk. Ha pedig valaki azt is megér­ti, hogy a táplálkozás sokkal in­kább mentális, mint fizikai kér­dés, könnyebben viszonyul tuda­tosan hozzá.- Hogyan?- Úgy, hogy odafigyelünk, hogy mit, miért és mennyit eszünk. Hogy mit választunk, ha bánatosak vagyunk, hogy éhe­sek vagyunk-e amikor feltépjük a hűtőt, vagy zaklatottak? Aztán az is fontos, hogy tudatosan csi- náljuk-e? Ha odafigyelünk min­den ízre és gyönyörködünk ben­ne, kevesebb fogy, mintha mond­juk újságot olvasunk, vagy telefo­nálunk közben.- Ön szerencsés alkat, vagy nagyon tudatos?- Sokan azt hiszik, hogy aki vékony az csak aszkéta lehet, ez tévhit. Én, ha nem figyelnék, nyolcvan kilós lennék, döntés kérdése, hogy ki mit akar meg­tenni önmagáért. De ez nem azt jelenti, hogy szenvedni kell, ké­nyeztetve is el lehet érni a cé­lunkat. Én arra figyelek, hogy amennyire lehet, tisztán tart­sam magam, hiszen energiát és információt eszünk, én pedig minden tekintetben igyekszem minél értékesebb, tisztább táp­lálékot magamhoz venni. Ezen kívül, hetente háromszor any- nyit mozgok, hogy megizzadjak. Ez bevált, ez az én módszerem arra, hogy harmóniában legyek magammal, mert hiszem, hogy nincs külön test és lélek.- Olyan öltözködési tippje is van, ami mindig és mindenkinek működik?- A farmer. Azzal nem lehet tévedni. Négy évestől, nyolcvan évesig bárki hordhatja. Mindent ki lehet belőle hozni, fel lehet húzni egy flitteres felsőhöz, tor­nacipővel, vagy egy extra magas sarkúval is. Nobel-díjat érdemel­ne, aki kitalálta. Amikor fiatalos akarok lenni, mindig ezt válasz­tom, mert úgy lesz izgalmas és szexis, hogy közben sosem ma- cás. A farmer szerintem a legin­telligensebb ruhadarab.- Egy egykori modell, akinek védjegye is a szépség, hogy viszo­nyul ahhoz, hogy múlik az idő?- Már nem frusztrál. Amikor negyven lettem, szerveztek ne­kem egy meglepetés bulit. Sza­bályos zokogó görcsöt kaptam. Most 57 vagyok és jóban vagyok a korommal, elégedett vagyok ezzel, semmit nem szeretnék másként, mint ahogy van. Hi­szek abban is, hogy a vonásain­kért a gondolatainkkal felelünk, és mindig az dominál bennünk, amire a figyelmünket fordít­juk. Igyekszem a jó dolgokra fó­kuszálni, úgy elképzelni önma­gam, amilyen lenni szeretnék és arra összpontosítani, ami van és nem arra, ami nincs.- Volt olyan életkora, korszaka, amiről utólag azt mondja, az volt az ideális, a legjobb, a legsikeresebb?- Sosem a szakmai sikerek tettek boldoggá, nem azon a tere­pen kerestem önmagam. Amire utólag azt mondanám, hogy ki­emelkedő időszak volt az életem­ben, az nálam mind emberek­hez kötődött. Amikor volt egy olyan találkozás az életemben, amiben szárnyalni tudtunk. Ez lehetett akár egy meghatározó barátság, ahogy egy szerelem is. Addig működnek a kapcso­lataim, amíg úgy érzem, bármi­re képes vagyok, és akkor rom­lanak el a dolgok, amikor letörik a szárnyaimat.- Háromszor volt már férjnél, ezek szerint a házasságban töretlenül hisz.- Igen. A motivációm viszont mindig más volt, amikor háza­sodtam. Volt, amikor nagyon sze­rettem volna feleség lenni, volt úgy, hogy a szerelem vitt bele ebbe a döntésbe, hol pedig az a vágy, hogy úgy majd megtalálom azt az egységet, azt a fajta össze­tartozást, amire olyan nagyon vá­gyom.- Azért, mert azt látta otthon, hogy a szüleinek sikerült?- Ez biztosan benne van. Szok­tam is faggatni anyukámat, mi a titka annak, hogy két ember akár hatvan évig is képes a boldogság­ra együtt? Csodálatos bölcsessé­geket mond. Gyönyörű, amilyen mélységeiben élik ők meg együtt az életet. Többször is hittem, hogy nekem is sikerülni fog, aztán másként alakult, mégsem bánom ezeket a kudarcokat, mert min­dig úgy lett, ahogy lennie kellett.- Ez bátorság kérdése?- Inkább őszinteségnek mon­danám. Ha eljutunk odáig, hogy nem tudok már jót kihozni a kap­csolatomból, ha azt érzem, nem fejlődünk már, összeszedem az erőmet és kiszállok. Csak így va­gyok képes hitelesen élni a saját életemet.- Szóval akkor jöhet egy követke­ző házasság is?- Simán.- Pedig mondják, hogy minden el­váláskor sérül az ember.- Fájdalommal jár, ez kétségte­len. Attól még, hogy mindegyik válás az én döntésem volt, na­gyon megrogytam benne, és el­tartott egy ideig, amire újra rend lett bennem. Nem sajnálom ma­gam sokáig, inkább tanulási fo­lyamatként élem meg. Kerestem, mit és hogyan csináltam rosszul, hol rontottuk el, mi abból az én felelősségem. Több lettem és ettől Névjegy: SÜTŐ ENIKŐ 1959. július 27-én született Budapesten. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett. Első fotója egy Fabulon plakát lett, 16 évesen, amit Fenyő János készített róla. 1979-ben az Ez a divat című divatlap az olvasók szavaza­tai alapján, őt választotta az év manökenjévé. 1994-ig Ügyvédi praxist működtetett. 1995 óta saját budapesti modelliskoláját vezeti. hinni is tudom, hogy ha van vala­hol egy férfi, akivel meg kell kö­zösen tapasztalnunk valami szé­pet, akkor az eljön és megtörté­nik. De ehhez tisztán kell várni a találkozást. Amíg az emberben káosz uralkodik, félelem, bűntu­dat vagy harag, nem alkalmas, hogy észrevegye, ami csak rá vár.- Azt már látja, hogy vannak-e eb­ben ismétlődések, melyek a tipi­kus hibák, amiket elkövet?- Sok hibát ismertem fel ma­gamban. Legegyszerűbben úgy mondanám, hogy nem találom a dolgok közepét. Egy párkapcso­latban vagy szolgálok, vagy ural­kodom. Nekem a férfi-nő kapcso­latok jelentik a legkeményebb akadályversenyt az életemben. Szembesítenek, hogy mit jelent a valódi türelem, a befogadás, a megértés, a lemondás, hogy ho­gyan működöm nőként. Aztán amikor úgy érzem, hogy na, ez megvan végre, ebben már jó va­gyok és menni fog, elég gyorsan kipróbál az élet és megmutat­ja, mire mentem. Mert az, hogy mennyit fejlődtünk, csak akkor derül ki, amikor helyzet van. A reakcióink mutatják meg, hol tartunk. Kezdem belátni, hogy a legnagyobb erő a csendben van, mégis még mindig sokszor be­szélek, amikor kivárni és hallgat­ni kéne türelemmel. Egy kapcso­lat folyamatos munka és hatal­mas lelkierő.- Mondjuk, modellként gondolom muszáj is volt, hogy az ember fej­lett egoval rendelkezzen, ha érvé­nyesülni akart. t- Ez nagyon érdekes, mert ez bennem sosem tudatosult. Sok irigység volt azon a pályán, per­sze, de valahogy abból én semmit nem érzékeltem, pedig bántottak. Utólag inkább szembesültem az előítéletekkel. Akkor kívülál­ló voltam abban a világban. Jogi egyetemre jártam és ez adott egy olyan távolságot, ami megvédett.- A nyolcvanas években modell- kedni, az sok kiváltsággal járt?- Ez sem tudatosult akkor. Ké­sőbb jöttem rá, mert a szocializ­musban nem voltak sztárok, ab­ban az értelemben, ahogy erre ma gondolunk. Ismertséget le­hetett szerezni, de nem úgy volt, hogy lubickoltam a népszerűség­ben. Még csak boldog sem voltam közben.- Hogyan kezdődött?- Úgy, hogy Fenyő János lefotó­zott és azzal a Fabulon plakáttal egyszer csak tele lett az ország. János azzal az egy fotóval meg­valósította önmagát és engem is egy életre.- Mégsem volt boldog?- Boldog? Egyenesen zavart. Szégyelltem magam.- Miért?- Biztosan azért, mert más volt a családi elvárás. Bennem az a program futott nagyon erősen, hogy mindenért meg kell küz­deni. Csak a szépséggel érvénye­sülni, az semmi. Értelmiségi csa­ládból jövök, meg kell mutatnom. Ezért is törekedtem annyira a jo­gi pályára, azzal kompenzáltam.- Ehhez képest az ügyvédi pályát mégis feladta végül, miért?- Mert beláttam, hogy tévedés volt. A mai napig hasznát veszem ( annak a tudásnak, de felismer- í tem, hogy nem az én személyisé­gemhez való. Nem volt meg az a j lelki ellenálló képességem, ami ; ahhoz kellett volna, hogy boldog lehessek attól a munkától. Ez egy meglehetősen kemény, stresszes világ, számomra pedig fontos, hogy a nőiességedet megéljem. Hogy kreatív és szabad lehessek. Idővel aztán örömtelen lettem et­től, még a sikerek ellenére is. Azt hiszem csak be akartam bizonyí­tani, hogy úgy is tudok érvénye­sülni, hogy sok szellemi munkát teszek valamibe.- Közben meg az élet bizonyítot­ta be, hogy a szépségipar az útja. Már több mint húsz éve működik ' a modelliskolája.- Biztos vagyok benne, hogy [ pont azért, mert hiszek abban, j hogy az, hogy modell, abban j benne van az eredeti jelentés is, vagyis hogy az egy minta. Ez az i én értelmezésem és nagyon sokat ; igyekszem tenni azért, hogy aki j engem választ, ne csak ruhafogas | legyen. Az, hogy egy fotó mennyi­re hat, attól is függ, milyen gondo­lati és érzelmi üzenetet közvetít. Ehhez tartalom is kell és renge­teg önismeret. Vannak, akik vé­gül modellként dolgoznak a vi­lágban, de sokan nem is a divat­szakmában kötnek ki, műsor­vezetők, táncosok lesznek, ilyen képzéseink is vannak ugyanis.- Nagyon ezoterikusán szemléli az életének történéseit. Ez mitől, hogy alakult így?- Mindig más szinten, de gyer­mekkorom óta azon gondolko­zom, miért születtem meg, mi a feladatom ezen a világon. Ezen a válaszkeresésen keresztül vezet egész életemben az utam.- Van még valami, ami még vissza van, amire nagyon vágyik?- Pont ugyanarra, mint rég. Miért ne ugyanazt keresném az életben, mint 30 évesen? Szeret- i ni, szeretve lenni, jobb ember­ré válni, jó munkákat, jó baráto- kát Csodálatos emberek vesznek körül. Ilyen szempontból, mond­juk ez a legjobb korszak az éle- j temben.- Akkor csak a szerelem hiányzik?- Várom, de nem hiányzik. Az egyedüllét is jó időnként, szüksé- j gém van arra, hogy ne mindig va- j laki más személyiségén keresz­tül, hanem a saját szememmel, lássak rá önmagámra. Egy ideje j csak magammal „randizom” és ez most jó így, ahogy van.

Next

/
Thumbnails
Contents