Somogyi Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-20 / 43. szám

2016. FEBRUÁR 20., SZOMBAT SPORT 15 Az erősebb ellenfelek arattak diadalokat KOSÁRLABDA A Kaposvári KK serdülő „B” csapata már a fő­csoportba kerüléssel is ritka szép sikert ért el, hiszen a 32 együttes közül egyedüli volt, amelyik „B” csapatként jutott a legjobbak közé.- A három nagy különbsé­gű vereség ellenére becsüle­tesen helytálltunk a főcsoport első fordulójában - nyilatkoz­ta Csapó Gábor, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola B csapat edzője. Nagyon erős cso­portba kerültünk. Fiatal csapa­tom dolgát tovább nehezítette, hogy sérülés és betegség mi­att hiányzott a keretből Rup- pert Áron és Simon Tamás is. A torna során Fülöp Botond is megsérült, a harmadik mécs­esén nem tudott játszani. Mind a három meccs, hasonló forga­tókönyv szerint zajlott. Az el­ső két negyedben a magasabb, erősebb és gyorsabb játékosok agresszív letámadását alig-alig tudtuk átjátszani, ha mégis, akkor vagy kihagytuk a dobá­sokat, vagy leblokkolták a kí­sérleteinket. A harmadik ne­gyedekben már bátrabban ját­szottunk, de még mindig pon­tatlanul, aztán a záró játék­részben a cseresorok ellen tud­tunk partiban lenni. A tornát a Vasas Akadémia/A nyerte, megelőzve a Soproni Sportis- kola/A'csapatát, harmadik lett a Pécsi Akadémia/A, negyedik lett a Kaposvár. KOSÁRLABDA AKADÉMIA PÉCS/A-KAPOSVÁRI KK/B 123-43 A legjobb kaposvári dobó: Paár (15). VASAS AKADÉMIA/A­KAPOSVÁRI KK/B 93-30 Legjobb kaposvári dobó: Pa­ár (12/3). SOPRONI SPORTISKOLA/A­KAPOSVÁRI KK/B 109-40 Legjobb kaposvári dobó: Pa­ár (18/3). Kun Z. Orosházára látogat a Csurgói KK KÉZILABDA NB I., FÉRFIAK Újabb idegenbeli megmérettetés vár a csurgói csapatra, hiszen szombaton Orosházára láto­gatnak. Vladan Jordovic veze­tőedző csapata ezen a mérkő­zésen szeretné jóvátenni a azt gyenge teljesítményt amelyet a Tatabánya elleni mérlyőzés első félidejében nyújtottak. Ennek megfelelően nagy csatára lehet számítani, hiszen Orosházán nem egyszerű nyerni. Komoly csata vár a somogyiakra Legutóbb a Balatonfüred vesztett pontot nagy csatában, így nehéz eldönteni, hogy me­lyik arcát mutatja majd a jó já­tékerőt képviselő hazai csapat. Sótonyi László vezetőedző fia­it is nagymértékben motiválja, hogy feledtessék a Magyar Ku­pa mérkőzésén elszenvedett ku­darcot. Ennek ismeretében biz­tos, hogy az utolsó percig har­colni fognak a csapatok. A mér­kőzést szombaton 18 órakor rendezik Orosházán, az Eötvös csarnokban. Huszár Hajnalka HOSSZÚ IDŐ UTÁN tudott újra bajnoki mérkőzést nyerni a Kaposvári VK alakulata: há­rom és fél hónap elteltével azt a sereghajtó újonc tatabányai együttest győzték le nagy csa­tában, amelyet még november 4-én az első körben idegenben is elvertek ugyancsak egyet­len góllal. Ebből a sikerből már csak azért is lehet épít­kezni, mivel a csapat két alap­pillére, ifjabb Berta József és Mihailo Parezanovics hiány­zott eltiltás miatt. AZ ALAPSZAKASZT szombaton zárja a kaposvári együttes, de nem maradt különösebb tétje a Szentes elleni hazainak. Il­letve mégis csak: gyanítható­an jót tenne a társaság alapo­san megtépázott lelkiállapotá­nak, ha győzelemmel tudnák zárni az alapszakaszt - így könnyebb lenne bele-vagy ne­kivágni a rájátszásnak is. Három és fél hónap eltelté­vel ismét bajnokit nyert a Ka­posvári VK alakulata. A so­mogyiak azt a sereghajtó újonc EBP Tatabányát ver­ték, amelyet még november 4-én az első körben idegen­ben (is) legyőztek. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu EAN FÉRFIVÍZILABDA-OB I. Ha kényszerűségből is, de újoncot avatott a házigazda Kaposvá­ri VK társulata: miveLeltiltás miatt sem ifjabb Berta József, sem pedig a szerb légiós Miha­ilo Parezanovics nem játszha­tott, így (csereként) átesett az OB I.-es tűzkeresztségen a fia­tal Németh Levente, míg a hó- rihorgas Krémer Balázs kapust mezőnyjátékosként nevezték a meccsre. Az első nyolcperces etap alapján úgy tűnt, hogy ezúttal nem kevés gólt láthat a lelkes kaposvári publikum. A folyta­tásban aztán alaposan vissza­vettek a csapatok - mármint a gólgyártásból -, a vendég ta­tabányaiak pedig át is vették a vezetést, miután a második és a harmadik etapot is egyaránt egy találattal nyerték. A ne­gyedik, utolsó szakaszt aztán látványosan megnyomta a Ka­posvári VK. A sok nagy csatát megélt, egykori válogatott Vin- disch Ferenc nagyon fontos gólt lőtt, majd Juhász-Szelei Norbert szaggatta kíméletlenül a hálót: neki ez volt immár a negyedik találata. Két és fél perccel a ta­lálkozó vége előtt Francsics Dá­niel - aki előtte már értékesí­tett egy ötméterest - ezúttal a bal kapufára vágta a labdát, ami sorsdöntőnek bizonyult. A kaposvári társulat szom­baton 16 órakor zárja a bajno­ki alapszakaszt, amikor is a Valdor-Szentesi VK együttese lép fel a somogyi megyeszék­helyen. Szécsi Zoltán: - Most is ugyanazt tudom csak monda­ni, mint legutóbb: gratulálok a csapatomnak. A legutóbbi Sze­ged elleni találkozón alaposan megnehezítettük ugyan a dol­gunkat erre a mérkőzésre - két meghatározó játékosunkat is eltiltották -, de hoztuk: a szív diadala volt a Tatabánya elleni győzelem. Zantleitner Tamás: - Változa­tos, ki-ki meccset játszottunk Kaposváron. A hazaiak kezd­tek jobban, a második és a har­madik negyed azonban a mi­énk volt. A negyedik, utolsó fel­vonásban a házigazda kapos­váriak értékesítették a gólhely­zeteiket, mi pedig ekkor már csak futottunk az eredmény után. További eredmények. „A” csoport: ZF-Eger-Val- dor-Szentesi VK 18-6 (3-1, 4-1, 7-2, 4-2). „B” csoport: Ferencváros-PQS-Bp. UVSE Hunguest-Hotels 12-7 (3-2, 3-1, 3-1, 3-3). A több mérkőzést pénteken este lapzártánkkal egy időben játszották. A 14. (záró)fordulóból elő­rehozott mérkőzésen: Bp. KSI SE-Bp. RacioNet-Honvéd 5-15 (0-5, 3-3,1-4,1-3). ‘iwst hm* Kovács Oliver es tarsai nem sokat pihenhetnek: szombaton 16 órakor újra a medencébe szólítják őket a Valdor-Szentesi VK ellen Juhász-Szelei szaggatta a hálót Kaposvári VK-EBP Tatabánya 6-5 (3-2, 0-1, 1-2, 2-0) Kaposvár, 250 néző. V.: Kun Gy., Petrovics. Kaposvári VK: Szécsi - Ju­hász-Szelei (4), Vindisch (1), Ni- kolov (1), Polovics. Kovács 0., Dobos D. Csere: Sántavy. Kli- novszky, Palotás S., Németh L. Játékosedző: Szécsi Zoltán. Edző: idősebb Berta József. EBP Tatabánya: Zivojinovics - Francsics (2/1), Kiss Gy. (1), Regős (1), Salamon A., Ta­tár R., Práczky. Csere: Máthé (1), Garancsy, Dobay, Mocsári, Császár Gy. Vezetőedző: Zant­leitner Tamás. Emberelőnyös helyzetből szü­letett gólok: 6/1, illetve 6/1. Akciógólok: 5, illetve 3. Ötméteresek: -, illetve 2/1. Ifjabb Berta József és Mihailo Parezanovics a Szentes elleni mérkőzésen sem játszhat. Otthon is jól elvernék a sereghajtó Miskolcot RÖPLABDA NB l./NÖK A győze­lem reményében fogadja va­sárnap 16 órakor a Mészáros Péter edző vezette 1. MCM-Di- amant Kaposvári Egyetem csapata az Albrecht Miskol­ci VSC-MISI együttesét. Az időközben megfogyatkozott somogyi együttes az ősszel az első körben idegenben is játszmaveszteség nélkül tudta le a miskolci fellépését, s va­sárnap hazai környezetben is ugyanez a céljuk. „Papíron” könnyű fellépés vár a kaposvári társaságra, lévén a miskolci egylet a se­regható úgy, hogy még min­dig nem tudtak egyetlen pon­tot sem szerezni; vagyis még olyan vereségük sem volt, ahol legalább két nyert játsz­máig eljutottak volna. Remél­hetőleg ez a sorozat a somo­gyi megyeszékhelyen sem fog megszakadni. Mindettől függetlenül nem csak a csapat készül a vasár­nap délutáni fellépésre: a mér­kőzést támogató Kométa ‘99 Zrt. jó fajta kóstolóval és tom­bolával várja majd a nagyér­deműt. A kaposvári együttes a jövő hétvégén a Pincelakat Röpke SE Kecskemét vendége lesz, rá egy hétre pedig a Fatum-Nyír- egyházi NRK elleni hazai der­bivel zárják majd a bajnoki lapszakaszt. Fenyő Gábor Főpróba Amolyan „felvezetésként” szombaton is láthatjuk az 1. MCM-Diamant Kaposvá­ri Egyetem több jeles képvi­selőjét. A Kodály Zoltán Köz­ponti Általános Iskolá torna- csarnokában rendezik az or­szágos ifjúsági leány röplab­dabajnokság második torná­ját, ahol az 1. MCMDiamant Kaposvári Röplabda Akadé­mia Utánpótlás Műhely (sor­rendben) a NyugatBalatoni RSE, az Újpesti TE, majd az MTK csapatával csap össze. Ha Pedranzini Letizia és tár­sai két találkozót behúznak a 10 órakor kezdődő marato­ni mérkőzés-sorozaton, akkor megvalósulhat nagy álmuk, vagyis az országos döntőbe kerül(het)nek. KOMMENTÁR Ökölvívó, dzsúdós, uszonyos úszó és lábteniszező vehetett át elismerést a Városházán Élsportolókat díjaztak Kaposváron ELISMERÉS Kaposvár legki­emelkedőbb teljesítményt elért sportolóit díjazták pénteken a Városházán. A díszteremben az Európa-bajnoki és világbaj­noki 1-6, helyezettek vehették át elismerésüket Szita Károly- tól. Kaposvár polgármestere saját keretéből összesen egy­millió forintos jutalmat bizto­sított a sportolóknak. A díját­adón kötetlen beszélgetés köz­ben idézték fel az érintettek az elmúlt esztendő nagy sikereit, s a jövő közelgő feladatai is szó­ba kerültek. Szinte valameny- nyien idén is készülnek vala­milyen külföldi megméretésre. Az uszonyos úszó Varga Krisztina az 1. MCM Diamant Adorján SE sportolója és a kí­nai Yantai-ban rendezett fel­nőtt világbajnokságon 200 mé­teren ért el bronzérmet. Edzői: Kovács László és Hajdú Sándor. Tóth Richard ökölvívó a Ring SC Kaposvár színeit képviselve a zágrábi ifjúsági Európa-baj- nokságon volt harmadik. Edző­je: Vajmi Csaba. Klubtársa, Károlyi Gabriel­la ökölvívó a keszthelyi juni­or Európa-bajnokságon szer­zett ezüstérmet. Edzője: Vajmi Csaba. Ugyanezen az Európa-baj­nokságon nyert aranyérmet Petrovics Gabriella ökölvívó, aki szintén a Ring SC Kaposvár sportolója. Edzője: Vajmi Csaba. Körösi Evelin lábteniszező a kolozsvári felnőtt világbajnok­ságon szerepelt. A páros szám­ban második, míg a hármas­ban ugyancsak második volt. A Kaposvári Lábtenisz Egyesü­let sportolóját Pál Tamás edző készítette fel. Harsányi Ádám lábtenisze­ző is a kolozsvári világbajnok­ságon lépett pályára, de a ju­niorok mezőnyében. Egyéni­ben ezüstérmes, míg páros­ban negyedik volt. Edzője: Pál Tamás. A dzsúdós Demeter Bende­gúz a pozsonyi U23-as Euró­pa-bajnokságon gyarapította éremkollekcióját. A Kaposvá­ri Judo Klub sportolója a +100 kg-osoknál léphetett a dobogó harmadik fokára. Edzői: Böröcz Zsolt és Kéki Márton. Kun Z. Szita Károly Körösi Evelint és Harsányi Ádámot is díjazta Fotó:Lang Róbert]

Next

/
Thumbnails
Contents